Ökumenisches Heiligenlexikon

Acta Sanctorum der Bollandisten
Einleitung November IV           Band November IV           Anhang November IV

10. November


NOVEMBRIS DIES DECIMUS

SANCTI QUI IV IDUS NOVEMBRES COLUNTUR

S. Tryphon martyr Romae cultus.
S. Respicius martyr Romae cultus.
S. Nympha martyr Romae culta.
S. Demetrianus episcopus Antiochiae.
S. Orestes martyr Tyanis in Cappadocia.
S. Nathalena virgo martyr Appamiis in Gallia.
S. Tiberius martyr in agro Agathensi.
S. Florentia martyr in agro Agathensi.
S. Modestus martyr in agro Agathensi.
S. Spacius martyr Baiocensis.
S. Narses martyr in Perside.
S. Ioseph martyr in Perside.
Socii martyres in Perside.
S. Martyrianus seu Mari de Bethsahade martyr.
S. Daniel monachus in Perside.
S. Probus episcopus Ravennas.
S. Monitor episcopus Aurelianensis.
S. Greallanus confessor in Hibernia.
S. Aidus episcopus Killariensis in Hibernia.
S. Elaeth confessor in Mona insula.
S. Iustus episcopus Cantuariensis.
S. Baudolinus confessor Alexandriae Statiellorum.
S. Constantinus Hiberus martyr in Babylonia.
S. Iohannes episcopus Megaloburgensis.
S. Ambrosius Massanus confessor Urbeveteri.
S. Andreas Avellinus confessor Neapoli.
Sancti qui in utraque Scotia coluntur.

PRAETERMISSI ET IN ALIOS DIES RELATI

Abrosimus. Vid. Miles.
Alquirini (seu Alquierii) monachi Clarevallensis elogium, omissa tamen quavis sancti vel beati appellatione atque cultus post mortem significatione, legitur apud Herbertum in Libro de Miraculis [Lib. III, c. 15, P. L., t. CLXXXV, col. 1366 – 68.] et iisdem ferme verbis in Exordio Magno [L. IV, c. 1, Exordia sacri Ordinis Cisterciensis… edita per Magistrum D. Fr. Ignatium de Yberonunc vero secundum exemplar Pampelunense denuo impressa (Rixhemii, 1871), p. 278 – 80.] . Eundem inter beatos commemorant plerique hagiographi cisterciensis in suis menologiis et calendariis ad diem 10 nov. [Angelus Manrique, Laurea evangelica (Barcelona, 1608), p. 415; Kalendarium Sanctorum ac Beatorum maxime illustrium Ord. Cist. (Bruxellis, 1620); Henriquez, Menologium Cistertiense, p. 377; Chalemotus, Series et vitae SS. ac BB. ac illustrium virorum sacri Ord. Cist. (Parisiis, 1666), p. 355 – 356; Kalendarium Cisterciense, seu martyrologium sacri Ord. Cist. romanis rubricis accomodatum (Parisiis, 1689), p. 311.] . Nihil tamen afferunt unde vel suspicari liceat cultum publicum ei unquam fuisse exhibitum.
Amator in codicibus occurrit pro Monitore episcopo Aurelianensi, de quo infra.
Amesi, al. Aminesi, Amnesi, Aniesi, Aniensi, diaconi in hieronymianis mentio est post Demetrium seu Demetrianum Antiochenum. Fueritne ex eius societate annon minime liquet.
Andreas. Vid. Serastos.
Andreas primus abbas Caroli-Loci (Chaalis) in agro Silvanectensi, diebus variis a variis annuntiatur: hoc die ab Henriquez in Menologio [Menologium Cistertiense, p. 377.] , et ab Andrea du Saussay inter viros piae memoriae [Martyrologii gallicani pars posterior (Lutetiae Parisiorum, 1637), p. 855.] ; hoc item die atque III kal. maias in calendario Cisterciensi [Pp. 114 et 311.] ; die 10 decembris a Castellano [Martyrologe universel (Paris, 1709), p. 741.] . Philippus Seguinus, prior ipse Caroli-Loci, in libello manuscripto De abbatibus et monachis qui sancti nomen meruerunt, sic ait, teste Henriquez: Sanctus Andreas de Baudimontio ex Pontiniaco primus Chalisii abbas, nomen sancti sortitus est anno Domini 1142 [Op. c., p. 378.] . De cultu tamen nihil praeterea constat.
Angelum Consentinum hodie annuntiat Arturus [Martyrologium Franciscanum, p. 551.] . De eo vide Gonzaga, De origine seraphicae Religionis, P. II, Prov. Calabriae convent. VII, p. 541.
Annibonia. Vid. Saturninus.
Anonymos duos fratres Ordinis S. Francisci, confessores, qui apud Campum Bassum in Apulia post ann. 1460 claruerunt, hodie nuntiat Arturus, additque auctore Gonzaga [Fr. Gonzaga, De origine Seraphicae religionis (Romae, 1587), p. 423.] : Horum capita magna cum veneratione asservantur in sacrario conventus Sancti Iohannis Campi Bassi (ubi sepulti iacent) ex quibus quidam liquor mannae simillimus diu emanavit [Martyrologium Franciscanum, p. 551.] . De his certiora doceri cupientes, viros eruditos qui res patrias optime norunt, more nostro, litteri sadivimus, sed nullum tulimus responsum.
Antonius, quem varia nuntiant synaxaria [Synax. Eccl. CP., p. 209 – 210.] , Antoninus est, quem in aliis hesterna die habuimus, et de quo in Actis nostris tractatum est die 3 septembris.
Balaten. Vid. Garsis.
Depositio Bernardi, qui Latinorum primus fuit Antiochenae ecclesiae patriarcha, ad hunc diem inscripta est in codice martyrologii Usuardi, quem Sollerius “Bruxellensem” appellavit et cuius auctoritatem non magni faciendam esse monuit [Martyrologium Usuardi, Praefatio, p. LX, num. 233.] . Inde iam dubia est fides huius mentionis, quae alibi nusquam legitur. Bernardus ille quidem Valentiae natus, in prima cruce signatorum expeditione, Haimari Podiensis episcopi capellanus fuit [Ordericus Vitalis, Historia ecclesiastica, Pars III, lib. 10, 21, P. L., t. CLXXXVIII, p. 775; Willermus Tyrensis archiepiscopus, Historia rerum in partibus transmarinis gestarum, l. VI, cap. 24, Recueil des historiens des Croisades, Historiens occidentaux, t. I, 1 (Paris, 1844), p. 274 – 75.] . Post expugnatam Syriam septemtrionalem, Mascheniae (Maskenā) [Ordericus Vitalis, loc. c.] vel Artasiae [Gulielmus Tyrensis, loc. c.] (Artāh) prope Berrhoeam (Halab) episcopus fuit. Deinde, aestate anni 1100, cum Iohannes Graecorum patriarcha Antiochensis sedem urbemque suam relinquere coactus fuit [Ordericus Vitalis, loc. c. Gulielmus Tyrensis, mitigata rei veritate, Iohannem ultro et sponte a munere se abdicasse et Constantinopolim secessisse refert. Historia, loc. c. Cf. B. Kugler, Boemund und Tankred (Tübingen, 1862), pp. 21. 66; R. Röhricht, Geschichte des Königreichs Jerusalem (1100 – 1291), (Innsbruck, 1898), p. 98.] , Bernardus in eius locum suffectus est, iubente Boamundo Antiochiae duce, cui Haimarus moriens specialem speciali amicum amico commendaverat [Ordericus Vitalis, loc. c.] . Eius obitum refert Gulielmus Tyri archiepiscopus in serie rerum gestarum anni 1135, his usus verbis [Historia, l. XIV, c. 10, t. c., p. 619.] : Per idem tempus, dominus Bernardus bonae memoriae vir grandaevus plurimum, simplex ac timens Deum, primus latinorum apud Antiochiam patriarcha, tricesimo sexto sui pontificatus anno, viam universae carnis ingressus est. Neque ex isto elogio neque aliunde colligi potest beatorum honores illi habitos fuisse. Utique ad eius laudem non pauca in historiis leguntur, nihil tamen quod eximiae sanctitatis famam ei videatur conciliasse. Immo vero fertur Bernardus non sine ambitione quadam curavisse ut sedis suae iura dicionemque amplificaret. Exstant Paschalis II Romani Pontificis epistulae aliquot in quibus ad eius querelas respondetur, aut lites componuntur quas cum Syriae episcopis et ipso Hierosolymorum patriarcha de iurisdictione non semel habuit [R. Röhricht, Regesta regni Hierosolymitani (MXCVII – MCCXCI), (Oeniponte, 1893), num. 34, 66, 72, 73.] . Quin etiam die 8 iulii anni 1128, Honorius II per apostolica scripta et venerabilem fratrem… Egdium Tusculanum episcopum, apostolicae Sedis legatum, Bernardo praecipit ut ad oboedientiam patriarchae Hierosolymitani restituat suffraganeos Tyrensis ecclesiae; quibus, nisi infra dies quadraginta mandato paruerint, munere episcopali interdicitur [Gulielmus Tyrensis, Historia, l. XIII, c. 23, t. c., p. 592; cf. Röhricht, Regesta regni Hierosolymitani, num. 123.] . Utique vel inter sanctos eius modi contentiones inauditae non sunt; sed aliis virtutum meritis praeponderari solent, quae fatendum est hic non satis conspicua videri. Nullus est igitur ambigendi locus quin Bruxellensis interpolator Usuardi Bernardum Antiochensem patriarcham inter sanctos ultro rettulerit. Huic tamen gratia debetur quod illius diem emortualem solus ab oblivione servaverit.
Calliopius. Vid. Nereus.
Candidianus. Vid. Eustocius.
Catharina Tortolez, monialis clarissa, nuntiatur ab Arturo [Martyrologium Franciscanum, p. 550.] , quavis omissa cultus probatione.
Catulla matrona iam bis a maioribus nostris inter praetermissos amandata fuit, die 31 martii et 9 octobris [Act. SS., Mart. t. III, p. 899; Oct. t. IV, p. 564.] , et ultimo quidem loco inter sanctos minime visa est recipienda, quod de eius cultu ecclesiastico minime constabat. Neque magis constat eo quod hac die in uno ex Usuardi auctariis haec scripta reperiantur: Parisius, Catullae, matronae nobilissimae [Sollerius, p. 666.] . Multa enim nomina, ex sanctorum historiis deprompta, in martyrologia sequioris aetatis irrepserunt, quae nulla ecclesia suis fastis ascripsit. Ceterum, quae de Catulla tradita sunt, collecta sunt in commentario de S. Dionysio [Act. SS., Oct. t. IV, in indice historico, i. v. Catulla.] . Hic unum addam, monachum Sancti Dionysii Parisiensis, qui saeculo nono Dagoberti I gesta conscripsit [M. G., Scr. rer. merov., t. II, p. 401.] , et qui Passionem SS. Dionysii, Rustici et Eleutherii adhibuit [Act. SS., Oct. t. IV, p. 794; B. Krusch, in M. G., Auct. ant. t. IV, p. 104.] , perperam a Catulla matrona deduxisse nomen vici qui Catulliacus dicebatur. A Catullio enim vocabulum derivatum esse planum est [H. d' Arbois de Jubainville, Recherches sur l'origine de la propriete fonciere et les noms de lieux habites en France (Paris, 1890), p. 214.] .
S. Cunibertus Coloniensis episcopus hodie in quibusdam exemplaribus interpolatis Usuardi, a Maurolyco et a Ferrario in Catalogo generali commemoratus est. De eo mox agendum erit ad diem 12.
S. Cynfarwy, illius ecclesiae conditoris, vestigium servat nomen parochiae Llechgynfarwy [Llech Gynfarw legitur in codice Peniarth 147, conscripto circiter annum 1566, ap. J. Gwenogvryn Evans, Report on Manuscripts in the Welsh Language, t. I, Part II (1899), p. 912, col. 2. Llechcynfarwy (sic) exhibet Owen Jones, Cymru, t. II, p. 186, col. 2. Llechgynfarwy recte, ut videtur, Baring-Gould and Fisher, Lives of the British Saints, t. II, p. 243.] , alias Llangynfarwy [Llangynvarwy legitur in indice parochiarum Cambriae quem codici appellato Llyvyr John Brooke o Vowddwy, descripto anno 1590 – 1591, adiecit vir eruditus et clarus Iohannes Davies de Mallwyd, ap. J. G. Evans, l. c., annot. 12. Ea nominis forma nondum prorsus abolita videtur, cf. Baring-Gould and Fisher, l. c.] ; haec quinque circiter passuum milibus inter austrum et occidentem distat a Llanerchymedd, in septemtrionali parte Monae insulae. Ibi in agro prope coemeterium, ante quinquaginta fere annos, stabat lapis altus pedum circiter novem, summae, ut videtur, antiquitatis. Hic, vulgo Maen Llechgwenfarwydd (id est, si quid videmus, Lapis de Llechgynfarwy), seu Maen Lechgynfarwy appellatus, S. Cynfarwy monumentum esse passim credebatur. Vergente saeculo XIX remotus est [Owen Jones, l. c.; Baring-Gould and Fisher, l. c.] S. Cynfarwy hoce stemma exhibent Ludovici Morris collectanea, anno 1760 ex aliquot codicibus vetustis, ut ipse refert, congesta: Kynvarwy ap Awy ap Llehenog, Arglwydd Kernyw [Myvyrian Archaiology, ed. 2, p. 422, col. 1.] ; id est ortum esse Cynfarwy a quodam Awy filio Llehenogi, Cornubiae domini, quicumque hi fuerunt. Nihil aliud de S. Cynfarwy nobis innotuit, praeterquam quod inter S. Kebii socios duodecim numeratur [In codice dicto Llyvyr John Brooke o Vowddwy, ap. Baring-Gould and Fisher, op. c., t. IV, p. 383, col. 1.] . Eius festum indicitur d. 10 novembris in codice Peniarth 187 [Ap. J. G. Evans, t. c., p. 1014; cf. Baring-Gould and Fisher, op. c., t. I, p. 75, col. 2, et t. II, p. 243.] ; sed auctoes alii alio die S. Cynfarwy memorant, d. 7 novembris [Browne Willis, A Survey of… Bangor (London, 1721); Angharad Llwyd, A History of the Island of Mona or Anglesey (Ruthin, 1833); Rice Rees, An Essay on the Welsh Saints; alii. Cf. Baring-Gould and Fisher, t. II, l. c.] , d. 8 novembris [Calendarium circiter annum 1500 exscriptum, in Iolo Manuscripts, p. 152, col. 2; Llyfr Plygain, ed. 5 (1618), et Llyfr Plygain, ed. Dr. John Davies de Mallwyd (1633), in calendario. Cf. Baring-Gould and Fisher, t. I et II, ll. cc.] , d. 11 novembris [Cod. Peniarth 219, descriptus circiter annum 1615, ed. J. G. Evans, t. c., p. 1043 – 45; cf. Baring-Gould and Fisher, t. I et II, ll. cc.] . Verum cum ex uno fonte fluxisse videantur nomina Cyngar et Cynfarwy [Vid. The Text of the Book of Llan Dâv, ed. J. G. Evans et J. Rhys (Oxford, 1893), p. 392, col. 1, i. v. Cinguarui, et p. 393, col. 2, i. vv. Conguare, Conguaret, Conguarui.] , et Cungarus S. Kebii socius et discipulus in Cambri aseptemtrionali Monaque insula die 7 novembris colatur [Act. SS., Nov. t. III, p. 404, num. 6; Cyngar Sant, in Anal. Boll., t. XLII, p. 105 – 106, cf. ibid., pp. 107 – 108, 116 – 17.] , haud scio an unus idemque sanctus duplici nomine appelletur Cyngar et Cynfarwy; etsi in catalogo sociorum S. Kebii et Cyngar et Cynvarwy nominentur [Baring-Gould and Fisher, t. IV, l. c.] . Neque hoc loco iteranda videntur quae de S. Cungaro scripta sunt [Act. SS., Nov. t. c., p. 403 – 407; Cyngar Sant, in Anal. Boll., t. c., p. 100 – 120.] .
Cyprianus. Vid. Mabrinus.
Dedicationem ecclesiae in coenobio Calmon annuntiat synaxarium Habessinicum [Codex Aethiop. 126 bibliothecae Nationalis Parisiensis, fol. 74v.] . Calmon, Arabibus dictum Qalamūn, coptice Calamōn, monasterium fuit in vasta solitudine provinciae Faium in Aegypto [E. Amélineau, La Géographie de l'Égypte à l'époque copte (Paris, 1893), p. 337 – 38.] . Conditum est non multo ante Arabum irruptionem a Samuele abbate, qui in eo Virginis Deiparae titulo ecclesiam erexit. De huius dedicatione nihil narratum legimus in fragmentis Vitae copticae Samuelis BHO. 1035, neque in epitome aethiopica BHO. 1036. Sed Abu S̗āliḥ Armenius testatur hanc revera contigisse die 14 mensis hatūr, qui novembris est 10, uti refert synaxarium Habessinicum [Ed. B. T. A. Evetts, The Churches and Monasteries of Egypt, in Anecdota Oxoniensia, Semitic Series, Part VII (1895), p. 206 – 208; cf. F. M. Esteves Pereira, Vida do Abba Samuel do mosteiro do Kalamon (Lisboa, 1894), p. 191 – 97; in quo opere, collecta reperies alia testimonia de coenobio Calamon, e fontibus aethiopicis et arabicis.] . Sperandum est alia documenta ad lucem erutum iri, antequam ad diem 4 decembris (choiac 8) de vita Samuelis nostris successoribus agendum erit.
Didacus de Lugo laicus ordinis Minorum, Salmanticae tumulatus, annuntiatur ab Arturo [Martyrologium Franciscanum, p. 551.] . Nulla nobis suppetit cultus probatio.
Donatus, al. Donata, sociis S. Saturnini, martyris Afri ceterum ignoti, in codicibus B, W aliisque martyrologii hieronymiani annumeratur.
Eclus sanctus ad hunc diem legitur in fastis illis sanctorum Hiberniae, a scriptore ignoratoparum studiose et diligenter elaboratis, quae Philippus O'Sullevanus Bearrus typis mandavit [Historiae Catholicae Iberniae Compendium (Ulyssipone, 1621), lib. IV, cap. XI, p. 48; ed. M. Kelly (Dublinii, 1850), p. 51.] . Sed typothetae error corrigendus est, qui cl pro d posuit; nullum enim usquam Eclum repperimus, et in opere quod illustriores tantum Hiberniae sanctos memorat profecto d. 10 nov. inseri debuit Edus, sive Aidus, Killariensis episcopus.
Ephraem, qui in synaxariis nuncupatur ὁμολογητής et ἐπίσκοπος Οὐνίας [Synax. Eccl. CP., p. 212.] , ceterum ignotus est.
Erastus. Vid. Olympas.
Ermegardis. Vid. Irmgardis.
Eustoci (al.Eostosi) et sociorum eius quibus addunt codices B, W Ianuarium, alii etiam Candidianum, annuntiatio est hieronymianorum quam nullo commentario illustrare possumus.
Evodius apostolorum discipulus annuntiatur in Slibae martyrologio [Anal. Boll., t. XXVII, p. 167.] . Fidenter rescribe Rhodion; cf. infra Olympas.
S. Felicis II papae passionem hoc die ab aliquibus recoli affirmat Grevenus. Iam dictum est de eo ad diem 29 iulii. Legenda sunt quae scripsit v. cl. L. Duchesne de utroque Felice via Aureliasepulto [Le Liber Pontificalis, t. I, pp. CXXV, 211.] .
Garsis (Gārsis) et Balaten (Balāṭen), in synaxario Habessinico ad hunc diem memorati, si quid perspicimus, iidem sunt Harsios, i. e. Horsiesius,et Baṭlān medicus, qui a Coptis recoluntur ille quidem die 15 mensis epip (iulii 9), iste autem die 19 epip (iulii 13) [Anal. Boll., t. XL, p. 107.] . Eos autem huc incidisse soli mirabuntur ii qui aethiopicam incuriam nondum experti sint.
S. Genovefae virginis Parisiensis translationem hodie commemorat Saussaius, cuius verba exscripsit Bollandus, Ian. t. I, p. 1089. Iam vero manifestum est hanc translationem eandem esse de qua ab ipso Saussaio ad d. 28 octobris mentio erat facta. Cf. Act. SS., Oct. t. XII, p. 411. Translationis historia ab auctore aequali, Iacobo de Dinanto, conscripta est (cf. BHL. 3349, 3350).
Die 10 novembris in libris liturgicis Hiberorum passim annuntiatur festum S. Georgii martyris: quae propria commemoratio est suspensionis eius in rota tormentaria. Vide, exempli gratia, hymnarium hibericum saec. X et synaxarium S. Georgii Hagioritae apud C. Kekelidze, (Tiphlisii, 1908), pp. 381, 239. Itaque de argumento huius festi iam alias suo loco satis dictum est.
S. Georgii Lutevensis seu Lodovensis episcopi memoria recentiore aetate in hunc diem relata est. Nos antiquiores fastos secuti, de eo egimus die 9 novembris.
S. Georgius, Vellavorum apostolus primusque, ut ferunt, Vellavensis ecclesiae antistes, hoc potissimum die nobis illustrandus esset, quo sacram eius memoriam ab antiquis temporibus celebratam fuisse plurima confirmant testimonia, ut semel atque iterum monuerunt decessores nostri [Act. SS., Aug. t. IV, p. 399; Oct. t. XI, p. 393.] . Cum autem d. 12 huius mensis de sanctis Evodio, Scutario, Aurelio, Ermentario, Suacrio agendum sit, et simul de Aniciensis sedis primordiis, sapientioris consilii esse videtur Georgium ad hunc diem remittere.
Gerembaldus. Vid. Werembaldus.
S. Gobriani Venetensis episcopi festum indicitur d. 10 novembris in monumentis liturgicis illius dioeceseos recentioribus. Cultus olim erat III nonas novembres, quo die a decessoribus nostris de eo actum est [Act. SS., Nov. t. II, pars I, p. 72 – 73.] ; sed eo consilio, ut videtur, nequotannis in S. Guenhaelem, seu Wenailum, Landevenecensem abbatem Gobrianus incurreret, huius festum dilatum est, primum in nonas [Et ad III nonas et ad nonas festum inscriptum est in Missali Venetensi manuscripto saec. XIV, nunc in bibliotheca civitatis Rothomagensis signato A 434, Duine, Bréviaires et Missels des églises et abbayes bretonnes de France (Rennes, 1905), p. 141 – 42, num. 51. Ad III nonas tantum S. Gobriani commemorationem in missa S. Guanhaelis indicit Missale Venetense Parisiis impressum anno 1535, cuius unicum exemplum non Venetiis, sed Alraii asservatur (cf. Duine, op. c., p. 143, num. 53). Ad nonas tantum in Missali ad usum Ecclesie Venetensis (Parisiis, 1530), ap. J.-M. Le Mené, Histoire du diocèse de Vannes, t. I (Vannes, 1888), p. 516, festum S. Gobriani legitur. Utrobique iterum in Breviario Venetensi anni 1589, de quo Duine, op. c., p. 123, num. 49. Haec festi ad nonas translatio casu fugisse videtur doctissimum virum Franciscum Duine, in iis quae fuse eruditeque scripsit de S. Gobriano, primum Notes sur les Saints bretons. Deuxième partie: Saints de Brocéliande. II. Saint Gobrien, in L'Hermine, t. XXX (1904), pp. 59 – 65, 115 – 23, 167 – 72, cet.; postea Les Saints de Brocéliande. II. Saint Gobrien (Paris, 1904). Cf. Id., Memento des sources hagiographiques de l'histoire de Bretagne. Première partie (Rennes, 1918), p. 72 – 73, num. 38. His in rebus plurimum nos iuvit humanitas eruditi viri Iosephi canonici Moisan, episcopo Venetensi a secretis.] , mox in IV idus novembres. Hic usus etiamnum obtinet [Proprium sanctorum dioecesis Venetensis. Pars aestivalis (Veneti, 1630), in calendario ad d. 10 nov. (cf. ad d. 3. nov. et Act. SS.,Nov. t. c., p. 72, num. 2.) et p. 22 – 25; Proprium sanctorum dioecesis Venetensis (Veneti, 1652), pp. 24 (cf. p. 23 et Act. SS., ibid., num. 3), 44 – 46; calendarium Proprii Venetensis impressi anno 1660, editum a Tresvaux, Les Vies des Saints de Bretagne … par Dom G.-A. Lobineau, t. I (Paris, 1836), p. XXXV, col. 2; Officia sanctorum propria ecclesiae et dioecesis Venetensis (Venetiis, 1757), in calendario et p. 136 – 39; Proprium missarum sanctorum diocesis Venetensis (s. l., s. a [saec. XIX]), p. 10; Ordo divini officii Venetensis, 1854, 1899, 1908 – 1913.] .
S. Gregorii III papae meminit hodie Castellanus; de eo agendum erit ad diem ipsi festum, qui est 28 huius mensis.
S. Guenaili memoria hodie inscripta est manu recentiore in calendario cuiusdam breviarii Sancti Victoris Parisiensis anno 1392 exarati (cod. Paris. B. N. lat. 14279; cf. Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717). De eo vide ad d. 3 nov. t. I, p. 669 – 79.
Harsios (Horsiesius). Vid. Garsis.
De S. Herculano, quem hodie commemorant Eremitae S. Augustini [Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717.] , diximus ad d. 7 huius mensis [Act. SS., Nov. t. III, p. 322.] .
Ianuarius. Vid. Eustocius.
S. Illandum (al. Illund, Illadan, Iolladan) episcopum abbatemque de Raith Liphthen in Media, Hiberniae regione [Hogan, Onomasticon Goedelicum, p. 573, i. vv. Ráith Libthen et Ráith Lipthen; hodie Rathlihen, locus in parochia Killoughy, baroniae Ballyboy, King's County. Census of Ireland, 1901, General Topographical Index, p. 792.] , et S. Aidi Killariensis magistrum [Ut in Vitis S. Aidi legitur, quas ad hunc diem typis mandamus.] , una cum discipulo hodie coli legit Challoner [A Memorial of British Piety or a British Martyrology, p. 175; ubi Ilaud typographiae mendum est pro Iland.] apud Usserium [Britannicarum ecclesiarum antiquitates, ed. altera, p. 498.] , vel potius se legisse somniavit. Caverat enim doctissimus scriptor ne huc inferret sanctum quem expresse memorant antiqua monumenta ad d. 10 iunii [Cf. Colgan, Acta Sanctorum Hiberniae, p. 422, annot. 7; O'Hanlon, Lives of the Irish Saints, t. IV, p. 611 – 14.] .
Iohannes Qartaminensis, in Slibae martyrologio commemoratus [Anal. Boll., t. XXVII, p. 167.] , unus videtur esse e clarioribus viris monasterii Qartamin, forsitan coenobiarcha ille qui saeculo XI ineunte apud Syros regionis Turabdin usum scripturae “strongylae” redintegravit [Ibid., pp. 167, 136.] . Sed etiamsi haec coniectura verum assecuta sit, hominem de litteris syriacis bene meritum in sanctorum numero habitum fuisse non constat.
Iohannem Scotum sive Eriugenam, celeberrimum illum saeculi IX scriptorem, postquam in Gallia versatus libros conscripsit, quos omnes norunt, tandem in Angliam profectum esse ibique in monasterio Malmesburiensi factum monachum et a pravis pueris occisum martyrem obiisse, fabula est quam post Gulielmum Malmesburiensem (Gesta pontificum Anglorum, V, 240; Gesta regum Anglorum, II, 122) nonnulli scriptores protulerunt. Qui cum ita inter sanctos cooptatus esset, non aliam ob causam die 10 novembris in recentioribus martyrologiis inscriptus est, nisi quia ipso die colitur alter Iohannes et ipse Scotus, Iohannem dico episcopum Megaloburgensem, de quo pluribus infra. Primus diem natalem alterius Iohannis in alterum transtulit Trithemius, in opere De viris illustribus O. S. Benedicti, t. III, c. 212; secuti sunt qui editionem principem martyrologii Romani anno 1583 paraverunt multis mendis inquinatam, tum alii martyrologi ut Arnoldus Wion, Dempsterus, Camerarius, Ferrarius, Menardus, Saussaius, Bucelinus. Verum iam ab anno 1586 nomen commenticii illius sancti a martyrologio Romano expunxit Baronius.
Ionas episcopus, quem die 10 mensis tesrin posterioris annuntiat Sliba [Anal. Boll., t. XXVII, pp. 142, 167.] , lapsu calami nomen videtur duxisse a Nonno episcopo, de quo superius inter praetermissos ad d. 9 novembris [P. 7.] .
B. Ioseph Eugubinus Ord. Min., qui ab Arturo [Martyrologium Franciscanum, p. 493.] ad d. 5 octobris nuntiatur (cf. Act. SS., Oct. t. III, p. 4), hodie defunctus fertur et laudatur a Ludovico Iacobilli [Vite de' Santi e Beati dell' Umbria, t. III (Foligno, 1661), p. 23.] , viro in Umbriae historiis egregie exercitato. Attamen praeter beati appellationem nihil affert unde publicam venerationem innuat.
B. Irmgardem virginem, Zutphaniae comitissam, olim non solum die 4 septembris, sed etiam 10 novembris cultam esse, tum Florario illo manuscripto docemur [Act. SS., Sept. t. II, p. 270, num. 1. Vid. etiam editionem Usuardi a Greveno procuratam ad h. d. Ermegardis comitissae Zutphaniae.] , quod a tempore Bollandi in hagiographorum bibliotheca servabatur [Cf. Act. SS., Ian. t. I, p. LII.] , tum apographo Vitae latinae (BHL. 4470), quod inter Gelenii farragines inventum est [Cf. P. Norrenberg, Die hl. Irmgardis von Süchteln (Bonn, 1894), pp. 33 – 34, 40, 43; Ioseph Kleinermanns, Die hl. Irmgardis von Aspel (Köln, 1900), pp. 23, 33.] . De ea post Suyskenum nostrum [Act. SS., Sept. t. II, p. 270 – 78.] lectu digna scripserunt P. Norrenberg [Op. c. Cf. Anal. Boll., t. XIV, p. 451.] et I. Kleinermanns [Op. c. Cf. Anal. Boll., t. XX, p. 348 – 49.] .
S. Iusti, qui variis in locis Aegypti colebatur [Anal. Boll., t. XL, p. 359.] , celebritas habebatur in civitate Oxyryncho die mensis athyr 14, id est novembris 10, qui velut ἡμέρα αὐτοῦ notatur in calendario [Anal. Boll., t. XLII, pp. 84, 90.] .
Iustina. Vid. Mabrinus.
Lazarus ὅσιος πατὴρ καὶ ἀοίδιμος de quo in Menaeis [Synax. Eccl. CP., p. 211.] , Galisiotam esse existimamus, qui loco proprio ad d. 7 nov. tum in aliis exemplaribus [Ibid., p. 203. Cf. p. 964.] tum in Actis nostris commemoratur.
Romae, depositio S. Leonis episcopi, teste martyrologio hieronymiano celebratur. In libro Pontificali, perperam notatus est dies [Duchesne, Le Liber Pontificalis, t. I, pp. 239, 241.] quo etiam in opere nostro, de sancto pontifice tractatum est, III id. apriles, seu 11 aprilis.
S. Leonem episcopum Egarensem, Milleduni (Milloz) in Hispania cultum hodie multis nuntiat Tamaius de Salazar. Scilicet e Gallia in Hispaniam suam transtulit, ut saepe in aliis sanctis fecit, etiam S. Leonem seu Leonium confessorem Melodunensem (Melun), qui hodie colitur. Nititur autem unice adversariis illis Luitprandi, quae omnes iam norunt tam spuria esse quam quae maxime.
S. Leo seu Leonius confessor in oppido Milleduno hodie in martyrologio Romano et aliis paucis occurrit. Walterius, abbas Sancti Petri Melodunensis saec. X, laudatur “in Vita seu Miraculis S. Leonii confessoris, cuius translationem ex ecclesia suburbana ipsius nomini dicata in basilicam Sancti Petri procuravit [Gallia Christiana, t. XII, p. 172.] .” Libellum frustra quaesivimus, nec quicquam de S. Leonio reperire contigit praeter epistulam 1614 ad Heribertum Rosweydum nostrum a Sebastiano Rolliardo, Melodunensi datam [Inter Collectanea Bollandiana, cod. bibl. Regiae Bruxellensis 8936 – 38.] . Ceterum eius memoria agebatur Meloduni et aliis locis [Sollerius, Martyrologium Usuardi, pp. 665, 668. In Missali Parisiensi saec. XIII, etiam die 12 novembris inscriptum est festum S. Leonis Conf. duplex, 19 vero eiusdem mensis Octava S. Leonis IX lect. Cod. bibliothecae Mazarineae 442. In Missali item saec. XIII, cod. bibl. Nationalis 1112, eadem die, fol. 21: De S. Leonio Confessore.] non 10 sed 12 novembris, quo de eius Actis, si Deo placuerit, tractatio instituetur.
S. Leonardus hodie in calendario cuiusdam missalis Pictavensis saeculi XV inscriptus perhibetur [Cf. Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717.] . De illo vid. ad d. 6, t. III, p. 139 – 209.
Liberius martyr Agathensis, de quo in UsuardoBruxellensi [Sollerius, Martyrologium Usuardi, p. 665.] , alius non est a Tiberio, cuius Acta mox dabimus.
S. Ludmillae translatio hodie nuntiata est in quibusdam martyrologiis atque in dioecesibus Pragensi et Olomucensi pridem colebatur; vid. ad d. 16 sept., t. V, p. 339, num. 2, p. 351, num. 64. De ipsa Ludmilla egit ibid., p. 339 – 63 Suyskenus noster. Cuius commentarius maximam partem nititur Vita a Christiano monacho conscripta; quae postquam vix non toto saeculo XIX communiter traducta est veluti opus spurium et fidei prorsus suspectae, tandem argumentis minime spernendis in pristinam auctoritatem, etsi nondum apud omnes, restituta est. Cf. Anal. Boll., t. XXII, p. 224.
B. Ludovici a Gebenna, confessoris, Clusis in territorio Gebennensi, gratia miraculorum illustris meminit Arturus [Martyrologium Franciscanum, p. 550.] solo Iacobi Fodere nixus testimonio [“F. Louys, natif de Genève, lequel est tenu pour béat, d'autant qu'il a fait plusieurs miracles bien evidens apres sa mort par la guérison de certaines maladies incurables de leur nature, les malades ayant faict leur dévotion sur sa fosse.” Jacques Fodere, Narration historique et topographique des convens de l'ordre de S. François… de la province anciennement appelée de Bourgogne, à présent de S. Bonaventure (Lyon, 1619), p. 844.] .
S. Ludovici O. F. M. episcopi Tolosani translationem ab anno 1484 per plura saecula liturgice hac die a S. Francisci Assisiensis familia celebratam paulatim evicit festum S. Andreae Avellini,universae ecclesiae iussu Clementis papae XI anno 1712 ritu publico eodem die quotannis prosequendum [Acta SS., Nov. t. III, p. 746 – 47.] .
Mabrinus (Mabrinos), Taratina (Ṭarāṭinā) et Iastina (Iiasṭinā), qui hodie annuntiantur in synaxario Habessinico, nulli alii esse possunt quam Cyprianus et Iustina, inter quos perabsurde seinsinuavit Terentius, vel Tertius, idem qui in calendariis graecis memoratur ad hunc diem.
Marcianum, urbis Thraciae episcopum, qui ab Arianis in exsilium pulsus in Aethiopia colitur, unus memorat Castellanus; sed iniecta mentione Aethiopiae satis prodit se exscripsisse calendarium Ludolfi, ubi ad diem 14 chedar annuntiatur Martianus (Martiiānos) episcopus. Ipse Ludolfus hoc elogium mutuatus est ex Aethiopico synaxario, in quod per synaxarium Alexandrinum defluxit memoriola Μαρτίνου ἐπισκόπου Ταρακίνης, qui ipse est S. Martinus episcopus Turonensis, ut suo loco dicetur.
S. Martinus I papa, etsi eum hodie commemorant insigniora quaeque martyrologia historica, puta Adonis, Usuardi, aliorum, atque ipsius festum ipso die multis in locis celebratum esse docent libri liturgici [Cf. Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717.] , in martyrologio tamen Romano ad d. 12 inscriptus est, quo die et nos de eo agemus.
Martinus episcopus Ταρακίνης al., Φραγγίας, ita in synaxariis [Synax. Eccl. CP., p. 210 – 211.] , Turonensis est, qui colitur postridie.
Maura, nunc sola, nunc Timotheo sociata in synaxariis nuntiatur [Synax. Eccl. CP., p. 210 – 11.] . De utroque obiter dictum est heri, fuse ad diem 3 maii.
S. Maurus Virodunensis episcopus, cuius festum pridem hodie celebrabatur tum Viroduni [Vid. inter alia Martyrologium Treverense (Anal. Boll., t. II, p. 31), Missale S. Mauri Virodunensis saec. XIII (cod. Parisinus, Bibl. Nat. lat. 4); Breviarium Virodunense anno 1625 typis editum; codices Usuardi interpolatos apud Sollerium ad h. d. Cf. etiam Act. SS., Sept. t. II, p. 225, num. 18.] , tum alibi [Cf. Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717.] , in martyrologio Romano die 8, in hodierno calendario dioecesis Virodunensis die 16 huius mensis inscriptus est. De eo ad d. 4 septembris, quae potuit, collegit Limpenus noster [Act. SS., t. c., p. 221 – 25.] , quo die translatio sancti praesulis recolitur.
S. Mennas confessor, qui hodie Beneventi nuntiatur in codice Usuardi Vaticano lat. 5949, olim Sanctae Sabinae Beneventanae, idem utique est Mennas solitarius in Samnio, de quo cras.
Miles Susae episcopus, Abrosimus presbyter et Sina diaconus martyres in Perside die 10 novembris in quibusdam graecorum synaxariorum codicibus recoluntur [Synax. Eccl. CP., p. 212; cf. Assemani, Acta Martyrum Orientalium, p. 61 – 62.] . Acta eorum chaldaica [BHO. 772.] eos obiisse referunt luna XIII mensis tesrin posterioris, quae ex veterum computatione in diem 10 novembris incidere non poterat. Si recte quidem viditEvodius Assemani sanctos martyres an. 341, Saporis 32, interfectos esse [Ibid., p. 65.] , dies eorum emortualis computandus esset 7 novembris, in quo nusquam in calendariis memorati comperiuntur. Sed cum ille annus incertus sit neque Actorum chaldaicorum chronotaxis indubitatam fidem mereatur, non est cur auctoritatem deseramus praestantiorum codicum in quibus S. Milis et sociorum eius festum diei 13 novembris assignatur [Butler-de Ram, Vies des Pères, Martyrs et autres principaux saints, t. VI, p. 118, typothetarum mendo deceptus apud Assemani, l. cit., existimat an. 341 lunam XIII mensis tesrin posterioris incidisse in kal. novembres, et in synaxariis ad diem 10 novembris inscriptam fuisse martyrum depositionem. Labitur haec coniectura cum errore in quo nixa est.] . Vid. etiam Act. SS., Apr. t. III, p. 21, ubi S. Miles in caterva martyrum Persarum, ad diem 20, ex Sozomeno memoratur.
Nereus (al. Nirus) cum Calliopio et Oreste nuntiantur in synaxariis [Synax. Eccl. CP., p. 212.] . Dubium tamen est num fuerint in martyrio socii. Orestis enim Tyanensis eodem die commemoratio agitur, cuius proinde hoc loco nomen delendum est. De ceteris omnia ignota sunt. Est ubi Nereus et Calliopius Ἥραιος καὶ Καλλιοπή nuncupentur [Ibid., p. 210.] , Nereus Orestes etiam Orion [Ibid., p. 212.] .
Nilus paucis in codicibus hodie, in plerisque die 12 novembris commemoratur.
Qui Nirus in Menaeis nuncupatur, in synaxariis plerisque Nereus dicitur.
Nitoris Aurelianensis episcopi, quae lectio est breviarii Richenoviensis, facile emendatur in Monitoris, de quo fusius infra.
S. Nonnus [Synax. Eccl. CP., p. 212.] quis fuerit diximus heri.
S. Notarius episcopus qui apud Belinum, Molanum [Sollerius, Martyrologium Usuardi, p. 665 – 66.] , Ferrarium [Catalogus generalis sanctorum, p. 437.] hodie Aurelianis nuntiatur, alium non esse a Monitore, huius sedis episcopo, de quo mox, certum nobis est. Cum nullum Notarium in serie episcoporum Aurelianensium reperiret, Saussaius ita rem componi posse censuit ut scriberet: Aurelii sancti Notarii episcopi notissimae pietatis, at incertae sedis, infeliciter sane [Martyrologium Gallicanum, t. II, p. 1194.] .
Olympas, Rhodion, Sosipater, Tertius, Erastus, Quartus, quorum nomina profert S. Paulus c. XVI epistulae ad Romanos, quosque ex septuaginta discipulis fuisse narrant synaxaria et varia passos esse vel ecclesiis praefuisse [Synax. Eccl. CP., p. 209.] , die quoque 30 iunii cum ceteris apostolis et discipulis commemorantur [Ibid., p. 786. Cf. p. 1023.] .
Onesiphorus et Porphyrius, quos in libris nonnullis die 10 novembris reperimus, die 9 plerumque occurrunt.
Orion cuius hodie cum Calliopio et Niro (Nereo) mentio est in Menaeis, in plerisque synaxariis Orestes dicitur.
Porphyrius. Vid. Onesiphorus.
Quartus. Vid. Olympas.
S. Quintianum Arvernensem episcopum hodie commemorant Ferrarius, Saussaius, Castellanus, breviarium Claromontanum anni 1774. De eo agetur ad diem quo in martyrologio Romano annuntiatur, qui est 13 novembris.
Rhodion. Vid. Olympas.
Robertus de Bellovisu, martyr ex Ordine Praedicatorum, quem die 10 maii inter praetermissoscommemoraverunt maiores nostri, hoc die in recentiore editione Anni Dominicani [Année Dominicaine, nouvelle édit., Novembre, t. I (Lyon, 1906), p. 404.] laudatur.
Samueli prophetae apud Graecos et Latinos dies sacer est 20 augusti, ad quem diem, de eius historia, ut tunc poterant, dixerunt maiores nostri [Acta SS., Aug. t. IV, p. 6 – 16.] . A Graecis in hoc non recedunt plerique Orientales Syri et Armenii. Erratica igitur mentio est Samuelis prophetae, quae in calendarium Berrhoeense saeculi XVI ad diem 10 mensis tesrin posterioris irrepsit [Nau, Patrologia Orientalis, t. X, p. 65.] . Fortasse scriptor quidam Iacobita hoc deceptus fuit, quod S. Samuelis Qalamonensis, quem ipse ad diem 5 decembris annuntiat [Ibid., p. 67. Non absimili errore delusus fuit et Sliba, qui Samuelem prophetam proprio quidem die annuntiat ad 20 augusti, sed tamen ad diem 9 decembris eum nominat, utique pro Samuele Qalamonensi, cuius festum incidit in diem 8 mensis choiac (4 decembris). Cf. Anal. Boll., t. XXVII, pp. 159, 143, 190, 170; BHO. 1035 – 1036.] , mentionem alicubi anticipatam repperit.
In Africa Saturnini, Anniboniae et aliorum XVIII (al. XVII).Horum martyrum, qui in hieronymianis recensentur, nulla Acta habentur. Sintne illi qui in calendario Carthaginiensi (..) id. nov. sub nomine sanctorum Capitanorum nuntiantur [Act. SS., Nov. t. II, p. [LXXI].] , decernere non ausim.
Serastos (Serāsṭos), qui in synaxario Habessinico annuntiatur, probabiliter idem est atqueOrestes, cuius Acta suo loco ad hanc diem elucidabuntur. Andreas autem quem videtur hic socium habere plane ignotus est.
Sina. Vid. Miles.
Sosipater. Vid. Olympas.
Calari festivitas inventionis corporis S. Sperati martyris et aliorum pene innumerabilium.” Ita Ferrarius ad hunc diem, additque commentarii loco: “De Sperato et soc. mart. martyrologium Romanum die 17 iulii. Sed huius corpus Lugduni in Gallia. Forte hic ab illo diversus [Catalogus generalis sanctorum (Venetiis, 1625), p. 436 – 37.] .” Plurima in Sardinia saec. XVII reperta esse corpora et inscriptiones quas martyrum esse censuerunt nemo ignorat. Reliquias S. Sperati inventas esse in loco dicto San Sperato, in dioecesi Calaritana [G. Casalis, Dizionario geografico degli stati di S. M. il re di Sardegna, t. XVIII, p. 754.] narrat archiepiscopus Franciscus de Esquivel, titulumque exscribit

† HIC SVNT RELIC…
SPERATI ET Mȳ.M…
D… RVMASIO EPIS…

quem ita interpretatur: Hic sunt reliquiae sancti Sperati et multorum a Brumasio episcopo reconditae, addens S. Brumasium, episcopum Calaritanum, pastorem vigilantissimum anno 1493 loci San Sperato dicti ecclesiam exstruxisse ut reliquias S. Sperati ibi reconderet [Reclacion de la invencion de los Cuerpos santos que en los años 1614, 1615. y 1616. fueron hallados en varias Yglesias de la Ciudad de Caller y su Arçobispado (Napoles, 1617), p. 96 – 97.] . Quanta cautela haec recipienda sint optime norunt quicumque Sardiniae res hagiographicas vel obiter tetigerunt. Quandonam S. Speratus loci patronus esse coeperit multum interest rescire; sed nihil de re contigit reperire.
Terentius (Tertius). Vid. Mabrinus.
Tertius. Vid. Olympas.
S. Theoctistae Lesbiae, cuius Vita inserta est menologiis graecorum et commemoratio martyrologio Romano ad diem 10 novembris, Acta dedimus ad diem 9, quo in synaxariis recolitur.
Theodori Studitae Acta neque die 10 neque 11, qui eius natalis est, illustrare conabimur sed die 12, quo martyrologio Romano inscriptus est [In editione tamen quae nuperrime, id est ann. 1924 (non vero ann. 1922 uti inscripta est) Romae prodiit, die 11 nuntiatur.] .
Theodorum, adulescentem illum qui Antiochiae sub Iuliano crudelissime tortus est, superstes tamen relictus est, ut habemus ex Rufini Hist. eccl., X, 38, recentiores nonnulli inter sanctos huius diei collocant [Cf. Sollerius, Martyrologium Usuardi, p. 666; Petrus de Natalibus, Catalogus Sanctorum, X, 43; The Martiloge translated by R. Whytford (London, 1893), p. 176. Theodorum qui in calendario Mediolanensi anni 1465 inscriptus est (D. Giorgi, Martyrologium Adonis, p. 719) non Antiochenum illum sed Euchaïtensem esse, a S. Aurelio qui pridie cum eo colebatur, sede pulsum existimamus.] . Quo iure, nondum potuimus assequi.
Theodori episcopi Siccensis et confessoris Greveni annuntiatio est [Cf. Sollerius, Martyrologium Usuardi, p. 666.] . Eundem episcopum summae perfectionis dicit Whytford, qui tamen nomen sedis reticet [The Martiloge translated by R. Whytford (London, 1893), ad diem 10 nov.] . Theodorus Syccota sponte mentem subit. Ille tamen a Graecis solis colitur die 22 aprilis [BHG. 1748.] .
Theodosium hoc die in synaxariis nonnullis et calendario Neapolitano inscriptum esse diximus ad d. 9 novembris.
S. Theosterictus, de quo diximus ad diem 9, hodie in Menaeis nuntiatur [Synax. Eccl. CP., p. 212.] .
S. Tremorum hodie memorat antiquum sanctorale Corisopitense [Proprium Sanctorum insignis ecclesiae Corisopitensis (Parisiis, 1642). De quo opusculo erudite scripsit v. cl. F. Duine, Bréviaires et Missels des églises et abbayes bretonnes de France (Rennes, 1905), p. 156 – 57, num. 56. Rarissimi huius sanctoralis exemplo quod in Museo Bollandiano asservatur notula manu XVII saec. ascripta est: “Authore Carolo Guyet Presbytero Societatis Iesu”; quod veri speciem prae se ferre videtur. Ex hoc sanctorali pauca excerpserat Tresvaux, Les Vies des Saints de Bretagne … par Dom G.-A. Lobineau, nouvelle édition, t. I (Paris, 1836), p. XXXIV, col. 2.] in calendario hisce verbis: Tremori martyris. Semiduplex. In Ecclesia Corisopitensi tantum. In margine autem recto eiusdem pagellae typis mandata est haec annotatiuncula: Videtur tantum pertinere ad Ecclesiam Corisopitensem ut colligitur ex eius legenda [Haec est BHL. 8312.] . In ipso autem opusculo, ad d. item 10 novembris, indicitur officium de communi totum, adiecta altera annotatiuncula: Habetur quidem legenda in antiquo [In breviario illo gothico, cuius unicum exemplar in eodem Museo nostro servatur; cf. Duine, op. c., p. 155 – 56.] , sed forte parum certa [P. 85, col. 2.] . De S. Tremoro, ut nonnullis calendariis fieret satis, actum est ad d. 8 novembris [Act. SS., Nov. t. III, p. 829 – 31.] ; sunt tamen et alia multa liturgica monumenta, pleraque recentiora, quae eius festum d. 7 eiusdem mensis statuunt [Exemplo sunto Officia propria sanctorum Corisopitensis dioecesis (Rhedonis, 1852), p. 100 – 101; calendarium iisdem Officiis propriis adiectum (s. a., s. l.), p. 11; Missae propriae sanctorum dioecesis Corisopitensis (s. l., paulo post annum 1851), p. 15; Ordo divini officii ad usum dioecesis Corisopitensis, 1840, 1854, 1860; Ordo divini officii ad usum dioecesis Corisopitensis et Leonensis, 1899, 1903, 1912. Advertendum est S. Tremori officium indictum fuisse d. 13 novembris in Ordine Corisopitensi anni 1834, et d. 14 nov. in supplemento adiecto Ordini anni 1840.] . Ex antiquo sanctorali Corisopitensifluxisse videtur mentio S. Tremori ad d. 10 nov. in calendario d. v. Renati Kerviler [In Annuaire de Bretagne … pour l'année 1897, par René Kerviler et Paul Sébillot (Rennes, 1897), p. 42. De locorum nominibus quae cum hoc Tremoro coniungenda sunt, cf. J. Loth, Les noms des saints bretons, in Revue Celtique, t. XXX (1909), pp. 303, 320.] .
Tryphenna et Tryphosa Iconii in Lycaonia beati Pauli praedicatione et exemplo Theclae in christiana disciplina plurimum profecisse leguntur in martyrologio Romano [Scite advertit Castellanus: “Nouvellement placés icy à l'occasion du nom de S. Tryphon.” Martyrologe universel, p. 571.] . Quem ad locum notat Baronius: “Meminit harum Paulus ad Roman. cap. 16 [v. 11], agiturque de his in Actis S. Theclae, de quorum certa fide superius egimus die 23 septembris.” Mirabitur sane quisquis Acta Theclae perlegerit egregium virum fidem iisdem praestare potuisse [De Tryphaenae nomine, lege et quae scripsit R. A. Lipsius, Die apokryphen Apostelgeschichten, t. II, p. 464 – 67.] .
S. Verani Cabellicensis episcopi ad d. 19 octobris, quo festum translationis illius colebatur [Cf. Act. SS., Oct. t. VIII, p. 465, num. 59; Catal. Lat. Paris., t. III, p. 706 et p. 707 (ad d. 20 octobris).] , res gestas exposuit decessor noster B. Bossue [Act. SS., t. c., p. 452 – 74.] ; qui monuit alias festum eiusdem sancti coli diebus novembris 10, 12, 13, 14 [Ibid., p. 465, § V; cf. Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717 – 18 et martyrologia recentia ad hos dies.] .
S. Victoriae virginis et martyris, filiae regis Siciliae et S. Gerasinae, quae cum eadem matre Gerasina et cum ceteris undecim milibus virginibus Coloniensibus passa sit, corpus integrum se possidere gloriatur ecclesia cathedralis Burgensis atque festum tota dioecesis hoc die 10 novembris celebrat: quo etiam die in nonnullis martyrologiis recentis aevi inscripta est. De translatione in Burgensem civitatem, quae anno 1320 facta dicitur, quaedam narratio ex Breviario Burgensi anni 1502 edita est in Act. SS., Oct. t. IX, p. 251. Burgensem hanc traditionem, quam quidem gravibus testimoniis niti minime credimus, leviter atque audacter, ut solet, impugnavit Bivarius statuitque altero loco Victoriam quae Burgis colitur esse virginem quandam Volucae prope Numantiam anno 300 cum sociis passam, altero autem loco eandem esse viduam Ilorci in Hispania Tarraconensi a Vandalis anno 406 percussam; utroque autem loco nisus est solo testimonio spurii illius chronici quod sub Flavii Lucii Dextri ementito nomine olim venditum est. Cf. P. L., t. XXXI, col. 433 et 543.
S. Vitonus hodie inscriptus est in calendario cuiusdam missalis Parisiensis saec. XIV (cod. Paris. B. N. lat. 8885; cf. Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717). De eo vid. ad d. 14, quo eius festum agitur in ecclesia Virodunensi.
Werembaldus monachus Hirsaugiensis saeculi X, quem hodie laudat Castellanus in Martyrologio universali, neque inter sanctos neque inter homines recenseri debet, cum a solo Trithemio commemoretur, qui ipsius nomen, gesta, scripta in falsissimis illis Annalibus Hirsaugiensibus (t. I, p. 118, ad an. 965) primus protulit atque utique ipse conjinxit et commentus est.
S. Willibrordi translatio recentiore manu in codice Epternacensi martyrologii hieronymiani ad hunc diem inscripta est. Vid. ad d. 7, t. III, p. 432, num. 46.

DE SANCTIS TRYPHONE, RESPICIO ET NYMPHA MARTYRIBUS ROMAE CULTIS

TEMPORE INCERTO

COMMENTARIUS PRAEVIUS

Tryphon martyr Romae cultus (S.)
Respicius martyr Romae cultus (S.)
Nympha martyr Romae culta (S.)

AUCTORE H. D.

[Præfatio]

[1] [Sanctorum trium turma antiquis ignota.] In martyrologio Romano hodie nuntiatur Natalis sanctorum martyrum Tryphonis et Respicii ac Nymphae virginis, quos nec Beda nec Ado nec Usuardus commemorant. In plerisque tamen martyrologiis quorum in ecclesiis Urbis usus fuit ea nomina leguntur. Ita in codice Barberiniano XIV, 19, saec. XI ineuntis, manu recentiore ad diem IIII id. nov. scriptum est Romae S. Triphi et Respicii et S. Nimphe [Quentin, Les martyrologes historiques, p. 34.] . In codice Archivi basilicae Sancti Petri H. 58, qui saec. XII exaratus est, die decimo novembris legitur: Respicii et Triphonis, et pridie alia manu additum est: In portu sancte Nimphe. Codex Musei Britannici Add. 14801, qui fuit Sanctae Mariae trans Tiberim, saec. XI exaratus, solum Tryphonem nuntiat: et in campo martio Triphonis, cui alia manus adiunxit: et sancte Nimfe virginis. E codicibus romanis Tryphon et Respicius, addita non raro Nympha, in auctaria Usuardina [De quibus Sollerius, Martyrologium Usuardi, p. 665.] et in calendaria [In calendariis Aquensi, Catalaunensi, Ruthenensi, Foroiuliensi (Frejus), Catal. Lat. Paris., t. III, p. 717; in calendariis Melphictensi, Rubastino, Canusino, ap. I. M. Giovene, Kalendaria vetera manuscripta (Neapoli, 1828), pp. XXX, XLII, LIV, LXVI.] irrepserunt. Non aliam ob causam trium martyrum nomina in calendariis coniuncta esse quam propter eorundem reliquias uno sub altari Romae congregatas, in ecclesia Sancti Spiritus in Saxia, manifestum est. Documentorum quae ad nos pervenerunt ratio et res ipsa postulat ut primum de S. Tryphone, dein de SS. Tryphone et Respicio, tandem de S. Nympha seorsim agamus.

§ I. De S. Tryphone.

[2] [Vitae et Passionis S. Tryphonis] Quaecumque de S. Tryphone tradita sunt graecis e fontibus manarunt. Habemus autem graece Passionem S. Tryphonis, eius Vitam seu Miracula, Passiones retractatas, laudationes varias. Et horum quidem monumentorum antiquissima quae feruntur in hisce codicibus reperiuntur, quorum alii solam Passionem, alii vero Vitam Passioni coniunctam exhibent.

[codices graeci.] A 1 = Codex Vindobonensis Hist. graec. 3, membraneus, saec. XI exaratus [Catal. Gr. Germ., p. 38.] . Menologium februarii. Fol. 1 – 6: Passio S. Tryphonis = BHG. 1857, fol. 6v – 12v: Βίος καὶ θαύματα τοῦ ἁγίου καὶ ἐνδόξου μάρτυρος τοῦ Χριστοῦ Τρύφωνος. Vitam et Miracula contulimus.

A 2 = Codex Hierosolymitanus, bibliothecae Patriarchalis 1, membraneus, foliorum 209, saec. X exaratus [A. Papadopoulos-Kerameus, Ἱεροσολυμιτικὴ Βιβλιοθήκη, t. I, p. 1.] . Menologium februarii. Fol. 1 – 5: Βίος τοῦ ἁγίου Τρύφωνος, mox edendus; fol. 5v – 10v: Μαρτύριον τοῦ ἁγίου Τρύφωνος = BHG. 1856. Imagines photographicas Passionis v. cl. P. Franchi de' Cavalieri, Vitae autem R. D. Lefort professor in Universitate Lovaniensi amicissime suppeditarunt.

A 3 = Codex Parisiensis, bibliothecae Nationalis gr. 1452, saec. X exaratus [Catal. Gr. Paris., p. 118.] . Menologium februarii. Fol. 1 – 4v: Passio S. Tryphonis = BHG. 1857, sed acephala; fol. 4v – 5v: Θαύματα τοῦ ἁγίου καὶ ἐνδόξου μεγαλομάρτυρος Τρύφωνος, sed foliis avulsis des. mutil. in verbis: Κύριον τὸν Θεόν σου τὸν ἐν τοῖς οὐρανοῖς (c. 3). Miracula contulimus.

A 4 = Codex bibliothecae Ambrosianae D. 92 sup., membraneus, saec. XI exaratus [Martini-Bassi, Catalogus codicum graecorum bibliothecae Ambrosianae, t. I, p. 284.] . Inter plurimas sanctorum Passiones, fol. 249 – 253: Passio S. Tryphonis = BHG. 1856, quam contulimus.

A 5 = Codex Parisiensis, bibliothecae Nationalis gr. 1460, partim membraneus partim chartaceus [Catal. Gr. Paris., p. 134.] . Prior pars (fol. 1 – 184), quod est menologium ianuarii a die 20, saec. XI exarata est; altera, in charta recentius descripta, principium menologii februarii. Fol. 184 – 190v: Μαρτύριον τοῦ ἁγίου καὶ ἐνδόξου μεγαλομάρτυρος Τρύφωνος = BHG. 1856; fol. 190v – 196: Ἀρχὴ τῶν θαυμάτων τοῦ ἁγίου μεγαλομάρτυρος Τρύφωνος. Speciminis gratia cc. 3 – 8 contulimus.

A 6 = Codex Parisiensis, bibliothecae Nationalis gr. 1451, membraneus, saec. XI exaratus [Ibid., p. 116.] . Excerptum e menologiis decembris, ianuarii, februarii. Fol. 132bis – 138: Passio S. Tryphonis, acephala = BHG. 1856, quam photographice expressam dedit nobis v. cl. P. Franchi de' Cavalieri.

A 7 = Codex Vaticanus Palatinus 317, membraneus, saec. XI exaratus [Catal. Gr. Vatic., p. 220.] . Ad calcem menologii iulii et augusti legitur, fol. 141 – 146: Μαρτύριον τοῦ ἁγίου Τρύφωνος = BHG. 1856. Etiam dedit nobis P. Franchi de' Cavalieri.

A 8 = Codex Vaticanus Ottobonianus graec. 54, membraneus saec. X exaratus [Ibid., p. 252.] . Menologii ianuarii postremam partem sequitur, fol. 74, fragmentum Passionis S. Tryphonis = BHG. 1856.

A 9 = Codex Vaticanus graec. 1608, membraneus, saec. XI exaratus [Ibid., p. 137.] . Inter varias martyrum Passiones legitur, fol. 97 – 101: Θαύματα τοῦ ἁγίου Τρύφωνος τὰ πεπραγμένα ἐκ νηπίας αὐτοῦ ἡλικίας μεθὰ καὶ τὸ μαρτύριον αὐτοῦ ὑποτέτακται, scilicet Vita quae mox edetur; fol. 101v – 105: Μαρτύριον τοῦ ἁγίου Τρύφωνος = BHG. 1856. Contulimus utrumque.

A 10 = Codex Vaticanus graec. 1876, rescriptus, continens initium Passionis S. Tryphonis = BHG. 1856, saec. VIII exaratum [Anal. Boll., t. XXI, p. 10; G. Mercati, Note di letteratura biblica, (Roma, 1901), p. 212.] , sed littera adeo evanida ut vix legi possit.

[3] [Tum Passio] E codibus A 1, 4 – 9 ea qua solet diligentia Passionem BHG. 1856 edidit v. cl. Pius Franchi de' Cavalieri [Hagiographica, in Studi e Testi, t. XIX (Roma, 1908), p. 43 – 74.] , perspexitque codicem A 7 ad antiquiorem libelli formam propius accedere eiusdemque cognatos esse A 4 et A 5; ad alteram vero recensionem reducendos esse A 2, A 6, A 9 [Ibid., p. 22.] . Lectionum autem variarum quas ex collatis hisce codicibus congregavit copia tanta est ut statim appareat Passionem S. Tryphonis communem libellorum hagiographicorum fatum non effugisse atque a librariis ea licentia tractatam esse ut codices singuli singulas fere recensiones exhibeant. Ne rerum inutilium sarcina oneremur, codicem A 7 accurate expressimus, A 4 identidem in consilium vocato; libri vero A 2 variantes lectiones in infima pagina collocavimus. Qui ceterorum varietates noscere cupierit, editionem principem adeat.

[4] [tum Vita seu Miracula.] Passio S. Tryphonis, anserum custodis, duabus constat partibus. Prior est de filia Gordiani imperatoris, quae Romae erat, a daemone Tryphonis ope liberata; altera de persecutione christianorum, qua saeviente Tryphon capitur, Nicaeam ducitur, torquetur, postremo moritur. Libellus autem qui Βίος dici solet, aptius, ut in codicibus A 3, 5, 9, Θαύματα inscribitur; totus enim est de miraculis a sancto martyre in vita patratis. Primum est infantuli a bimo Tryphone sanati, reliqua energumenorum quos ille variis modis liberat. Ultimo loco refertur daemonem, cum Romam abiisset, in uxorem Procli senatoris intrasse, et arcessito Tryphone eiectum esse. Iamvero eadem prorsus, mutatis nominibus in exordio Passionis narrantur. Non ergo ille idem qui martyrium conscripsit Vitae Tryphonis compilator est, neque utriusque libelli nexus intimus est, quod et satis ostendit codicum condicio, ubi vel Vita desideratur, vel interdum etiam Passioni postponitur. Liber autem Miraculorum S. Tryphonis ex eorum numero est qui vulgo Βίοι πρὸ τοῦ μαρτυρίου dicuntur, quales etiam habemus de SS. Theodoro, Georgio cet. [Delehaye, Les Passions grecques des saints militaires, p. 33 – 34. Supra, p. 14.] .

[5] [perquam fabulosa sunt.] Acta illa, scilicet tum Vita tum Passio, inter pessimae notae scripta hagiographorum habenda sunt, quippe quae ex laciniis undecumque collectis consarcinata sint. Mitto Tryphonem inde a puerilibus annis miracula patrantem ad similitudinem sanctorum puerorum Viti [BHL. 8711.] , Potiti [BHL. 6908.] , Phoebammonis [E. Amélineau, Les Actes des martyrs de l'Église copte (Paris, 1890), p. 54.] , Marini [BHL. 5538; P. Franchi de' Cavalieri, Note agiografiche, fasc. 5, p. 85 – 93.] , de quibus nihil praeter fabulas narratur, induci. Passionis tota compages ea est quae posteriore aetate nullis adhibitis coaevorum scriptis artificiose compositam se prodat. Neque novum est quod Tryphon ipsius daemonis monitu ad liberandum energumenum vocatus fuisse dicitur. Id enim vix non iisdem verbis narrant hagiographi de SS. Abercio [Th. Nissen, S. Abercii Vita (Lipsiae, 1912), p. 35.] , Cyriaco [In Actis S. Marcelli, BHL. 5234. Cf. L. M. Hartmann, in Serta Harteliana (Wien, 1896), p. 142 – 44.] , Potito [BHL. 6908, n. 11.] , Nicetio [Gregorii Turonensis In Gloria confessorum, LXII.] , Mathurino [BHL. 5720.] , idque tandem aliquando a profanis scriptoribus didicisse videntur [Cf. H. Günther, Die christliche Legende des Abendlandes (Heidelberg, 1910), p. 113.] . Nonnullis in locis compilator Passiones SS. Polycarpi et Pionii impudenter exscribit. Ab anonymo etiam libello, quo Deciana insectatio haud inaccurate depingitur, non pauca mutuatur [P. Franchi de' Cavalieri, Hagiographica, p. 27 – 40.] . Ceterum inepte horum temporum historiam tractat. Gordianum III (238 – 244) anno 295 post Augustum imperio potitum, idque per lustra quinque tenuisse asserit; Philippum (244 – 249) quem annos quindecim imperitasse censet, ut exsecrandum et impium hominem traducit. Nomina et cognomina consulum et praefectorum, quae vel ex libris vel e titulis collegit, miro modo permiscet, et inauditos honorum cursus excogitat [Ibid., p. 22 – 23.] . Verbo, praeter nomina locorum ubi sancto martyri honor tribuitur, nulla prorsus in re hagiographo fides haberi potest.

[6] [Vitae edendae ratio.] De libello Vitae et Miraculorum, qui plane commenticius est, seorsim disserere supervacuum ducimus. Quoniam tamen ineditus est, omnibus, qui praesto sunt, adductis codicibus, nempe A 1 – 3, 5, 9, eum exprimere conati sumus. Hi autem bifariam distribuuntur, ita ut unius recensionis A 1, A 3 testes sint, alterius vero A 2, A 5, A 9. Et haec quidem antiquas lectiones non paucas servasse censenda est. Satius tamen visum est libellum ex optimo codice A 1 proferre, ceterorum notatis variationibus. E codice A 5 solae cc. 3 – 8 lectiones selectae sunt.

[7] [Passio metaphrastica.] Passionem S. Tryphonis a Symeone Metaphraste retractatam BHG. 1857, et latine redditam Lippomanus primum [Tomus quintus Vitarum sanctorum patrum (Venetiis, 1556), fol. 492v – 495v.] dein Surius Vitis Sanctorum a se collectis adiunxerunt. Graece servata est in codicibus non paucis quorum hosce seligendos duximus.

M 1 = Codex bibliothecae Nationalis Parisiensis gr. 1450, saec. XI exaratus. Menologium februarii [Catal. Gr. Paris., p. 114.] . Fol. 1 – 10: Passio S. Tryphonis.

M 2 = Codex bibliothecae Nationalis Parisiensis gr. 1178, saec. XII exaratus, miscellaneus [Catal. Gr. Paris., p. 77.] . Fol. 108 – 120v: Passio S. Tryphonis.

M 3 = Codex bibliothecae Nationalis Parisiensis gr. 1500, saec. XII exaratus. Metaphrasis februarii martii et aprilis [Catal. Gr. Paris., p. 225.] . Fol. 3 – 12: Passio S. Tryphonis.

M 4 = Codex bibliothecae Nationalis Parisiensis gr. 1500, saec. XII exaratus. Metaphrasis februarii martii et aprilis [Catal. Gr. Paris., p. 188.] . Fol. 1 – 7v: Passio S. Tryphonis, acephala, incipiens in num. 5.

M 5 = Codex bibliothecae Nationalis Parisiensis Coislin 307, saec. XVI exaratus. Menologium a ianuario ad augustum [Catal. Gr. Paris., p. 316.] . Fol. 240 – 246: Passio S. Tryphonis.

[Eiusdem epitome.] In codice Mosquensi 376, quo menologium contractum continetur, legitur quoque Passio S. Tryphonis quae incipit: Τρύφων θαυμάσιος, τῆς ἀκηράτου καὶ θείας τρυφῆς ἐπώνυμος [B. Latyšev, Menologii anonymi Byzantini saec. X quae supersunt, fasc. I, p. 1 – 7.] . Nullius momenti est, cum tota pendeat a Metaphraste, cuius ipsa phrasi plerumque utitur.

[8] [Pseudo-Romani κοντάκιον.] Editum est κοντάκιον de S. Tryphone, sub acrostichide τοῦ ταπεινοῦ Ῥωμανοῦ, quod nihilominus a peritis Romano melodo abiudicatur [K. Krumbacher, Miscellen zu Romanos, in Abhandlungen der K. Bayerischen Akademie, I. Kl., t. XXIV, 3, pp. 9 – 30; 99 – 104.] . Libello de Vita et Passione Tryphonis usus est poeta, quisquis ille est, qui de cetero fontem nullo pacto celare conatur: καθὼς διδάσκει βίβλος (γ᾽, 3), δύναται μανθάνειν ἀπὸ τῆς βίβλου (ή, 5), ὡς γέγραπται (ιδ᾽, 6). Quaenam fuerit illa βίβλος haud facile est reperire. Certe metaphrasis Symeonis non fuit, nam complura a melodo afferuntur quae in illa desiderantur, et eam narrationis formam exhibet qua Passioni tum Vita et Miracula, tum etiam prooemium quoddam praemissum erat. Nullam talem graece scriptam habemus. Latinos de S. Tryphone libellos, qui a graecis exempl is pendent, et de quibus mox, potius respicere oporteret. Attamen, ut verum fateamur, toties retractata fuerunt haec Tryphonis gesta, ut de reperienda recensione quam secutus sit melodus, paene desperandum sit, exiguo sane rei historicae damno, cum nihil prorsus in toto carmine detegamus quod in nostris libris passim non legamus. Perparum ergo utilitatis affert canticum, cuius antiquiores codices saec. XI non superant, cum neque ad aetatem libellorum de S. Tryphone definiendam quicquam conferant. Unum notare velim, in versu intercalari, octies et decies repetito, τὸν ἄφθαρτον στέφανον martyri reservatum variis modis adduci. In libellis quippe nostris saepius recurrit coronae mentio. [De corona S. Tryphonis.] Et in Passione quidem asseritur coronam, quae pretiosis lapidibus ornata esset, caelitus demissam martyris capiti impositam fuisse: εἶδο ὑπὲρ τὴν λαμπρότητα τοῦ ἡλίου φῶς περιστράψον αὐτῷ καὶ στέφανον ποικίλοις λίθοις ἠμφιεσμένον περὶ τὴν κεφαλὴν αὐτοῦ (c. 9).Crediderintne hanc ipsam coronam servatam esse, eamque ipsam in basilica S. Tryphonis repositam? Ita censuit, ni fallor, anonymus Vitae et Miraculorum scriptor: δὲ ἀρχὴ τῶν ἄθλων αὐτοῦ γέγονεν ἐν Καμψάδου (Σαμψάδου) κώμῃ, ὅπου καὶ στέφανος αὐτῷ δέδοται καὶ φυλαχθεὶς τετήρηται ἐν τοῖς οὐρανοῖς ((c. 1). Haec codicis A 1 lectio est; in aliis omittuntur haec verba ἐν τοῖς οὐρανοῖς, quae glossae speciem habent, neque legebantur in versione latina BHL. 8338: Sanctus Dei Tryphon 〈natus〉 erat in Sansadocume, ubi et corona eius custodita servatur. Talibus delectari solet plebecula et temere assentitur cum ea rebus ipsis comprobari existimat quae manibus attrectantur.

[9] [Laudatio a. Leone imperatore.] Ea erat apud graecos S. Tryphonis fama, ut duos imperatores laudatores habuerit. Inter homilias Leonis V, cognomine Sapientis (886 – 911), quas coram populo recitare solebat [De Leonis opere litterario legenda sunt quae collegit N. Popov, Mosquae, 1892. Cf. Th. Uspenskij, in Byzantinische Zeitschrift, t. II, p. 632 – 34.] habetur laudatio S. Tryphonis (BHG. 1858) cuius codices praesto sunt:

A = Codex Athonensis monasterii Hiberorum, membraneus, continens Leonis imperatoris πανηγυρικοὺς λόγους, cuius apographum, manu Gregorii V patriarchae Constantinopolitani exaratum, servabatur ἐν τῷ καλουμένῳ τῶν Μωραἳτῶν κελλίῳ τῆς ἐν τῇ αὐτῇ ἱερᾷ μονῇ 〈τῶν Ἰβήρων〉 σκήτεως τοῦ τιμίου Προδρόμου. Ex hoc autem apographo Leonis sermones edidit monachus Athonensis Acacius [Λέοντος τοῦ σοφοῦ πανηγυρικοὶ λόγοι ἐκδοθέντες σπουδῇ καὶ ἐπιμελείᾳ Ἀκακίου μοναχοῦ. Athenis, 1868, ιβ᾽- 352 pp.] , cuius liber pro codice nobis erit.

B = Codex bibliothecae Ambrosianae F. 106 sup., membraneus, saec. XIII – XIV exaratus [Martini-Bassi, Catalogus codicum graecorum bibliothecae Ambrosianae, t. I, p. 421.] Inter homilias Leonis imperatoris, fol. 185v – 194v, laudatio S. Tryphonis.

C = Codex Parisiensis bibliothecae Nationalis graec. 1201, chartaceus, saec. XVI exaratus [Catal. Gr. Paris., p. 98.] . Inter homilias eiusdem Leonis, fol. 358v – 374, laudatio S. Tryphonis.

D = Codex bibliothecae Vaticanae graec. 637, chartaceus, saec. XVI exaratus [Catal. Gr. Vatic., p. 12.] . Continet etiam homilias Leonis, et fol. 299 – 312v, laudationem S. Tryphonis.

E codicibus tribus A, B, C, laudatio proferetur; quartum inspeximus quidem, non tamen contulimus.

[10] [Laudatio a. Theodoro Lascari.] Theodorus Lascaris, qui fuit alter huius nominis imperator Nicaenus (1254 – 1258), princeps eruditus et pius [De eo J. Dräseke, in Byzantinische Zeitschrift, t. III, p. 498 – 515.] , et ipse laudationem S. Tryphonis reliquit, de qua pauca in epistulis suis. Scribit ad Georgium Muzalonem: Ἀλλ᾽ ἰδού σοι τὰ τῶν ἐσχηματισμένων λόγων ἐσχηματισμένα σχηματιζόμενοι τελειώσαντες, πρὸς τὸν ἀσχημάτιστον καὶ ἁπλοῦν καὶ ὁρμητικὸν, εἴπω καὶ ἀνδρικὸν καὶ φρόνιμον καὶ δίκαιον καὶ σωφρονικόν, διὰ ταῦτα δὲ καὶ ἐνάρετον, τὸν λόγον τῶν λόγων μετατιθέαμεν, γινώσκειν σε ποθοῦντες, ὅτι Θεοῦ προνοίᾳ καὶ τοῦ μεγαλομάρτυρος Τρύφωνος ἀρωγῇ τε καὶ προτροπῇ διὰ τῆς τῶν κρίνων καὶ τῆς τῶν θαυμάτων αὐτοῦ ἐξανθήσεως πρὸς τὰς δυτικὰς καταλαμβάνομεν πεδιάδας [N. Festa, Theodori Ducae Lascaris epistulae CCXVII (Firenze, 1898), p. 245 – 46.] . Epistulam autem ad Michaelem Senacherim et Andronicum Frangopulum his absolvit: Ἐντελῆ γὰρ καὶ ἀνελλιπῆ τὰ χρειώδη τοῖς διδάσκουσι καὶ διδασκομένοις πεποιηκότες, ὑπετυπώσαμεν ἐν τῷ ἡμετέρῳ συντάγματι, ὅπερ δὴ τυπωτικῶς τῷ μεγαλομάρτυρι ἀνεθέμεθα Τρύφωνι, Σεναχερεὶμ κάλλιστε πολλοῖς καὶ λόγοις ὀνομαστέ τε καὶ πράξεσι, καὶ Ἀνδρόνικε τῆς γραμματικῆς ἀκριβείας διάδοχε [Ibid., p. 276.] . Exstat S. Tryphonis encomium in codice D = Vaticano graeco 516, chartaceo, saec. XIV – XV exarato, fol. 321 – 327av [Catal. Gr. Vatic., p. 60.] .

[11] [Latina interpretatio] Passionem graecam cum Vita et Miraculis latini interpretati sunt et variis modis suis aptarunt usibus. Passio quae incipit: Apud civitatem Niciam anno CCXC a regno Augusti, et reperta est in codice Taurinensi F. III. 16, saec. X exarato, fol. 23 – 27 [Anal. Boll., t. XXVIII, p. 431.] , item in codice Vaticano lat. 5772, saec. XII, fol. 11 – 13v [Catal. Lat. Vatic., p. 149.] , unde apographum habetur inter collectanea Bollandiana, cod. bibliothecae Bruxellensis 8939, fol. 200 – 203, scil. BHL. 8338 b, versio est libelli BHG. 1856, seu Passionis graecae antiquioris. Suas utique lectiones proprias habet versio illa, sed non tanti sunt momenti ut cum graeca phrasi interpretatio conferenda videatur. Ab ea igitur typis edenda consulto abstinebimus.

[12] [Vitae cum Passione coniuncta.] Est et Passio BHL. 8338 (inc. Sanctus Dei Tryphon natus erat Sansadocume) cui aptius praefigeretur lemma Vita et Passio S. Tryphonis, cum uno tenore enarret quae tum graecorum Vita et Miraculis tum martyrio BHG. 1856 contenta sunt. Tradita est ad diem III nonas februarii in codicibus non paucis, quorum solos qui in bibliotheca Nationali Parisiensi repositi sunt enumerasse satis erit:

Codex lat. 3788, saec. XII exaratus, fol. 133 – 136, cuius ope a nostris primum editus est libellus.

Codex 14650, saec. XV, fol. 183 – 189.

Codex 5318, saec. XII, fol. 172v – 175. In hoc et in sequenti codice res passim fusius narrantur.

Codex 5352, saec. XIII, fol. 10 – 13v.

Codex 18308, saec. XV, fol. 38 – 47.

Codex 16732, saec. XII, fol. 8v – 11v. Hic et qui mox sequuntur codices ex eodem fluxerunt exemplari.

Codex 17004, saec. XIII, fol. 9v – 12v.

Codex 5297, saec. XIII, fol. 1 – 2v. Passio mutila est [Catal. Lat. Paris., t. I, p. 281; t. II, pp. 11, 179, 301; t. III, pp. 258, 340, 389, 440.] .

Libros graecos parum diligenter latine expressos hagiographi pro lubitu, more suo, retractarunt, dilatando, contrahendo, mutando. Ridicule interpres hospitium seu πανδοχεῖον in hominem commutavit: Pandochium qui iacebat febricitans. Opusculum, lectu prorsus indignum, in nostris libris [Catal. Lat. Paris., t. I, p. 284 – 92.] semel recepisse sufficiat.

[13] [Libellus latinus alter.] Alia est S. Tryphonis Vita et Passio, BHL. 8339, quae incipit: Ad laudem et gloriam Domini pertinet, quae reperitur in hisce codicibus:

V 1 = Codex bibliothecae Vaticanae lat. 6076, saec. XVII ineunte exscriptus e codice deperdito basilicae Sanctae Caeciliae trans Tiberim [Catal. Lat. Vatic., p. 176.] ; fol. 79v – 83v: S. Triphonis martiris, ad diem 10 novembris. Sequitur, fol. 83v – 86: S. Nimphae = BHL. 6254, 6255.

V 2 = Codex Capituli Sancti Iohannis in Laterano A. 80, membraneus, saec. XI exaratus [Catal. Lat. Rom., p. 62.] . Fol. 239 – 245v: Passio S. Triphonis martyris, die 10 novembris.

V 3 = Codex bibliothecae Vallicellanae, t. IX, membraneus, saec. XI exaratus [Catal. Lat. Rom., p. 333.] . Fol. 5 – 10: Passio S. Thryphonis martiris, ineunte mense februario legenda.

V 4 = Codex bibliothecae Regiae Bruxellensis 8939, collectanea Bollandiana mensis novembris, fol. 156 – 165, 178 – 187, utriusque codicis V 1, V 3 apographum continet.

Libellum edituri sumus ex V 1, cuius scripturam aliquantulum nutantem ad unam redegimus normam; lectiones autem codicum V 2, V 3 in substrata annotatione posuimus. Ex uno fonte, id est versione libellorum graecorum, hausit scriptor anonymus, qui stilo usus politiore eadem profert quae Vita BHL. 8338, suaeque retractationi prologum praefixit. Opus prae manibus habuit Theodoricus monachus, SS. Tryphonis et Respicii gesta narraturus. Qua ratione illo usus sit suo loco exponetur [Infra, num. 28.] , et manifestum fiet e lectionibus codicis T, quae inde a c. 8 annotationi criticae adiectae sunt.

[14] [Libellus latinus tertius.] In codice P = Archivi Capituli Sancti Petri signato A 5, fol. 147v – 157v, saec. XI exarato, legitur Passio S. Tryphonis martyris, mensis november X [Catal. Lat. Rom., p. 18.] , cuius prooemium et prior pars ita concordat cum BHL. 8340, ut pro Passione SS. Tryphonis et Respicii quam Theodoricus monachus compilavit habita sit, quod tamen, re attentius inspecta, falsum esse comperimus. De Respicio enim nulla in tota Passione mentio est, et res narratas quod attinet, cum Vita et Passione S. Tryphonis BHL. 8339, de qua modo, plane convenit. Eam certo adhibuit Theodoricus, usitato more, ita ut libelli integra capita, paucis mutatis exscriberet. Quod manifestum erit ex lectionibus codicis Pquas operi Theodoriciano [Infra, num. 28.] subiungendas duximus, simulque totius opusculi ratio perspicietur.

[15] Tandem, ne quid e latinis omisisse videamur, variae leguntur epitomae de gestis et passione S. Tryphonis apud Vincentium Bellovacensem, [Epitomae.] Spec. Hist., lib. XII, cc. 47, 48; apud S. Antoninum Chronic. lib. I, tit. 7, c. 7; apud Petrum Calo, duobus locis, mensibus februario et iulio [Anal. Boll., t. XXIX, pp. 59, 78.] , quae omnia ad eosdem fontes reducenda sunt.

[16] [Libelli armenice conscripti] Passio S. Tryphonis quae lingua armenia edita est [BHO. 1234.] , Vitam habet et Miracula martyrio praefixa. Libellum latine legi ex interpretatione Pauli Peeters nostri, qui illum aliquando in Analectis editurus est ut armeniorum studia hagiographica promoveat, non tamen ut nova et certiora de S. Tryphone proferat. Similis enim est narratio illa graecis et latinis testibus quos eadem perpetuo dictitantes ad satietatem usque audivimus; et si quae propria habet, vel in exemplo graeco, non superstite, reperta sunt vel ab interprete inducta. Armenia commentatio cum latina illa BHL. 8338, de qua diximus, aliquam similitudinem habet. Incipit ut illa fere: Natus est Tryphon ex fidelibus patre et matre. Eum pater moriens cum sorore una reliquerat. [excerpta.] Puerum mater eius et soror in pietate educaverunt ac Domino consecrarunt. Doctrinam sapientiae docuerunt eum et gratia Dei erat cum puero. Cum annos duodecim [In graeco duos, in latinis quinque.] explevisset Tryphon, et studio pietatis vacaret inter aequales, quos ad Dei religionem hortabatur, accidit subito ut puerum aliquem ex eorum numero serpens venenatus morsu appeteret. Tum sequitur miraculum de puero illo sanato et alia pleraque ex libello Βίος καὶ θαύματα nobis notissima nunc contracta nunc late narrata. Ex ipsa Passione locos nonnullos afferre iuvat. Postquam Tryphon iudici intrepide responderat se ad supplicia paratum esse: His auditis, eparchus sanctum iussit super ignem suspendi: qui per integrum diem ita suspensus remansit, ad Deum preces fundens. Tyrannus sancti constantiam perspiciens, iussit corpus eius ferro laniari. Sanctus vero mentem suam ad Deum erectam tenebat: et cum tres horae in his gravibus acerbisque cruciatibus consumptae essent, dixit tyrannus beato: “Nonne reapse te paenitet eius modi arrogantiae tuae, cum nemo contra regium mandatum possit vivere?” Dixit sanctus: “Caelestium mandatorum 〈causa〉 multi pessimis mandatis resistentes victoriam adepti sunt, et ab immortali rege coronam incorruptam tulerunt. Quapropter et ego qui in potentia immortalis (Dei) spem posui, confido me superaturum esse saevitiam et tuam et regis et concilii vestri conscii Satanae. Neque idola colo neque cultor fiam daemonis, qui terrae principem impellit ad exsequenda placita sua, omnis iniquitatis plena, ut eum sempiternis suppliciis addicat, quae a iusto iudice ei et asseclis eius parata sunt.” His auditis tyrannus eum abduci iussit in altum frigidumque campum, nam hiems erat aspera et nix multa. Illuc igitur eum coniecerunt. Et praecepit ut multi milites immissis super eum equis eum conculcarent. Cum autem multae horae inter has angustias effluxissent, sanctus ad Dominum clamavit dicens: “Domine, ne computes illis hoc peccatum, nesciunt quid faciunt.” In carcerem dehinc conicitur. Tunc tyrannus vehementiori furore percitus, clavos ferreos iussit afferri et in eius pedes infigi; atque sic diem integrum per urbis plateas eum in nive currere coegerunt. Neque hoc tormentum persensit. Post nova tormenta iudex iubet sanctum gladio animadverti. Sanctus autem Deo gratias agit. Et cum dixisset: “Amen”, continuo beati Tryphonis caput praeciderunt; sic igitur animam tradidit ad gloriam Dei. Contigit hoc Nicaeae. Fratres autem qui illic aderant surreptas sancti reliquias in arculam deposuerunt et navi in vicum transmiserunt, qui superius dictus est. Samousam dixerat, sane pro Sampsado.

[17] [S. Tryphonis cultus in Oriente,] S. Tryphonis memoria synaxariis Graecorum inscripta est ad diem 1 februarii, quo etiam in menologiis eius Passio legenda proponitur. Nec alium natalem habet in calendariis qui a Graecorum libris ecclesiasticis pendent. Vicinum notat 3 februarii calendarium Capuanum saec. XI vel XII exaratum [Michael Monachus, Sanctuarium Capuanum (Neapoli, 1630), p. 392.] , sed cum graecis plane concordat calendarium marmoreum Neapolitanum vetustissimum. Latinorum plerique Romanum morem sequuntur. Locus ubi praecipue colebatur S. Tryphon, Σαμψάδου κώμη esse videtur, vicus haud procul ab Apamaea in Phrygia situs, ceterum ignotus [Nimium incerta sunt quae de loco scripsit W. M. Ramsay, Cities and Bishoprics of Phrygia, p. 450.] . Quoniam autem et Nicaeam in Bithynia deductus fuisse fertur ibique ultimum subiisse supplicium, ad eam quoque civitatem cultum eius propagatum fuisse oportet [De portentosis Nicaenis liliis cf. infra orationem Theodori imp., c. 8.] . Saec. VI ornatissimum S. Tryphonis templum in Urbe regia exstabat, [Constantinopoli,] ab ipso Iustiniano excitatum: καὶ Τρύφωνι δὲ ἀνέθηκεν ἱερὸν μάρτυρι πόνῳ τε καὶ χρόνῳ πολλῷ ἐς κάλλος ἀποτετορνευμένον ἀμύθητον ὅλως ἐν τῇ τῆς πόλεως ἀγυιᾷ τοῦ Πελαργοῦ ἐπώνυμός ἐστι [Procopii De aedificiis, I, 9.] . Porro Πελαργοῦ tractus est urbis cui vicina quondam erat ecclesia Novatianorum [Sozomeni Hist. eccl., IV, 20, Hussey, p. 305.] . Libri autem recentiores Iustiniano conditori tribuunt τὸν ἅγιον Τρύφωνα τὸν ὄντα εἰς τὰ Εὐβούλου et etiam τὸν ἅγιον Τρύφωνα τὰ Βασιλίσκου [Preger, Scriptores originum CP. p. 255.] Octobris 19 anniversarius dies erat dedicationis τοῦ ἁγίου Τρύφωνος τοῦ ὄντος ἔνδον τοῦ ἀποστολείου τοῦ ἁγίου ἀποστόλου καὶ εὐαγγελιστοῦ Ἰωάννου πλησίον τῆς μεγάλης Ἐκκλησίας [Synax. Eccl. CP., p. 150.] , quo loco etiam synaxis indicebatur die 1 februarii [Synax. Eccl. CP., p. 437.] . Habebatur etiam S. Tryphonis μαρτυρεῖον πλησίον τῆς ἁγίας Εἰρήνης τῆς ἀρχαίας καὶ νέας [Ibid., pp. 818, 840.] , alteri quidem vicinum, si tamen ab eo diversum est. Monasterium quoque sancto Tryphoni dedicatum erat, nostro, ut videtur, martyri. Leontius enim qui subscripsit libello monachorum ad synodum sub Hormisda archimandrita erat τοῦ ἐν ὁσίοις Τρύφωνος, et Theodorus abbas in concilio Constantinopolitano, act. I, dicitur μονῆς Τρύφωνος [Ducange, Constantinopolis Christiana, t. II, p. 140.] . Alias a graecis, qui eius etiam nomine promuntorium [in Graecia.] appellaverunt [Vita S. Nicolai Studitae: τὴν προσπελάζουσαν τῷ Ἀκρίτᾳ χερρόνησον, τὴν ἐπώνυμον τοῦ μεγάλου μάρτυρος κατειλήφασι Τρύφωνος. P. G., t. CV, p. 900.] , sancto Tryphoni ecclesias consecratas fuisse quae aetatem non tulerunt quis dubitet? Quattuor nostris diebus Sancti Tryphonis ecclesiae supersunt in Hellade [Max Herzog zu Sachsen, Das christliche Hellas (Leipzig, 1918), p. 326.] .

[18] [Oratio seu exorcismus S. Tryphonis.] In euchologiis graecorum habetur ordo servari solitus circa agrum, vineam aut hortum si a reptilibus, insectis aliisve animalium speciebus pernicies iis inferatur. Et quidem missam celebrari oportet; tum lampadem S. Tryphonis aut S. Eustathii aut S. Iuliani ex Libya, aut utriusque accendi; completa autem liturgia, oleo e lampadibus illis sumpto et pariter aqua sanctorum Theophaniorum, aspergi a sacerdote agrum, vineam vel hortum, et certas orationes recitari [Goar, Εὐχολόγιον sive rituale graecorum, p. 696.] . Harum praecipua est oratio S. Tryphonis dicta: Προσευχὴ τοῦ ἁγίου μεγαλομάρτυρος Τρύφωνος ἐπὶ πᾶσαν ἄμπελον χώραν τε καὶ κῆπον, quae ita plerumque incipit: Ὄντος μου ἐν Καμψάδου (aliquando Λαμψάχου) κώμῃ καὶ τὰς χήνας ἐπιμελουμένου μου καὶ βόσκοντος, ὀργὴ κατῆλθεν ἐκ Θεοῦ παντοκράτορος οὐκ εἰς τὸν τόπον ἐκεῖνον μόνον ἀλλὰ καὶ εἰς τὰς κύκλῳ περιχώρους [Ita in cod. Vindobonensi Hist. graec. 3, fol. 12v, ubi refertur oratio quae dicta est super agros τοῦ δούλου τοῦ Θεοῦ Ἀλεξίου τοῦ σπαθαρίου.] . Est autem re vera exorcismus noxiorum animalium quorum catalogus recitatur, ab ignoto homine S. Tryphoni suppositus, inter vanas superstitiosasque observationes amandandus [Cf. L. Arnaud, L'exorcisme de Tryphon le martyr, in Échos d'Orient, t. XII (1909), p. 201 – 205; t. XVI, p. 123 – 27; F. Pradel, Griechische und süditalienische Gebete, Beschwörungen und Recepte des Mittelalters (Giessen, 1907), pp. 4, 62 – 63, 108.] . Saepius occurrit in codicibus [A. Dmitrievskij, Opisanie liturgičeskikh rukopisej, t. II, pp. 119, 243, 368, 417, 453, 496, 582, 794, 795, 806, 816.] neque eadem ubique formula usurpatur [Conferenda quae edidit Goar, t. c., p. 697 – 99, cum Dmitrievskij, t. c., pp. 119, 248, 964 et A. N. Almazov, in Lětopis istoriko-filologičeskavo obščestva pri imperatorskom Novorossijskom Universitetě, t. VI (Odessa, 1896), p. 426 – 429. Cf. Ed. Kurtz, in Byzantinische Zeitschrift, t. VII, p. 206.] . In nonnullis exemplaribus liturgiae S. Iohannis Chrysostomi, inter sanctos quorum memoria fit ἐν τῇ προσκομιδῇ, Tryphon etiam numeratur [Goar, t. c., p. 62.] . Solet et commemorari in officio τοῦ μικροῦ ἁγιασμοῦ [Goar, t. c., p. 446.] et in oratione quam dicunt puerorum Septem seu Septem dormientium [L. Arnaud, La prière des Sept Dormants, in Échos d'Orient, t. XV, p. 115 – 25.] .

[19] [Cultus S. Tryphonis Romae,] Non incelebris est ecclesia Sancti Tryphonis Romae, in qua etiamnum statio indicitur sabbato primae hebdomadae in Quadragesima. Fuit a Iohanne XVIII summo pontifice dedicata, ut ipse enarrat in litteris die 28 novembris 1006 datis; quas quidem litteras nonnulli inter spurias reiecerunt, quia sub Iohannis XII nomine eas accipiebant; nullam autem, si cognomini restituantur, notam incurrunt [P. F. Kehr, Regesta Pontificum Romanorum, t. I, p. 90 – 91.] . Quia postulastis a nobis, ita pontifex Iohanni religioso archipresbytero et Iohanni secundo atque Iohanni tertio religiosis presbyteris, quatenus concederemus et confirmaremus vobis vestrisque successoribus ecclesiam sancti Christi martyris Triphonis esse tutam et liberam ab omni condicione cum omnibus que ad eam pertinent que per Crescentium nobilissimum Romane urbis prefectum seu per ceteros eiusdem ecclesie vicinos a noviter est constructa. Siquidem per interventionem suprascripti filii nostri Crescentii gloriosissimi prefecti iam dictam ecclesiam confirmamus vobis vestrisque successoribus per hoc nostre auctoritatis privilegium, ita ut perpetualiter in ea permaneatis atque perenniter laudes eterno Deo referatis a presenti quinta indictione vobis vestrisque successoribus concedimus detinendam. In die enim sacre dedicationis eiusdem ecclesie cum sanctissimum corpus beati Triphonis martyris propriis nostris manibus ibidem reconderemus promulgatum est a nobis ut quemadmodum relique catholice ecclesie infra Romanam urbem honorabiles existunt similiter et ipsa consistat. Dignum namque est ut sancto martyri Triphoni cum summa devotione famulemur et ecclesia que sub eius nomine omnipotenti Deo est attitulata a nobis et a nostris successoribus debitum honorem recipiat atque in indicta ibi processione vel statione nostri sacri palatii schola cantorum conveniat. Ipse enim precellentissimus martyr obtulit corpus suum propter Deum ad diversa supplicia ideo promeruit coronam celestis regni [C. Corvisieri, in Archivio della Societa Romana di Storia patria, t. I (1878), p. 161 – 62. Litteras summorum pontificum Lucii III, Urbani III, Clementis III recenset P. Kehr, t. c., p. 91 – 92.] . Quo tempore quave via sancti martyris reliquiae Romam delatae sint penitus ignoratur. Anno 1287, februarii 20, Sancti Tryphonis ecclesia concessa est ab Honorio IV eremitis S. Augustini [Potthast, Regesta, 22571.] , qui eam currente saec. XV solo aequarunt et eius loco Sancti Augustini aedes construxerunt [Descriptio templorum Urbis Romae, t. XI, pp. 108, 163, bibliothecae Casanatensis cod. 2186.] . Dimidiam in iisdem partem corporis S. Tryphonis asservari affirmat Terribilini [Antiqua ecclesia Sancti Salvatoris in Primicerio nunc vulgo dicitur “San Trifone a piazza Fiammetta”. M. Armellini, Le Chiese di Roma, 2a ediz. (Roma, 1891), p. 349.] , ea sola, ni fallor, ductus ratione quod et in ecclesia Sancti Spiritus in Saxia S. Tryphon cum Respicio et Nympha requiescere censetur. Partitionis reliquiarum inter utramque ecclesiam nullum est nec in chronicis neque in instrumentis vestigium.

[20] [Cathari in Dalmatia.] Eiusdem sancti corpus se possidere gloriatur civitas Catharensium, quondam Ascrivium seu Decatera, nunc Kotor, ad ostia Catharensia (vulgo Boka Kotorska), et antiqua certe rei fama est, cum iam referat Constantinus Porphyrogenitus sacras eius reliquias in castro τῶν Δεκατέρων quiescere: ἐν δὲ τῷ αὐτῷ κάστρῳ κεῖται ἅγιος Τρύφων ἀκεραίως πᾶσαν νόσον ἰώμενος, μάλιστα τοὺς ὑπὸ πνευμάτων ἀκαθάρτων τυραννουμένους· δὲ ναὸς αὐτοῦ ἐστὶν εἱληματικός [De administrando imperio, 29, Bekker, p. 139.] . Historia translationis satis prolixa et in novem lectiones divisa legitur in officio S. Tryphonis anno 1561 Venetiis impresso. Cui si fidem adhibes, contigit anno 808 vel 809 mercatores Venetos Sansadum devenisse, et favente quodam monacho reliquias S. Tryphonis clam abstulisse. [Historia translationis reliquiarum.] Prospero cursu navigantes ingrediuntur Ionium mare et Corcyram praetergressi Dyrrachium, Lissum Olichiniumque superaverunt. Dum sic autem praesenti numine multo laetiores quam spe lucri per Adriaticum mare secundis ventis navigarent, faucesque iam sinus Catharensis a dextris haberent, ecce subito coorta tempestate navim saevientium rabie procellarum in sinum disiecit Cathari apud Tarbanum. Sequenti autem die reserenato caelo sublatis anchoris credentes se prospero cursu patriam versus navigaturos, dant vela ventis, carbasa tument, loco tamen non divellebatur prora, stabat navis fixa et immobilis instar scopuli, nihil nautis aut velis aut remis proficientibus. Intellexerunt mercatores martyrem ulterius progredi nolle statimque legatum ad Catharensium senatum miserunt qui sancti martyris reliquias civitati offerret. Qui summo cum gaudio exceptus est, et sine mora sacrae exuviae ad litus deductae. Tum episcopus cum clero et universo populo ad levandum sacrum corpus processit, quod non absque miraculo in urbem introductum est. In eo loco ubi episcopus omnes subsistere iussit, ecclesiam fabricare decreverunt, quam postea brevi spatio temporis miraque celeritate ad laudem Dei eiusque gloriosae genetricis Mariae ad honorem vero ipsius martiris et sub invocatione eius nominis construxere ex lapide pario, porfirete et ophite, patrum scilicet sumptibus eorumque qui opibus et pietate pollerent et maiori ex parte Andreuccii viri opulentissimi [Apographum habemus inter collectanea Bollandiana in codice Bruxellensi 8939, fol. 195 – 197.] . Haec minime hausta ex antiquis fontibus, sed maximam partem ex ingenio, ad normam similium historiarum concepta esse satis patet. Nec lectu dignum est Instrumentum corporis nostri gloriosi Confalonis sancti Tryphonis anno a Christi Incarnatione octingentesimo nono die decima tertia ianuarii, quod ita incipit: Ego Andreatius et cum coniuge mea Maria et cum filio meo Petro et cum filia mea Maria et cum filia mea Theodora aedificavimus ecclesiam S. Mariae Infunariae cet. [Ap. Farlati, Illyricum sacrum, t. VI, p. 425.] . Ignoti falsarii artes singula paene instrumenti verba produnt.

[21] [Translatio capitis.] Ex eodem S. Tryphonis officio habemus lectiones in festo translationis capitis S. Tryphonis, a recentiore quoque scriptore compilatas, nullo etiam fontium unde hauserit, indicio. Anno Christi circiter M, ita ille, hostes subita incursione Catharum depraedarunt et inter alia caput istius sancti mirum in modum adornatum abstutulerunt et secum praeda onusti abduxerunt. Quod per multum tempus latuit nec scire potuerunt Catharenses quo in loco pretiosum caput reconditum haberetur, donec ita Deo maximo disponente, Matheus quidam Bonasi Catharensis mercator negotiandi gratia peragrata Macedonia superiorique Mesia Constantinopolim pervenisset. Hic inveniendi sacri capitis desiderio incensus, casu fortuito incidit in monachum illum cui eiusdem thesauri custodia commissa erat. Cui beatus Tryphon saepius in somnis apparuerat eumque fuerat adhortatus ut eunti alicui in Dalmatiam caput suum tradere non recusaret; unde his a mercatore acceptis suspicari caepit monachus an gratam rem martyri facturus esset si mercatori eidem caput suum ingenti studio ac instantia requirenti concedere non tardaverit. In somnis iterum admonitus, caput S. Tryphonis tandem Matthaeo Bonasio tradidit, accepta prius pecunia qua vitae suae fugiendo consulere posset. Maxima civium laetitia exceptae sunt sacrae reliquiae. Deinde volentes patres Mathaei Bonasii labores et beneficiis aliqua ex parte remunerare, per ipsum pro recuperando sacro capite impensos, una cum episcopo cleroque eidem agrum insignem de ratione ecclesiae donaverunt, ipsumque Bonasium etiam immunitate omnis generis tributorum munierunt eique nobile mausoleum sub vestibulo, prope portam magnam ecclesiae cathedralis beati Tryphonis, concesserunt, cunctaque sibi suisque haeredibus publicis instrumentis roboraverunt. Translatum est autem seu restitutum caput beati Tryphonis martiris Catharum de suburbanis Constantinopolis, tempore domini regis Radislavi et Blasii episcopi Catharensis, anno a salutifera nativitate Domini ducentesimo vigesimo septimo supra millesimum, quartodecimo calendas decembris [Codex Bruxellensis 8939, fol. 197 – 199.] .

[22] [Reliquiae Venetiis servatae.] Anno 1378, Victor Pisanus, classis Venetae praefectus, Catharum Hungaris eripuit, sed ex manubiis captae urbis nihil retinuit nisi crus S. Tryphonis ex eius corpore detractum, illudque in ecclesia Sancti Fantini Venetiis deposuit [Farlati, t. c., p. 453.] . Quod deinceps Catharenses ut a Venetis sibi restitueretur frustra tentaverunt. Et anno quidem 1400 Catharensium legati his verbis rem aggressi sunt: Item hic in S. Fantini ecclesia asservatur crus domini S. Tryphonis, quod tempore expugnationis Catharo abstulit dominus Victor Pisanus. Eapropter rogamus excelsam vestram dominationem ut dignetur nobis permittere quod ipsum in patriam referamus ad S. Tryphonis ecclesiam, ubi antiquitus asservabatur. Venetorum responsum accipe: Respondemus quod alias similis requisitio facta fuit nostro dominio per alios suos ambasciatores, quibus respondimus quod pro certa et rationabili causa non poteramus eis complacere, et sic ad praesens respondemus quod pro bona et honesta causa non possumus eis complacere [Farlati, t. c., p. 433.] .

[23] [Festa a Catharensibus celebrata.] S. Tryphon a Catharensibus habetur specialis protector defensor et adiutor suae civitatis, ita Codex Statutorum Civitatis Cathari, in quo legitur decretum de ceremonia fienda seu offerenda in solemnitate beatissimi martyris sancti Tryphonis protectoris civitatis Cathari per officiales ipsius civitatis [Codex Statutorum, c. XXXIV, apud Farlati, t. c., p. 455. Statuta Civitatis Cathari Venetiis edita sunt an. 1616.] . Rex autem Serbiae Stephanus anno circiter 1331 duos nummos argenteos cudi iussit, in parte aversa effigie sancti martyris altera manu palmam altera aediculam sustinentis signatos [Farlati, t. c., p. 449.] , cum epigraphe inscripta S. TRIFONIS CATARENSIS. Quattuor festa S. Tryphonis celebrantur in ecclesia Catharensi. Primum est et praecipuum die 3 februarii, qui graecorum festivitati vicinior est. Ludis, saltationibus et conviviis faustum diem plebs christiana agere solet [G. Gelcich, Memorie storiche sulle Bocche die Cattaro (Zara, 1880), p. 159 – 60; Id., Storia documentata della Marinerezza Bocchese (Ragusa, 1889), p. 41 – 44; U. Raffaelli, Il Ballo di san Trifone o della Marinerezza di Cattaro, ap. G. Zarbarini, La festa di San Trifone (Spalato, 1888 et 1900), p. 43 – 49, haec inter multa refert, p. 47: “Prima dei vespri solenni, e propriamente nell' atto in cui il rettore della citta ed il vescovo, movendo dalla rispettiva loro residenza e recandosi al tempio, venivano a bello studio ed a concertata mossa a scontrarsi presso il limitare del medesimo; la Marinerezza, al suono di lieta e particolare musica menava una lieta e particolare danza in guisa de prendere quasi entro ad un circolo si lo stesso vescovo che il rettore della citta co' due giudici e questo era propriamente il cosi detto Ballo di S. Trifone o della Marinerezza, non dissimile gran fatto nelle sue giravolte e carole ad un rondo delle eta moderne.”] . Die 14 ianuarii commemoratio est translationis sacri corporis a Venetis primum allati. Die 20 novembris fit anniversaria commemoratio inventi et Catharum relati capitis S. Tryphonis. Tandem dominica tertia post Pentecosten S. Tryphonis patrocinio sacra est [Ex decreto Pii VII, 2 martii 1815. Officia propria S. Tryphonis martyris civitatis et dioecesis Catharensis patroni principalis, s. l. a. [1815], p. 29.] . Et haec sunt propria Catharensibus, qui ideo tamen romanam S. Tryphonis commemorationem die 10 novembris non neglegunt. Haec enim in tota dioecesi sub ritu duplici maiore agitur [A. Bassich, Della vita e del martirio di san Trifone titolare della Chiesa cathedrale, primario patrono della citta e diocesi di Cattaro (Vienna, 1845), p. 29. Legantur et Notitiae historicae, in Schematismus seu status personalis et localis dioecesis Catharensis pro anno Domini MCMVII (Ragusii, 1907), p. 15.] .

[24] [S. Tryphonis cultus in Campania,] Anno 1515 conditum est instrumentum inventionis brachii S. Tryphonis in pago Cesarani, dioecesis Amalphitanae [Edidit A. A. Pellicia, De Christianae ecclesiae politia, t. III (Bassani, 1782), p. 357 – 66.] , quando ecclesia sub vocabulo Sanctae Mariae de mense Augusti maximam partem destructa est ut in ampliorem formam resurgeret: Inter alia altaria ibidem existentia disfabricari fecerunt quoddam altare a parte dextra dictae ecclesiae, in quo quidem altare erat lapis marmoreus seu marmor, elevatoque ipso lapide marmoreo gradatim inventus fuit alter lapis marmoris cum certis scripturis grecis et figura ibidem sculpita, ac signaculis et certis aliis litteris latinis et columba similiter ibidem sculpita. Deinde vero subtus dictum lapidem cum dictis signaculis scripturis et pictura erat vas ligneum seu quedam cascietta lignea antiquissima clausa in quo quidem vase seu cassa lignea fuit inventum quoddam brachium cum manu integra, praeter dumtaxat deficiente in ipsa manu certa parte digiti parvi et ultimi ipsius manus [Pellicia, t. c., p. 359.] . Litteris latinis inscriptum erat lapidi Olympiaci cuiusdam christiani epitaphium [C.I.L., X, 668.] ; litterarum autem graecarum vestigia, quae ad amussim delineata summopere desideramus, Ο ΑΓΙΟΣ ΤΡΙΦΩΝ vel quid simile referre visa sunt [Pellicia, t. c., p. 362, annot. v.] . Res valde dubia est, nec nisi lapide iterum a peritis inspecto decernenda. Num litterae graecae eodem in lapide exstiterint dubitat Mommsenus. Quo loco hodie lateat ignoramus. Fueritne inventis reliquiis honor habitus, ex instrumento non constat. Ceterum in eadem provincia cultum sancti martyris antiquiorem esse vel ostendit monasterium Sancti Tryphonis extra muros urbis Ravellensis olim conditum [Pellicia, t. c., p. 363 – 65, annot. v.] . [in Sicilia et Helvetia.] Quoniam anseribus pascendis intentus fuisse narrabatur S. Tryphon, velut hortulanorum protector apud Siculos habitus fuit, et a senatu Panormitano anno 1637 inter tutelares adscriptus, dedicato eius nomini sacello in ecclesia cathedrali. Aliis in Siciliae locis eidem excitata sunt sacella [I. M. Amatus, De principe templo Panormitano libri XIII (Panormi, 1728), p. 343.] . Item ecclesia in vico Helvetiae Saint Triphon.

§ II. De sanctis Tryphone et Respicio.

[25] [SS. Respicii et Tryphonis reliquiae] Praeter martyrologia et calendaria quae in principio huius commentarii adducta sunt et monumenta litteraria de quibus nunc nobis agendum erit, perpauca sunt cultus S. Respicio una cum S. Tryphone redditi vestigia. Missale quod servatur in basilica Sancti Petri, F 14 signatum, saeculo XII scriptum, in proprio sanctorum habet festum S. Triphi et Respicii, legiturque in oratione “Libera”, post S. Andreae nomen: et beatis martyribus Triphone et Respicio [Ebner, Quellen und Forschungen zur Geschichte des Missale Romanum (Freiburg i. Br., 1896), p. 187 – 88.] . Sub initium saec. XI ecclesiae Sancti Respicii martyris mentio occurrit, cuius presbyter Leo Theodorico monacho scribendi materiam subministravit; erat quippe cotidianus beati triumphatoris Christi Respitii titularis eiusque sacerdos [Infra, num. 28.] . S. Tryphonis utique nomen omittitur; cum tamen in suo libello Respicium S. Tryphonis socium faciat Theodoricus, utrique martyri ecclesiam dicatam fuisse oportet.

[26] [Romae in ecclesia Sancti Spiritus] In aede Sancti Spiritus in Saxia olim parieti infixus erat titulus, a Sabino servatus, in hunc modum: Anno dominice incarnationis MCXXIII indictione I, VI kal. martias, pontificatus dni Cal (listi) secundi pp. anno quinto consecratum est altare hoc in honorem S. Mariae virginis ab eodem venerabili pp. et cum episcopis et card(inali)b(us) suis nec non cum multis aliis archiepiscopis et innumera multitudine cleri et populi: ubi etiam recondita sunt a Petro ven. Portuensi episcopo corpora sanctorum martyrum Trifonii et Respicii et Agapiti et caput S. Rufine virginis et martyris. Eodem die et eadem indictione factum est hoc per manus Iohannis presbyteri cardinalis S. Chrysogoni qui dicitur de Crema [De Rossi, Inscriptiones christianae Urbis Romae, t. II, p. 434, n. 98.] . Eodem anno VIII id. iul., dedicatum est oratorium a praedicto Iohanne de Crema in titulo suo Sancti Chrysogoni constructum: ubi recondite sunt hec reliquie: de costa S. Stephani protomartyris, de capite S. Anastasii martyris, de capite S. Sebastiani martyris, de sanguine et ossibus B. Laurentii et carbonibus, [et Sancti Chrysogoni.] de brachio S. Calisti martyris, de costa S. Prisce, de sepulchro et spongia Domini, de reliquiis S. Ipoliti martyris, Marci et Marcelliani martyrum, de vestimentis S. Iohannis evangeliste, de reliquiis S. Tarsille, Triphonis et Respicii martyrum, Agapiti martyris, de peplo S. Barbare tincto sanguine, de reliquiis S. Sixti pape et martyris, Adriani pape et martyris, Stephani pape et martyris, Cirille virginis, de capite S. Rufine et sanguine Secunde sororis eius, S. Corneli pape et martyris, de 〈reliquiis〉 S. Nimfe virginis et martyris [In ecclesia Sancti Chrysogoni. Forcella, Iscrizioni delle chiese e d' altri edifici di Roma, t. II, n. 486.] .

[27] [Passio SS. Tryphonis et Respicii anonyma;] Passionis SS. Tryphonis et Respicii ab anonymo conscriptae posterior pars BHL. 8337, quae in codicibus seorsim occurrit, sola typis edita est. Quas ob causas Acta illa Ruinartio adeo placuerint ut inter antiqua optimae notae eadem collocaret [Acta sincera, ed. secunda, p. 261, et in editionibus sequentibus.] et a doctissimo viro A. S. Mazochio egregia et praeclarissima pronuntiata fuerint [Commentarius in vetus Kalendarium Neapolitanum, p. 930.] , non possum equidem satis mirari. Nihil enim necesse erat ut huius historiae naevos agnoscerent turpem Actorum SS. Tryphonis et Respicii originem detexisse. Nobis autem ea legentibus statim apparet audaci mendacio eadem ex Actis S. Tryphonis conficta esse, ea ratione ut vel Respicius Tryphoni substitueretur, vel pro solo Tryphone par martyrum Tryphon et Respicius induceretur. Neque sola Passio Tryphonis eo modo retractata est, sed et eius Vita, ita ut integra narratio binis constet partibus, quarum prior, BHL. 8336, sub hac saltem forma inedita est. In codicibus legenda proponitur ad diem 10 novembris; in plerisque sequitur Passio S. Nymphae. Sunt autem hi:

R1 = Codex bibliothecae Vaticanae 5696, olim Sanctae Mariae ad Martyres, membraneus, saec. XII exaratus [Catal. Lat. Vatic., p. 135.] . Fol. 38 – 43v: Passio SS. Triphonis et Respicii martyrum = BHL. 8336, 8337; fol. 43v – 48v: Vita S. Nimphae = BHL. 6256.

R2 = Codex Capituli Sanctae Mariae Maioris B, membraneus, saec. XII/XIII exaratus [Catal. Lat. Rom., p. 95.] . Fol. 252 – 257v: Passio SS. Triphonis et Respitii martyrum = BHL. 8336, 8337; fol. 257v – 263: Passio S. Nymphae = BHL. 6256.

R3 = Codex Parisiensis bibliothecae Nationalis lat. 3278, membraneus, saec. XIV exaratus [Catal. Lat. Paris., t. III, p. 544.] . Fol. 271 – 272: Passio SS. Tryphonis et Respicii = BHL. 8337; fol. 272 – 273: Passio S. Nymphae = BHL. 6256, non integra.

R4 = Codex bibliothecae Vallicellanae R. 32, membraneus, saec. XI exaratus [Catal. Lat. Rom., p. 462.] . Fol. 30 – 31v: Passio Trifonis et Respitii = BHL. 8336, mutila.

Inter apographa Vallicellana etiam leguntur, cod. H. 9, fol. 215 – 217v; Passio BHL. 8337, cum Passione S. Nymphae, BHL. 6256; cod. H. 16, fol. 107 – 112: Passio BHL. 8336, 8337, e codice R 1 exscripta [Ibid., pp. 426, 438.] . Hos etiam habemus libellos, ex eodem codice, in collectaneis Bollandianis, cod. Bruxellensi 8939, fol. 188 – 194v. Eosdem, variis modis in epitomen redactos [Ibid., p. 519.] omittere praestat. Ab insulsa lucubratione legentibus exhibenda libenter abstinerem, quod tamen per operis leges minime licet. Satis autem videbitur si eam e codicibus R 1, R 2, ceteris neglectis, dederimus.

[28] [alia a. Theodorico Amorbacensi.] De Theodorico monacho Amorbacensi seu Floriacensi, qui anno circiter 1005 Romae commorabatur, et ipse Passionem SS. Tryphonis et Respicii conscripsit, post Albertum Poncelet nostrum supervacaneum est disserere [Anal. Boll., t. XXVII, p. 5 – 27.] . Libellum eius servavit codex T = bibliothecae Vaticanae latinus 1192, membraneus, saec. XII, in quo habetur fol. 35 – 41: Passio SS. martyrum Triphi et Respicii, quam sequitur fol. 41v – 45: Passio S. Nymphae = BHL. 6254 [Catal. Lat. Vatic., p. 46.] . Ex eodem exscriptum est apographum quod inter collectanea Bollandiana reperitur in codice Bruxellensi 8939, fol. 166 – 177v, ab ipso Papebrochio collatum. Passioni praemissus est prologus, quo Leo presbyter Sancti Respicii inducitur, revera tamen Theodoricum audimus [Anal. Boll., t. c., p. 10.] ; eo vero absoluto, sub lemmate incipit passio, alterum incipit prooemium iis paene verbis, quae usurpat scriptor Passionis S. Tryphonis in codice P [Supra, num. 14.] , paulo tamen uberioribus. Ubi tandem ad sanctorum gesta enarranda accedit Theodoricus, illam ipsam Passionem, paucis mutatis exscribit; sed in principio ea quae de Tryphone dicebantur de Respicio dixit; mox ubi legebatur: Deprecor te, serve Dei Triphon, haec scribit: Deprecor vos, o sancti Dei servi, Triphonem atque Respicium. Sed quod mireris, Respicio deinceps plane suppresso, solius Tryphonis gesta expediuntur. Ceterum eidem libello P presse inhaeret ad medium usque caput 10; tum illum repente deserit et ab his verbis: ad haec etiam famulus Dei, alterum libellum, Ad laudem seu BHL. 8339 exscribere incipit, nulla etiam Respicii habita ratione. Quae cum ita sint, ne eadem ad nauseam iterare cogamur, et nihilominus simul aliquo modo Theodoricianum opus representetur, prima eiusdem capita, utroque prologo praemisso, edidimus; reliqua autem reperies annotata ad libellum BHL. 8339 (Ad laudem), quocum inde a c. 8 codicem T contulimus.

[29] [Epitome a. Petro de Natalibus.] In epitome De sanctis Triphone et Respicio martyribus et Nympha virgine, quod est capitulum XLII libri X Petri de Natalibus, non pauca carpenda sunt. Primum est quod illos martyres apud vicum Absadum Saxonie passos dicit, qui postea Romae occisi esse narrantur. Absadum seu Sansadum (Σανσάδου κώμη) nullum esse in Saxonia vicum vix est cur moneamus. Saxoniam Germaniae pro Saxonia quae dicitur Romae apud Vaticanum, ubi sanctorum trium corpora in ecclesia Sancti Spiritus iacent, Petrus male intellexit. Dein Eutychetem nobilem romanum vocat patrem puellae obsessae quae a Tryphone liberata est. Tandem Nympha, quam virginem vestalem fuisse fingit, veluti martyrii particeps Tryphoni et Respicio a solo Petro sociatur. Eius verba hic apponimus: Orante Tryphone idolum corruit, et mox Nympha quedam, que virgo vestalis erat, ibidem assistens fidem Christi percepit et Christum Deum verum voce publica proclamavit. Tunc prefectus sanctos martyres una cum Nympha virgine plumbatis diutius cedi eosque omnes novissime mandavit pariter decollari. Quorum corpora a christianis iuxta ipsam urbem sepulta sunt III idus novembris. Quisquis ille est qui haec primus excogitavit et receptae SS. Tryphonis et Respicii historiae invexit, nihil aliud egisse quam falsa falsis addere dicendus est.

[30] [Memoria utriusque sancti in Dalmatia,] In dioecesi Catharensi saepius in anno, ut dictum est [Supra, num. 23.] , commemoratio fit S. Tryphonis, qui est loci patronus; die autem 10 novembris celebratur festum SS. Tryphonis et Respicii, et in officio fiunt “ omnia ut die festo”, scil. 3 februarii, “praeter sequentia”. Additur videlicet ad matutinum lectio nona, quae est de SS. Respicio et Nympha: Respicius tribunus Decio imperatore saeviente in christianos, cum invictum martyrem Tryphonem omnia fortiter ferentem supplicia vidisset, ad Christi Domini fidem conversus, statim se christianum esse palam professus est. Quare a satellitibus comprehensus, varieque cruciatus una cum Tryphone rapitur ad Iovis simulacrum; quae statua, Tryphone orante, concidit. Postremo cum in contemptu idoli et in confessione veri Dei perseverasset, plumbatis crudelissime contusus, nobilissimum martyrium consecutus est IV idus novembris. Eodem die virgo quaedam, cui nomen Nympha, cum Iesum Christum verum esse Deum clara voce testaretur, martyrii palmam ad virginitatis coronam adiunxit [Officia propria S. Tryphonis martyris civitatis et dioecesis Catharensis patroni principalis, s. l. a. [1815], 33 pp.] . Haec omnia conficta esse ex dictis satis patet.

[31] [in Sabaudia.] Tryphonem et Respicium in Nicaea Bithyniae martyrium subiise Passio eorum asserit. Nimirum de Nicaea Europae (Nizza) intellegi voluerunt hagiographi, qui eos ab hoc loco originem duxisse ibique occisos esse scripserunt [P. Gallizia, Atti de' santi della R. Casa di Savoja, t. II (Torino, 1756), p. 143 – 55.] . Vana eruditorum deliramenta quae nullam requirunt confutationem.

§ III. De S. Nympha.

[32] [Passio S. Nymphae.] Acta S. Nymphae obiter perstrinxit Stiltingus noster in commentario de S. Mamiliano a quo Nympha ad fidem adducta fuisse fertur, eademque aperte fabulosa, figmentis plena et ineptiis recte censuit [Acta SS., Sept. t. V, p. 48 – 51.] . Libenter quidem ea praeterirem, nisi instituti nostri ratio obstaret. Ea proinde, paucis adiectis, promimus, utraque, quam in codicibus sortiuntur forma, videlicet BHL. 6254, cum subiuncto miraculo 6255, et BHL. 6256, ad nauseam usque insipida, sed necessario tradenda, quia ex eis hauserunt quicumque de S. Nympha scripserunt [Scriptores Vitae S. Nymphae recentiores plerosque recensuit U. Chevalier, Répertoire des sources historiques du moyen âge, in v. Nymphe. Cf. L. Boglino, I Manoscritti della biblioteca Comunale di Palermo, t. III (Palermo, 1892), p. 215.] . Passio prior cum Miraculo edetur ex codicibus Vaticanis lat. 1192 = T et lat. 6076 = V 1, de quibus supra n. 13, altera autem ex codicibus Vaticano lat. 5696 = R 1, et B Capituli Sanctae Mariae Maioris = R 2 (supra, n. 27), quibus addi potest codex ecclesiae cathedralis Panormitanae, quem gemina editione expressit Octavius Caietanus. Hunc tamen adhibere visum non est, tum quia admodum recens est — ante centum vix annos scriptum iudicabat Caietanus anno 1610 — nec ullam alicuius momenti praebet lectionem, una forsitan excepta; ubi enim ceteri Bucinam scribunt, Buanam ille habet, quod ex Suana corruptum satis infeliciter censuit laudatus Caietanus [Vitae Sanctorum Siculorum, t. I, animadv. p. 117.] , ea procul dubio ductus ratione quod S. Mamiliani, eiusdem passionis socii, corpus Suanae in Tuscia quiescere censeretur. Certe apud Suanenses nulla est [Ita rescriptum est a R. D. C. G. Fortunati, cancellario episcopatus Suanensis (Sovana-Pitigliano), die 23 ianuarii a. 1922.] neque unquam fuisse videtur S. Nymphae memoria.

[33] [Eiusdem cultus] Ex Actorum BHL. 6254 et BHL. 6256 diversitate operose deducere conatus est idem Caietanus [De die natali S. Nymphae, Panhormi, 1610.] non unam fuisse Nympham sed binas; Panormitanam scilicet et Nicaenam quae fuerit SS. Tryphonis et Respicii socia; sed frustra omnino; nihil enim praeter qualemcumque locorum notitiam ex tam turbido fonte haurire fas est, multumque se egisse existimet qui collectis omnibus quae de Nympha passim leguntur, non ambas illas sed unam saltem vixisse optimis rationibus comprobaverit. Constat enim Nympham his praecipue locis summo in honore habitam fuisse: in Portu Romano, ubi primum quievisse fertur; Romae in ecclesia Sanctae Mariae in Monticellis, ubi eius caput una cum sociorum reliquiis asservabatur; item Romae in ecclesia Sancti Spiritus in Saxia, ubi eius corpus una cum SS. Tryphone et Respicio conditum esse asseritur; tandem Panormi quod ei, si Actis fides est, natale solum fuit.

[34] [in Portu Romano,] Portum Romanum, locum situm iuxta Bucinam, cryptam prope altam pinum, ecclesiam ibi constructam indicant Acta. In libro Pontificali de Leone IV (847 – 855) legitur: Obtulit vero in ecclesia beatae Nimphae martyris, quae esse videtur in civitate Portuense vestem de fundato unam [Duchensne, Le Liber pontificalis, t. II, p. 113.] . Eiusdem ecclesiae mentio est in litteris Benedicti VIII, 1 augusti an. 1018 datis, quibus ecclesiae Portuensi privilegia possessionesque confirmantur: … et exinde remeante ad mare per Buccinam et circumeunte litus maris usque ad sanctam Nimpham et usque ad focem Miccinam [Jaffé-Loewenfeld, Regesta, 4024. Focem Miccinam, hodie Fiumicino.] . Haec ipsa verba recurrunt in litteris Leonis IX eidem ecclesiae concessis 22 aprilis an. 1049 [Jaffé-Loewenfeld, Regesta, 4163.] . Quibus commentarii loco addimus quae scribit Baronius ad annum 270: “ Locus ad Nymphas dictus, inter viam Corneliam et Portuensem situs est, qui corrupto nomine vulgo hodie dicitur Sancta Nympha: ubi adhuc antiquae ecclesiae invisuntur vestigia; insunt et nobilissimi subterranei aquaeductus, ut conici possit ex aquarum abundantia consecutum esse nomen locum illum, ut diceretur ad Nymphas, quem nos vidimus: nam opportune his contigit ferme diebus, ut ecclesiasticarum antiquitatum cupidissimus illustrissimus et reverendissimus D. Gabriel Paleottus S. R. E. cardinalis episcopus Albanen., optimi praesulis dignum exemplar … ad celebrata illa scriptorum monumentis in Portu Romano loca et sacras praesertim sanctorum memorias invisendas una me secum adiungeret. Sed plane accidit desertum videre locum littusque relictum: quo sane factum est ut ingemisceremus recordatione florentissimae olim Portuensis ecclesiae iam penitus solo aequatae [Annales, ad ann. 270, nn. 14, 15. De S. Nympha Portuensi haec scribit C. B. Piazza, La Gerarchia cardinalizia (Roma, 1703), p. 59: “Rimane ancora tra le selve, non molto discosto da Porto, la memoria di questa santa, con una chiesa del suo nome, ristorata dalle sue rovine dal cardinale Francesco Barberini, con una statua di marmo della santa.”] .” Quandonam S. Nymphae cultus inductus fuerit prorsus ignoratur; certum tamen est nullius Nymphae in fastis Portuensium antiquis vestigium esse [De Rossi, Bullettino di archeologia cristiana, 1866, p. 37.] . In ecclesia Sanctae Mariae in Monticellis ab immemorabili, [in variis] ut aiunt, servabatur caput S. Nymphae, quando anno 1592 e suo loco extractum est, ut Panormitanae ecclesiae traderetur [Primum instrumentum assignationis reliquiarum capitis sanctae Nymphae, ap. Caietanum, t. c., animadv. p. 126 – 27.] . Si fides sit Ferrario, corpora SS. Mamiliani, Proculi, Eustochii, Goboldei et Nymphae anno 1098 ab Urbano II pontifice et Mauritio episcopo Portuensi in ecclesiam Sanctae Mariae in Monticellis translata sunt [Catalogus sanctorum Italiae (Mediolani, 1613), p. 574. Quod nonnulli de capite S. Nymphae in Syriam asportato dein Romam relato referunt, nullo antiquo comprobatum repperi testimonio. Rem ita exponit J. M. Amatus, De principe templo Panormitano libri XIII, p. 265: “Urbanus II corpora sanctorum martyrum Panormitanorum Nymphae, Mamiliani, Eustochii, Proculi, Golbodei (sic) transtulit 1098 maximam sub aram ecclesiae Romanae S. Mariae de Monticellis, adstantibus D. Anselmo archiepiscopo Cantuariensi aliisque episcopis ad Romanam synodum convocatis, cum in eodem templo veneraretur augustum S. Nymphae caput a Sarracenis Portuensem urbem agrumque expilantibus in Syriam delatum, et a Syria revectum a Gabriele hebraeo, mox tota cum familia sacris undis abluto c. annum 896, teste synchrono Castallo Metallino.” Habetur in codice bibliothecae Vaticanae Barberino lat. 4808, Trattato di CastaldoMetalino cittadino Romano delle schiatte o casae di Roma, ubi fol. 27, nonnulla reperiuntur de gente delli Leii, et Gabriele iudaeo, lectu plane indigna.] . Undenam haec sumpserit indistincte aperit Ferrarius qui de reliquiis S. Mamiliani dubitationem movet, notatque S. Nymphae Acta expurgatione indigere [Anno 1715 positus est titulus quo eadem de translatis reliquiis traditio refertur nullo tamen pacto confirmatur: S. Mariae in Monticellis ecclesiam non tam antiquitatis laude quam quinque SS. martyrum Panormitanorum exuviis ab Urbano II e Portuensi dioecesi huc translatis insignem… Clemens XI pont. max. restituit ornavitque. Forcella, Iscrizioni delle chiese di Roma, t. V, 1387.] . Ecclesiam Sanctae Mariae in Monticellis a Paschali II (1099 – 1118), qui Urbano II successit, consecratam esse constat [Duchesne, Le Liber Pontificalis, t. II, p. 305.] . De translatione reliquiarum nullum habemus satis certum testimonium. Notatu tamen dignum est hac aetate variis in locis S. Nymphae reliquias depositas fuisse. Anno 1113 consecratum est altare ecclesiae Sancti Salvatoris in Primicerio, [Urbis ecclesiis.] in eoque cum aliis deposita Eugenie, Nymphe sanctarum pignora cara, testante titulo coaevo [Forcella, Iscrizioni delle chiese di Roma, t. XI, 321.] . In ecclesia cathedrali Praenestina haec servatur inscriptio: Anno Dominice incarnationis millesimo C. XVI, XVIIII kal. feb. indic. X dedicatum est altare et cripta sancti Agapiti martyris per dominum Cononem Prenestinum episcopum; in quo videlicet altari requiescunt corpora sanctorum martyrum Agapiti, Gordiani et Abundii et recondite sunt reliquie sanctorum martirum Miliani [Legendumne Mamiliani?] episcopi et Nimphe [〈P. A.Petrini〉, Memorie Prenestine (Roma, 1795), p. 401.] . Anno 1123, in dedicatione oratorii S. Chrysogoni depositae sunt reliquiae cum plurimorum sanctorum tum etiam S. Ninfe virginis et martyris [Ex titulo ap. Forcella, op. c., t. II, p. 486.] . Qua autem aetate et undenam corpus S. Nymphae, quod in ecclesia Sancti Spiritus in Saxia quiescere perhibetur huc advectum fuerit, compertum non habemus. Quod sane mireris, eo ipso anno 1123, quo rogante Iohanne de Crema presb. card. Sancti Chrysogoni in oratorio huius tituli a Petro Portuensi episcopo aliisque collocatae sunt S. Nymphae et simul SS. Tryphonis et Respicii reliquiae, in ecclesia Sancti Spiritus, ambobus venerabilibus viris praesentibus, corpora SS. Tryphonis et Respicii recondita fuerunt, nulla de S. Nympha addita mentione [Supra, p. 325.] .

[35] [Translatio capitis in Siciliam.] Sollemni pompa Panormum invectum est, die 9 septembri anno 1593, caput S. Nymphae, quod prius Romae in ecclesia Sanctae Mariae in Monticellis servabatur. Prolixe inde a principio tota res narratur tribus instrumentis [Edita sunt apud Caietanum, t. c., animadv. p. 126 – 30. Habetur et in codice bibliothecae Vallicellanae H. 30, fol. 24: Ordine et Instruttione che si havra da osservare nella Translatione della testa di S. Ninfa vergine et martire.] , chronicis Siculis atque diariis [G. Di Marzo, Diari della citta di Palermo, in Biblioteca storica e letteraria di Sicilia, t. I (Palermo, 1869), p. 134: Breve ragguaglio della triomphal solennita fatta in Palermo l'anno M. D. XCIII nel ricivimento del capo di S. Ninfa vergine e martire Palermitana. In Palermo, 1593.] , brevius in epigraphe marmori insculpta ad valvas ecclesiae cathedralis: Clemente VIII pontif. max. Philippo II austriaco rege, Henrico Gusmano comite Olivarensi prorege, Divae Nymphae caput a Panormitanis multis ante saeculis expetitum Mariae tandem Pimentellae proregis uxoris opera obtentum, Didaco Haedo archiepisc. Panormit. a Giliberto Isfar Corriglia Pactensi episcopo summi Pontif. nomine, theatro in via Columna ad id magnificentissime instructo, publice traditum incomparabili civium laetitia exterorumque admirabili concursu per portam Felicem triumphali pompa excipitur et ad maximum urbis templum nobilissimo cum apparatu defertur 5 idus septemb. 1593 [Sicilia Sacra a. Rocco Pirro, ed. 3a cura A. Mongitore, t. I (Panormi, 1733), p. 209.] . Hisce servandis reliquiis destinatum est sacellum in ecclesia cathedrali anno 1598 exstructum, iisdemque adiunctae sunt anno 1666 reliquiae SS. Mamiliani et sociorum [Haec et alia plurima de cultu S. Nymphae Panormitano accepimus a R. D. G. Anichini, archiepiscopi Panormitani secretario, cui maximas gratias referimus.] . Centum et amplius post annis sacellum destructum est et reliquiarum memoria paene deleta, donec anno 1910, iubente archiepiscopo cardinali A. Lualdi, pristini iisdem honores tribuerentur. Ecclesia Patrum Cruciferorum, [Cultus S. Nymphae Panormi] quae anno 1601 Panormi condita est, S. Nymphae dedicata fuit, ubi fraternitas laicorum S. Ninfa dei Crociferi sedem habet. Eiusdem etiam nomen inhaesit turri antiquae palatii regii, torre di S. Ninfa, ubi nunc est specula astronomica. Statua eius collocata est in loco civitatis Quattro canti dicto, et etiam in porta Felice, qua sacrum caput anno 1593 in urbem illatum est. Ab hac certe translatione maxima S. Nymphae cultus apud Panormitanos incrementa accepit, non tamen initium. Iam enim anno 1483 una ex campanis principis templi Sanctissimae Deiparae Nymphaeque virgini martyridedicata fuisse fertur [Amatus, De principe templo, p. 404.] , et in eadem ecclesia marmoreum eius simulacrum a Gagino artificiose confectum anno 1507 positum est [Amatus, t. c., p. 153; G. Di Marzo, I Gagini e la scultura in Sicilia nei secoliXV e XVI, t. I (Palermo, 1880), p. 222 – 23.] . Attamen, quantum ex monumentis conicere licet, cultus S. Nymphae in Sicilia minime antiquus videtur, et non antea inductus quam lecta est Passio BHL. 6256, ubi velut civis Panormitana traducitur, quod ideo solum excogitavit hagiographus quia S. Mamilianus episcopus Panormitanus fuisse censebatur. Saeculo XVIII celebrabatur dominica quarta septembris translatio S. Nymphae. Nuntiabatur in martyrologio ecclesiae Panormitanae, pridie idus novembris, cum octava festum S. Nymphae his verbis: Apud Portum Romanum S. Nymphae virginis et martyris, urbis Panormi civis et patronae principalis … [Martyrologium Panormitanum sanctorum civium et patronorum urbis Panormi secundo editum (Panormi, 1742), p. 18.] . “Antiquitus, ita martyrologii editor, huius sanctae civis festum peractum fuisse Panormi 12 novembris testatur Caietanus; at nescio quis per summam inscitiam in posteriori aevo corrigendum censuit 10 novembris, cum advertisset hac die festum constitutum SS. martyribus Tryphoni, Respicio et Nymphae. At haec Nympha a nostra Panormitana penitus diversa. Scioli errorem detexit idem Caietanus, vir de rebus sacris Siculis bene merentissimus, ideoque die 12 restituendum curavit Nymphae Panormitanae festum [Ibid., p. 37.] .” Profecto erravit Caietanus cum binas excogitavit Nymphas. Die duodecima novembris Nympham obiisse in ipsa Passione legitur, in codicibus autem lemmati haec verba praefixa sunt eodem die, scilicet die decima qua SS. Tryphonis et Respicii commemoratio fiebat. Agebatur etiam a Panormitanis festum translationis S. Nymphae, cuius anniversaria dies in 9 septembris incidebat. Quod postea in dominicam septembris tertiam, deinde in quartam translatum est [Ibid., pp. 17, 36.] .

[36] [et in pago Santa Ninfa.] Municipium in Sicilia est a S. Nympha nuncupatum (Santa Ninfa, provincia di Trapani), quod pietatis causa erexit Ludovicus Arias Giardina, primis saec. XVII annis. Ampla ibidem sanctae martyri sacra exstructa est ecclesia, quae saeculo sequenti insignes eiusdem reliquias (has rursum ecclesia Sanctae Mariae in Monticellis [M. Accardi, Cenni documenti sulla chiesa matrice arcipretale di S. Ninfa, in Sicilia Sacra, t. II (1900), p. 120 – 22.] subministrasse censetur) accepit. Ita quippe officium proprium quod olim in ecclesia Sanctae Nymphae legi solebat: Brachium vero quod anno 1721 ab apostolica sede Fridericus de Neapoli, princeps et dominus Terrae Sanctae, impetravit maiori ecclesiae eiusdem terrae [Santa Ninfa] argentea inclusum theca munifica largitate donavit ibique pia fidelium devotione novisque in diem honoribus celebratur [Ex litteris quas die 15 ianuarii 1922, rogante iam laudato R. D. Anichini, scripsit canonicus Vincentius Barbara, loci archipresbyter.] . Dominica secunda octobris translationis memoria agebatur.

I. PASSIO S. TRYPHONIS PRIOR

Tryphon martyr Romae cultus (S.)
Respicius martyr Romae cultus (S.)
Nympha martyr Romae culta (S.)

E codicibus bibliothecae Vaticanae Palat. 317 (= A 7), Hierosolymitano bibl. patriarch. 1 (= A 2), bibl. Ambrosianae D. 92 sup. (= A 4). Cf. Comm. praev. num. 2.

Μαρτύριον τοῦ ἁγίου μάρτυρος [om. A 2.] Τρύφωνος.

[1] [Gordiani Augusti filia] Ἔτους διακοσιοστοῦ ἐνενηκοστοῦ [ἐνενικοστῶι A. 7.] πέμπτου ἀπὸ [om. A 7.] τῆς βασιλείας Αὐγούστου ἐβασίλευσε Γορδιανὸς καῖσαρ ἐπὶ τῆς Ῥώμης πριγκίψ [ἀπὸ τῆσ Ῥώμης Γορδιανὸς καίσαρ πρίνκηψ A 2.] τῆς Ἀνικίου συγκλήτου ὀνομαζόμενος [Comm. praev. num. 5. Gordianum principem senatus vocatum fuisse nullo comprobatur antiquitatis monumento. Senatus Ἀνικίου ridiculum est commentum. Aniciorum gentis, vel aniciorum numeri mentio est aeque incertae originis in Passionibus SS. Carterii et Georgii. Cf. P. Franchi de' Cavalieri, Hagiographica, p. 42; S. G. Mercati, sull' Ἀνικιόρων γένος dell'acrostico di Guiliana Anicia nel codice Viennese di Dioscoride, in Rivista degli studi orientali, p. 427 – 31.] . Οὗτος [εὐτοίχησεν καὶ add. A 2.] ἐποίησεν θυγατέρα ὁμώνυμον αὐτῷ [αὐτοῦ A 2.] . καὶ ταύτην ἐπαίδευσε γράμμασι καὶ πολλαῖς ἀρεταῖς κατακοσμήσασ ἐν τῷ παλατίῳ διάγειν ἐποίησεν [ἐπ. εἰσ ἓν τῶν παλατίων εἶναι αὐτὴν A 2.] , μνηστήρων [δὲ add. A 2.] οὐκ ὀλίγων αὐτῇ [αὐτῶ A 2.] προïόντων [προσιόντων A 2.] διὰ τὸ κάλλος αὐτῆς [τὸ θαυμαζόμενον καὶ τὴν παιδίαν add. A 2.] τῶν τε Ἀνικίων τῆς [(τῶν - τῆς) ἐκ τῶν τῆς Ἀνικίου A 2.] συγκλήτου καὶ ἑτέρων πλειόνων μεγιστάνων. Μόνης τε [οὕτω A 2.] ὑπαρχούσης αἰτῷ τῆς παιδός [(αὐτῷ - παιδὸς) παιδὸς οὐκ ἐπένευσεν πατὴρ αὐτῆς μετὰ δὲ ταῦτα A 2.] , ἐγένετο ἐνεργεῖσθαι αὐτὴν ὑπὸ πνεύματος πονηροῦ· καὶ [nonnulla desunt A 7.] τοῦ δαίμονος ἐπὶ ἐνεργείας ἐκβοῶντος [(πονηροῦ - ἐκβ.) ἀκαθάρτου τοῦ δὲ δαίμονος ἐκ πολλοῦ βοῶντος A 2.] καὶ ἐπικαλουμένου Τρύφωνά τινα χηνοβοσκόν [Similia in aliis sanctorum Vitis accurunt. Comm. praev. num, 5.] . [a daemone arripitur.] Τοῦ οὖν [(τ. ο.) καὶ τοῦ A 2.] βασιλέως διαποροῦντος καὶ διασκεπτομένου ἐν τοσαύτῃ λύπῃ καὶ ἀλλοιοῦντος 〈τὸ πρόσωπον [(τ. π.) om. A 7, supplevi ex A 4; (διαποροῦντος - πρόσ.) διαπορουμένου ἔμπροσθεν αὐτῆς καὶ ἐν λύπη πολλῆ ὐπάρχοντος A 2.] περὶ τὴν ζήτησιν τοῦ ὀνομαζομένου, προετρέψαντο αὐτὸν οἱ φίλοι αὐτοῦ [(φ. α.) σύμβουλοι αὐτοῦ ὥστε A 2.] ἐκπέμψαι διατάγματα καθ᾽ ὅλης τῆς οἰκουμένης, ὥστε ζητεῖσθαι τὶν ὀνομαζόμενον Τρύφωνα [(ὥστε - Τρ.) ζητεῖσθαι αὐτόν ·ὁ οὖν βασιλεὺς ὲξέπεμψεν συντόμως διατάγματα καρὰ πᾶσαν πόλιν ὥστε τὸν ὀν. Τρ. ἀναζητεῖσθαι A 2.] . τῶν οὖν [δὲ A 2.] διαταγμάτων κατὰ πᾶσαν [om. A 2.] πόλιν φοιτησάντων, ταχέως διῆλθεν τὸ [(φοιτ. - τὸ) διελθόντων ἦλθεν ταχ. A 2.] τοῦ βασιλέως δόγμα καὶ [om. A 2.] εἰς τὰ μέρη τῆς Φρυγίας καὶ τῆς Ἀπαμέων πόλεως. Τῶν. οὖν [δε A 2.] στρατιωτῶν ἑκάστης πόλεως ἀναζητούντων [(ἑκ. π. ἀν) ἀναζητησάντων καθ᾽ ἑκάστην πόλιν A 2.] διὰ τὸ προσταχθὲν αὐτοῖς ὑπὸ τῶν ἀρχόντων Φρικίου [Βῆρου καὶ A 2; Φερρίου A 4.] Πετρωνίου Πουπιανοῦ Βολκακίου [Κολκακίου A 7; Πετρονίου καὶ Πομπιανοῦ καὶ Πλακιδίου A 4.] καὶ Αἰμιλιανοῦ Πρετεξτάτου [(κ· Αἰμ· Πρ·) Ημολίου καὶ Προτεστάτου A 2; om. A 4.] τῶν ὑπάτων [προτοστατούντων A 4; τῆς οἰκουμένης add. A 2, 4.] , καὶ ὁρισάντων τιμωρίαν κεφαλικήν, εἰ μὴ τάχιον οἱ ἀφ᾽ ἑκάστης ἐπαρχίας καὶ πόλεως στρατηγοὶ ἀναζητήσουσι [(ὁρισάντων - ἀνας.) τιμ. κεφ. ἀπειλικότων τοῖς μὴ ἐπιμελῶς ἀναζητοῦσι αὐτὸν τάχειον ἐλθόντες ἐφ᾽ ἑκάστῆν ἐπαρχίαν στρατιγοί τε καὶ ταξιάρχαι ἀνεζήτουν A.] Τρύφωνά τινα χηνοβοσκόν, [Tryphon ubique requisitus] καὶ [om. A 2.] τούτων οὔτω γενομενων [γινομένων A 2.] καὶ σχεδὸν ὅλης τῆς οἰκουμένης κινηθείσης διὰ τὸ πρόσταγμα τοῦ βασιλέως καὶ τῶν ἐπάρχων, πολλοὶ ὡς εἰπεῖν καὶ ἀναρίθμητοι ἄνδρες οἱ τούτῳ τῷ ὀνόματι καλούμενοι συνελήφθησαν.Καὶ προσαγομένων αὐτῶν [(συνελ.- αὐτῶν) προσερχόμενοι A 2.] πρὸς τὴν παῖδα [ἀπετύγχανον καὰ add. A 2.] οὐδεὶς αὐτῶν ἡδυνήθη ἰάσασθαι αὐτήν· οὐ γὰρ ἦν ἐν αὐτοῖς ἐξ ἀληθείας ζητούμενος [(οὐ- ζητούμενος) om. A 2.]

[2] [Romam deducitur.] Τούτων οὐν οὕτως [(τ. ο. ο.) καὶ A 2.] γινομένων, οἱ τῶν Ῥωμαίων [τῆς Ῥώμης A 2.] στρατιῶται ἀναζητήσαντες [ἀναζητοῦντες A 2.] πάσας τὰς χώρας τῶν ἐπαρχιῶν [(τ. ἐπ. om. A 2.] , εὗρον τὸν μακάριον παῖδα [om. A 2.] Τρύφωνα ἐγγὺς Σαμψάδου [Σαψάδου A 2.] κώμης [Huius nominis in Phrygia, quae S. Tryphonis patria dicitur, vicum prope Apamaeam fuisse, nulla est ambigendi ratio. Locus ceterum ignotus est. Comm. praev. num. 17.] πρὸς παρακειμένῃ λίμνῃ νέμοντα τοὺς [τὰς A 2.] χῆνας ἐν τῷ [τινι A 2.] ἕλει τῶν ὑδάτων· καὶ ἐπηρώτησαν αὐτόν, εἰ αὐτὸς εἶ Τρύφων [τοῦ δὲ ταχέως ὁμολογήσαντος αὐτὸν εἶναι τὸν ζητούμενον ταχέως ἵππω καθήσαντες αὐτὸν ἤγαγον εἰς τὴν πόλιν καὶ μετὰ πολλῆς συνοδίας συνέπεμψαν αὐτὸν τοῖς ἐπάρχοις οἱ κατὰ τὸν τόπον ἄρχοντες· παραγενομένου δὲ τοῦ παιδὸς καὶ εἰσαχθέντος τοῖς ἐπάρχοις add. A 2.] . Καὶ ὁμολογήσαντος αὐτοῦ [om. A 2.] αὑτὸν [om. A 7.] εἶναι Τρύφωνα τὸν ζητούμενον, ταχέως αὐτὸν ἵππῳ καθίσαντες [(ἵπ. καθ.) om. A 2.] [Passio Polycarpi, VIII, 1: ὄνῳ, καθίσαντες.] μετὰ ἀναφορᾶς ἀνέπεμψαν [ἀνεπέμψαντο A 7.] τῷ αὐτοκράτορι. [Eo appropinquarte,] Καὶ ἐγγίζοντος [ἐγγ. A 2.] αὐτοῦ ἐν [om. A 2.] τῇ πόλει [Ῥώμη add. A 2.] , ἔκραζεν τὸ πνεῦμα τὸ ἀκάθαρτον [πονηρὸν A 2.] λέγον·Οὐ δύναμαι οἰκεῖν ἐν τῇ κόρῃ [πόλη (corr. πόλει) A 2.] ταύτῃ· ἔτι γὰρ τρεῖς ἡμέραι, καὶ ἐφίσταται τῇ Ῥώμῃ [(τ. .) om. A 2.] λαβὼν καθ᾽ ἡμῶν τὴν ἐξουσίαν καὶ ἀπόλλων τὴν ἡμετέραν φύσιν τε καὶ γένεσιν [(ἀπ.- γέν.) φύσιν A 2.] .” Καὶ πολλὰ κράξαν τὸ πνεῦμα ἐξῆλθεν ἀπὸ τῆς κόρης [κώμης A 2.] . καὶ ἐγένετο ὑγιής. δὲ βασιλεὺς ἐσημειώσατο τὴν ἡμέραν,, [daemon exit e puella;] ἐν ᾗ ὑγιὴς ἐγένετο παῖς ἀνεθεῖσα τοῦ δαίμονος. Καὶ παραγεναμένου [παραγενομένου A 2.] τοῦ ἁγίου Τρύφωνος ἐν τῇ Ῥώμῃ καὶ προσκομισθείσης τῷ βασιλεῖ [(κ. πρ. τ. β.) προκομησθήσης A 2.] τῆς ἀναφορᾶς [τῶ βασιλεῖ παρὰ add. A 2.] τῶν ἐπάρχων Πομπιανοῦ καὶ Πρετεζτάτου [Πρεζτάτου A 7; Πρετεστάτου A 2.] , ἔγνω βασιλεὺς αὐτὸν εἶναι τὸν Τρύφωνα [τὸν ζητούμενον add. A 2.] , μάλιστα διὰ τὸ μετὰ τρεῖς ἡμέρας παρεῖναι [(διὰ τὸ- παρ.) ἐν τῶ δίὰ τριῶν ἡμερῶν ἐλθεῖν A 2.] αὐτὸν ἐν τῇ Ῥώμῃ,ἡνίκα ἀπηλλάγη [ παῖς add. A 2.] τοῦ δαίμονος. Καὶ πολλὰ παρεκάλεσεν αὐτὸν [(καὶ- αὐτὸν) πολλὰ δὲ παρεκάλει αὐτ. βασιλεὺς A 2.] λέγων· &ldquogr;Εἴπερ αὐτὸς [(εἴπ. αὐτ.) εἰπέ μοι εἰ σὺ A 2.] εἶ ἰασάμενος τὴν παῖδα [μου add. A 2.] , δεῖξον ἡμῖν τὸν δαίμονα.&rdquogr; Ὡς δὲ νηστείαν εἶχεν μακάριος Τρύφων ἡμερῶν [ἐπὶ ἡμέρας ἕξ A 2.] ἕξ, τῇ ἡμέρᾳ τῇ ἑβδόμῃ περὶ τὸ μεσονύκτιον προσευχομένου αὐτοῦ κατὰ εἰωθός [(τῇ- εἰωθός) δεόμενος τοῦ Θεοῦ περὶ τούτου καὶ τῆ ἡμέρα τῆ ἑνδόμη προσευχομένου αὐτοῦ A 2.] ἐδόθη αὐτῷ χάρις [περὶ τὸ μεσονύκτιον κατὰ τὸ εἰωθῶς add. A 2.] καὶ δωρεὰ τοῦ ἁγίου Πνεύματος [εἰ καὶ πάλαι δοθῆσα αὐτῶ τοῦ add. A 2.] ἔχειν τὴν ἐξουσίαν κατὰ των ἀκαθάρτων δαιμόνων καὶ θεραπεύειν πᾶσαν νόσον καὶ πᾶσαν μαλακίαν καὶ [πᾶσανadd. A 2.] ἐνέργειαν τοῦ πονηροῦ ἀπείργειν ἀπὸ τῆς ἀνθρωπίνης φύσεως [(ἀπείργειν - φύσεως) om A 2.] . [Matth. 4, 35.]

[3] [interoganti Tryphoni] Τῇ ἑξῆς οὐν παρακαλοῦντος τοῦ βασιλέως κληθῆναι τὸν δαίμονα [καὶ φανερωθῆναι ἐνώπιον πάντων add. A 2.] , ἔφη [ἅγιος add. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Ἐν τῷ ὀνόματι Ἰησοῦ Χριστοῦ σοὶ λέγω, πνεῦμα πονηρόν, ὅπου περ ἂν ᾖς, εἰσελθὸν ἐμφανίσθητι [(ὅπου- ἐμφ.) καὶ ἀκάθαρτον ἐμφάνηθι A 2.] τοῖς ἀνθρώποις, μηδένα ἀδικήσας [ἀδικήσεις A 2.] τῶν παρεστώτων.&rdquogr; Καὶ εὐθέως ἦλθεν ἐν τῷ μέσῳ κύων μελανὸς μέγας [(μ. μ.) μέλας A 2.] , πυρίνους ἔχων τοὺς ὀφθαλμοὺς καὶ τὴν κεφαλὴν σύρων εἰς τὴν γῆν [τῆς γῆς A 2.] . Ἔφη οὖν [δὲ A 2.] Τρύφων πρὸς αὐτόν [πρ. αὐτ. Τρ. A 2.] . “Σοὶ λέγω, ἐπικατάρατε, τίνος χάριν ἐπεισῆλθες εἰς τὴν κόρην ταύτην, τοῦ [(ἐπικ.-τοῦ) κατηραμένε δαίμων τίνος ἕνεκεν ἐπ. τῆ κόρη ταύτη A 2.] φθεῖραι αὐτήν;&rdquogr; Καὶ δαίμων ἔφη· &ldquogr;Θαυμάζω πῶς σὺ οὐ πλέον ὢν ἐτῶν [πλεῖον ἔχων ἔτη A 2.] δεκαεπτὰ [A 2 et ceteri fere; ἑπτὰ A 7.] ἐτάχθης ἀναζητεῖν τὴν ἡμετέραν φύσιν τε [om. A 2.] καὶ γένεσιν [γέννησιν A 2.] .” Λέγει πρὸς αὐτὸν [ἅγιος add. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Ἐν τῷ ὀνόματι [τοῦ κυρίου ἡμῶν add. A 2.] Ἰησοῦ Χριστοῦ [ἐπιτάττω σοι add. A 2.] , εἰπὲ πῶς εἰσῆλθες εἰς αὐτήν.” Λέγει δαίμων· &ldquogr;Ὁ πατὴρ [μου add. A 2.] ἀπέστειλέν με [ add. A 2] , [multis respondet,] δούς μοι τὴν ἐξουσίαν αὐτῆς [om. A 2.] , ὥστε βασανίσαι αὐτὴν [αὐτὴν βασ. A 2.] καὶ καταφθεῖραι.&rdquogr; Λέγει αὐτῷ [πρὸς αὐτὸν ἅγιος A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Τίς ἐστιν πατήρ σου;&rdquogr; Λέγει [ἀπεκρίθη A 2.] δαίμων [καὶ εἶπεν add. A 2.] . &ldquogr;Ὁ διάβολος.&rdquogr; Λέγει αὐτῷ [om. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Τίς ἐστιν διάβολος;&rdquogr; Ἀπεκρίνατο [λέγει A 2.] δαίμων· &ldquogr;Ὁ Σατανᾶς.&rdquogr; Λέγει [ἅγιος add. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Καὶ πόθεν ἴσασιν οὗτοι οἱ παρεστῶτες [(οἱ π.) πάντες A 2.] , ἀλλὰ μὴν καὶ βασιλεύς, τίς ἐστιν Σατανᾶς;&rdquogr; Ἔφη δαίμων· &ldquogr;Ὁ [om. A 2.] Σατανᾶς ἐστιν οὗτος αἴρων τὸν εὐσεβῆ [om. A 2.] λογισμὸν [ἀπὸ add. A 2.] τῶν ἀνθρώπων [καὶ add. A 7.] εἰσερχόμενος εἰς τὰς διανοίας αὐτῶν καὶ ποιῶν λησμονεῖν [ἐλισμονεῖν A 2.] αὐτοὺς τὸν τῶν ἁπάντων γενεσιάρχην Θεὸν καὶ τὸν παῖδα αὐτοῦ Ἰησοῦν Χριστόν, ὃν ἐκήρυξαν ἐν τῇ πόλει ταύτῃ Πέτρος καὶ Παῦλος [ἐν τ. π. τ. Π. καὶ Π. ἐκήρυξαν A 2.] καὶ ὑπὲρ τοῦ ὀνόματος αὐτοῦ ἀπέθανον, ποιῶν [καὶ ποιῶν τοὺς A 2.] ἀνθρώπους προσκυνεῖν εἰδώλοις κενοῖς καὶ προσέχειν κνίσσαις καὶ σπονδαῖς ματαίαις καὶ παράγειν [κατάγειν A 2.] εἰς ἀπώλειαν τὰς ἑαυτῶν ψυχὰς καὶ κατάγειν εἰς πυθμένα ᾄδου καταδιώκοντας [καταδιώκοντα A 7.] τοῖς ἔργοις τούτοις τὸν ἄρχοντα τῆς ἀνομίας καὶ κληρονομεῖν μετ᾽ αὐτοῦ [(καταδ.-αὐτοῦ) εἰς τὸν ἅδην μιμοῦνται γὰρ τοῖς ἔργοις αὐτοῖς τὸν ἡγεμώνα τῆς ἀδικίας ἡμῶν καὶ κληρονομοῦσιν μεθ᾽ ἡμῶν A 2.] τὴν αἰώνιον κόλασιν.&rdquogr; Λέγει οὖν [om. A 2.] πρὸς αὐτὸν [ἅγιος add. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Ποίαν ἐξουσίαν ἔχων πατήρ σου ἐκέλευσέν [ἐκέλλευσεν A 2.] σε εἰς ἀνθρώπου σῶμα [σῶμα ἀνθ. A 2.] εἰσελθεῖν, [Gen. 2, 7; Sap. 15, 11.] [ὅπερ A 2.] ἔπλασαν αἱ ἄχραντοι χεῖρες τοῦ Θεοῦ [τ. Θ. χ. A 2.] καὶ ἐνεφύσησεν εἰς [ἐπεφύσησεν ἐπ᾽ A 2.] αὐτὸν πνεῦμα ζωῆς;&rdquogr; Λέγει δαίμων· &ldquogr;Ἡμεῖς οὐκ ἔχομεν ἐξουσίαν κατὰ τῶν εἰδότων τὸν Θεὸν ἐν εὐσεβείᾳ· ἀλλ᾽ ὅσον ἀποφεύγομεν τοὺς μετὰ πολλῆς εὐσεβείας καὶ δικαιοσύνης τὸν Θεὸν φοβουμένους, τοσοῦτον ἰσχύομεν [(κατὰ-ἰσχύομεν) τὸν ἐν εὐσεβεία καρδίας τὸν Θ. φ. ἀλλὰ κατισχύομεν A 2.] καὶ ἐξουσιάζομεν τῶν τὰ ἡμετέρα ἔργα διαπραττόντων [ποιούντων A 2.] .” Ἔφη πρὸς αὐτὸν [ἅγιος add. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Τίνα [ποῖα A 2.] ἐστὶν τὰ ὐμέτερα ἔργα [τῆς ἡμετέρας φύσεως add. A 2.] καὶ τὰ [om. A 2.] τοῦ πατρὸς ὑμῶν [εἰσὶν ταῦτα add. A 2.] ;” Λέγει [ἀπεκρίθη A 2.] δαίμων [τὰ ἡμέτερα ἔργα τῆς ἡμετέρας φύσεως καὶ τοῦ πατρὸς ἡμῶν add. A 2.] . &ldquogr;Ἔστι ταῦτα· εἰδωλολατρεῖαι [εἰδωλολατρεία A 2.] , φαρμακεῖαι [φόνοι add. A 2.] , πορνεῖαι, μοιχεῖαι [om. A 2.] , ἐπιθυμίαι [om. A 2.] , καταλαλιαί, λοιδορίαι, βλασφημίαι, φθόνοι, ἔρεις [αἱρέσεις A 7.] , μάχαι, φυσιώσεις, ὑπερηφανίαι, πλεονεξίαι, ἁρπαγαί, κλοπαί [om. A 2.] , ψεῦδος [ἐπιορκίαι add. A 2.] καὶ τὰ λοιπὰ τὰ ὅμοια τούτοις [ὅσα ἐστιν τ. ὅμ. A 2.] . [Matth. 15, 19; Gal. 5, 19; Rom. 1, 29.] Οἱ γὰρ ταῦτα πράττοντες καὶ ἐπερειδόμενοι τῶν ἡμετέρων ἔργων πολλὰ ἔχουσι τῆς ἡμετέρας συγγενείας [(τῶν συγγ.) ἐπὶ τοῖς ἡμετέροις ἔργοις ὑποπίπτουσιν ἐν ταῖς ἡμετέραις κολάσεσιν A 2.] .” Ταῦτα ἀκούσας βασιλεὺς καὶ οἱ παρεστῶτες ὄχλοι φίλοι τε καὶ συγκλητικοί, σοφοί τε καὶ [(ὄχλοι-καὶ) φίλοι αὐτοῦ συγκ. τε καὶ πάντες οἱ A 2.] μεγιστάνες τῆς Ῥώμης, ἐδόξασαν τὸν Θεὸν τὸν δόντα τοιαύτην χάριν τοῖς ἀνθρώποις. [Matth. 9, 8.] Καὶ πολλοὶ τῶν ἀκουόντων [ἀκούσαντες τῶν A 2.] ἑλλήνων ἐπίστευσαν εἰς τὸν κύριον [ἡμῶν add. A 2.] Ἰησοῦν Χριστόν· τῶν δὲ ἐξ ἀρχῆς πεπιστευκότων ἐστερεώθησαν αἱ καρδίαι αὐτῶν ἐν [(αὐτῶν ἐν) om. A 2.] τῇ πίστει· καὶ τούτων γινομένων ἐκέλευσεν πανάγιος Τρύφων τῷ δαίμονι [(ἐκέλ.-δαίμ.) ἐπέταξεν τῶ δ. π. Τρ. A 2.] ἀπέλθειν εἰς τὸν τόπον τοῦ πυρὸς τῆς κολάσεως [τῆς κολ. τ. π. A 2.] , [Matth. 25, 41.] [donec dimittatur.] ὃν ἡτοίμασε Κύριος [ Θεὸς A 2.] τῷ διαβόλῳ καὶ τοῖς ἀγγέλοις αὐτοῦ. Καὶ βασιλεὺς ἀγαθυνθεὶς ἐπὶ τοῖς [ὁσίοις add. A 2.] ἔργοις τοῦ ἁγίου Τρύφωνος [(τ. ἁ. Τ.) αὐτοῦ A 2.] , ἐξέπεμψεν αὐτὸν εἰς τὴν ἰδίαν χώραν ἄκτοις καὶ ὑπηρεσίᾳ [ὑπηρεσίας A 7.] πολλῇ σφόδρα καὶ ἀγαθοῖς οὐκ ὀλίγοις, κελεύσας [κελλεύσας A 2.] Πομπιανῷ καὶ Πρετεξτάτῳ τοῖς ἐπάρχοις διάγειν [προτεστάτο ἐπάρχοις διαγαγεῖν A 2.] αὐτὸν εἰς τὴν ἰδίαν χώραν μετὰ πολλῆς βασταγῆς [χαρμωσύνης A 2.] , ὥστε τὸν μακάριον Τρύφωνα διοικῆσαι εἰς τοὺς πτωχοὺς κατὰ τὴν ὁδὸν [(διοικῆσαι-ὁδὸν) διαδοῦναι τοῖς πτωχοῖς τὰ A 2.] δωρηθέντα αὐτῷ ὑπὸ τοῦ βασιλέως.

[4] [Mortuo Gordiano et Philippo,] Τελευτήσαντος δὲ Γορδιανοῦ καίσαρος τῷ πέμπτῳ καὶ εἰκοστῷ ἔτει [αὐτοῦ add. 2.] , ἐβασίλευσεν ἀντ᾽ αὐτοῦ Φίλιππος ἔτη δεκαπέντε [(ἀντ᾽-δεκ.) Φ. μετ᾽ αὐτὸν A 2.] . ὅστις οὐδέποτε ἀπέστη [ἀπὸ add. A 2.] τῶν βδελυγμάτων [τῶν ἐθνῶν A 2.] θύων τοῖς εἰδώλοις καὶ σπένδων ἐπὶ τοῦς βωμοὺς τοῖς [καὶ A 2.] δαίμοσιν [καὶ μυσαροῖς ἐβασίλευσεν δὲ Φίλιππος ἔτη δεκαπέντε add. A 2.] . Καὶ ἀπέκτεινεν αὐτὸν [αὐτῶι A 7.] Θεὸς έν πολέμῳ τῶν Γλουσίων [τρογλοδυτῶν A 2.] [Nullam esse τῶν Γλουσίων gentem in confesso est, nec depravatam esse lectionem eΤρωγλοδυτῶν, quam habent codices non pauci et Metaphrastes, certum mihi est. Ut opportune monuit v. cl. P. Franchi de' Cavalieri, Hagiographica, p. 20, teste Chronico Paschali (Dindorf, p. 503), Philippus Arabs moritur ann. 253, ὡς πολεμεῖ τοῖς Γήπεσιν; pro Gepidiss autem, ita pergit, alio loco Ἀγαθύρσους seu Ἀγαθυρσίους, quae et Scythica gens est, legerit hagiographus noster, librarius autem ex ΑΓΑΘΥΡΣΙΩΝ paucis litteris neglectis, aliis perperam lectis, scripserit ΓΛΟΥΣΙΩΝ. Argute hercle excogitata, quae tamen indubia habere non ausim.] . οὐ γὰρ ἦν λογισμὸς αὐτοῦ εὐσεβής [ἀγαθός A 2.] .

[5] Τελευτήσαντος δὲ τοῦ Φιλίππου, διαδέχεται τὴν βασιλείαν αὐτοῦ Δέκιος καῖσαρ τῆς [om. A 2.] Ῥώμης, ἁνὴρ πάνδεινος, ὅλος δι᾽ ὅλου τῇ δαιμονικῇ ὑπαχθεὶς εἰδωλολατρείᾳ [εἰδ. ὑπ. A 2.] , ὅστις πολλοὺς [om. A 2.] ἀπὸ τῆς Ῥώμης μετὰ πολλῶν τῶν [om. A 2.] βασάνων καὶ κολάσεων [πολλοὺς add.] χριστιανοὺς ἐποίησεν ἀρνήσασθαι τὸ ὄνομα τοῦ Θεοῦ [Quae de persecutione Deciana hoc loco leguntur, e fonte ceteris minus turbido hausta esse ostendit P. Franchi DE' Cavalier, t. c., p. 35 – 40.] , καὶ πολλοὺς τῆς [τοὺς A 7.] προσδοκωμένης ἐλπίδος τοῦ Χριστοῦ ἀπεστέρησε· γὰρ ἐνέργεια τοῦ πονηροῦ οὐ μικρὰ ἦν ἐν τῇ Ῥώμῃ καὶ [(ἡ γὰρ-καὶ) καὶ πολλοὺς ἀνθρώπους ἐπ᾽ ἐλπίδι βασιλείας τῶν οὐρανῶν ἀπέστρεψεν· γὰρ τ. π. οὐ μ. ἐν τῆ πόλει Ῥ. ἐνέργεια καὶ γὰρ A 2.] τῶν δοκούντων ἱερατεύειν τῷ Κυρίῳ ἀρχόντων τε καὶ προέδρων ἱερέων τε καὶ τῶν ἐπαρχομένων [(ἱερ.-ἐπαρχ.) καὶ ἱερέων A 2.] οὐκ ὀλίγοι ἠρνήσαντο τὸ ὄνομα τοῦ Θεοῦ [(τὸ-Θεοῦ) τὸν Θεὸν A 2.] , τὰς μυσαρὰς ἐπιτελοῦντες [ἐκτελοῦντες A 2.] σπονδὰς ἐν τῷ Καπετωλίῳ τῷ τε Διῒ καὶ τῇ Ἀθηνᾷ καὶ τῷ ἄντικρυς τοῦ Καπετωλίου [(τ. Κ) αὐτῶν A 2.] καθεζομένῳ ἀγάλματι, ὡς [ὥστε A 2.] ἀπὸ τοῦ πλήθους τῶν θυσιῶν [θυομένων A 2.] καὶ τῶν ὑπὸ τῶν ἀποστατῶν ἐθνῶν ῥιπτομένων [(καὶ-ῥιπτ.) καὶ ῥηπτομένων ὑπὸ ἐλλήνων καὶ ἀποστατῶν A 2.] χριστιανῶν ἐν τῷ Τιβερίῳ ποταμῷ τὸ ὕδωρ αἷμα γενέσθαι. Ἐπὶ πολλὰς οὖν [om. A 2.] ἡμέρας πολλοῦ [δὲ add. A 2.] πλήθους ἐξορμήσαντος ἐπὶ τὴν τοιαύτην θεήλατον παρανομίαν καὶ ἀρνησαμένων τὸν Θεόν [(καὶ-Θεόν) om. A 2.] , μόλις ὀλίγοι ἴσχυσαν διαδρᾶσαι τῆς τοιαύτης παρανομίας, ὧν αἱ ὑποστάσεις ἀνελήφθησαν τῷ ταμείῳ [ταμιείω A 2.] . Οὕτως γὰρ περιεῖχε τὸ πρόσταγμα τοῦ βασιλέως. [christianos insequitur.] Τῶν γὰρ μαθητῶν τοῦ Κυρίου ἀπὸ τοῦ διωγμοῦ [ἐκ τῶν διωγμῶν A 2.] τοῦ ἐπὶ Ἀντωνίου καὶ Κομόδου [(Ἀ. κ. Κ.) om. A 7, supplevi ex A 2.] πολὺ διάστημα καιρὼν βαθεῖαν εἰρήνην καὶ εὐθυμίαν ἐχόντων [οἰκούντων A 7.] , πάλιν ἀνενεώθη διωγμὸς ἐπὶ Δεκίου τοῦ καίσαρος τῆς Ῥώμης [(τοῦ ἐπὶ-τῆς Ῥ.) βαθεῖαν εἰρ. ἐχόντων καὶ εὐθ. ἐπὶ πολλὺ διαστήματος καιρῶν ἐπὶ Ἀντωνίου καὶ Κομόδου τῶν βασιλέων πάλιν ἀν. διωγμ. ἐπὶ τῆς βασ. Δεκ. Καίσαρος A 2.] , ὥστε τὸ διάταγμα αὐτοῦ ἐξεπέμφθη [ἐκπεμφθῆναι A 2.] κατὰ πᾶσαν πόλιν [καὶ χώραν add. A 2.] , περιέχον τὸν τρόπον τοῦτον ὡς, εἴ, τινες μὴ ἤθελον θύειν τοῖς θεοῖς καὶ ὀμνύειν Δία τὸν ἐν τῷ καπετωλίῳ ἐπὶ τῇ ἀρνήσει τοῦ κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ, καὶ [ἵνα μὴ A 7.] εἰ μὴ σπένδουσι τοῖς θεοῖς καὶ τοῖς βωμοῖς [(μὴ ἤθ.-βωμοῖς) θέλουσιν θύειν ἑκουσίως τοῖς θεοῖς καὶ ὀμνύειν τὸν μέγαν Δίαν τὸν ἐ. τ. Κ. ἐν τῇ ἀρν. τοῦ Χριστοῦ καὶ εἰ μὴ ἐπισπένδουσι τ. θ. ἐπὶ τ. β. αὐτῶν A 2.] , πυρὶ καὶ θηρίοις καὶ ἀνηκέστοις [ἀνικεστάτοις αὐτοῖς A 2.] παραδίδοσθαι αὐτοὺς [αὐτοῦ A 7, om. A 2.] συμφοραῖς [κελεύω add. A 2.] .

[6] [Ad praefectum Orientis] Οἱ δὲ [οὖν A 2.] ἄρχοντες πάσης τῆς ἐξαρχίας [ἐπαρχίας A 2.] ἀσμένως ἀπεδέξαντο [ἀποδεξάμενοι A 2.] τὸ πρόσταγμα τοῦ βασιλέως προθύμως ἐκτελεῖν τὸ προσταχθὲν [ἐξετέλουν τὰ προσταττόμενα A 2.] αὐτοῖς· ἦσαν δὲ [γὰρ A 2.] κατὰ τοὺς καιροὺς ἐκείνους ἔπαρχοι τῶν [om. A 2.] πραιτωρίων τῆς μὲν Ἀνατολῆς Τιβέριος Γράγχος καὶ Κλαύδιος Ἀκυλῖνος καὶ ὑπατικὸς καὶ τῆς [(ὁ-τῆς) ὕπατος τῆς δὲ A 2.] δύσεως Βουκάκιος [βουκάδιος A 2.] Πετρώνιος Γράτος [om. A 2.] ὕπατος [Supra, p. 330, annot. 2.] , τῆς δὲ Ῥώμης Αἰμιλιανός· οἵτινες τὸ δικαίωμα [διάταγμα A 2.] τοῦ βασιλέως κατὰ πᾶσαν πόλιν τε [om. A 2.] καὶ χώραν μετὰ διωγμιτῶν [Διωγμῖται, Passio Polycarpi, VII, 1.] καὶ ἰδίων προσταγμάτων ἐξέπεμπον· καὶ τοῦ [(κ. τ.) τοῦ δὲ A 2.] διωγμοῦ καθ᾽ ὅλης τῆς οἰκουμένης ἐνεργήσαντος, ἀνηνέχθη τῷ ἐπάρχῳ τῆς Ἀνατολῆς [Ἀγκυλίνω add. A 2.] γνῶσις τῆς θεοσεβείας τῆς κατὰ τὸν μακάριον Τρύφωνα· ἦν γὰρ ἀδύνατον [ἀδ. γὰρ ἦν A 2.] τὸ λαθεῖν αὐτόν· ἐκ πολλῶν γὰρ ἐτῶν τὰ ἐκ δωρεῶν τοῦ Θεοῦ παρεχόμενα αὐτῷ χαρίσματα εἰς πολλὰς ἐπαρχίας ἀνεδείκνυντο. [defertur Tryphon] Ὡς δὲ μετὰ σπουδῆς τοῦτον ἐκέλευσε [(τὰ-ἐκ.) δωρεῶν καὶ χαρισμάτων τοῦ Θεοῦ ἀξιωθεὶς περιερχόμενος ἦν εἰς πολλὰς ἐπ. ἰάσεις ἐπιτελῶν· ὡς δὲ δι᾽ ἄλλης σπουδῆς ἐκέλλευσεν αὐτὸν A 2.] παραστῆναι, ἀποσταλέντων τῶν ἐκ τῆς τάξεως στρατιωτῶν [(τῶν-στρατ.) στρατ. ἐπ᾽ αὐτὸν ταχέως A 2.] , συνελήφθη ἅγιος ὑπὸ Φρόντωνός [Φόρτωνος A 7; Φρόντονος A 2.] τινος εἰρηνάρχου τῆς Ἀπαμέων πόλεως· ἐξελθόντος δὲ [ὃς ἐξελθὼν A 2.] εἰς ἀναζήτησιν αὐτοῦ μετὰ διωγμιτῶν (αὐτῷ γὰρ ἦν γραφὲν τὸ πρόσταγμα [τὸ πρ. γρ. A 2.] παρὰ τῶν ἀρχόντων) καὶ ἀνευρόντες [(καὶ ἀν.) εὑρὼν A 2.] αὐτόν, παρέδωκαν αὐτὸν [(π. αὐτ.) παρέδωκεν A 2.] τοῖς στρατιώταις. Οἱ δὲ παραλαβόντες αὐτὸν δέσμιον [om. A 2.] ἀπήγαγον [τῶ ἐπάρχω Ἀκυλίνω add. A 2.] εἰς τὴν Νικαέων πόλιν· καὶ ἀπαχθέντος αὐτοῦ ἐν τῇ Νικαέων πόλει [(ἀπαχθ.- πόλει) ἀπαχθεὶς παρεδόθη A 2.] , παρεδόθη ἐν [om. A 2.] τῷ δεσμωτηρίῳ διὰ τὸ τὸν ἔπαρχον εἰς δημοσίας ἀπασχολεῖσθαι [ἀσχολεῖσθαι εἰς διμοσίας A 2.] χρείας.

[7] [et coram eo sistitur;] Τῇ ἑξῆς οὖν [om. A 2.] ἀνήνεγκαν [ἀνηνέχθη A 2.] αὐτῷ λέγοντες· &ldquogr;Συνελήφθη Τρύφων, ὃν ἐκ πολλῆς φήμης περιελθόντα [περιελθούσης A 7.] εἰς ἡμᾶς ἀκηκόαμεν [(λέγοντες - ἀκηκ.) συλληφθῆναι τὸν Τρύφωνα τὸν ἐκ πολλῆς φίμης περιελθόντα εἰς αὐτόν A 2.] .” Ὡς δὲ ἐκέλευσεν αὐτὸν ἀχθῆναι [εἰσαχθῆναι A 2.] , μετὰ πολλῆς χαρᾶς εἰσῆλθεν ἅγιος [ἦλθεν μακάριος A 2.] Τρύφων, θάρσους γὰρ ἐνε πίπλατο [Cf. Passio Polycarpi, XII, 1: θάρσους καὶ χαρᾶς ἐνεπίμπλατο.] αὐτοῦ ψυχή [ἐμπίμπλατο ψ. αὐτοῦ A 2.] , τὸν ἄριστον ἀγῶνα τῆς ὁμολογίας τοῦ [om. A 2.] Κυρίου [om. A 2.] μέλλοντος αὐτοῦ ἐκτελεῖν. Πομπιανὸς [πομπιινὸς A 7.] πριμικήριος τῆς με γίστης [δὲ σκρινιάριος τῆς μεγάλης A 2.] τάξεως εἶπεν· &ldquogr;Παρέστηκεν [παρέστι σοι Τρύφων A 2.] τἡς Ἀπαμέων ἐνορίας εἰρήναρχος τὸν ἀπὸ Σαμψάδου κώμης ὁρμώμενον Τρύφωνα τῷ μεγίστῳ καὶ ὑπερλάμπρῳ βήματι τῆς ἐξουσίας σου, ὃς παρέστηκεν [( - παρέστηκεν) ὃς ἦν ἀπαρχῆς ἀπὸ Σ. κ. ὁρμώμενος τῶ Βήματί σου τῶ μεγ. καὶ ὑπ. τῆς ἐξ A. 2.] ἐξεταζόμενος.&rdquogr; Τιβέριος Γράγχος καὶ Κλαύδιος [καὶ add. A 7.] Ἀκυλῖνος [ ὑπέρλαμπρος add. A 2.] ἔφη· &ldquogr;Τί τὸ ὄνομα τοῦ παρεστῶτος;&rdquogr; δὲ ἔφη· [(τί - ἔφη) om. A 2.] &ldquogr;Τρύφων.&rdquogr; — &ldquogr;Ποίας τύχης τυγχάνεις;&rdquogr; [εἶ A 2.] Τρύφων εἶπεν· &ldquogr;Τύχη παρὰ χριστιανοῖς οὐκ ἔστιν οὔτε ἐγένετο ἀπὸ τῆς τοῦ Θεοῦ δημιουργίας· [(ἀπὸ - δημ.) Θεοῦ προνοία A 2.] τέχνῃ δέ τινι τῶν ἀνθρώπων καὶ [om. A 2.] καθευρέσει [om. A 2.] ὀνομάζεται· εἰ δὲ βούλει μαθεῖν, [τὰ κατεμὲ add. A 2.] ἐλευθέρας μέν εἰμι διαγωγῆς· τὸ δὲ μέγιστον ὐπὲρ ὅλα [(ὑ. ὅλ.) καὶ ὑπέρονκον A 2.] τοῦ κατ᾽ ἐμὲ φρονήματος μάνθανε, ὅτι [om. A 2.] χριστιανός εἰμι.&rdquogr; Πομπιανὸς [πομπιινὸς A 7.] πριμισκρίνιος ἐβόησεν [σκρινιάριος ἐξεβόησεν A 2.] λέγων· &ldquogr;Τρύφων ὡμολόγησεν ἑαυτὸν χριστιανὸν εἶναι [(Τρ. - εἶναι) ἄρνησαι τὸν Χριστόν σου δὲ Τρ. ἐξεβόησεν λέγων χριστιανός εἰμι A 2.] [Cf. Passio Polycarpi, XII, 1: Πολύκαρπος ὡμολόγησεν ἑαυτὸν χριστιανὸν εἶναι.] .” Ἀκυλῖνος ἔπαρχος εἶπεν· &ldquogr;Ἔγνως ὅτι σεβαστὸς ἐκέλευσεν [σε ἐκέλλευσεν A 2.] ζωόκαυστον γενέσθαι [ζῶντα καῆναι A 2.] , εἰ μὴ θύσεις τοῖς θεοῖς;&rdquogr; Ἔφη Τρύφων· &ldquogr;Εἰ [(ἔφη-εἰ) Τρ.εἶπεν A 2.] ἄξιός εἰμι ὑπὲρ τοῦ ὀνόματος τοῦ Χριστοῦ μου [(Χ. μ.) Θεοῦ A 2.] πυρὶ δοθῆναι, καὶ δὴ [(δοθ. - δὴ) παραδοθῆναι A 2.] ποίει τὸ προσταχθέν σοι.&rdquogr; Ἀκυλῖνος ἔπαρχος ἔφη· &ldquogr;Θῦσον, Τρύφων, τοῖς θεοῖς, ἐπειδὴ σὲ ὁρῶ ἀκμὴν [ἀγμὴν A 7; ὁρῶ σε νέαν A 2.] ἔννομον μὴ ἄγοντα τὴν ἡλικίαν καὶ τέλειον ἄγοντα τὸ [(ἔννομοντὸ) τὴν ἡλ. ἄγοντα καὶ τέλ. ἔχοντα A 2.] φρόνημα.&rdquogr; Ἔφη Τρύφων· [καὶ φείδομαί σου Τρ. ἔφη A 2.] &ldquogr;Τέλειον ἔχω τὸ [om. A 2.] φρόνημα, ἐὰν τελείαν μου [om. A 2.] ὁμολογήσω τὴν εἰς Θεόν μου ὁμολογίαν [εὐσέβειαν A 2.] καὶ ἐξάρνητον [ἀνεξάρνητον A 2.] αὐτοῦ τὴν γεναμένην [om. A 2.] εἰς ἐμὲ πίστιν φυλάξω.&rdquogr; Ἀκυλῖνος ἔπαρχος ἔφη· [εἶπεν A 2.] &ldquogr;Πρὸ τοῦ μέλλειν σὲ τῷ πυρὶ παραδίδοσθαι, πείσθητι τῷ αὐτοκράτορι.&rdquogr; Τρύφων ἔφη· &ldquogr;Πῦρ μοι ἀπειλεῖς οὗτινος τὸ τέλος ἐστι [om. A 2.] · [eius praeclara confessio;] τέφρα· πιστεύω δὲ τῷ Θεῷ τοὺς κακοτέχνους ὑμῶν θυμοὺς καὶ τὰς ψυχὰς ὑμῶν [ἡμῶν A 7.] καὶ τοῦ βασιλέως τοῦ ἐκπέμψαντος ὑμῖν τὰς διατάξεις ταύτας [(τοὺς - ταύτας) τῶ σώσαντί με ὑμῶν μᾶλλον τοὺς θυμ. καὶ τοῦ βασ. ὑμῶν τὰς διατ. A 2.] ὁμοίως γενέσθαι τῇ [ἐκ add. A 2.] τοῦ πυρὸς ἐξερχομένῃ τέφρᾳ&rdquogr; Ἀκούσας δὲ [ταῦτα ἀκ. A 2.] ἔπαρχος Ἀκυλῖνος ἐκέλευσεν αὐτόν [(ἐκ. αὐτ.) ἐκέλλευσεν A 2.] , εἰ μὴ πείθεται τῇ διατάξει αὐτοῦ, κρεμασθέντα σπαθίζεσθαι [(κρ. σπ.) κρεμαθίζεσθαι A 7.] αὐτόν [αὐτὸν σπ. A 2.] . δὲ προθύμως ἀποδυσάμενος τὰ ἱμάτια αὐτοῦ καὶ τὸν τρίβωνα εἰς γῆν ῥίψας [( δὲ - ῥίψας) τοῦ δὲ πρ. ἀποδυσαμένου τὰ ἱμ. καὶ τὸ τριβόνιον ῥίψαντος εἰς τὴν γῆν A 2.] , καταμαθὼν τὸ ἅγιον καὶ [(τὸ ἅγ. κ.) ἔπαρχος τὸ A 2.] εὔσχημον αὐτοῦ τοῦ σώματος [τοῦ σώμ. αὐτοῦ καὶ ὡς A 2.] , μετὰ προθυμίας ἐδίδου ἑαυτὸν ἀναρτηθῆναι ἐπὶ τοῦ ξύλου [Cf. Passio Pionii, XXI, 1 – 2: ἑκὼν ἀπεδύσατο · εἶτα κατανοήσας τὸ ἁγνὸν καὶ εὔσχημον τοῦ σώματος ἑαυτοῦ πολλῆς ἐπλήσθη χαρᾶς… ἥπλωσεν ἑαυτὸν ἐπὶ τοῦ ξύλου.] , πρότερον [προτεῖνον A 2.] τὰς χεῖρας ἐξηρτημένος. [om. A 2.] Ἔφη ἔπαρχος [( ἔπ.) om. A 2.] τοῖς κυεστιοναρίοις· &ldquogr;Προσαγάγετε [αὐτὸν τῶ ξύλω add. A 2.] , καὶ ἅψασθε αὐτοῦ · γὰρ ἄνοια τῆς ἀφροσύνης αὐτοῦ ἐνεργεῖ [τῶν μελῶν ἄνοια καὶ ἀφροσύνη τῆς νεότητος συνεργεῖ A 2.] αὐτῷ.&rdquogr; Σπαθιζομένου δὲ αὐτοῦ ἰσχυρῶς, οὐδεμία φωνὴ ἐξῄει ἀπ᾽ αὐτοῦ [παρ᾽ αὐτοῦ A 2.] · ἀμετάθετον γὰρ εἶχεν τὸν λογισμὸν τῆς εἰς Χριστὸν ὁμολογίας καὶ [(ὁμ. κ.) om. A 2.] πίστεως. Τοῦ δὲ σπαθιζομένου, διάστημα ἐγένετο [(τοῦ - ἐγ.) ἐγ. δὲ διάστ. A 2.] ὡς ὡρῶν τριῶν. Καὶ ἔπαρχος Ἀκυλῖνος [Ἀγκυλιανὸς A 2.] ἔφη· &ldquogr;Μετανόησον, Τρύφων [ἐκ add. A 2.] , τῆς ἀπονοιας σου ταύτης· οὐδεὶς γάρ ποτε ἄντικρυς ἐλθὼν τῆς βασιλικῆς [τοῦ βασιλέως A 2.] διατάξεως ἠδυνήθη ζῆσαι.&rdquogr; Ἔφη Τρύφων [Τρ. ἔφη A 2.] · &ldquogr;Κἀγὼ ἐπίσταμαι ὅτι οὐδεὶς ἀντιτασσόμενος τῇ κελεύσει τοῦ ἐπουρανίου [ἀντιταξάμενος καὶ ἀποταξάμενος τοῦ οὐρανίου A 2] βασιλέως ἡδυνήθη ζῆσαι ὧδε [Τρ. ἔφη οὔτε ἐν τῶ νῦν αἰῶνι A 2.] οὔτε ἐν τῷ μέλλοντι αἰῶνι [om. A 2] .” Ἔφη Ἀκυλῖνος · &ldquogr;Ὁ οὐράνιος βασιλεὺς Ζεύς ἐστι καὶ Κρονίδης · βασιλεύουσι [ἐστιν Ζ. Κρονίδης βασιλεύει A 2.] γὰρ ἐν τῷ οὐρανῷ πάντων τῶν θεῶν [Cf. Passio Pionii, XIX, 13: Ζεύς, ὅς ἐστιν ἐν τῷ οὐρανῷ · βασιλεὺς γάρ ἐστι πάντων τῶν θεῶν.] εἶτα φάσκεις ἡμῖν τὸν ἀντιτασσόμενον τῇ κελεύσει αὐτῶν μὴ δύνασθαι ζῆσαι [(θεῶν - ζῆσαι) ἐθνῶν ὡς μὴ δύνασθαί τινα ζῆσαι τῶν ἀντιτασσομένων τῆ κελ. αὐτοῦ A 2.] · πείσθητι οὖν καὶ θῦσον τοῖς θεοῖς. Τοῦτο γὰρ αὐτοῖς ἀρεστόν ἐστιν.&rdquogr; Τρύφων ἔφη · &ldquogr;Ἀρεστόν [μὲν add. A 2.] ἐστι τῷ πατρί σου τῷ [om. A 2] διαβόλῳ ἕλκειν πάντας εἰς εἰδωλολατρείαν, προσκυνεῖν δαίμοσιν ἐπιγείοις [ἀκαθάρτοις A 2.] καὶ μυσαροῖς · ὅθεν καὶ ὑμᾶς τοὺς ἄρχοντας τοῦ αἰῶνος τουτου ἐποίησεν πράττεσθαι τὰ ἀρεστὰ αὐτοῦ [(τοῦ - αὐτοῦ) αὐτοῦ παρόρμησεν διαπράττεσθαι τὰ ἀρέσκοντα αὐτῶ A 2.] καὶ μεταφέρειν εἰς ἀπώλειαν τὰς ψυχὰς τῶν ἀνθρώπων.&rdquogr; Ἔφη Ἀκυλῖνος· [Ἀκ. ἔφη A 2.] &ldquogr;Εἰς ἀπώλειάν σε οὐ πείθω ἐλθεῖν [om. A 7.] ἀλλ᾽ εἰς ζωήν, ἐὰν θύσῃς τοῖς θεοῖς· εἰ δὲ οὐ βούλει, θηρίοις δε ποιήσω [πείθω A 7.] ἀναλωθῆναι, εἰ τοῦ πυρὸς κατεφρόνησας.&rdquogr; Λέγει Τρύφων [καταφρονεῖς Τρύφων ἔφη A 2.] · &ldquogr;Πῦρ μοι ἀπειλεῖς τὸ πρὸς ὀλίγον καιόμενον καὶ μετὰ τοῦτο σβεννύμενον [μετ᾽ ὀλίγον σβενύμενον A 2.] , καὶ θηρίων ἀγρίων [ἀγρ. θηρ. A 2.] θυμοὺς τοὺς ἀοράτῳ δυνάμει ὑπὸ τοῦ Θεοῦ μου καταργουμένους· ἀγνοεῖς δὲ τὸ τῆς μελλούσης [αἰωνίου A 2.] κολάσεως ἑτοιμαζόμενον [τηρούμενον A 2.] ὑμῖν πῦρ τοῖς παραβαίνουσι τὴν ἐντολὴν [παραβέννουσιν τὰς ἐντωλὰς A 2.] τοῦ Θεοῦ [Cf. Passio Polycarpi, XI, 2: πυρί δε ποιῶ δαπανηθῆναι, εἰ τῶν θηρίων καταφρονεῖς, ἐὰν μὴ μετανοήσῃς · δὲ Πολύκαρπος εἶπεν · πῦρ ἀπειλεῖς τὸ πρὸς ὥραν καιόμενον καὶ μετ᾽ ὀλίγον σβεννύμενον · ἀγνοεῖς γὰρ τὸ τῆς μελλούσης κρίδεως καὶ αἰωνίου κολάσεως τοῖς ἀσεβέσι τηρούμενον πῦρ.] .”

[8] [supplicia spernit;] Ταῦτα ἀκούσας ἔπαρχος Ακυλῖνος ἐκέλευσεν, ἐξιόντος αὐτοῦ εἰς τὸ κυνήγιον [Ἀκ. ἐξιὼν εἰς τὸ κ. ἐκέλ. A 2.] , ἵπποις [ἵππους A 2; om. A 7.] προσδεθέντα [παραδεθέντα A 2.] τὸν Τρύφωνα ἕλκεσθαι εἰς τὰς νάπας, κρύους ὄντος ἀνηκέστου καὶ χειμῶνος χιονώδους [χιόνων τε σφοδρῶν A 2.] καταρρυΐσκοντος [καταφερομένων A 2.] . Ὡς δὲ τὸ προσταχθὲν ἐξετελεῖτο, διερράγησαν αὐτοῦ αἱ βάσεις τῶν ποδῶν αὐτοῦ [καὶ A 2.] ἀπὸ τοῦ καταπατεῖσθαι αὐτὸν ὑπὸ [ἀπὸ A 2.] τῶν ἵππων ἐπὶ τῆς γῆς. Καταπατουμένου δὲ αὐτοῦ [(καταπ. δ. αὐτοῦ) om. A 2.] , κατεσπείροντο αἱ σάρκες αὐτοῦ· καὶ ἀνεβόησεν λέγων [ἀναβοῶντος καὶ λέγοντος A 2.] · &ldquogr;Κύριε Ἰησοῦ Χριστέ [(Ἰ. Χ.) om. A 2.] , μὴ στήσῃς αὐτοῖς τὴν ἁμαρτίαν ταύτην.” [Act. 7, 60.] Ὡς δὲ ἀπὸ τῆς θήρας παρεγένετο ἔπαρχος ἐν τῷ παλατίῳ, ἐκέλευσεν τὸν Τρύφωνα παρεῖναι πλησίον αὐτοῦ καὶ φησι [παραστῆναι κ. φ. ἔπαρχος A 2.] · &ldquogr;Δύνασαι λοιπὸν σεσωφρονηκέναι [σωφρονίσαι A 2.] ;” Ἔφη πρὸς αὐτὸν Τρύφων · &ldquogr;Ἀνόσιε καὶ κακῶν ἀρχηγέ, δύνασαι λοιπὸν σεσωφονηκέναι ἀπὸ τῆς μέθης τοῦ πατρός σου τοῦ διαβόλου ἐγὼ γὰρ [(ἀνόσιε - γὰρ) om. A 2.] ἀεὶ σωφρόνως τὸν ἐαυτοῦ βίον ἐκτελῶν εὔχομαι τὸν Χριστὸν ἔχειν βοηθὸν τῆς [(ἐκτελ.-τῆς) ἔζησα μετὰ τῆς εἰς Χριστὸν A 2.] ἐλπίδος μου [om. A 2.] .” Τιβέριος Γράγκος [Γράχχος A 2.] καὶ Κλαύδιος Ἀκυλῖνος [ ὑπέρλαμπρος add. A 2.] ἔφη· &ldquogr;Ἀναληφθήτω εν τῲ δεσμωτηρίω, [in carcerem ducitur.] ὅπως ἐν διωρίᾳ ὑπάρχων νουθετήση ἑαυτὸν ἀπαλλαγῆναι τῆς ἀνοίας [ἀννοίας A 7; τιμωρίας A 2.] αὐτοῦ [om. A 2.] καὶ προθύμως ἐξακολουθήσῃ τοῖς προστάγμασι τῶν βασιλέων [τοῦ βασιλέως A 2.] . Μὰ τοὺς θεοὺς ἅπαντας, ἐὰν μὴ θύσῃς, ἀνηκέστοις συμφοραῖς καὶ ἀπειράντοις βασάνοις ὑποβαλῶ σε [(μὰ-σε) εἰ τοὺς θεοὺς ἄπας μὴ θύσει ἀνικ. συμφοραῖς παραδοθήσεται A 2.] .”

[9] [Nicaeam devectus] Τοῦ δὲ ἐπάρχου ἐξορμήσαντος εἰς [ἐπὶ τὰς A 2.] ἑτέρας πόλεις κιρκητεύειν τὰς ἐπαρχίας, μετὰ [ ἅγιος Τρύφων ἦν ἐν τῆ φυλακῆ ἀδιαλήπτως προσευχόμενος καὶ αἰνῶν τὸν Θεὸν μεθ᾽A 2.] ἡμέρας τινὰς [δέ τινας ἔπαρχος A 2.] παρεγένετο ἐν τῇ Νικαέων πόλει· καὶ πάλιν προσηνέχθη [προσήχθη A 2.] αὐτὼ μακάριος Τρύφων. [Nicaeam devectus] Καί φησι πρὸς αὐτὸν ἔπαρχος· [ ἔπ. πρ. αὐτ. A 2.] &ldquogr;Ἐνουθέτησέν σε [τὸ add. A 2.] διάστημα τοῦ χρόνου καὶ αἱ παμποίκιλοι βάσανοι πεισθῆναι τῇ κελεύσει τοῦ βασιλέως [σεβαστοῦ A 2.] καὶ θῦσαι τοῖς θεοῖς;&rdquogr; Ἔφη Τρύφων· &ldquogr;Ἐσωφρόνισέν με κτίστης τὡν ἁπάντων καὶ γενεσιάρχης τῶν ὅλων [(κτ.-ὅλων) τῶν ἁπ. κτήστης A 2.] Θεὸς αὐτῷ μόνῳ προσκυνεῖν καὶ πείθεσθαι ταῖς διατάξεσι τοῦ νόμου αὐτοῦ· ἔμαθον γὰρ αὐτοῦ λέγοντος [(ἔμ.-λέγ) om. A 7, supplevi ex A 2.] ἐν τῇ αἰωνίᾳ καὶ καινῇ διαθήκῃ, ὅτι [Matth. 10, 33.] ὃς δ᾽ ἄν με ἀρνήσηται [ἀρνήσεται A 2.] ἔμπροσθεν τῶν ἀνθρώπων ἀρνήσομαι αὐτὸν κἀγὼ [κἀγὼ αὐτὸν A 2.] ἔμπροσθεν τοῦ πατρός μου τοῦ ἐν τοῖς οὐρανοῖς καὶ τῶν ἁγίων ἀγγέλων [ἀγγ. τῶν ἁγ. A 2.] . [interrogatur]Ἔφη [ add. A 2.] Ἀκυλῖνος· &ldquogr;Σεαυτὸν [ἑαυτὸν A 2.] οἰκτείρησον καὶ θῦσον τοῖς θεοῖς, μάλιστα ἐπεὶ ὁρῶ καὶ παιδείαν ἐν σοι [(καὶ θ.-σοι) μάλ. διὰ τὸ νέον τῆς ἡλικίας σου ἐπειδὴ ὁρώσαι καὶ παίδα ὄντα A 2.] καὶ φρόνημα ἐντελοῦς ἀνδρός.&rdquogr; [ἔχοντα add. A 2.] Ἔφη Τρύφων· &ldquogr;Ἐμαυτὸν [ἑαυτὸν A 2.] οἰκτείρω φειδόμενος τῆς ἑαυτοῦ ψυχῆς μὴ καταλιπεῖν [ἐγκαταλειπεῖν A 2.] τὸν Θεὸν τὸν ποιητὴν οὐρανοῦ καὶ γῆς καὶ πάσης ἀνθρωπότητος, μέλλοντα ἔρχσθαι ἑκάστης πράξεως [(μέλλ. - πράξεως) om. A 2.] κριτήν.&rdquogr; Ἀκυλῖνος ἔφη κοσμηθῆναι [(Ἀκ. - κοσμ.) Τιβέριος Γράχχος καὶ Κλαύδιος Ἀκυλίνος ὑπέρλαμπρος ἔφη κελεύομεν κομισθῆναι A 2.] ἥλους καὶ καταπαρῆναι [ἐν A 2.] τοῖς ποσὶν αὐτοῦ καὶ οὕτω διὰ μέσης [μέσου A 2.] τῆς πόλεως εἰς τοὺς παγετοὺς τοῦ χειμῶνος [π. καὶ χειμώνας A 2.] μετὰ πληγῶν ἀπάγεσθαι αὐτόν. Καὶ τούτων γενομένων [ἄγεσθαι καὶ πολλῶν γεναμένων A 2.] οὐκ ἴσχυσε κατ᾽ αὐτοῦ διάβολος· ἐθεώρει γὰρ τοῖς τῆς καρδίας ὀφθαλμοῖς περιμένοντα αὐτὸν τὸν Κύριον εὐαγγελιζόμενον διδόναι αὐτῷ τὰς [(περιμ. - τὰς) τὸν Κύριον ἐπαγγελόμενον διδόναι A 2.] ὑποσχέσεις τῶν ἀγαθῶν, [1 Cor. 2, 9.] ὧν [ A 2.] οὔτε ὀφθαλμὸς εἶδεν οὔτε οὖς ἦκουσεν οὔτε ἐπὶ καρδίαν ἀνθρώπου οὐκ ἀνέβη [(ἐπι - );om. A 2.] νοῦς καταλαβεῖν [ἀνθρώπου καταλαβέσθαι A 2.] δύναται [Cf. Passio Polycarpi, II, 4:πολλὰ γὰρ ἐμηχανᾶτο κατ᾽ αὐτῶν διάβολος· III, 1: ἀλλὰ χάρις τῷ Θεῷ· κατὰ πάντων γὰρ ἴσχυσεν· II, 3: τοῖς τῆς καρδίας ὀφθαλμοῖς ἀνέβλεπον τὰ τηρούμενα τοῖς ὑπομείνασιν ἀγαθά, οὔτε οὖς ἤκουσεν, οὔτε ὀφθαλμὸς κ.τ.λ.] . Ἀκυλῖνος [Τιβέριος Γράγχος καὶ Κλαύδιος Ἀκ. ὑπέρλαμπρος A 2.] ἔφη· &ldquogr;Οὐδέπω ᾔσθου [ἤσθης A 7.] τῶν βασάνων;&rdquogr; Τρύφων ἔφη· &ldquogr;Ἠισθόμην γὰρ ὅλως ὅτι εἰσὶν ἧλοι [οὐκ ήσθώμην ὅλος εἰ ἥλοι εἰσὶν A 2.] ἐν τοῖς ποσίν μου [ἀλλ᾽ εἰς τὰ ὑποδήματά μου add. A 2.] [Cf. Passio Pionii, XXI, 3, 4: μετανόησον καὶ ἀρθήσονταί σου οἱ ἧλοι· δὲ ἀπεκρίθη· ᾐσθόμην γὰρ ὅτι ἔνεισι.] .” Θαυμάσαντος δὲ τοῦ ἐπάρχου τὴν αὐτοῦ καρτερίαν καὶ τὸν λογισμὸν καὶ ἄλλως λογισαμένου [(ἐπάρχ.-λογ.) ἡγεμῶνος τὴν τοιαύτην αὐτοῦ καρτ. καὶ ἄλλως πῶς λογισάμενος A 2.] , μήτι ἄρα καταφρονεῖ τῶν βασάνων, ἐκέλευσεν περιαγκωνισθέντα αὐτὸν [(περ. αὐτ.) πάλιν αύτὸν περιακοντισθέντα A 2.] τύπτεσθαι ῥάβδοις. Ὡς δὲ οἱ κυεστιονάριοι τύπτοντες ἔκαμνον μηδὲν ἀνύοντες [ἀνύειντες A 7; (οἱ-άν.) τύπτ. αὐτὸν ἐκάμνων οἱ κυεστ. μηδὲν ἀνοίοντες A 2.] μηδὲ δυνάμενοι πεῖσαι τὸν ἀκλινῆ αὐτοῦ λογισμόν, ἐκέλευσε λαμπάδας πυρὸς προσκομισθῆναι αὐτοῦ ταῖς πλευραῖς. Τῶν δὲ κυεστιοναρίων [κοιοστιοναρίων A 7.] ταχέως [(τὸν - ταχέως) αύτοῦ τὸν ἀκ. λογ. ἐκέλ. ἔπαρχος λαμπάδαις ταῖς πλ. αὐτοῦ προσκ. τῶν δὲ κυεστ. τὸ τάχος A 2.] ἐκτελούντων τὰ προστεταγμένα [προσταττόμενα αὐτοῖς A 2.] καὶ προσφερόντων αὐτῷ [αὐτῶν A 2.] τὰς λαμπάδας τοῦ πυρός, εἶδον [(τοῦ-εἶδον) ἐξέφνης ὡράθη A 2.] ὑπερ τὴν λαμπρότητα τοῦ ἡλίου φῶς περιαστράψαν αὐτῷ [φ. περιλάμψαν αὐτὸν A 2.] καὶ στέφανον ποικίλοις λίθοις ἠμφιεσμένον περὶ τὴν κεφαλὴν αὐτοῦ, εὐμορφίᾳ δὲ [στέφ.-δὲ) στέφανος ποικίλος διηνθισμένος π. τὴν κ. αὐτοῦ περιέκειτο εὐμ. τε A 2.] καὶ κάλλει ἀνυπερβλήτῳ κατακεκοσμημένην [κεκοσμημένος A 2.] · καὶ ὑπὸ τοῦ φόβου [ἀπὸ τοῦ φόβου οἱ δὴμιοι A 2.] κατηνέχθησαν εἰς τὴν γῆν. Ἐκτείνοντος δὲ τοῦ μακαρίου Τρύφωνος εἰς τὸν οὐρανὸν τὰς χεῖρας καὶ λέγοντος· &ldquogr;Κύριε [(έκτ.-Κύριε) έκτείνας δὲ μακάριος τὰς χεῖρας εἰς τ. οὐρ. εἶπεν κύριε κύριε A 2.] , μὴ ἰσχυσάτω κατ᾽ ἐμοῦ διάβολος μηδὲ ἀμύητόν [ἀμοίητον A 7; ἄμυρον A 2.] με ποιήσῃς τῶν οὐρανίων [ἐπουρανίων A 2.] σου ἀγαθῶν, ἀλλὰ καταρίθμησόν με [καταριθμηθῆναί με ποίησον A 2.] τῇ ποίμνῃ τῶν ἐκλεκτῶν σου, χαρισάμενός μοι τὸν τῆς ἀφθαρσίας στέφανον, [2 Tim. 4, 8.] ὃν ἐπηγγείλω τοῖς πατράσιν ἡμῶν τοῖς ἠγαπηκόσι [(πατρ.-ἠγ.) τοῖς ἀγαπῶσιν A 2.] τὸ ὄνομά σου,&rdquogr; πάλιν ἔπαρχος Ἀκυλῖνος ἔφη· &ldquogr;Εἰ μὴ πείθεται τοῖς προστάγμασι τοῦ βασιλέως [σεβαστοῦ A 2.] , [et gravissime iterum] σπαθίζεσθε αὐτόν [προστάττω add. A 2.] .” Τοῦ δὲ σπαθιζομένου οὐδεμία ὑπόσχεσις ἐγένετο παρ᾽ αὐτῷ τοῦ θῦσαι τοῖς θεοῖς, ἀλλ᾽ οὐδὲ ᾔσθετο τῶν ἀλγηδόνων [(τοῦ - ἀλγηδόνων) σραθ. δὲ αὐτοῦ ὑπ. οὐδεμία ἐγ. ἐξ αὐτοῦ ἥκειν τοῖς θ. οὐ γὰρ ἤσθετο τῶν βασάνων A 2.] , ἀποδημούντων τῶν τοῦ σώματος αἰκισμῶν [Cf. Passio Polycarpi, II, 2: ἐκείνῃ τῇ ὥρᾳ βασανιζόμενοι τῆς σαρκὸς ἀπεδήμουν οἱ μάρτυρες.] . Ἔφη ἔπαρχος· &ldquogr;Τρύφων, μετανόησον τῆς τοιαύτης ἀπονομίας καὶ σεαυτὸν κατοικτειρήσας ἐλέησον [(Τρ. μετ.-ἐλέησον) μετ. Τρ. τῆς τοσαύτης ἀνοίας καὶ οίκτείρησον σεαυτὸν καὶ A 2.] τὴν σεαυτοῦ ἡλικίαν.&rdquogr; Ἔφη Τρύφων· &ldquogr; Ἀδύνατον, ἅπαξ ἤκουσας, θῦσαι δαίμοσιν, διότι τὸν ζῶντα Θεὸν ἐγὼ φοβοῦμαι [Cf. Passio Pionii, XX, 2: ζῶντα Θεὸν φοβοῦμαι.] , τὸν ποιήσαντα τὸν οὐρανὸν καὶ τὴν γῆν, οὗ πνοὴ πάντων [(ἅπαξ-πάντων) ἐστὶν μετὰπισθῆναί με ἅπαξ ἤκ. ὅτι τὸν ζ. Θ. φοβ. οὗ ζωὴ πάντων τῶν A 2.] ἀνθρώπων ἐν χερσὶν αύτοῦ ἐστι· καὶ εἴκω τοῖς προστάγμασιν αύτοῦ, ἀνθρώπους δὲ οὐ φοβοῦμαι οὐδὲ [οὔτε A 2.] τὰς ἀπειλὰς αύτῶν, οὔτε δέδοικα τὰς ὑπ᾽ αύτῶν προσφερομένας μοι τιμωρίας [(οὔτε-τιμ.) δέδ. οὔτε τὴν ὑπ᾽ αὐτῶν μοι προσφερομένην τιμωρίαν A 2.] .”

[10] [iterumque cruciatus] Ταῦτα ἀκούσας ἔπαρχος Ἀκυλῖνος [om. A 2.] ἐκέλευσεν θρόνον τεθῆναι αὐτῷ ἐν τῇ βασιλικῇ τῆς ἀγορᾶς, ὅπως καθίσας κολάσῃ αὐτόν. Καὶ τῇ ἑξῆς καθίσας ἐπὶ τοῦ βήματος ἔπαρχος Ἀκυλῖνος [(θρόνον-Ἀκ.) τῆ βασ. πρὸ τῆς ἀγ. στρωθῆναι αύτοῦ τὸν θρ. καὶ καθ. έπὶ τοῦ βήματος A 2.] ἔφη· &ldquogr;Πείσθητι, Τρύφων, ταῖς τοῦ βασιλέως διατάξεσιν [τοῖς τοῦ β. δόγμασιν A 2.] .” Ἔφη Τρύφων· [ἅγιος A 2.] &ldquogr;Ἅπαξ ἥκουσας καὶ ἥδη πλειστάκις εἰρηκότος μου [(ἤκ.-μου) καὶ, δὶς καὶ πληστάκις εἰρηκ. μου ἤκ. A 2.] ὅτι τὸν ζῶντα Θεὸν τὸν ἐν τοῖς οὐρανοῖς ἐγὼ σέβομαι καὶ προσκυνῶ [(τὸν ἐν-προσκυνῶ) φοβοῦμαι A 2.] , ἀνθρώπῳ δὲ οὐκ εἴκω τῷ [(οὐκ εἴκ. τῷ) οὐ πίθομαι A 2.] εἰς ἀπώλειαν ἕλκοντι τοὺς πειθομένους αὐτῷ.&rdquogr; Ἀκυλῖνος ἔφη· &ldquogr;Τύπτετε αὐτὸν πλουμβάτοις [Ἀκ. ἔπαρχος εἶπεν κελεύω αύτὸν τύπτεσθαι A 2.] , ὅπως διαφόροις αἰκισμοῖς ἀναλωθήσεται ἀπόνοια τῆς προαιρέσεως αὐτοῦ.&rdquogr; Τοῦ δὲ τυφθέντος [τούτου δὲ τυπτηθέντος A 2.] πλουμβάτοις ἀνηκέστοις [ἀνικεστάτοις A 2.] , οὐκ ἴσχυσαν αὐτὸν αἱ παμποίκιλοι βάσανοι εἰς ἄρνησιν μεταστρέψαι [Cf. Passio Polycarpi, II, 4: ἵνα… εἰς ἄρνησιν αὐτοὺς θρέψῃ· πολλὰ γὰρ ἐμηχανᾶτο κατ᾽ αὐτῶν διάβολος, III, 1: άλλὰ… οὐκ ἴσχυσεν.] Ἀκυλῖνος ἔφη· &ldquogr;Θῦσον τῇ εἰκόνι τοῦ καίσαρος Δεκίου καὶ [om. A 2.] ὄμοσον Δία τὸν ἐν τῷ Καπετωλίῳ τῆς θείας [θέας τῆς A 2.] Ῥώμης [εἰπὲ add. A 2.] μὴ εἶναι χριστιανός [καὶ ἀπαλλάγηθι τῶν βασάνων add. A 2.] .” Ἔφη αὐτῷ [ ἅγιος A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Εἰ [om. A 2.] τὸν τῆς γῆς βασιλέα παρόντα καὶ ἀναγκάζοντά με οὐκ ἐντρέπομαι ἄντικρυς τῆς ἀληθείας ἐθέλοντα [Θεοῦ θέλοντα A 2.] πράττειν, πῶς [καὶ A 2.] τῇ εἰκόνι αύτοῦ [λέγεις μοι add. A 2.] ἐπιθῦσαι θελήσω [ἥτις τέχνη ἀνθρώπων A 2.] , ᾗ [καὶ A 2.] χρώμασι ζωγράφων συνετέθη [διετέθη άλλ᾽ οὐκ άνὲξομαί σου τὰ ἀπειγορεύματα συμβουλεύοντός μοι A 2.] ; περὶ δὲ τοῦ ὀμόσαι ἐν τῷ νόμῳ Κυρίου ἐστὶ γεγραμμένον οὕτως [(έν-οὕτως) Δίαν ἐστιν γεγ. ἐν τῶ νόμω τοῦ Θεοῦ ἡμῶν A 2.] · [Ose. 4, 15; Ier. 7, 4; Iob. 1, 21.]Μὴ ὀμνύετε έπὶ τῷ ὀνόματι θεῶν ἀλλοτρίων, οἳ οὐκ ὠφελήσουσιν ὑμᾶς [(οἵ - ὑμᾶς) om. A 2.] , ἀλλ᾽ ὀμνύετε ἐν [ἐπ᾽ A 2.] ὀνόματι Κυρίου λέγοντες· εἴη τὸ ὄνομα Κυρίου εὐλογημένον [(λέγοντες - εὐλ.) εὐλογημένου A 2.] μετὰ ἀληθείας. Εἰ δὲ θέλεις γνῶναι, [deos irridet;] ἄκουσον [om. A 2.] · Ζεὺς οὔτε ἐγένετο οὔτε ἄνθρωπος ἦν [κατά τινας συγγραφεῖς ὑμῶν add. A 2.] , οὔτε Ἀθηνᾶ γυνὴ [οὔτε add. A 2.] ἐν εἰκόνι ἀνθρώπου περιεπάτησεν, οὔτε Ἄρτεμις τὰ λοιπὰ βδελύγματα [βδελλύγματα A 7.] ἐδημιουργήθη [ἐδημιουργήθησαν A 2.] ὑπὸ τοῦ Θεοῦ τοῦ ἀοράτου, τοῦ οὐρανίου βασιλέως, [om. A 2.] εἰς ἀνθρωπίνην φύσιν έκάλεσεν [om. A 2.] · ἀλλὰ τῇ σοφίᾳ μᾶλλον [bis in A 7.] δὲ [(τῇ - δὲ) om. A 2.] τῇ μωρίᾳ τῶν ἀνθρώπων ὠνομάσθησαν. Καὶ [τοῦτο οἱ καθ᾽ ὑμᾶς σοφοὶ λέγουσιν A 2.] τὸν μὲν [γὰρ A 2.] ἀέρα, οὗ κοινωνοῦμεν διὰ τῆς δόσεως καὶ λήψεως τοῦ πνεύματος, ἐκάλεσαν Ἥραν [Ἄρεα A 2.] · τὸν δὲ Ζεῦν τὸ ζῆν τῶν ἀνθρώπων [(τὸν-ἀνθ.) τὸ δὲ ζῆν τῶν άνθ.ἐκαλεσαν Ζείαν A 2.] , νοῦν Ἀθηνᾶν [Similia sunt quae passim apud veteres apologetas legimus, ut ap. Athenagoram, VI: Ζεὺς μὲν κατὰ τὸ ζέον τῆς ὕλης όνομαζόμενος, Ἥρα δὲ κατὰ τὸν ἀέρα … XXII: περὶ τῆς Ἀθηνᾶς ἣν φρόνησιν διὰ πάντων διήκουσάν φασιν. Legenda quae ad utrumque locum notavit J. Geffcken, Zwei griechische Apologeten (Leipzig, 1907), pp. 176, 208, 210.] , Ἄρτεμιν δὲ [(νοῦν - δὲ) τὴν δὲ φρόνησιν τῶν ἀνθρώπων Ἀθ. Ἀρτεμήν τε A 2.] ἣν καλοῦσιν εἱμαρμένην ἤτοι Νέμεσιν. Καὶ τούτων οὖν [om. A 2.] ἐκτυπώσαντες εἰκόνας [καὶ add. A 2.] τῇ τέχνῃ τῶν λιθοξόων ἀγάλματα στήσαντες [om. A 7, suppl. ex A 2.] , λίθοις τοῖς ὁμοίοις ὁμῶν προσκυνεῖτε καὶ νομίζετε νήφειν. γὰρ τούτοις ἐπισπένδων προσκυνῶν μετ᾽ αὐτῶν ὑπὸ τοῦ πυρὸς τῆς αἰωνίου κολάσεως δαπανηθήσεται.”

[11] [capite damnatur.] Τότε ἔπαρχος ἀκούσας ταῦτα καὶ [om. A 2.] ὥσπερ ἐμμανὴς γενόμενος, ἐκέλενσεν συρθῆναι [συρῆναι A 2.] τὸ βῆλον [Lege quae de velo secretarii collegit P. Franchi, t. c., p. 25.] · καὶ συμβούλιον ποιήσας, ἀπόφασιν ἐξήνεγκεν τοιαύτην, κελεύσας ἀπὸ δὲλτων ἀναγνωσθῆναι [ταῦτα τὸν add. A 2.] · &ldquogr;Τρύφωνα τὸν ἀπὸ τῆς Φρυγίας, ἤτοι ἀπὸ τῆς Σαμψάδου κώμης [(ἤτοι-κώμ.) om. A 2.] ὁρμώμενον, τὸν χηνοβοσκὸν συλληφθέντα ἐπὶ τὸ εἶξαι [(τὸν - εἶξαι) εἰς μαρτὺριον συλιθέντα καὶ μὴ ἤξαντα A 2.] τῇ κελεύσει τοῦ αὐτοκράτορος, χριστιανὸν δὲ τυγχάνοντα μὴ πεισθέντα θῦσαι τοῖς θεοῖς, ἀλλὰ τὴν βασιλικὴν ἀντιταξάμενον φωνὴν ἐκέλενσεν τὸ ὑπέρλαμπρον δικαστήριον ξίφει ἀποτμηθῆναι [(τυγχ. - ἀποτμ.) ἑαυτὸν ἀποκαλοῦντα καὶ μὴ πισθέντα ἡμῖν ἀλλὰ τῆ βασιλεικῆ ἀντιτ. φωνῆ ἐκ. τὸ ὑπ. δικ. ξ. ἀπαχθῆναι καὶ ἀπαλλαγῆναι τῆς ἡδίοτης ζωῆς A 2.] .” Τῆς οὖν ἀποφάσεως ἐξενεχθείσης, οἱ εἰς τοῦτο τεταγμένοι [τετακμένοι A 7.] στρατιῶται ἀπήγαγον αὐτὸν [om. A 7. suppl, ex A 2.] ἐπὶ τὸν τόπον [τὸν συνίθη add. A 2.] · ἐπάραντος δὲ τὰς χεῖρας τοῦ μακαρίου Τρύφωνος ἐπὶ τὸ ὑψηλότατον κύτος τοῦ οὐρανοῦ πρὸς τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν Χριστὸν καὶ εἰπόντος αὐτοῦ [(ἐπάρ.-αὐτοῦ) ἐπάρας δὲ τ. χ. μακ. Τρύφων εἰς τὸν οὐρανὸν ἤρξατο λέγειν A 2.] · [Act, 7, 59.] &ldquogr;Κύριε Ἰησοῦ Χριστέ, δέξαι τὸ πνεῦμά μου.&rdquogr; Καὶ [ταῦτα εἰπὼν add. A 2.] θεὶς τὸ πρόσωπον ἐπὶ [εἰς A 2.] τὴν γῆν, [In oratione spiritum emittit.] οὕτως ἀπέδωκεν τὴν ψυχὴν τῷ οὕτως αὐτὸν [αὐτῶι A 7.] διατηρησαμένῳ Χριστῷ [(οὕτως-Χριστῷ) καὶ προσευξάμενος τῶ Θεῶ τῶ οὕτως αὐτὸν διατηρίσαντι πρὸ τοῦ πληγῆναι αὐτὸν τῶ ξίφει ἀπεδ. τὴν ψ. τῶ κυρίω A 2.] [Cf. Passio Pionii, XXI, 2: εὐχαριστήσας τῷ τοιοῦτον αὐτὸν διατηρήσαντι Θεῷ] . Οἱ δὲ ἐν Νικαίᾳ ἀδελφοὶ συνῆλθον [συνελθόντος A 2.] τάχιον τῇ συστολῇ [(τῇ συστ.) ἔσπευδον τίς πρῶτος κοινωνήσει τῆ κιδεία A 2. τίς κοινωνήσει τῶν ἁγίων αὐτοῦ λειψάνων A 4; cf. Passio Polycarpi, XVII, 1.] τῶν ἁγίων αὐτοῦ λειψάνων· καὶ λαβόντες αὐτοῦ τὸ σῶμα, χιτῶσι καὶ μύροις πολυτίμοις ἐνειλήσαντες καὶ σινδόσιν, κατέθεντο ἐν λάρνακι [(χιτῶσι - λάρνακι) καὶ χρίσαντες μύρ. πολυτ. ἐνηλίσαντες ἐν σινδονίοις κατ. ἐν λαρνακίω A 2.] καὶ οὕτως ἔπεμψαν [ἀπέπεμψαν A 2.] εἰς τὴν ἰδίαν χώραν, εἰς τὴν Σαμψάδου κώμην [ἐν Σαψάδου κώμη A 2.] ἀποτεθῆναι αὐτόν, τοῦ ἁγίου Τρύφωνος παραστάντος αὐτοῖς καὶ δηλώσαντος εἰς τὴν ἰδίαν μετακομισθῆναι χώραν [(τοῦ-χώραν) παραστ. τοῦ ἁγ. Τρ. καὶ δηλ. αὐτοῖς εἰς τ. ἰδ. χ. ἀπαχθῆναι τὸ τήμιον καὶ ἅγιον αὐτοῦ σῶμα A 2.] . Τοιοῦτον μακάριον βίον ζήσας [ζ. β. A 2.] ἅγιος [τοῦ Θεοῦ add. A 2.] Τρύφων, ἐξεδήμησεν ἐκ τοῦ κόσμου· καὶ γὰρ πολλοὺς σφαλέντας [(ἐξεδ.-σφαλ.) ὅτε ἐπεδήμη τῶ κόσμω πολλοὺς σκάζοντας A 2.] περὶ τὴν πίστιν τοῦ Θεοῦ ἐστερέωσεν καὶ νόσους ποικίλας [ποικίλους A 2.] , ἐθεράπευσεν [καὶ add. A 2.] , δαίμονας ἀπὸ τῶν ἀνθρώπων ἀπήλασεν [ἀπ. ἐξ ἀνθρώπων A 2.] καὶ τόποις [ἀτόποις A 7.] τισὶ [ἐπιστὰς add. A 2.] δρακόντων, ἰοβόλων θηρῶν [(ἰοβ. θ.) καὶ θηρίων A 2.] θυμοὺς εἰς [τὴν add. A 2.] γῆν κατέρραξεν διὰ τῆς δυνάμεως τοῦ Κυρίου ἡμῶν [(κ. ἡμ.) Θεοῦ A 2.] ἀποστολικὸς ἀνὴρ γενόμενος [καὶ μάρτυς τοῦ κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ add. A 2.] [Cf. Passio Pionii, I, 2: ἀποστολικὸς ἀνὴρ τῶν καθ᾽ ἡμᾶς γενόμενος] . Ἐμαρτύρησεν δὲ ἅγιος [μακάριος A 2.] Τρύφων τῇ πρὸ τεσσάρων νόννων φευρουαρίων κατὰ Ῥωμαίους, κατὰ δὲ ἡμᾶς μηνὶ φευρουαρίῳ πρώτῃ [κατὰ δὲ Ἀσιανοὺς μηνι Ρεριτίου A 4.] , ὑπάρχοντος ὑπάτου [(τῇ-ὑπάτου) μηνὶ δύστρω δεκάτη τοῦτέστιν φευρουαρίω πρώτη βασιλεύοντος Δεκίου Καίσαρος τῆς Ῥώμης ἐπὶ ὑπατίου A 2.] τῆς Ἀνατολῆς Τιβερίου Γράγχου [Γράχχου καὶ A 2.] Κλαυδίου καὶ [om. A 2.] Ἀκυλίνου ἐπάρχου, βασιλεύοντος Δεκιου καίσαρος [(ἐπ.-καίσ.) om. A 2.] , κατὰ δὲ ἡμᾶς [καθ᾽ ἡμᾶς δὲ A 2.] βασιλεύοντος τοῦ κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ [Similis est clausula Passionis Pionii, XXIII.] , ᾧ δόξα καὶ τὸ κράτος νῦν καὶ ἀεὶ καὶ [(νῦν - καὶ) om. A 2.] εἰς τοὺς αἰωνας τῶν αἰώνων. Ἀμήν.

II. VITA ET MIRACULA S. TRYPHONIS

Tryphon martyr Romae cultus (S.)
Respicius martyr Romae cultus (S.)
Nympha martyr Romae culta (S.)

E codicibus Vindobonensi Hist. graec. 3.(= A1), Hierosolymitano bibl. Patriarch. 1 (= A 2), Parisiensi bibl. Nationalis graec. 1452 (= A 3), item 1460 (= A 5), bibl. Vaticanae graec. 1608 (= A 9). Cf. Comm. praev. num. 2.

Βίος καὶ [(β. κ.) om. A 3, 9.] θαύματα [μαρτύριον A 2.] τοῦ ἁγίου καὶ ἐνδόξου [(ἁγ. κ. ἐνδ.) om. A 2, 3, 9.] μάρτυρος [μεγαλομάρτυρος A 3, om. A 2, 9.] Χριστοῦ [om. A 3, 9.] Τρύφωνος.

[1] [S. Tryphon duos annos natus] βίος τοῦ ἁγίου καὶ ἐνδόξου [(κ. ἔνδ.) om. A 2.] μάρτυρος τοῦ Χριστοῦ [(τ. Χ.) om. A 2; (ἁγ.-Χ.) om. A 9.] Τρύφωνος ἀπὸ διετοῦς χρόνου [καὶ A 9.] μέχρι τέλους τίμιος καὶ [(τ. κ.) om. A 9.] ἐνάρετος ὑπῆρχεν· καὶ τὸ μὲν [(κ. τ. μ.) τὸ δὲ A 9.] μαρτύριον [(χρόυνου-μαρτ.) om. A 2.] αὐτοῦ ἐν Νικαίᾳ τῇ πόλει [(τ. π.) om. A 2.] ἐτελέσθη, δὲ [om. A 2, 9; ( βίος-δὲ) om. A 3.] ἀρχὴ τῶν ἄθλων [θαυμάτων A 3.] αὐτοῦ γέγονεν [ἐγένετο A 3, om. A 2.] ἐν Καμψάδου [Σαψάδου A 2, 9.] κώμῃ [ἐγένετο add. A 2.] [De aliis sanctis in puerili aetate miracula patrantibus, Comm. praev. num. 5.] , ὅπου καὶ στέφανος αὐτῶι δέδοται [αὐτοῦ ἐτηρήθη A 2, 9.] καὶ φυλαχθεὶς τετήρηται ἐν τοῖς οὐρανοῖς [(καὶ φ.-οὐρ.) om. A 2, 9.] . Οὗτος τοίνυν [om. A 2, 9.] ἅγιος ἦν σωφρονιζόμενος [σωζόμενος A 9.] καὶ θαλπόμενος [(οὗτος-θαλπ.) ἧν δὲ σοφρονιζόμενον καὶ θαλπόμενον τὸ παιδίον Τρύφων A 3.] ὑπὸ τῆς ἰδίας αὐτοῦ [(ἰδ. αὐτοῦ) om. A 2, 3, 9.] μητρὸς [αὐτοῦ A 2, 9.] Εὐχαρίης [Εὐχαρῆς A 2.] καὶ τρεφόμενος [τρεφόμενον A 3.] ὑπὸ πνεύματος ἁγίου καὶ [(καὶ-καὶ) om. A 2, 9.] διδασκόμενος [διδασκόμενον A 3; δὲ ἦν add. A 2; δὲ add. A 9.] ὑπὸ ἀγγέλου [ἀγγέλων A 2; ἁγίων ἀγγέλων A 9.] τὴν εἰς [τὸν add. A 2.] Θεὸν ἐλπίδα ἔχειν [om. A 3.] καὶ τὴν εἰς [(ἐλπ. - εἰς) πατέρα καὶ A 2, 9.] τὸν [om. A 2.] κύριον ἡμῶν [om. A 9.] Ἰησοῦν Χριστὸν πίστιν ἀσάλευτον ἐλπίδα βεβαίαν [(ἡμῶν-βεβ) σωτηρίαν A 3.] · καὶ τοῦτο ἐγίνετο [(ἀσάλ.-ἐγ.) om. A 2, 9.] ἐφ᾽ ἑκάστης ἡμέρας, ὡς πληρωθῆναι τὸν ἅγίον Τρύφωνα πνεύματος ἁγίου. Γενομένου δὲ αὐτοῦ ἐτὼν δύο [In Passione, supra, p. 330, Σαμψάδου, ut et in libris latinis; accedit nonnullorum codicum lectio Σαψάδου] καὶ παίζοντος [τοῦ μακαρίου Τρύφωνος add A 3.] σὺν καὶ [(ὡς - καὶ) ἔτι τε (om. A 9) παιδίον ὂν ὡς ἐτῶν δύο ἐπληρώθη πνεύματος ἁγίου καὶ σημεῖα μεγάλα ἐπετέλει· τούτου παίζ. ποτε σὺν A 2, 9.] ἑτέροις παιδίος, συνέβη [om. A 2, 9.] ἓν ἐξ αὐτῶν θηριόδηκτον γενέσθαι [ἐγένετο A 2; γέγονεν A 9.] , ὡς κινδυνεύειν αὐτὸ θανάτῳ. Καὶ δραμὼν [(κ. δ.) δραμὼν δὲ A 2; ἔδραμεν δὲ A 3.] ἓν τῶν παιδίων [καὶ add. A 3.] ἀπήγγειλεν τῷ πατρὶ αὐτοῦ καὶ τῇ μητρί [αὐτοῦ add. A 9.] · οἱ δὲ ἀκούσαντες ταῦτα [om. A 9; (οἱ-ταῦτα) δὲ ἀκούσασα A 2.] ὠλόλυξαν, ὡς [ὥστε A 2, 9] πάντας τοὺς συνελθόντας [συνελιλυθῶτας A 9.] πενθεῖν περὶ, τοὺτου [(π. τ.) om. A 3, 9.] . Ἦν δὲ μακάριος Τρύφων παίζων καὶ θαλπόμενος ὑπὸ ἁγίων [om. A 2, 3.] ἀγγέλων. Ὡρῶν δὲ τριῶν διελθουσῶν ἐν [ἐπὶ A 2, 9.] τῷ πένθει, ἤρξατο ἀθρόον [om. A 2, 3.] δηχθεὶς [δαχθεὶς A 2.] παῖς ἐπιφωνεῖν καὶ λέγειν [(παῖς-λέγ.) ἐπιφωνεῖν A 3.] · “Δέομαι σοῦ, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων, ἐλέησόν με καὶ εὔξαι τῷ Θεῶι σου· καὶ [(σοῦ-καὶ) σοι (A 2) παιδίον Τρ. A 2, 9.] ἐγγίσας ἅψαι μου, καὶ σωθήσομαι ἀπὸ τῶν πόνων τούτων [μου A 2, 9.] καὶ οὐ μὴ ἀποθάνω, [puerum a morsu serpentis.] ὅτι σοὶ δέδωκεν [ἔδωκεν A 3; (ὅτι-δέδ.) σὺ γαρ ἐδ. (δέδ. A 9) A 2, 9.] Θεὸς τὴν [om. A 2, 9.] χάριν ἐπὶ τῶν ἰαμάτων.&rdquogr; Εἰπόντος δὲ τοῦ δηχθέντος [om. A 3.] παιδίου ταῦτα, ἐστράφη ὄχλος καὶ ἥρπασεν τὸν ἅγιον Τρύφωνα λέγων [(εἰπόντος-λέγων) καὶ εἰπόντος αὐτοῦ ταῦτα στραφεὶς ὄχλος ἥρπ. τὸ παιδίον Τρ. καὶ ἔλεγον A 2, 9.] ὅτι· &ldquogr;Ἡ φωνὴ ὑπὸ τοῦ παιδίου λαχθεῖσα φανέρωμα Θεοῦ ἐστιν.&rdquogr; Ἀναγόμενον δὲ τὸ [(ἀναγ.-τὸ) τὸ δὲ A 2, 9.] παιδίον Τρύφων φωνῇ μεγάλῃ λέγει [εἶπεν A 2, 9.] · “Τὸ φῶς μου Χριστός [Θεὸς A 2, 9.] · ἔκτεινον τὴν χεῖρά [χεῖράν A 9.] σου ἐπὶ τὸ δηχθὲν παιδάριον [(τὸ-παιδ.) τὸν δαχθέντα A 2; τὸν δηχθέντα παῖδα A 9.] καὶ σῶσον αὐτὸ [αὐτὸν A 2, 9.] ἀπὸ τῆς περιεχούσης ἀνάγκης τῶν πόνων.&rdquogr; Ταῦτα εὐξαμένου τοῦ ἁγίου Τρύφωνος, εὐθέως ἰάθη τὸ παιδίον [(ταῦτα-παιδίον) καὶ εὐθ. ἐσώθη παῖς A 2, 9; (ἰ. τ. π) ἐσώθη τὸ παιδάριον A 3.] . καὶ πάντες μιᾷ φωνῇ τὸν Θεὸν ἐδόξασαν [(πάντες-ἐδ.) ἐδόξ. ἅπαντες (πάντες A 2) τὸν Θ. A 2, 9.] ἐπὶ τῷ γεγονότι σημείῳ [σημεῖον A 9.] . Ἦν δὲ φιλούμενον τὸ παιδίον Τρύφων ὑπὸ πάντων, ὡς τὸ θαῦμα [(ὑπὸ-θαῦμα) ὡς τὸ θαυμάσιον A 2, 9; τοῦτο add. A 9.] ποιήσας [ἐποίησεν A 2, 3.] ἐπὶ τῷ ὀνόματι τοῦ Χριστοῦ. [Θεοῦ A 2, 9.]

[2] [et Asyncritum mercatorem sanat.] Ἡμερῶν δὲ ὀλίγων πάλιν [om. A 2, 3, 9.] διελθουσῶν, ἦν ἅγιος [(ὁ ἅγ.) τὸ παιδίον A 2, 9.] Τρύφων παίζων παρὰ τὴν ὁδόν. Ἀσύγκριτος [Ἀσυγκρίτιος A 3.] δέ τις ὀνόματι [om. A 2, 3.] ἔμπορος ὣν [om. A 2, 3.] ἐπέστη ἐπὶ τὸν τόπον· καὶ ὡς ἴδεν τὸν ἅγιον Τρύφωνα παίζοντα ἐπὶ τῆς ὁδοῦ [ὡς - ὁδοῦ) θεωρεῖ τὸ παιδίον παίζων A 2, 9; θεωρεῖ τὸν ἅγ. Τρ. παίζοντα ἐ. τ. ὁδ. καὶ A 3.] , ἔκθαμβος [δὲ add. A 2, 9.] γενόμενος [ ἔμπορος add. A 3.] , ἔπεσεν ἐπὶ πρόσωπον ἐπὶ τὴν γῆν καὶ ὀλιγοψύχησεν. Καὶ εὐθέως ἐγένετο φωνὴ [καὶ φωνὴ ἐγ. A 3; (ἐπὶ-φωνὴ) χαμαὶ καὶ ὀλιγ. φωνὴ δὲ ἦλθεν A 2, 9.] ἐκ τῶν οὐρανῶν λέγουσα· &ldquogr;Στράφηθι [στραφεὶς A 2; στράφου A 9.] , Τρύφων, καὶ δὸς τὴν χεῖρά σου [(καὶ-σου) δὸς χεῖρα A 2, 9.] τῷ ὀλιγοψυχήσαντι καὶ ἀνάστησον αὐτὸν καὶ πορεύου σὺν αὐτῷ, ἐκτελῶν ἰάσεις πολλάς, ὅτι ἐγὼ μετὰ σοῦ [(καὶ ἀν.-σοῦ) καὶ πορεύου μετ᾽ αὐτοῦ ἐπιτελῶν (ἐκτελῶν A 2) ἰάσ. π. μετά σου γὰρ A 2, 9.] εἰμι πάσας τὰς ἡμέρας [πάση ἡμέρα A 9.] τῆς ζωῆς σου.&rdquogr; Καὶ γενομένης [(κ. γ.) γενομένης δὲ A 2, 9.] τῆς φωνῆς ταύτης, ἐστράφη ἅγιος [(ὁ ἅγ.) om. A 2, 9.] Τρύφων [om. A 2.] καὶ θεωρεῖ τὸν ἔμπορον κείμενον εἰς τὴν γῆν [(θεωρεῖ-γῆν) ὁρᾶ αὐτὸν χαμαὶ κείμενον (κ. χ. A 9) A 2, 9.] καὶ λέγει αὐτῷ· &ldquogr;Ἄνθρωπε τοῦ Θεοῦ, ἀνάστηθι ἐκ τῆς γῆς καὶ δούλευε τῷ Θεῷ τῷ ἐν τοῖς οὐρανοῖς, τῷ δείξαντί σοι τὴν ὥραν τῆς σωτηρίας ἐν τῇ ὁδῷ [Ἄνθ.-ὁδῷ) ἄνθρ. ἀν. ἀπὸ τοῦ χαμαὶ καὶ δόξασον τὸν Θεὸν καὶ δούλευε αὐτὸν A 2; ἀνάστα δὸς δόξαν τῶ Θεῶ καὶ δούλ. αὐτῶ A 9.] .” Καὶ εὐθέως ἀνέστη ἔμπορος ἀπὸ τῆς γῆς [(ὁ-γῆς) om. A 2, 9.] καὶ ἐσώθη [(κ. ἐσ.) om. A 3, 9.] . Καὶ ἰδὼν [θεωρεῖ A 3.] τὸν ἅγιον [τοῦ Θεοῦ add. A 2; τ. Χριστοῦ add. A 9.] Τρύφωνα εὐχαρὲς τὸ πρόσωπον ἔχοντα ὡς ἀγγέλου [(ὡς ἀγ.) καὶ A 2; om. A 9; ὡς πρόσωπον ἀγγέλου καὶ A 3.] , λαβὼν αὐτὸν ἐπὶ τῶν ἀγκαλῶν, ἐφίλησεν [(αὐτὸν-ἐφ.) ἐφ. αὐτὸν A 2, 9.] καὶ εἶθ᾽ οὕτως ἐπεκάθισεν [(εἶθ᾽-ἐπ.) ἐπεκάθησεν A 3; ἐπέθηκεν A 2; ἐπέθηκαν A 9.] αὐτὸν ἐπὶ τὸ ζῷον αὐτοῦ, ἵνα μὴ κάμνῃ ἐν τῇ ὁδῷ [(τὸ ζ.-ὁδῷ) ζῶον καθέζεσθαι A 9; τὸ ζ. καθέζεσθαι καὶ μὴ καθέζεσθαι ἐπὶ τῆς ὁδοῦ A 2.] . Πορευομένων δὲ αὐτῶν, ἔμπορος προσεῖχε [αὐτῶν στραφεὶς ἔμ. ἐπέβλεψεν A 2, 9.] τῷ ἁγίῳ Τρύφωνι καὶ ἴδεν αὐτὸν ὅτι τρίτος [σύντριτος A 2, 9.] ἐστὶ καὶ ἐγένετο σύντρομος [σύντ. ἐγ. A 3; (κ. ἐγ.σύντ.) συντρόμου δὲ γεναμένου (γενομένου A 9) αὐτοῦ A 2, 9.] ἐπὶ τῷ θεάματι τούτῳ [(ἐπὶ-τούτῳ) om. A 9.] . Λέγει δὲ [om. A 2.] ἅγιος Τρύφων τῷ ἐμπόρῳ· &ldquogr;Διὰ τί ἐδειλίασεν ψυχή σου;&rdquogr; Καὶ ἀποκριθεὶς ἔμπορος [(διὰ-ἔμπορος) τί ὅτι δειλία σου ψ. δὲ A 2, 9.] λέγει αὐτῷ ὅτι· &ldquogr;Εἶδον [ὅτι εἶδ.) εἶδον A 3; κύριε ἰδὼν A 2; κύριε θεορῶ ὅτι A 9.] τὸ πρόσωπόν σου λαμπρυνόμενον καὶ βριθόμενον [(λ. κ. βρ.) λελαμπρυνομένον καὶ βρίθον A 2; βλέπω λαμπρὸν καὶ βρίθον A 9.] .” Καὶ τίμιος Τρύφων λέγει τῷ ἐμπόρῳ· &ldquogr;Καὶ πῶς ὤφθην σοι ὅτι βρίθω;&rdquogr; δὲ ἔμπορος λέγει τῷ ἁγίῳ [Τρύφωνι add. A 3.] . &ldquogr;Εἶδον [(καὶ ὁ-εἶδον) λέγει πρὸς αὐτὸν ἅγιος Τρ. πῶς ὤφθ. σ. ὅτι λέγεις βρίθω δὲ λ. ἰδὼν A 2; καὶ A 9.] δύο τινὰς ἑστῶτας [τινὰς ἐστ. δύο A 2.] , ἕνα ἐκ δεξιῶν σου καὶ ἕνα ἐξ εὐωνύμων [σου add. A 2, 9.] . καὶ ἦν [om. A 2, 3, 9.] τὰ πρόσωπα αὐτῶν ἡλίου φωτεινότερα.&rdquogr; Καὶ λέγει ἅγιος [(λ. ἅγ.) εἶπεν A 2, 9.] Τρύφων τῷ ἐμπόρῳ [(τ. ἐμπ.) om. A 2.] . &ldquogr;Ἀπεκάλυψέν σοι Θεὸς τὰ μέλλοντα γίνεσθαι· ἔρχεται γὰρ ὀργὴ Θεοῦ εκ τῶν οὐρανῶν κατὰ. [(ἀπεκ.-κατὰ) ὤφθη (ὤφθην A 9) σοι τὰ μέλλοντα ἔρχ. γ. (ἡ A 9) ὀργὴ κατὰ τῶν A 2, 9.] δαιμόνων.&rdquogr;

[3] [Daemones torquentur.] Ἐννάτης δὲ ὥρας γενομένης [(ἐν.-γεν.) ἐννέα δὲ ὡρῶν διελθουσῶν A 3.] κατῆλθεν ἅγιος [τίμιος A 3, om. A 2, 5.] Τρύφων ἀπὸ τοῦ ζῴου [(ἀπὸ-ζ.) om. A 2, 3, 5, 9.] προσεύξασθαι. Εὐχομένου [προσευχομένου A 2, 5, 9.] δὲ αὐτοῦ, ἦλθον ἀπὸ τῆς ἐρήμου τέσσαρα πνεύματα δεινῶς ἐλεγχόμενα καὶ ἐβόων λέγοντα ὅτι [ἐβ.- ὅτι)ἔκραξαν φωνῆ λεγ. A 5; ἔβαλλον φωνὰς λεγ. A 3; ἔβαλων φωνὴν λ. A 2.] . &ldquogr;Ὁ ἅγιος τοῦ Θεοῦ Τρύφων διαβαίνων [ὅλον add. A 5.] τὸν τόπον τοῦτον [om. A 5, 9.] ἡγίασεν καὶ ἡμᾶς ἀπήλασεν [ἐφόνευσεν A 2, 5; ἐχώνευσεν A 3.] , μὴ ἐάσας ἡμᾶς ἑστάναι ἐν [στῆναι ἐπὶ A 2, 5.] τῷ τόπῳ τούτῳ· ὀργὴ γὰρ παρέδωκεν ἡμᾶς κατακαίεσθαι [(παρ. ἡμ. κ.) ἡμᾶς παρ. τοῦ χονεύεσθαι (φονεύεσθαι A 5) A 2, 5.] πυρὶ ἀσβέστῳ.&rdquogr; Ἐπλήρωσε [πληρώσας A 2, 5, 9.] δὲ τὴν εὐχὴν μακάριος Τρύφων· καὶ λαβὼν ἄρτον ἔκλασεν [(μακ.-ἔκλ.) ἅγιος Τρ. ἔκλασεν ἄρτον A 2, 5, 9.] καὶ εἶπεν πρὸς τὸν ἔμπορον· &ldquogr;Ἀπόδος σου [om. A 2, 3, 5, 9.] τὴν [om. A 3.] εὐχὴν κυρίῳ τῷ Θεῷ [σου add. A 2, 3, 5; ἡμῶν A 9.] καὶ λαβὼν ἄρτον [om. A 2, 5, 9.] . ἔσθιε.&rdquogr; Καὶ εἶπεν ἔμπορος [ ἔμπ. εἶπεν A 5.] . &ldquogr;Σὺ Θεός μου [(σὺ - ὁ) μέγας εἶ Θεός μου (om. A 2) ζῶν καὶ A 2, 5, 9.] τρέφων με ἐκ νεότητός μου, καὶ Χριστὸς αὐτοῦ, διὰ τοῦ ἁγίου [(καὶ - ἁγίου) σὺ εἶ Θεὸς (κύριος A 2) μου A 2, 9; διὰ πιστοῦ σου add. A 2, 5, 9; θεράποντος add. A 9.] . Τρύφωνος δεικνύων μεγάλα θαυμάσια [θαυμάσια μεγάλα A 2, 5, 9.] , ἀπαρτί σοι δουλεύω καὶ σὲ [σοι A 2, 5, 9.] προσκυνῶ· καὶ σοῦ δέομαι [(κ. σ. δ.) om. A 2, 5, 9.] διάσωσον τὴν ψυχήν μου διὰ τοῦ ἁγίου [σου add. A 2; διὰ τοῦ δούλου σου A 5.] Τρύφωνος.&rdquogr; Καὶ εἰπων ταῦτα [ταῦτα εἰπὼν A 5; (ἀπάρτι-ταῦτα) σε προσκυνῶ διάσωσόν μου τὴν ψυχὴν ἐν κόλποις τοῦ ἁγίου Τρύφωνος καὶ A 3.] ἔμπορος λαβὼν ἄρτον [(ὁ-ἄρτον) λαβὼν A 2, 5, 9.] ἔφαγε. Μετὰ δὲ τὸ [τοῦ A 2.] κορεσθῆναι αὐτοὺς [αὐτὸν A 3.] ἀνέστησαν τοῦ πορευθῆναι [πορεύεσθαι A 2, 5, 9; (τ. π.) om. A 3.] . καὶ ὡς μόνον ἐκίνησαν τοῦ περιπατῆσαι, οὐχ ὑπήνεγκαν [(τοῦ-ὑπ.) οὐκ ἤνεγκαν A 2, 5, 9.] τὰ ἀκάθαρτα [om. A 2, 5, 9.] πνεύματα [τὰ πν. τὰ ἀκ. A 3.] τὴν ἐπίβασιν [ἐπιστασίαν A 2, 5, 9.] τοῦ ἁγίου Τρύφωνος [om. A 5.] , ἀλλ᾽ ὡς [om. A 2, 5, 9.] ὀλολύζοντα [ὀλολύζων διωκόμενα A 5.] δἰ ἐρήμων τόπων αἰχμαλωτιζόμενα [om. A 9; (ἐρ. τ. αἰχμ.) ἐρήμου τόπου καὶ αἰχμαλωτευόμενα A 2; ἐρ. τ. καὶ αἰχμ A 5.] ἔκραζον λέγοντα· &ldquogr;Κατακαιόμεθα [χονευώμεθα A 2, 5; ἐλαυνόμεθα A 9.] , ἅγιε [τοῦ Θεοῦ add. A 2.] Τρύφων, διωκόμενα [διωχθέντα A 3.] ὑπὸ σοῦ.&rdquogr; Ἐλθόντων δὲ αὐτῶν τὴν πρώτην [(τ. πρ.) πρὸς τὴν A 5; πρώτην καὶ δευτέραν A 2; ἐν τῆ A 5.] μονὴν κατάγονται ἐν πανδοχείῳ τινί [om. A 2; (μον.-τινί) μονῆ εἰσάγοντα εἰς πανδοχεῖον A 5.] δὲ πανδοχεὺς κατέκειτο [κατάκειτω A 9.] πυρετῷ [πυρέττων A 5.] λάβρῳ [om. A 2, 3, 5, 9.] καὶ εἰσελθὼν ἅγιος Τρύφων [om. A 2, 5, 9.] πρὸς αὐτὸν λέγει αὐτῷ [τῶ πανδοχεῖ A 2, 5, 9.] . &ldquogr;Ἀνάστηθι [om. A 3.] , [Cauponem infirmum curat.] ἄνθρωπε [om. A 5; τοῦ Θεοῦ add. A 3.] , ἐν τῷ ὀνόματι Ἰησοῦ Χριστοῦ [ἀνάστα add. A 3.] ὑγιὴς [(ἐν - ὑγιὴς om. A 2, 9.] ἀπὸ τῆς νόσου καὶ [(τ. ν. κ.) om. A 2, 5, 9.] τῆς ἀσθενείας σου, καὶ δόξαζε κύριον [Θεὸν A 5; (δ. κ.) δόξασον A 9.] τὸν Θεόν σου τὸν ἐν τοῖς οὐρανοῖς [(σου-οὐρανοῖς) om. A 2, 5, 9; hic des. A 3.] .” Καὶ εὐθέως ἀνέστη πανδοχεὺς ἀπὸ τῆς νόσου αὐτοῦ καὶ ἤρξατο περιπατεῖν δοξάζων [(π. δ.) δοξάζειν A 5, 9.] τὸν Θεόν [(καὶ εὐθ.-Θεόν) om. A 2.] .

[4] [Voce de caelo monitus,] Ὀψίας δὲ γενομένης ποιήσαντος εὐχὴν τοῦ ἁγίου Τρύφωνος καὶ κλάσαντος ἄρτον, ἤρξαντο ἐσθίειν πάντες οἱ ἐν τῷ πανδοχείῳ [(πάντες-πανδ.) om. A 2, 5, 9.] . Ἐσθιόντων δὲ αὐτῶν ἄφνω φωνὴ έγένετο ἐκ τῶν οὐρανῶν λέγουσα [(ἐγ.-λέγ.) γέγονεν A 9; ἐγ]ένετο in marg. A 2; ἐγ. λέγουσα A 5.] . &ldquogr;Ὁ παῖς μου Τρύφων, ἀναστὰς [(ὁ-ἀναστ.) Τρ. παῖς μου A 2, 5.] πορεύου ἐν Καισαρείᾳ [ἐγὼ γὰρ ἀποστελῶ σε add. A 5.] . ἔστι γὰρ ἐκεῖ [om. A 2, 9; τις ἐκεῖσε A 5.] τις ὀχλούμενος ὑπὸ πνεύματος ἀκαθάρτου, ὃν θεραπεύσας ποίησον ἀκόλουθον σεαυτοῦ ὑποδεικνύων [ὃν-ὑποδεικν.) τοῦτον (A 2 solus) θερ. ποιήσεις ἀκολουθεῖν (ἀκόλουθῆσαι A 5) σοι δεικνύων A 2, 5, 9.] αὐτῷ σεαυτὸν ὑπόδειγμα [(αὐτ. σ. ὑπόδειγμα) σεαυτῶA 5.] ἔργων ἀγαθῶν.&rdquogr; Γενομένης δὲ τῆς φωνῆς ταύτης, πάντες [ἅπαντες A 9.] οἱ ἐν τῷ πανδοχείῳ ἔκθαμβοι [ἔμφοβοι A 2, 9; ἔνφοβοι A 5.] ἐγένοντο. Μετὰ δὲ τὸ γεύσασθαι αὐτούς, τὸ παιδίον Τρύφων γράμματα μὴ μεμαθηκὼς ὡρᾶτο ὑπὸ πάντων πυκτίον κατέχων ἐν ταῖς χερσὶν αὐτοῦ καὶ διὰ τοῦ πυκτίου [(δ. τ. π.) ἐν τούτω τῶ πυκτίω A 5.] συνόμιλος ἐγίνετο [ἐγένετο A 2, 5; δια-ἐγ.) ἐν τὸ πυκτίο A 9.] τῷ τὸν στέφανον αὐτῷ χαρισαμένῳ Χριστῷ [χαρισάμενον Χριστὸν A 9.] . Ἡμέρας δὲ γενομένης [γεναμένης A 9; ποιήσαντες εὐχήν add. A 2.] ὥδευεν τὴν [(ὥδ. τ.) ὅδευσεν A 2.] ὁδὸν τὴν ἐπὶ [εἰς A 2, 5.] Καισάρειαν. Ὁδευόντων δὲ αὐτῶν, περὶ τὴν ἕκτην ὥραν ἔκλινεν [(τὴν-ἐκλ.) ἕκτ. ὥρ. ἔθηκεν. A 2, 9; ὁδ.-ἔκλ. περὶ ὥρ. ἕκτ. ἔθ. A 5.] τὰ γόνατα αὐτοῦ [εἰς τὴν γῆν add. A 5.] προσεύξασθαι. [Caesaream proficiscitur;] Εὐχομένου δὲ αὐτοῦ, ὗς ἄγριός [(ὗς ἄγ.) σύαγρος A 5, 9.] ποθεν ἐκ τῆς ὕλης ἀπεπήδησεν [(ἐκ - ἀπἐπ.) ἐξεπήδησεν A 2, 5, 9.] διωκόμενος ὑπὸ κυνῶν [κλινῶν A 1.] . Ἑωρακὼς δὲ ἔμπορος ἐξελθόντα αὐτὸν καὶ ἐλλίζοντα πρὸς αὐτόν, [aprum] φωνῇ μεγάλῃ λέγει· &ldquogr;Ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων, εὖξαι τῷ Θεῷ σου [(ἐξελθόντα - σου) ἐγγίζοντα πρὸς αὐτοῖς λέγει μεγ. τῆ φ. εὐξ. A 9; ἐξ. αὐτ. καὶ ἐγγ. λέγει φ. μεγ. δοῦλε τοῦ Θεοῦ Τρ. εὔξε A 2, 5.] ὅπως μὴ ἀπόλλωμαι [ἀπολόμεθα A 9.] .” δὲ ἅγιος Τρύφων [om. A 2, 5, 9.] ἐκτείνας τὰς χεῖρας λέγει· &ldquogr;Κύριε, [oratione] πάντων βασιλεὺς καὶ Θεός, τῆς σῆς δόξῆς καὶ βασιλείας χορηγός, φωτίζων πνεύματι ἁγίῳ [(ἐκτείνας - ἁγίῳ) Θεὸς (A 9 solus παμβασιλεὺς τῆς σῆς βασιλείας χορηγὸς (ὁ τῆς - χορ. om. A 5) πλουτίζως πνεύματος ἁγίου (πνεύματι ἁγίω A 5) A 2, 5, 9.] τοὺς ἐλπίζοντας ἐπὶ σέ [σοι A 2.] , τὴν ἄϋλον καὶ ἀνεμπόδιστον τῆς σῆς ἀγαθότητος σωτηρίαν δωρούμενος τοῖς ἀνεξάρνητον τὸ ὄνομά σου τὸ ἅγιον ὁμολογοῦσι καὶ ὁδηγὸς γινόμενος τοῖς τὰς ἐντολάς σου ἐκζητοῦσιν, τὴν ὑπόστασιν τῆς ἀχράντου σου καὶ εἰς αἰῶνα διαμενούσης δόξης [(ὁ τὴν ἄϋλον-δόξης) καὶ ἄρευστον τρυφὴν δωρούμενος τοῖς ἀνεξάρνητόν σου τὸ ὄν. ὁμολ. γιν. ὁδ. τοῖς ἀεὶ σεβομένοις σε (ὁὁ δ. γενόμενος τοῖς ἀεί σε σεβ. A 2) τὴν ἄχραντόν σου καὶ εἰς αἰῶνας διαμένουσαν δόξαν A 2, 5; ῥῦσαι ἡμᾶς ἐκ ταύτης τῆς ἀνάγκης A 9.] , διὰ τοῦ Χριστοῦ σου καταλάμπων εἰς πάντας τοὺς ἐπιθυμοῦντάς σε καὶ ἐπικαλουμένους [(κ. ἐπ.) om. A 2.] , ἔπιδε ἐκ τῶν οὐρανῶν καὶ ἔκτεινον τὴν χεῖρά σου τὴν κραταιὰν [(τ. κρ.) om. A 2; (εἰς π.-κρ.) πᾶσι τοῖς ἐπιποθοῦσί σε ἔφειδε ἐκ τ. οὐρ. ἔκτ. σου τὴν χεῖρα A 5.] καὶ ἀπόστησον πάντα φόβον σωματικὸν ἀπὸ τοῦ δούλου σοῦ Ἀσυγκρίτου, ἵνα ἔχων, Κύριε [om. A 2, 5.] , τὸν σὸν φόβον ψυχῇ καὶ σώματι, φύγῃ τὰς ὠδῖνας τοῦ θανάτου τὰς ὑπὸ τοῦ πονηροῦ καὶ ἀνθρωποκτόνου Σατανᾶ ὑποβαλλομένας [(τοῦ θ.-ὑποβ.) τοῦ ἀνθρ. διαβόλου A 2, 5.] . σῶσον δὲ κἀμέ, κύριέ μου Ἰησοῦ Χριστέ [(κ. μ. Ἰ. Χ.) om. A 2, 5.] , τὸν ἐκ νηπίας ἡλικίας ἀφιερωθέντα σοι καὶ διατήρησόν με εἰς τὴν σὴν δόξαν καὶ ἐπίγνωσιν [(ἡλικ.- ἐπίγν.) ὑποστάσεως ἀφιερωθέντα σοι καὶ διατήρησον εἰς τὴν γνῶσιν A 2, 5.] , διότι σὺ μόνος διασπᾷς τοὺς [(διότι-τοὺς) ὅτι συ ἐκσπᾶς A 5; διότι συ δ. τ. A 2.] ὑπὸ τοῦ ὄφεως δεδεμένους· τοῦτον οὖν, Κύριε, παράδος [δεδεμ.-παράδ.) δεσμουμένους τοῦτον παραδώσας A 2; margine exciso nonnulla desunt in A 5.] τῇ τῆς γεέννης ἀπειλῇ, ἵνα ἀνεμποδίστως ἔχῃ πάντοτε τὸν δἰ αἰῶνος, ὄλεθρον κληρονομῶν.&rdquogr; Καὶ εἰπὼν ταῦτα ἅγιος Τρύφων [(ἀνεμποδ.-Τρύφων) διηνεκῆ ἔχη τὸν δι᾽ αἰῶν. ὄλ. καὶ εἰπ. ταῦτα A 2, 5.] λέγει τῷ ἐμπόρῳ· &ldquogr;Θάρσει καὶ προσεύχου τῷ Θεῷ τῷ τὴν βοήθειαν καὶ [β. κ.) om. A 2, 5.] ἀντίληψίν σοι παρεχομένῳ διὰ Ἰησοῦ Χριστοῦ.&rdquogr; δὲ ἔμπορος προσεῖχε τῷ μακαρίῳ Τρύφωνι τὸ τί ἤμελλεν [(παρεχομένῳ - ἤμ.) παρέχοντι δὲ προσῆχεν τῶ ἁγίω τί μέλλει A 2, 5.] ποιεῖν [ποιῆσαι A 5.] . δὲ τίμιος Τρύφων μεταλλάξας τὸ πρόσωπον εἰς εὐφροσύνην, ἐγέλασε πνεύματι ἁγίῳ θαλπόμενος· καὶ ἐκτείνας τὴν χεῖρα, [fugat;] ἐποίησεν τὴν σφραγῖδα τοῦ Χριστοῖ περιτειχίσας τὸ τῆς σαρκὸς αὐτοῦ κάλυμμα· καὶ μεγαλοψυχῶν πρὸς τὸν Κύριον μακάριος Τρύφων [(τίμιος-Τρύφων) ἅγιος μεταβαλὼν τὸ πρ. εἰς λαμπρότητα εὐφραινόμενος καὶ θαλπόμενος τῶ πνεύματι τῶ ἁγίω τῆ χειρὶ τὸ σημεῖον τοῦ σταυροῦ ποιήσας A 2, 5.] , λέγει τῷ ἀγρίῳ ζῴῳ· &ldquogr;Πορεύου ὅθεν ἦλθες·&rdquogr; καὶ εὐθέως ἀπῆλθεν χοῖρος ἐπὶ τῆς ὕλης μηδένα ἀδικήσας [(χοῖρος-ἀδικήσας) σύαγρος (σῦς A 5) σπουδέως ἐν τῆ ὕλη τῶ λόγω τοῦ ἁγίου ὡς ὑπὸ μάστιγος ἐλαυνόμενος A 2, 5; (διὰ Ἰ. Χριστοῦ-ἀδικήσας) καὶ εὐθέως ἀφανὴς ἐγένετο A 9.]

[5] [spiritum immundum expellit;] Ὀλίγου δὲ διαστήματος γενομένου, περιπατοῦντος τοῦ ἁγίου Τρύφωνος [(ὀλίγ.-Τρ.) ὀλίγον δὲ διάστημα προκοψάντων αὐτῶν A 2, 9; ὀλίγον δὲ διελθόντες διάστημα A 5.] , ἀνήρ τις ἀπαντᾷ αὐτῷ [αὐτὸν A 2; ὑπαντᾶ αὐτοῖς A 5.] ἔχων πνεῦμα δεινόν, ὃν [ὥστε A 9.] πολλάκις ἐν ποταμοῖς καὶ ἐν [om. A 9; ποταμίοις add. A 5.] ῥείθροις ἐπισκιατικοῖς κατεκένωσεν [(ἐπισκ. κατεκ.) ὑδάτων ἐπισκίασιν (om. A 5) ἐνέβαλεν A 2, 5, 9.] . οὗτος μετὰ φωνῆς [κραυγῆς A 5.] ἔλεγεν [ἐβόα λέγων A 9.] . &ldquogr;Ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων, σῶσόν με καὶ εὖξαι τῷ Θεῷ σου [(καὶ-σου) om. A 2; (σῶσον-σου) καὶ A 5.] καὶ ῥῦσαί με [(κ. ῥ. με) om. A 9.] ἐκ τῆς συνεχούσης με πονηρίας [ἐπιρείας A 9; (μ. π.) ἐπηρείας A 2, 5.] τοῦ διαβόλου.&rdquogr; δὲ ἅγιος [τοῦ Θεοῦ add. A 2, 5, 9.] Τρύφων ἀνατείνας τὸ ὄμμα [τὰ ὄμματα A 2, 5.] εἰς τὸν οὐρανὸν φωνῇ μεγάλῃ [(φ. μ.) om. A 2, 9.] λέγει [τὰ ὄμματα εἰς οὐρ. ἀνατ. ἔλεγεν A 5.] . &ldquogr;Κύριε Ἰησοῦ Χριστέ [(κ. Ἰ. Χ) om. A 2, 5, 9.] , λαμπτὴρ ἄσβεστε [Χριστέ add. A 2, 5, 9.] , φῶς δικαιοσύνης, τῷ φοβερῷ καὶ μεγάλῳ καὶ ἐνδόξῳ ὀνόματί σου [(τῷ-σου) τὸ φοβερὸν καὶ ἔνδοξον ὄνομα A 2, 5, 9.] φυγάδευσον τὸν ἐχθρόν [ἐκχθρόν A 9.] , τὸν ὄφιν, τὸν τῆς ἀπωλείας ὁδηγὸν [ἀρχηγὸν A 9; κακίας ἀρχηγὸν A 5; (ἀπ. ὁδ.) om. A 2.] ἀπὸ τοῦ πλάσματός σου [om. A 2; τοῦ A 5.] καὶ τῆς ψυχῆς τοῦ τὴν εἰκόνα τῆς σῆς θεότητος κατέχοντος [(καὶ τῆς-κατέχ.) κατ᾽ εἰκόνα σου (τὴν σὴν A 5) γεγονότος A 2, 5, 9.] .” Καὶ ταῦτα εἰπόντος αὐτοῦ, εὐθέως τὸ ἀκάθαρτον [om. A 2, 5, 9.] πνεῦμα ἐξῆλθεν [ἀπῆλθεν A 2, 5.] ἀπὸ τοῦ ἀνθρώπου καὶ φωνῇ κράζον [κρουγάζων A 2.] διὰ τῶν ἐρήμων τόπων διωκόμενον [φωνῶν διωκόμενος δι᾽ ἐρήμων τόπων A 5.] ἔλεγεν [φωνῆ δαίμων ἔλεγεν διὰ τ. ἐρ. τόπ. A 9.] . &ldquogr;Καίεις μέ, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων, οὐκ ἔχω τόπον ἀνάπαυσιν ἔτι [(ἢ-ἔτι) om. A 2, 5.] ἐν σκηνώματι ψυχῆς [(ἢ-ψυχ.) ἐν τοῖς ὄρεσιν τούτοις A 9.] .” Καὶ ἐσώθη ἄνθρωπος ἀπ᾽ ἐκείνης τῆς ὥρας [(ἀπ᾽-ὥρας) om. A 2, 5, 9.] καὶ ἐπορεύετο τὴν ὁδὸν αὐτοῦ [(τ. ὁδ. αὐτοῦ) om. A 2, 5, 9.] χαίρων και δοξάζων τὸν Θεόν.

[6] [Caesareae Antoninum liberat;] Ἄνθρωπος δέ τις ἐπίσημος τῆν Καισαρέων πόλεως, ὀνόματι Ἀντωνῖνος [Ἀντόνιος A 2; Ἀντώνιος A 5.] ἔχων πνεῦμα πονηρὸν ἐν δεσμίοις ἦν ἐγκεκλεισμένος [ἐγκ. ἦν A 5, 9; (πον.-ἐγκ.) om. A 2.] . Περὶ οὗ ἅγιος [om. A 2, 5.] Τρύφων [om. A 9.] φωνὴν ἐδέξατο οὐρανόθεν [om. A 2, 5.] , ὅπως αὐτὸν διασώσας ἐναγκαλίσηται καὶ ἀκόλουθον αὐτὸν [om. A 2, 5.] καταστήσῃ ἑαυτοῦ [om. 5, 9.] . Οὗτος τοίνυν [om. A 2, 5.] ἀποπηδήσας ἐκ τῆς ἐπιφορᾶς τῶν δεσμῶν [δαιμόνων A 2, 5, 9.] , ἦλθεν ἐπὶ τὸν τόπον, ὅπου [οὗ add. A 2, 5, 9.] ἦν ἅγιος Τρύφων καὶ φωνὰς βάλλων [φωνῆ κραυγάζων A 5, 9; ἦν-βάλλων) ἦσαν ὅτε ἅγιος Τρ. καὶ ἔμπορος καὶ φωνὴν κραυγάζων A 2.] ἔλεος ᾐτεῖτο [(ἔλ. ᾐτ.) ἐλεεινὸς αἰτούμενος ἄφεσιν A 5.] . δὲ ἅγιος [τοῦ Θεοῦ add. A 2.] Τρύφων ἐξέτεινε τὴν χεῖρα αὐτοῦ [om. A 5, 9.] καὶ κρατήσας τὸν ἄνθρωπον ἐπετίμησεν τῷ πνεύματι τῷ ἀκαθάρτῳ λέγων· &ldquogr;Σοὶ λέγω, πνεῦμα πονηρόν, πνεῦμα ἀκατάστατον [ἀκάθαρτον A 5.] , πνεῦμα τῆς ἀπωλείας [(πνεῦμα ἀκατ.-ἀπωλ.) om. A 5.] , φοβήθητι τὸ ὄνομα τοῦ Θεοῦ [(τὸ-Θ.) τὸν Θεὸν A 2, 5,9.] καὶ φρῖξον [(κ. φ.) om. A 5.] καὶ τρόμαξον καὶ ἔξελθε ἐκ τοῦ σκηνώματος τῆς ψυχῆς [((τ. ψ.) om. A 2, 5, 9.] τοῦ ἀνθρώπου τούτου καὶ φεῦγε δι᾽ ἐρήμων τόπων κληρονομίαν ἔχον τὴν τῆς ἀσβέστου καμίνου φλόγα, τὴν ἡτοιμασμένην σοι καὶ τῷ πατρί σου τῷ διαβόλῳ [(κληρον.-διαβόλῳ) om. A 9; (τῆς-διαβ.) ἀσβ. φλ. A 5; (τὴν ἡτ.-διαβ.) om. A 2.] .” Καὶ εὐθέως ἐξῆλθεν ἐκ τοῦ ἀνθρώπου τὸ ἀκάθαρτον καὶ πονηρὸν πνεῦμα [(εκ-πνεῦμα) om. A 2, 9.] τὸν βρυγμὸν [φρυγμὸν A 2.] τῆς ἀπειλῆς μὴ φέρων. Καὶ ἀναστὰς ἀνὴρ ἰαθεὶς ἔκτοτε ἠκολούθει τῷ ἁγίῳ και θαυματουργῷ Τρύφωνι [(ἀναστὰς-Τρ.) ἀνέστησεν τὸν ἄνθρωπον (ὁ ἅγιος Τρ. add. A 2) καὶ ἀπὸ τότε ἦν ἀκολουθῶν ἰαθεἰς τῶ ἁγίω (ἀκολούθη αὐτῶ A 9) A 2, 9; (ἐκ τοῦ-Τρ.) μὴ φέρων τὴν ἀπειλὴν τοῦ ἁγίον καὶ γέγονεν ἄνθρωπος ὑγιὴς A 5.] .

[7] Λούκιος [Λουκιανὸς A 5.] δὲ ἡγεμὼν Καισαρείας [(ὁ ἡγ. Κ.) τις A 9; τις ἡγεμὼν A 2, 5.] ἕλλην ὑπάρχων καὶ [om. A 2, 5, 9.] ἀκούσας [οὗτος add. A 2, 9.] τὰ γενόμενα ἐν τῇ Καισαρέων πόλει [(ἐν-πόλει) om. A 2, 5.] ὑπὸ τοῦ ἁγίου Τρύφωνος [θαύματα add. A 5.] , ἐκέλευσε τρισὶ στρατιώταις καλέσαι τοῦτον [αὐτὸν A 2, 5.] ὅπως θαυμάσηται [θεάσηται A 2, 5.] αὐτόν [τὸν ἅγιον A 2; (ἐκέλ.-αὐτ.) ἐκάλεσεν αὐτὸν πρὸς τὸ θεάσασθαι αὐτόν A 9.] . Ἔγνω δὲ εὐθὺς ἅγιος Τρύφων τὴν τοῦ ἡγεμόνος βουλήν, καὶ ἐξελθὼς ἀπήντησε [ὑπήντησε A 5.] τοῖς ἀποσταλεῖσι [ἀποσταλθῆσιν A 5.] στρατιώταις πρὸς αὐτὸν [(στρ. π. αὐτὸν) om. A 2, 5, 9.] καὶ λέγει αὐτοῖς· &ldquogr;Τί ὅτι οὕτως τὰ βήματα [(ὅτι-βήμ.) τὸ βῆμα A 2, 5, 9.] ὑμῶν ἐταχύνετε [ταχύνει A 5, 9; ταχυνεῖται A 2.] πρός με;&rdquogr; Οἱ δὲ στρατιῶται [om. A 2, 5, 9.] λέγουσιν αὐτῷ· &ldquogr;Δέσποτα [(αὐτ. δ.) πρὸς αὐτὸν Κύριε A 5.] , ἡγεμὼν ἀπέστειλεν ἡμᾶς πρὸς σέ, ὅπως ἔλθῃς μεθ᾽ ἡμῶν καὶ θεάσηταί σε. Ἤκουσε γὰρ τὰ ὑπὸ σοῦ γινόμενα θαυμάσια καὶ πάνυ ἐπιποθεῖ τοῦ ἰδεῖν σε.&rdquogr; Καὶ μακάριος Τρύφων λέγει αὐτοῖς [(ἀπέστ. - αὐτοῖς) καλῆσαι δὲ λέγει A 9; ἀπ. ἡμ. θεάσασθαί σε θέλων δὲ λ. A 5.] . &ldquogr;Ἔγνων κἀγὼ τοῦτο [om. A 9.] τοῦ Θεοῦ μου ἀποκαλύψαντός μοι [μου A 2.] . πλὴν πορευθέντες [ἀπελθόντες A 2, 5, 9.] εἴπατε [σημάνατε A 2, 5.] αὐτῷ πρὸ τῶν θυρῶν αὐτοῦ [om. A 2.] ἑστάναι με.&rdquogr; Οἱ δὲ στρατιῶται [om. A 2, 5, 9.] ἀπελθόντες ἀνήγγειλαν [ἀπήγγειλαν A 2, 5, 9.] τῷ ἡγεμόνι ταῦτα [om. A 2, 5, 9.] . καὶ εὐθέως [om. A 2, 5, 9.] ἐξελθὼν ἡγεμὼν καὶ ἰδὼν τὸν δίκαιον [(καὶ ἰδ. τ. δ.) om. A 5, 9.] εἶπεν αὐτῷ· &ldquogr;Καλῶς ἐλήλυθας, δοῦλε τοῦ Θεοῦ Τρύφων.&rdquogr; Ἀποκριθεὶς δὲ ἅγιος Τρύφων [καὶ ἀποκριθεὶς A 2, 5, 9; ἅγιος add. A 5, 9.] , εἶπεν αὐτῷ· &ldquogr;Ἡ χάρις τοῦ Θεοῦ μου καὶ κυρίου Ἰησοῦ Χριστοῦ φωτίσει σου τὴν ψυχὴν πρὸς ἐπίγνωσιν τῆς αὐτοῦ πίστεως καὶ δόξης [(ἡ χ.-δόξης) Θεὸς φωτιεῖ τὴν ψ. σου πρὸς ἐπ. τῆς αὐτοῦ δ. A 9; χ. τ. Θ. φωτιεῖ σου τὴν ψ. πρὸς ὀξυδορκίαν τῆς αὐτοῦ γνώσεως A 2, 5.] . ” δὲ ἡγεμὼν λέγει τῷ ἁγίῳ Τρύφωνι [(τ. ἁγ. Τρ.) om. A 2, 5, 9.] . &ldquogr;Εἰπέ [λέγε A 2, 5.] μοι, ἄνθρωπε τοῦ Θεοῦ, νηπίῳ καλύμματι σαρκὸς ἠμφιεσμένε, τελείῳ [νηπίου σαρκὸς κάλυμμα ἠμφ. τελείου A 9.] δὲ φρονήματι κεκοσμημένε, πόθεν τὸ δῶρον τοῦτο [τὸ A 2.] κέκτησαι;&rdquogr; Ἔφη αὐτῷ ἅγιος Τρύφων· &ldquogr;Ἐγὼ κέκτημαι τὸ δῶρον τοῦτο διὰ τοῦ κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ πρὸς τὸ φανερὰν γενέσθαι [(ἔφη-γεν.) δὲ λέγει (Τρύφων λέγει A 2; καὶ Τρ. λ. A 5) ἐμὲ κέκτηται Χριστὸς ἑαυτῶ om. A 5) πρὸς τὸ γενέσθαι φανερὸν A 2, 5, 9.] τὴν τῆς θεότητος αὐτοῦ δύναμιν καὶ βοήθειαν. γὰρ τοῦ Χριστοῦ μου θεότης ἀγαθοεργοῦσα φιλανθρωπεύεται [(δύναμιν-φιλ.) ἀγαθότητα φιλ. γὰρ A 2, 9; τῆς αὐτοῦ ἀγαθότητος τὴν φιλανθρωπίαν A 5.] ἐπὶ πάντας τοὺς τῆς εὐσεβείας ἐργάτας καὶ δι᾽ αὐτῶν ἀπελαύνει [(ἐργ.-ἀπελ.) ἀσκητὰς καὶ διὰ τοῦτον ἀπελ. A 2, 5; ἐργ. καὶ διὰ τοῦτον ἐλαύνεται A 9.] ἀσθενείας ἀπὸ τῶν ἀνθρώπων [(τῶν ἀνθ.) σωμάτων A 2, 5, 9.] καὶ ἀσελγείας καὶ κακοηθείας λογισμῶν ῥυπαρῶν [om. A 9.] , ἐκδιώκει δὲ καὶ πνεύματα ἀκάθαρτα [(κακ.-ἀκ.) κακ. λογισμοὺς ἀφορίζει δὲ ἀπὸ ψυχῶν πν. ἀκ. A 2; κακοηθοὺς λογ. ἀφ. ἀπὸ ψ. καὶ τὰ ἀκ. πν. ἐκδιώκει A 5.] , ἵνα εἰς νῆψιν ἐλθοῦσα [ἔλθει A. 9.] ψυχὴ ἀπὸ τῆς μέθης τῆς μυσαρᾶς καὶ ἀναποδίσασα [(καὶ ἀν.) om. A. 9.] γνωρίσῃ τὸν ῥυσάμενον αὐτὴν Χριστὸν καὶ Θεόν, ὃν κἀγὼ [(Χριστὸν - κἀγὼ) Χριστὸν ὃν (ὣ A 5) ἐγὼ A 2, 5; Θεὸν ὃν κἀγὼ A 5.] προσκυνῶ, καὶ δι᾽ αὐτοῦ [τὰς add. A 5.] ἰάσεις ἐπιτελῶ. ᾯ καὶ σὺ [(ᾧ κ. σ.) ὃν A 2; καὶ A 9; A 5.] πίστευσον, ἡγεμών, καὶ δι᾽ αὐτοῦ κτήσῃ βασιλείαν οὐράνιον, ἀσυλήτους θησαυροὺς κληρονομῶν.&rdquogr; δὲ [(κτήσῃ- δὲ) κτῆσαι ἀσυλήτους θησαυροὺς (ἀσύλητον θησαυρὸν A 9) κλ. βασ. οὐρανῶν (βασ. οὐρ.κλ. A 9) δὲ (om. A 2) A 2, 5, 9.] ἡγεμὼν ἀτενίσας τῷ ἁγίῳ Τρύφωνι λέγει. [λέγει τῶ ἁγίω A 5; τῶ παιδίω λέγει A 2, 9.] Πιστεύω τῷ Θεῷ καὶ τῷ Χριστῷ αὐτοῦ [(καὶ - αὐτοῦ om. A 2, 5.] , τῷ διὰ σοῦ ἰάσεις πολλὰς ποιοῦντι.&rdquogr; Τότε μακάριος Τρύφων ἀτενίσας τὸ ὄμμα αὐτοῦ εἰς τὸν οὐρανὸν προσηύξατο πρὸς Κύριον λέγων [(πολλὰς - λέγων) ποιοῦντι (ἐπιτελοῦντι A 9) δὲ ἅγιος Τρ. ἀνατείνας (om. A 5) τὰ ὄμματα (τὸ ὄμμα A 5, 90) εἰς (τὸν add. A 2, 9) οὐρ. (ἄρας add. A 5) προσ. λέγ. δέσποτά συ A 2, 5, 9.] . “ καρδιογνώστης Θεὸς νοερᾷ [τῆ add. A 5.] δυνάμει ἀνεγείρων τὰ ἐσκοτισμένα διανοήματα καὶ τὰς λαμπρὰς ἀκτῖνας τῆς θεότητός σου καταβαλλόμενος τοῖς ζητοῦσίν σε ἐν ὅλῃ καρδίᾳ, λαμπρῦναι θέλησον, δέσποτα. κύριε Θεός τὸ νοερὸν καὶ ἔνδοξον ὄνομά σου καὶ κατεικονογραφηθῆναι αὐτὸ καὶ ἐν τῷ δούλῳ σου Φιλίᾳ [(ἀνεγείρων - Φιλίᾳ) διεγείρων τῶν ἐσκοτισμένων νοήματα καὶ τὰς λαμπράς σου ἀκτῖνας καταβ. τοῖς ζ. σε ἐν ὅλ. καρδ. λαμπρῦναι θέλ. τὸ νοερὸν καὶ ἔνδ. ὄν. σου γνωρίσας ἑαυτὸν (ἑαυτῶ τῶ A 2) φιλέα τῶ δούλω σου A 2, 5; διεγείροντα τὸν ἐσκοτισμένων νόημα λάμπρυνον τῶ δ. σου φιλέα A 9.] , ἵνα καὶ αὐτὸς [(κ. αὐτ. om. A 5,9.] δοξάσῃ τὴν σὴν ἀγαθοσύνην, Κύριε·&rdquogr; τοῦτο γὰς ὄνομα τέθεικε τῷ ἡγεμόνι ἅγιος Τρύφων [(ἀγαθ. - Τρ.) ἀγαθότητα τοῦτο γὰρ τὸ ὄνομα ἐπέθηκε τῶ ἡγ. ἅγιος A 2, 5; ἀγαθότητα A 9.] . Ἐπίστευσε δὲ [οὖν A 5.] ἡγεμὼν τῷ Θεῷ καὶ [(τ. Θ. κ.) om. A 9.] τῷ Χριστῷ αὐτοῦ [om. A 9; (κ. τ. Χ. αὐτ.) om. A 5.] καὶ πᾶς οἶκος αὐτοῦ.

[8] [aegrotos plurimos sanat;] Ἦν δὲ ἅγιος [μακάριος A 2, 5, 9.] Τρύφων ἐν τῇ Καισαρέων πόλει [ἐν Κεσαρεία A 2, 5, 9.] διατρίβων [διάγων A 9.] καὶ πᾶσα περίχωρος ἐκείνη ὅσους ἂν εἶχον ἐν ἀρρωστίαις κατακειμένους [(ἐκείνη - κατακ.) ἐκείνη (solus A 5) ἐθαύμαζεν ἀκούουσα (ἀκούσασα A 5) τὰ θαυμάσια ἐποίει πάντας δὲ τοὺς ἐν ἀρρωστία (ἀσθενεία A 5) ὄντας A 2, 5, 9.] ἔφερον αὐτοὺς [om. A 2, 5, 9.] πρὸς τὸν ἅγιον τοῦ Θεοῦ Τρύφωνα [(τὸν - Τρ.) αὐτὸν A 2, 5, 9.] . καὶ εὐχόμενος ὑπὲρ αὐτῶν [ ἅγιος τοῦ Θεοῦ Τρύφων add. A 2; ἅγιος add. A 5.] ἰᾶτο πάντας [(ὑπὲρ - πάντας) om. A 9.] τῇ τοῦ ἁγίου πνεύματος χάριτι [χάριτι τοῦ ἁγ. πν. A 2, 5; ἰᾶτο πάντας add. A 9.] . Εἶχεν δέ τις ἄνθρωπος θυγατέρα [θυγατέραν A 5.] ὡς ἐτῶν ἐννέα· αὕτη ἐκρατήθη [ἐκρατεῖτο A 9.] ὑπὸ πνεύματος ἀκαθάρτου ἐπὶ ἔτη ἕξ, δεινῶς ἐλεγχομένη ὑπ᾽ αὐτοῦ [(ἐπὶ - αὐτοῦ) καὶ (om. A 2) δεινῶς βασανιζομένη A 2, 5, 9; ὑπ᾽ αὐτοῦ add. A 2, 5.] . Ταύτης πατὴρ ἀκούσας τὸν ἅγιον Τρύφωνα [om. A 2, 5, 9.] ἐν Καισαρείᾳ ὄντα [εἶναι A 5.] ἔρχεται πρὸς αὐτὸν γονυπετῶν αὐτὸν καὶ λέγων· &ldquogr;Δέομαί σου, δοῦλε τοῦ ὄντως [om. A 2, 5, 9.] Θεοῦ, ἐλέησόν με καὶ ἐλθὼν [om. A 5, 9; (ἐλ. μ. κ. ἐλθ.) om. A 2.] εὖξαι τῷ Θεῷ σου καὶ [ἐλθὼν add. A 2, 5, 9.] ἅψαι τῆς παιδός μου καὶ λῦσον αὐτὴν ἀπὸ τῶν πόνων καὶ τῶν περιεχουσῶν [om. A 2.] αὐτὴν ὀδυνῶν [(ἅψαι - ὀδ.) λῦσαι τὴν παῖδαν μου ἀπὸ A 9.] τοῦ Σατανᾶ εἰσὶ γὰρ ἔτη ἓξ [πέντε A 5; (ἔτη ἓξ) ἡμέραι ἑξήκοντα πέντε A 2.] ἀφ᾽ οὗ τοῦτο αὐτῇ ἐγένετο [(τοῦτο - ἐγ.) τὰ δεινὰ αὐτῆ συμβέβηκεν A 2, 5; (εἰσὶ - ἐγ.) om. A 9.] .” Ἀκούσας δὲ ταῦτα [om. A 2.] ἅγιος [τοῦ Θεοῦ add. A 2, 5.] Τρύφων, ἀναστὰς [om. A 2, 5, 9.] ἠκολούθησεν αὐτῷ.

[9] [octo daemones e spelunca,] Ἐπὶ δὲ τῆς ὁδοῦ ἐκείνης ἦν [(ἐπὶ - ἦν) ἦν δὲ ἐν τῆ ὁδῶ ἐκείνη A 9; ἐν δὲ τ. ὁ. ἐκ. ἦν A 2.] σπήλαιον, ἐν ᾧ κατῴκουν δαιμόνια ὀκτώ· καὶ τοὺς διαπορευομένους διὰ τῆς ὁδοῦ ἐκείνης ὤχλουν [(διαπ. - ὤχλ.) διερχομένους ἐλυμένοντο A 2, 9.] δεινῶς, ὡς λοιπὸν μὴ [μηδένα A 2, 9.] δύνασθαί τινα διελθεῖν [(τ. δ.) om. A 2, 9.] διὰ τῆς ὁδοῦ ἐκείνης [διελθεῖν add. A 2, 9.] διὰ τὸν φόβον τῶν δαιμόνων. Διερχομένου δὲ τοῦ ἁγίου Τρύφωνος διὰ τῆς ὁδοῦ ἐκείνης [(Τρ. - ἐκ.) om. A 2, 9.] καὶ ἐγγίζοντος τῷ τόπῳ, οἱ δαίμονες φωνῇ μεγάλῃ ὡλόλυζον [ὀλόλυξαν A 2; (καὶ - ὠλ.) ἔκραζον τὰ δαιμόνια λέγοντες A 9.] λέγοντες ὅτι [om. A 2, 9.] · &ldquogr;Ὁ ἅγιος τοῦ Θεοῦ Τρύφων τήκει [τί καὶ A 2.] ἡμᾶς δεινῶς βασανίζων [εἰς ἡμᾶς βασ. δεινῶς A 2.] .” Ὡς [μόνον A 2.] δὲ ἐπέστη ἐπὶ τὸν τόπον [ἐπὶ τῶ τόπω A 2.] ἅγιος [Τρύφων add. A 2.] λέγει αὐτοῖς· &rdquogr;Τὰ ἀκάθαρτα πνεύματα καὶ πονηρά [(κ. π.) om. A 2, 9.] , ἐν τῷ ὀνόματι τοῦ κυρίου [ἡμῶν add. A 9.] Ἰησοῦ Χριστοῦ, ἐξέλθετε [ἐξέλθατε A 2.] ἐκ τοῦ σπηλαίου τούτου καὶ πορεύεσθε εἰς ἀβάτους καὶ ἀνύδρους καὶ ἐρήμους τόπους [ἀβ. τόπους καὶ ἀν. A 2, 9.] , ὅπου οὔτε ἄνθρωπος οὔτε ζῷον οὔτε ἑρπετὸν εὑρίσκεται, ἀναλίσκοντες ἑαυτοὺς [ἀναλίσκοντα ἑαυτὰ A 2.] ἕως τῆς μεγάλης [om. A 2.] ἡμέρας τοῦ κυρίου μου Ἰησοῦ Χριστοῦ [(τ. ξ. μ. Ἰ. Χ.) κυρίου A 2.] , ἐν ᾗ μέλλετε κατακαίεσθαι [χωνεύεσθαι A 2.] πυρὶ ἀσβέστῳ καὶ χωνεύεσθαι ἐν αὐτῷ [(καὶ χ. ἐν αὐτ.) om. A 2.] .” Ἐξελθόντα δὲ τὰ δαιμόνια ἐκραύγαζον [ἔκραζον A 2.] λέγοντα [(ἀναλίσκ. - λέγοντα) ἐξελθόντων δὲ τῶν δαιμόνων ἔκραζον λέγοντες A 9.] · &ldquogr;Ὦ βία, ἐν ἀβάτοις τόποις ἐξώρισεν ἡμᾶς τοῦ Θεοῦ δοῦλος Τρύφων [om. A 2, 9.] δεσμεύσας [ἡμᾶς add. A 2.] ἀλύτοις δεσμοῖς· πολλοὺς παρελθόντας ἁγίους [δικαίους A 2, 9.] ἐνταῦθα [om. A 2.] ἐκρύβημεν τοῖς φωλεοῖς ἡμῶν καὶ ἐλάθομεν [(φωλ. - ἐλ.) σπηλαίοις A 2.] καὶ οὐκ ἠλέγχθημεν [(τοῖς φ. - ἐλ.) om. A 9.] , τοῦτον δὲ οὐκ ἐλάθομεν· δύναμις γὰρ Θεοῦ μεγάλη [om. A 2, 9.] ἐστὶν ἐν αὐτῷ.&rdquogr; Ἐξελθόντων δὲ τῶν πονηρῶν [om. A 2.] δαιμονίων [ἀπὸ τότε add. A 2.] , διωδεύετο [(ἐξελθ. - διωδ.) καὶ A 9.] ἔκτοτε [om. A 2; Θεοῦ χάριτι διοδεύετο add. A 9.] ὁδὸς [ἄφοβος add. A 9.] ὑπὸ τῶν ἀνθρώπων ἀκωλύτως [om. A 2, 9.] .

[10] [unum e corpore puellae expellit;] Ἐγγίζοντος δὲ τοῦ ἁγίου Τρύφωνος τῇ οἰκίᾳ τοὺ ἀνθρώπου [τῆ οἴκ. τοῦ ἀνθ. τοῦ ἁγ. Τρ. A 9.] , ἐτάραξεν τὸ ἀκάθαρτον [om. A 2, 9.] πνεῦμα τὸ θυγάτριον αὐτοῦ καὶ ἔρριψεν [ἔρρηξεν A 2, 9.] αὐτὸ [αὐτὴν A 2.] ἐπὶ τὴν γῆν, ὡς [ὥστε A 9.] πάντας τοὺς συνελθόντας [(τ. σ.) om. A 2, 9.] λέγειν ὅτι ἀπέθανεν. Δραμόντες δὲ δύο παῖδες ἀνήγγειλαν [ἀπήγγειλαν A 2; ἀπήγγειλα A 9.] τῷ πατρὶ τῆς κόρης [(τ. κ.) καὶ τῆ μητρὶ αὐτῆς A 2, 9.] ὅτι· &ldquogr;Ἀπέθανεν θυγάτηρ σου [ὑμῶν A 2; αὐτῶν A 9.] .” δὲ πατὴρ αὐτῆς ἐδέετο μετὰ δακρύων τὸν ἅγιον λέγων· &ldquogr;Ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων [(τὸν - Τρ.) τοῦ ἁγίου Τρύφωνος λ. ἄξιε τοῦ Θ. A 2, 9.] , οἶδα ὅτι δύναμις Θεοῦ ἐστὶν ἐν σοί· δέομαί σου [(δ. σ.) om. A 2, 9.] , ἐλέησόν με καὶ εὖξαι τῷ Θεῷ σου καὶ σῶσόν μου τὸ παιδίον [μου add. A 2, 9.] .” Ἔφη αὐτῷ [εἶπεν δὲ A 9.] ἅγιος [τοῦ Θεοῦ add. A 2.] Τρύφων· &ldquogr;Πίστευε τῷ Θεῷ καὶ τῷ Χριστῷ αὐτοῦ [(τ. Χ. αὐτ.) σωτῆρί μου Χριστῶ A 9.] καὶ σωθήσεταί σου τὸ παιδίον [(σ. τ. π.) om. A 2, 9.] .” δὲ μετὰ δακρύων ἔλεγεν [λέγει A 2.] · &ldquogr;Ἐλέησον, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων [(ἅγ. - Τρ) με A 2, 9.] · καὶ γὰρ ἐπίστευσα [ἐπ. γὰρ A 2.] τῷ Χριστῷ, ὅτι δύναμις μεγάλη ἐστὶν ἐν σοὶ καὶ δύνασαι [(τῶ - δύν.) ὅτι δύναται Θεὸς διὰ σου A 2, 9.] ἐλεῆσαι καὶ [(ἐλ. καὶ) om. A 2.] σῶσαι [καὶ add. A 1.] τὸ παιδίον μου.&rdquogr; Ὡς δὲ εἰσῆλθεν ἅγιος τοῦ Θεοῦ Τρύφων εἰς τὴν οἰκίαν αὐτοῦ, διέστειλεν τὸν ὄχλον καὶ [(ὡς - καὶ) καὶ διαστείλας τ. ὄχλ. ἅγιος Τρύφων A 2, 9.] στενάξας φωνῇ μεγάλῃ λέγει [(φ. μ. λ.) om. A 2; πρὸς τὸν Θεὸν A 9; προσηύξατο λέγων add. A 2, 9.] · &ldquogr;Ὁ χορηγὸς τοῦ φωτὸς Θεός, δωρούμενος [χαριζόμενος A 2.] ἐκ τῶν οὐρανίων θησαυρῶν τὰ ἐλέη σου [(τ. ἐλ. σ.) ἀσύλητα πλούτη A 2.] τοῖς ἐπικαλουμένοις σε ἐν ἀληθείᾳ καὶ [(ἐν ἀλ. καὶ) A 2.] σωφρονεῖν διδάσκων τοὺς ἐζωγρημένους ὑπὸ τοῦ ἀλλοτρίου τῆς ἀληθείας, σεμνὸς καὶ καθαρὸς Θεὸς καὶ [(σεμν. - καὶ) om. A 2.] πάσης ὑποστάσεως δημιουργός, τὸν ἀλλότριον καὶ κακότεχνον καὶ πάσης ἐναντίας δυνάμεως καὶ ἀτάκτου διδάσκαλον διάβολον καταργήσας [(ἐναντ. - κατ.) φαυλότητος κατ. διδάσκαλον A 2.] , λύσας τὰς ὠδῖνας τοῦ θανάτου καὶ φωτίσας τὰ ἐσκοτισμένα [τοὺς ἐσκοτισμένους A 2.] , συνταράσσων τὸ κύτος τῆς θσλάσσης, ῥήξας τὸν μέγα δράκοντα τὸν πάσης [τῆς A 2.] ἀπωλείας ὁδηγὸν καὶ ἐλευθερώσας τὸν κατ᾽ εἰκόνα σου πλασθέντα ἄνθρωπον, τὸν θάνατον ἀφορίσας καὶ ζωὴν χαρισάμενος τῷ ὑπ᾽ αὐτοῦ ἐζωγρημένῳ ἀνθρώπῳ, ἔπιδε ἐκ τῶν οὐρανῶν [(ὁ τὸν - οὐρ.) καὶ τῶν τοῦ θανάτου λύσας δεσμῶν καὶ ζωὴν αἰώνιον αὐτῶ χαρ. ἐπίβλεψον ἐξ οὐρανοῦ A 2.] καὶ ἔκτεινον τὴν χεῖρά σου τὴν κραταιὰν καὶ ἅψαι τῆς δούλης σου καὶ λῦσον αὐτῆς τὰς ὀδύνας τὰς [(λῦσον - τὰς) λύτρωσαι αὐτὴν τῶν ὀδυνῶν τῶν A 2.] ὑπὸ τοῦ μισανθρώπου καὶ [(μ. κ.) om. A 2.] κακόφρονος Σατανᾶ ἐπενεχθείσας [ἐπενεχθείσης A 1; ὑπαχθέντων A 2.] αὐτῇ· καὶ τοῦτον μὲν ἀποσοβήσας ταρτάροις [τῶ ταρτάρω A 2.] παράδος· ταύτην δὲ ἀνάστησον, ἵνα ἴδωσι πάντες, Κύριε [om. A 2.] , τὴν τῆς θεότητός σου δύναμιν καὶ βοήθειαν, καὶ πιστεύσωσιν [(κ. π.) om. A 2.] ὅτι σὺ εἶ [ add. A 2.] Θεὸς μόνος [om. A 2.] , τὸ φῶς χαριζόμενος καὶ σοῦ ἐστιν δόξα εἰς τοὺς αἰῶνας [ἀμήν add. A 2.] .” Καὶ εἰπὼν ταῦτα ἅγιος τοῦ Θεοῦ Τρύφων ἐκράτησε τῆς χειρὸς τὴν παῖδα καὶ εἶπεν αὐτῇ [(εἰπὼν - αὐτῆ) ταῦτα εἰπὼν ἐκρ. τὴν παῖδα καὶ εἶπεν A 2; (ἐν ἀληθείᾳ - αὐτῇ) ἀνάστησον τὴν παῖδα ταύτην ἐξωρίσας τὸν ἀρχέκακον ἐχθρὸν ἐξ αὐτῆς καὶ κρατήσας τῆς χειρὸς (αὐτὴς in marg.) εἶπεν A 9.] · &ldquogr;Ἐν τῷ ὀνόματι τοῦ πατρὸς καὶ τοῦ υἱοῦ καὶ τοῦ ἁγίου πνεύματος, τῷ τοὺς νεκροὺς ἐγείροντι καὶ [καί /////// A 1] τοὺς ἐν σκότει φωτίζοντι [(τῷ - φωτ.) τοῦ τοὺς ν. ἐγείραντος καὶ τ. ἐν σκ. φωτίσαντος A 2; om. A 9.] , ἀνάστηθι ἀπὸ τῶν δεσμῶν τοῦ θανάτου [(ἀπὸ - θαν.) om. A 9.] ·&rdquogr; καὶ εὐθέως ἀνέστη τὸ κοράσιον, καὶ ἐγένετο ὑγιὲς ἐνώπιον πάντων· καὶ ἐδόξασαν ἅπαντες [(ἐγένετο - ἅπ.) ἐδόξασαν πάντες A 2, 9.] τὸν Θεὸν τὸν διὰ τοῦ ἁγίου Τρύφωνος ποιοῦντα [ποιοῦντος A 2, 9.] θαυμάσια μεγάλα [om. A 2, 9.] · καὶ ἦν [(κ. ἦν) ἦν δὲ A 2.] μεγάλη χαρὰ ἐν τῷ οἴκῳ ἐκείνῳ.

[11] Μετὰ δὲ ταῦτα προσάγουσι τῷ ἁγίῳ Τρύφωνι ἄνθρωπον [(τῷ - ἄνθρ.) αὐτῶ τινα A 2, 9.] ἐπὶ κλίνης βεβλημένον· ὃς πάντα τὸν βίον αὐτοῦ εἰς ἰατροὺς [(εἰς ἰατ. ἰατροῖς A 2, 9.] ἀναλώσας [προσαναλώσας A 2, 9.] , [hydropicum sanat;] οὐδὲν ὠφελήθη ὑπ᾽ αὐτῶν [(ὑπ᾽ αὐτ.) om. A 2, 9.] . Ἦν γὰρ τὸ πάθος αὐτοῦ ὕδρωψ· καὶ ἐδεήθησαν τοῦ ἁγίου Τρύφωνος [(τ. ἁγ. Τρ.) αὐτοῦ A 2, 9.] , ὅπως αὐτὸν θεραπεύσῃ. δὲ ἅγιος τοῦ Θεοῦ [(τ. Θ.) om. A 2.] Τρύφων [( - Τρ.) om. A 9.] ἀνατείνας τὰ ὄμματα [δὲ τὸ ὄμμα A 9.] εἰς τὸν οὐρανόν [τὸ ὄμμα εἰς τ. οὐρ. ἀνατ. A 2.] , φωνῇ μεγάλῃ ἐδεήθη τοῦ Θεοῦ καὶ [om. A 2; (ἐδ. τ. Θ. κ.) om. A 9.] εἶπεν [λέγων A 2.] · &ldquogr;Ὀ Θεὸς αἰώνιος ἀληθινὸς καὶ μέγας καὶ [(ὁ ἀλ. - καὶ) μέγας ἀλ. A 2; (θελήμ. - ἀγαθ.) om. A 2; (ὁ αἰών. - ἀγαθ.) μέγας ἀλ. A 9.] γνωριζόμενος διὰ τῶν ἐντολῶν τοῦ Χριστοῦ σου, θελήματί σου καὶ ἀγαθότητι ἀνοίγων θησαυροὺς ὑδάτων καὶ εἰς ῥεῖθρα ποταμῶν καταράσσων· καὶ νῦν ἄνοιξον, δέσποτα κύριε Θεός, τῇ σῇ ἀγαθότητι καὶ φιλανθρωπίᾳ [(εἰς - φιλανθρ.) διδοὺς ὄμβρον (ὄμβρους A 9) τῆ γῆ καὶ νῦν δέσποτα τῆ σῆ ἀγαθότητι ἄνοιξον A 2, 9.] θησαυροὺς ἐλέους καὶ οἰκτιρμῶν [(κ. οἰκτ.) om. A 2; σου A 9.] καὶ λῦσον τὸ τοῦ πάθους ῥεῖθρον [(τ. π. ῥ.) πάθος A 9; ῥεῖθρον A 2.] τῆς ἀσθενείας τοῦ ἀνθρώπου τούτου, χαριζόμενος αὐτῷ τὰ αἰτήματα [(τὰ αἰτ.) διὰ τοῦ ἐλέους σου τὸ αἴτημα A 2.] αὐτοῦ εἰς δόξαν καὶ τιμὴν [(κ. τ.) om. A 2, 9.] τοῦ ἁγίου ὀνόματός σου [om. A 9; σου ὀνόμ. A 2.] · καὶ ἀνάστησον αὐτὸν ὑγιῆ, ἵνα δοξάζηται τὸ πανάγιον ὄνομά σου εἰς τοὺς αἰῶνας, ἀμήν.&rdquogr; Καὶ ταῦτα εἰπὼν ἅγιος Τρύφων [(ἀνάστ. - Τρ.) στραφεὶς A 2, 9.] ἐκράτησεν αὐτὸν [om. A 2, 9.] τῆς χειρὸς καὶ εἶπεν αὐτῷ· &ldquogr;Ἐν τῇ δόξῃ καὶ δυνάμει Ἰησοῦ [om. A 9; τοῦ A 2.] Χριστοῦ, ἀνάστα ὑγιὴς ἀπὸ τῆς νόσου καὶ τῆς ἀσθενείας σου [(ἀπὸ - σου) om. A 2, 9.] ·&rdquogr; καὶ εὐθέως ἀνέστη ἀπὸ τῆς κλίνης καὶ ἀπῆλθε [ἐξῆλθεν A 2.] τὸ πάθος ἀπ᾽ [om. A 2.] αὐτοῦ καὶ ἐγένετο ὑγιὴς ἐνώπιον πάντων [(ἐν. π.) om. A 2.] · καὶ ἐδόξασαν ἅπαντες τὸν Θεὸν καὶ τὸ μακάριον παιδίον Τρύφωνα [(ἀπῆλθε - Τρ.) πάντες ἐδόξασαν τὸν Θεόν A 9; (καὶ τὸ - Τρ) om. A 2.] .

[12] [dum orat] Ἦν δὲ μακάριος [ἅγιος A 2, 9; τοῦ Θεοῦ add. A 2.] Τρύφων θαλπόμενος ὑπὸ τοῦ ἁγίου πνεύματος καὶ ἀγγελικὴ [(ὑπὸ - ἀγγ.) ὑπὸ ἁγ. πν. ἀγγ. δὲ A 2.] δύναμις παρήδρευεν αὐτῷ. Ποιῶν δὲ [γὰρ A 2.] θαυμάσια μεγάλα, ἐδόξαζεν τὸν Θεὸν ἀκαταπαύστως [om. A 2.] αὐξανόμενος τῇ σωματικῇ [om. A 2.] ἡλικίᾳ [αὐτοῦ add. A 2.] καὶ προκόπτων ἐν χάριτι Θεοῦ· [om. A 2.] [Luc. 2, 52.] τέλειον δὲ τὸν στέφανον αἰτούμενος παρὰ [τοῦ add. A 2.] Χριστοῦ ἔθηκεν ἑαυτὸν ἅγιος Τρύφων ἐπὶ [(ἑαυτὸν - ἐπὶ) τὸ A 2.] πρόσωπον ἐνώπιον τοῦ Θεοῦ δεόμενος καὶ [(ποιῶν - καὶ) καὶ θεὶς τὸ πρόσωπον αὐτοῦ ἐπὶ τὴν γῆν ἐδέετο τοῦ Θεοῦ A 9.] λέγων· &ldquogr;Κύριε Θεὸς τῶν ὅλων, τὸν οὐρανὸν τανύσας καὶ [(ἐνώπιον - καὶ) αὐτὸ ἐπὶ A 2.] τὴν γῆν ἑδράσας [(τῶν ὅλ. - ἑδράσας) τοῦ οὐρανοῦ καὶ τῆς γῆς A 9; δεόμενος καὶ λέγων κύριε Θεὸς τῶν ὅλων τὸν οὐρανὸν τανύσας τὴν δὲ γῆν ἑδ. A 2.] καὶ περιτειχίσας τὰ πλάτη τῆς θαλάσσης τῷ ἁγίῳ καὶ φοβερῷ καὶ ἐνδόξῳ ὀνόματί σου, περιτείχισον κἀμὲ [(καὶ π. - κἀμὲ) περιπατήσας ἐπὶ τῆς θαλάσσης ὡς ἐπὶ ἐδάφους περιτείχισον A 2, 9; με add. A 9.] τὸν δοῦλόν σου τῇ μεγάλῃ σου καὶ φοβερᾷ θεότητι προσδεξάμενος τὰ τῆς τεταπεινωμένης [(τῇ - τεταπ.) τῆ μεγ. θ. σου καὶ προσδ. τὰ τῆς τεταπ. A 2; καὶ πρόσδεξαι τὰ τῆς ταπεινῆς A 9.] μου ψυχῆς δάκρυα, ὅτι ἔκλινα ἐνώπιόν σου, Κύριε, αὐχένα καρδίας, γόνατα δὲ συγκέκυφα αἰτούμενος τὴν παρὰ σοῦ εἰς αἰῶνας μένουσαν ζωήν [(ὅτι - ζωήν). om. A 9; ἔκλ. γὰρ αὐχένα σώματος ἐνώπιόν σου γόν. δὲ συνέκαμψα αἰτ. τὴν π. σ. μένουσαν εἰς αἰῶνας ζωὴν ἧς μὴ στηρήσης με ἐλεήμων A 2.] .” [accedit mulier caeca,] Καὶ ταῦτα εὐχομένου [κ. τ. εὐχ. προσευχομένου δὲ A 9.] τοῦ ἁγίου Τρύφωνος, ἔρχεται ἐκ τῆς ἐρήμου γυνὴ [γ. ἐκ τῆς ἐρ. A 9.] τυφλὴ παράξηρος ὅλη δι᾽ ὅλου κεκερδημένη ὑπὸ τοῦ διαβόλου, ἐν ᾗ κατῴκουν [(ἐν κατ.) ἐνοικοῦν γὰρ ἐν αὐτῆ A 2, 9.] δαιμόνια δέκα [δέκα δ. A 9.] . Ἰδὼν δὲ αὐτὴν ἅγιος [μακάριος A 9; ταύτην ἰδὼν τήμιος A 2.] Τρύφων ἔκθαμβος ἐγένετο καὶ λέγει αὐτῇ· &ldquogr;Εἶπέ μοι, γῦναι, τίς εἶ καὶ πόθεν ἦλθες ἐνθάδε;&rdquogr; δὲ ἀπεκρίθη αὐτῷ καὶ εἶπεν· &ldquogr;Ἐγὼ μήτηρ εἰμὶ πάντων τῶν ἀκαθάρτων πνευμάτων· ἵνα δὲ ἴδῃς ὅτι οὐκ οἰκῶ μόνη [(ἐγένετο - μόνη) γενόμενος ἐπὶ τῆ συμφορᾶ τοῦ γυναίου ἐπικαλεσάμενος τὸν κύριον λέγει αὐτῆ τίς εἶ καὶ πόθεν ἦλθες; δὲ εἶπεν ἐγώ εἰμι πάντων τῶν ἀκαθάρτων (ἀκαθαρσιῶν A 9) μήτηρ ἵνα δὲ εἴδης ὅτι μόνη οὐκ οἰκῶ A 2, 9.] ὧδε, ἀλλὰ μετὰ δέκα τέκνων, κατεσκήνωσα ἐν τῷ σώματι [σκηνώματι A 2.] τούτῳ.&rdquogr; Καὶ ἅγιος τοῦ Θεοῦ [( - Θεοῦ) om. A 2; (τ. Θ.) om. A 9.] Τρύφων λέγει αὐτῇ [om. A. 9.] · &ldquogr;Τίς σε [τί σοι A 9; τίς σοι A 2.] ἐκέλευσεν ὧδε, ἐπικεκατηραμένον πνεῦμα, ἐλθεῖν;&rdquogr; δὲ εἶπεν· &ldquogr;Ἔγνων σε, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων [(ὧδε - Τρ.) ἐπιτετημημένον (ἐπιτιμημένον A 9) πν. ἐνταῦθα ἐλθεῖν καὶ εἶπεν δαίμων ἔγνων A 2, 9.] , ὅτι μέλλεις ἐνταῦθα ἔρχεσθαι [ἐλθεῖν A 9.] · καὶ μὴ φέρουσα τὴν φρικτήν σου ἐπιστασίαν, ἰδοὺ [om. A 2, 9.] πάρειμι μετὰ τῆς οἰκίας μου, καὶ τῶν τέκνων μον.&rdquogr; δὲ ἅγιος [τήμιος A 2, 9.] Τρύφων στενάξας ἐπῆρεν τὰς χεῖρας αὐτοῦ [om. A. 2.] εἰς τὸν οὐρανὸν καὶ εὐξάμενος [εὐξαμένου A 1.] ἐπὶ [om. A 2, 9.] πολύ [om. A 2, 9.] , ἐπέθηκεν τὰς χεῖρας αὐτοῦ [τὰς τημίας αὐτοῦ Χ. A 2.] ἐπάνω [ὑπεράνω A 2, 9.] τῆς κεφαλῆς τῆς γυναικός [(τ. γ.) om. A 2, 9,] · καὶ [om. A 9.] ἤρξαντο οἱ δαίμονες ἄλλῃ καὶ ἄλλῃ φωνῇ κράζειν καὶ λέγειν [(κ. λ.) om. A 2, 9.] · &ldquogr;Οὐαὶ ἡμῖν, ὅτι [ A 9.] ὑπὸ ἑπταετοῦς παιδίου εἰς τὴν γέενναν τοῦ πυρὸς ἐκπεμπόμεθα· ἰδοὺ [om. A 2, 9.] τοσαῦτα ἔτη εἰς ταύτην τὴν οἰκίαν [(εἰς - οἰκ.) om. A 9; ταύτην add. A 2.] ἐσμὲν μετὰ τῆς μητρὸς ἡμῶν· καὶ νῦν ὑπὸ ἑπταετοῦς παιδίου διωκόμεθα.&rdquogr; Καὶ ἅγιος Τρύφων λέγει αὐτοῖς· &ldquogr;Τὰ ἀκάθαρτα πνεύματα καὶ πονηρά, [quam a daemonio pessimo] ἐξέλθετε ἀπὸ τοῦ πλάσματος τοῦ Θεοῦ [(ἑπταετ. - Θεοῦ) παιδίου διωχ. δὲ ἅγ. Τρ. λ. αὐτ. ἐξέλθατε ἀκάθαρτα πνεύματα A 2, 9.] καὶ μὴ φλυαρεῖτε.&rdquogr; Τὰ δὲ πνεύματα ἐπιτιμηθέντα ὑπὸ τοῦ ἁγίον ἐσπάρασσον [(ἐπιτ.-ἐσπ.) ἐτάραξαν A 9; ἐπιτ. ἐσπάραξαν A 2.] τὴν γυναῖκα καὶ ὠλόλυζον μὴ θέλοντα ἐξελθεῖν· ἐπέμποντο γὰρ ὑπὸ τοῦ ἁγίου [om. A 2.] Τρύφωνος εἰς τὴν γέενναν τοῦ πυρὸς καὶ εἰς τὸ σκότος τὸ ἐξώτερον. Καὶ δαίμων λέγει τῷ ἁγίῳ Τρύφωνι· &ldquogr;Εἶπόν σοι ὅτι ἐγώ εἰμι μήτηρ πάντων τῶν ἀκαθάρτων πνευμάτων, καὶ θέλεις με φοβεῖν καὶ ἐκβάλλειν [(καὶ εἰς - ἐξβάλλ.) καὶ δαίμ. εἶπεν πρὸς τὸ παιδίον (τὸν ἅγιον Τρ. A 9) εἴπόν σοι ὅτι ἐγώ εἰμι πάντων τῶν ἀκαθ. πν. (τῶν ἀκαθαρσιῶν A 9) μήτηρ A 2 9.] ;” Καὶ ἐγέλασεν ἅγιος παῖς Τρύφων καὶ εἶπεν αὐτῷ· &ldquogr;Τοῦ Θεοῦ μου κελεύοντος, ἔξελθε ἀπὸ τῆς ὥρας ταύτης, οὗ οἶκος ἔχει γενέσθαι τὸ σκήνωμα τοῦτο.&rdquogr; δὲ δαίμων ὀργισθεὶς εἶπεν πρὸς τὸν ἅγιον Τρύφωνα· &ldquogr;Εἰ ἐκβάλῃς με, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων, γίνωσκε ὅτι [(ὁ ἅγ. ὅτι) τὸ παιδίον (παῖς τοῦ Χριστοῦ A 9) Τρ. κ. εἶπ. τοῦ Θ. μ. θέλοντος (κελεύοντος A 9) ἔξ. τοῦ Θεοῦ μοῦ γὰρ καὶ κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ (τοῦ - Χρ. om. A 9, add. οὗ) οἶκος ἔχ. γεν. τ. σκ. τ. δὲ δαίμων ὀργ. εἶπεν εἰ (om. A 2) A 2, 9.] κατὰ σοῦ ἔχω ἐξελθεῖν [ἐξ. ἔχω A 2.] .” Καὶ ἅγιος τοῦ Θεοῦ Τρύφων εἶπεν αὐτῷ [(τ. Θ. - αὐτῷ) Τρ. εἶπεν A 2, 9.] · &ldquogr;Μόνον ἔξελθε [πνεῦμα ἀκάθαρτον add. A 2.] τάχιον [ἐν τάχει A 2, 9.] καὶ τῷ Κυρίῳ μελήσει [(κ. μ.) Θεῶ μου μέλη A 9; Θεῶ μελλήσοι A 2.] περὶ τούτου.&rdquogr; Καὶ μὴ ἔχων τί ποιῆσαι ἀκάθαρτος καὶ πονηρὸς [(ἀκ. κ. π.) om. A 2, 9.] δαίμων ἀναφωνεῖ μέγα καὶ λέγει· &ldquogr;Ἐν Ῥώμῃ με δεῖ παραγενέσθαι [γενέσθαι A 2.] διὰ Τρύφωνα, ἵνα κἀκεῖ ἔλθῃ ὑπ᾽ ἐμοῦ φωνούμενος.&rdquogr; Καὶ εἶπεν αὐτῷ ἅγιος [(αὐτῷ ἅγ.) om. A 2.] Τρύφων [(με - Τρ.) δεῖ με παραγ. διὰ Τρύφωνα καὶ λέγει ἅγιος Τρ. A 9.] · &ldquogr;Κἀκεῖθέν σε διώξω [(σ. δ.) διώκωσαι A 2.] , τοῦ Θεοῦ μου θέλοντος. Τί οὖν πολλὰ λαλεῖς; ἔξελθε [ἐν τάχει add. A 2.] , ἀκάθαρτον καὶ ἐπιτετιμημένον πνεῦμα φρίξαν καὶ φοβηθὲν τὸ ὄνομα τοῦ Χριστοῦ [(ἀκάθ. - Χρ.) om. A 2; (τί οὖν - Χρ.) om. A 9.] .” Τότε δαίμων σπαράξας τὴν γυναῖκα [καὶ add. A 2.] ἐξῆλθεν ἀπ᾽ αὐτῆς. [liberat;] Καὶ ἔπεσεν γυνὴ παρὰ τοὺς πόδας τοῦ ἁγίου Τρύφωνος ὥσπερ νεκρά. δὲ ἅγιος Τρύφων τοῦ σταυροῦ τὸ σημεῖον ποιήσας ἥπλωσε τὰς χεῖρας εἰς τὸν οὐρανόν. Καὶ εὐξάμενος πρὸς Κύριον λέγει [(ἁγίου - λέγει) τημίου Τρ. τὸ δὲ παιδίον ἅγ. Τρ. τὸ σημ. τοῦ στ. ποιήσας ὕψωσε τὰς χεῖρας αὐτοῦ εἰς τὸν οὐρ. καὶ ηὔξατο καὶ ἁπλώσας ἔθηκεν αὐτὰς ἐπάνω τῆς κεφαλῆς τῆς γυναικὸς καὶ εἶπεν A 2.] αὐτῇ· &ldquogr;Ὁ ἐλεήσας σε Θεός, γῦναι [om. A 2.] , αὐτὸς καὶ [om. A 2.] ἀναστήσει σε ἐκ τῆς γῆς.&rdquogr; Καὶ εὐθέως ἠγέρθη γυνή, καὶ ἐσφράγισεν αὐτῆς [(καὶ - αὐτης) ὡς δὲ κατεσφράγησεν A 2.] τοὺς ὀφθαλμοὺς μακάριος Τρύφων [(ὁ - Τρ.) αὐτῆς A 2.] καὶ τὰ μέλη τοῦ σώματος ὅλου [εὐθέως A 2.] καὶ ἀνέβλεψεν [ γυνὴ add. A 2.] · καὶ ἐγένετο ὑγιὴς ἐνώπιον πάντων· καὶ πάντες μιᾷ φωνῇ ἐδόξασαν [ἐδόξαζον A 2.] τὸν Θεόν, τὸν διὰ τοῦ ἁγίου Τρύφωνος ποιοῦντα μεγάλα θαυμάσια. Ἐμακάριζον δὲ καὶ τὸν ἅγιον Τρύφωνα [(τὸν διὰ - Τρ.) καὶ ἐμεγάλυνον τὸ παιδίον Τρ. A 2; (καὶ ἔπεσεν - Τρ.) om. A 9.] .

[13] [item uxorem Procli senatoris;] δὲ πονηρὸς καὶ ἀκάθαρτος [(πον. καὶ ἀκ.) om. A 2.] δαίμων ἐξελθὼν κατῴκησεν ἐν Ῥώμῃ ἐν σκηνώματι γυναικὸς Πρόκλου τοῦ [om. A 2.] συγκλητικοῦ καὶ δεινῶς αὐτὴν διετίθετο· ὅθεν [(δ. ὅθ.) διέθετο καὶ A 2.] διὰ τριῶν ἡμερῶν [(ὁ δὲ - ἡμ.) καὶ εἰσῆλθεν ἐν Ῥώμη εἰς γυναῖκά τινος συγκλ. καὶ A 9.] ἤρξατο ἐπιφωνεῖν [φωνεῖν A 2.] τὸν ἅγιον [(τὸν ἅγ.) τὸ παιδίον A 2.] Τρύφωνα. Καὶ ἀποσταλέντες τινὲς ἐπὶ ἡμέρας πολλὰς ἐζήτουν αὐτὸν [(καὶ - αὐτὸν) ὅθεν τινὲς ἀποσταλέντες ἐπεζήτουν A 2, 9; αὐτὸν ἐπὶ ἡμέρας πολλὰς add. A 2; τὸν ἅγιον Τρ. add. A 9.] κατὰ πόλιν καὶ κώμην καὶ ἀγρόν, καὶ μόλις εὗρον αὐτὸν ἐν νάπαις προβάτοις [προβατίοις A 9.] ἀκολουθοῦντα· καὶ λαμβάνουσιν αὐτὸν ἐπὶ τοῦ ζῴου καὶ ἀπάγουσιν εἰς Ῥώμην [(τοῦ ζ. - Ῥ.) τὸ ζῶον καὶ ἄγουσιν αὐτὸν A 2, 9; ἐπὶ Ῥώμην A 9; ἐν Ῥώμη A 2.] . Ἐγγίζοντος δὲ τοῦ ἁγίου [μακαρίουA 2.] Τρύφωνος τῇ οἰκίᾳ [ἐγγίσας δὲ τὴν οἰκίαν A 9.] Πρόκλου, δαίμων κινήσας τὴν γυναῖκα ἐξέρχεται εἰς ἀπάντησιν αὐτοῦ. Καὶ ἰδὼν τὸν δίκαιον εἶπεν αὐτῷ [(ἐξ.-αὐτῷ) αὐτοῦ ὑπήντησεν αὐτοῦ (prius αὐτὴν) μετὰ δρόμου καὶ ἰδὼν αὐτὸν εἶπεν A 2; αὐτοῦ λέγει A 9.] &ldquogr;Καλῶς ἐλήλυθας [ἐλήλυθα A 1.] , δοῦλε τοῦ Θεοῦ Τρύφων.&rdquogr; Καὶ ἀποκριθεὶς ἅγιος λέγει αὐτῷ· &ldquogr;Κατάθεμά σοι, ἐπικεκατηραμένε δαίμων.&rdquogr; Λέγει αὐτῷ δαίμων· &ldquogr;Οὐκ εἶπόν σοι, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων, ὅτι καὶ [(καὶ ἀποκ. - καὶ) εἶπεν δὲ αὐτῶ ἅγιος κατάθεμά σοι (σε A 9) κατηραμένε δ. λέγει (εἶπεν δὲ A 9) δ. (τῶ ἁγίω Τρύφωνι add. A 2) οὐκ εἶπόν σοι ὄτι A 2, 9.] ἐν Ῥώμῃ σε χρὴ [δεῖ A 2; δεῖ σε A 9.] ἐλθεῖν ὑπ᾽ ἐμοῦ φωνούμενον;&rdquogr; Καὶ εἶπεν αὐτῷ [(ὑπ᾽-αὐτῷ) om. A 2, 9.] ἅγιος [( ἅγ.) om. A 2.] Τρύφων [εἶπεν add. A 2, 9.] . &ldquogr;Ἐδόκεις, ἄθλιε [om. A 2, 9.] , ὅτι ὀκνῆσαι ἔχω [εἶχον A 2.] ἐλθεῖν; ἰδοὺ πάρειμι τοῦ Θεοῦ [μου add. A 9.] συνοδεύαντός [συνευδοκοῦντος A 9.] μοι· λοιπὸν ἔξελθε ἐν τάχει, πνεῦμα ἀκάθαρτον, καὶ μὴ φλυάρει.&rdquogr; δαίμων λέγει αὐτῷ· &ldquogr;Μή μοι χόλα, ἅγιε τοῦ Θεοῦ Τρύφων· οἶδα γὰρ ὅτι ἐπὶ τούτῳ πάρει τοῦ διῶξαί με καὶ ἐκ τῶν ἐντεῦθεν.&rdquogr; Τότε πονηρὸς καὶ ἀκάθαρτος δαίμων ἀφρίσας τὴν γυναῖκα καὶ ῥήξας αὐτὴν ἐπὶ τὴν γῆν [(λοιπὸν-γῆν) ἔξελθε καὶ μὴ φλ. καὶ δαίμων εἶπεν μὴ χόλα οἶδα γὰρ ὅτι ἐπὶ (ἐν A 9) τούτω παρεγένου τοῦ διῶξαι (ἐκδιῶξαι A 2) με καὶ εὐθέως δαίμων ἀφρίσας καὶ ῥήξας αὐτὴν A 2, 9.] ἐξῆλθεν ἀπ᾽ αὐτῆς [(ἀπ᾽ αὐτῆς) ἀπὸ τῆς γυναικὸς A 2.] . καὶ ὥρκισεν [(κ. ὥρκ.) ὅρκισεν δὲ A 2, 9.] αὐτὸν ἅγιος Τρύφων εἰς τὸ ἀκοίμητον πῦρ ἀπελθεῖν καὶ εἰς τὸ σκότος τὸ ἐξώτερον [(εἰς τὸ-ἐξ.) ἀπελθεῖν εἰς τὸ πῦρ τὸ ἐξ. (αἰώνιον A 9) A 2, 9.] . καὶ ἀπῆλθεν δαίμων ὀλολύζων πικρῶς [om. A2.] . δὲ ἅγιος Τρύφων ἐκάλεσεν τὸν ἄνδρα αὐτῆς Πρόκλον καὶ εἶπεν αὐτῷ· &ldquogr;Ἴδε [ἰδοὺ A 2, 9.] γυνή σου τοῦ Θεοῦ μου θέλοντος ὑγιαίνει [ὑγ. τ. Θ. μ. θ. A 2.] . ἀπόλαβε αὐτὴν ἐρρωμένην καὶ σωφρονοῦσαν ὡς τὸ πρότερον, καὶ δόξαζε κύριον τὸν Θεὸν ἡμῶν [(ὐγ.-ἡμῶν) om. A 2; ὑγιεῖς γέγωνεν A 9.] .” δὲ Πρόκλος [om. A 2, 9.] ἔπεσε παρὰ τοὺς πόδας αὐτοῦ [τοῦ ἁγίου Τρύφονος A 2.] καὶ ἐδεήθη αὐτοῦ [(καὶ-αὐτοῦ) om. A 9.] λέγων· &ldquogr;Κἀμοὶ [καὶ ἐμοὶ A 2.] πρόσευξαι, θεράπων τοῦ Χριστοῦ τίμιε [(θεράπ.-τίμιε) παιδίον τίμιον καὶ ἅγιον A 2.] Τρύφων, ἵνα ἐλεήσας Θεὸς [om. A 2.] διὰ σοῦ τὴν γυναῖκά μου κἀμὲ [καὶ ἐμὲ σπλαγχνησθεὶς A 2.] ἐλεήσῃ.&rdquogr; Καὶ εἶπεν αὐτῷ ἅγιος Τρύφων· &ldquogr;Γένοιτό σοι πάντοτε ἔχειν βοηθὸν νυκτὸς καὶ ἡμέρας τὸν κύριον Ἰησοῦν Χριστόν [(πάντοτε-Χριστὸν) Χριστὸς βοηθὸς ν. καὶ ἡμ. A 2.] .” Καὶ παρέδωκεν αὐτῷ [αὐ τὸν A 2.] τὴν γυναῖκα αὐτοῦ ὑγιῆ ὡς τὸ πρότερον εἰς τὰς χεῖρας αὐτοῦ [(ὡς-αὐτοῦ) om. A 2.] . καὶ ἐγένετο χαρὰ μεγάλη [om. A 2.] ἐν τῇ οἰκίᾳ Πρόκλου τοῦ συγκλητικοῦ, τοῦ ἁγίου Τρύφωνος ἐπιδημήσαντος ἐν τῇ Ῥώμῃ [(κἀμοὶ-Ῥώμῃ) εὔξαι ἵνα καὶ ἐμὲ Θεὸς ἐλεήσει καὶ ἐπευξάμενος αὐτοῖς πάντες ἔδωκαν δόξαν τῶ Θεῶ A 9.] . [ab angelis in patriam reducitur.] δὲ τίμιος καὶ [(τ. κ.) om. A 9.] ἅγιος [(τοῦ συγκ.-ἅγιος) δὲ A 2.] Τρύφων νυκτὸς ἡρπάγη ὑπὸ τῶν [om. A 9.] ἁγίων ἀγγέλων [(τ. ὰγ ἀγγ.) ἀγγέλου A 2.] καὶ ἀποκατέστη [ἀπεκατηστάθη A 2, 9.] ἐν Καμψάδου [Σαψάδου A 2; τἡ Σμψάδου A 9.] κώμῃ εἰς τὴν πατρίδα αὐτοῦ, ὅπου καὶ αἱ δυνάμεις αὐτοῦ καὶ τὰ μεγαλεῖα αὐτοῦ καὶ τὰ ἰάματα αὐτοῦ ἕως τῆς σήμερον ἡμέρας ἐκτελοῦνται, εἰς δόξαν Θεοῦ πατρὸς καὶ κυρίου Ἰησοῦ Χριστοῦ καὶ ἁγίου πνεύματος. δὲ ἅγιος Τρύφων προκόπτων ἐν σαφίᾳ καὶ ἡλικίᾳ, δυνάμεις πολλὰς ἐξετέλει, βοηθὸν ἔχων τὸν Θεὸν καὶ τὸν Χριστὸν αὐτοῦ καὶ τὸ ἅγιον καὶ ζωοποιὸν πνεῦμα, ὅτι αὐτοῦ ἐστιν βασιλεία καὶ δύναμις καὶ δόξα εἰς τοὺς αἰῶνας τῶν αἰώνων, ἀμήν [] (εἰς τὴν-ἀμήν) ὅπου καὶ αἱ δυνάμεις καὶ τὰ ἰάματα ἕως σήμερον ἐπιτελοῦνται· δὲ θεομήμητος Τρ. ἦν προκόπτων ἐν τῆ ἡλικία βοηθὸν ἔχων τὸν Θεὸν καὶ πατέρα καὶ τὸν υἱὸν αὐτοῦ τὸν κύριον ἡμῶν Ἰησοῦν Χριστὸν καὶ τὸ ἅγιον πνεῦμα δόξα εἰς τοὺς αἰῶνας, ἀμήν A 2; ἐπιτελῶν ἰάσεις πολλὰς ἐν Χριστῶ Ἰησοῦ τῶ κυρίω ἡμῶν δόξα καὶ τὸ κράτος νῦν καὶ ἀεὶ καὶ εἰς τοὺς | A 9.

III. PASSIO S. TRYPHONIS ALTERA

Tryphon martyr Romae cultus (S.)
Respicius martyr Romae cultus (S.)
Nympha martyr Romae culta (S.)

E codicibus Parisiensibus bibliothecae Nationalis gr. 1450 (= M 1), 1178 (= M 2), 1529 (= M 3), 1500 (= M 4), Coislin 307 (= M 5). Cf. Comm. praev. num. 6.

Μαρτύριον τοῦ ἁγίου καὶ ἐνδόξου τοῦ Χριστοῦ [(καὶ ἐνδ. τ. Χ.) om. M 2, 3, 5.] μάρτυρος [μεγαλομάρτυρος M 2, 3, 5.] Τρύφωνος.

[1] [Ab apostolis mundus ad Deum convertitur.] Τοῦ κυρίου καὶ Θεοῦ καὶ σωτῆρος ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ μετὰ τὴν [θειαν καὶ add. M 3, 5.] θεανδρικὴν αὐτοῦ πρὸς ἀνθρώπους ἐπιφάνειαν καὶ τὴν ἐκ νεκρῶν τριήμερον ἔγερσιν καὶ πρὸς τὸν πατέρα μετὰ δόξης ἀνάληψιν [ἐπανάληψιν M 3.] , ἐπὶ τοὺς μαθητὰς καὶ ἀποστόλους τὸ πνεῦμα τὸ ἅγιον ἐκχεαμένου καὶ γνώσεως αὐτοὺς καὶ θείας [θ. κ. M 3, 5] δυνάμεως [(αὐτοὺς-δυν.) om. M 2, 4.] πλήρεις ἐργασαμένου, ἐκ τοῦ πληρώματος αὐτῶν σύμπασα μετέλαβε γῆ καὶ πάντες ἄνθρωποι τῆς ἐξ αὐτῶν πηγαζούσης μετέχοντες δωρεᾶς, τοῦ σκότους μὲν τῆς ἀγνοίας ἀπηλλάττοντο, τῷ ἀληθινῷ δὲ τῆς θεογνωσίας προσῳκειοῦντο φωτί. Καθάπερ γὰρ ἀστραπαὶ θεῖαι καὶ διαφανεῖς οἱ ἀπόστολοι τὰ πέρατα διαδραμόντες, καὶ ἄλλος ἄλλο τῆς οἰκουμένης μέρος διακληρωσάμενοι καὶ πᾶν ἔθνος καὶ πᾶσαν χώραν ἑαυτοῖς καὶ πόλιν διανειμάμενοι, τὸν τῆς ἀληθείας σπινθῆρα τούτοις ἐνέβαλον, ὃς κατ᾽ ὀλίγον ἐν τοῖς ἐπιτηδείοις διαναπτόμενος, εἰς περιφανῆ καὶ ἀέριον ἀπέβη πυρσόν.

[2] Οὕτως πίστις τὴν ἀρχὴν λαβοῦσα, εἰς τηλικαύτην προῆλθε περιφανῆ δύναμιν. Ταύτης μετὰ τοὺς ἀποστόλους οἱ θεῖοι μάρτυρες αἴτιοι τῆς θεοσεβείας πεφήνασιν, [Martyrum gloria.] οἳ καθάπερ σπέρμα [σπέρματα M 5.] πυρὸς ἐξ αὐτῶν λαβόντες, ἔπειτα τοῖς πειρασταῖς [M 3, πειραταῖς M 1, 2.] ὡς ἀνέμοις ἐκδοθέντες βιαίοις, οὐ μόνον ταῖς ἐπηρείαις οὐκ [M 3, om. cet.] ἀπεσβέσθησαν, ἀλλὰ καὶ λαμπρότεροι μᾶλλον δι᾽ αὐτῶν ἀπεδείχθησαν, θάλλοντες ὡς ἄμπελοι ταῖς τομαῖς καὶ τοὺς ἄλλους πόνους εὐφροσύνης ἀφορμὰς ποιούμενοι, ὥστε πόνους ἐκείνοις εἶναι τὸ μὴ πονεῖν καὶ πάσχειν κακῶς, ἡνίκα μὴ διὰ Χριστὸν πάσχωσι. Τούτων εἷς καὶ [om. M 3.] μακάριος γνωρίζεται Τρύφων, [S. Tryphonis patria.] τῆς ἀκηράτου καὶ θείας τρυφῆς ἐπώνυμος, τὸ μακάριον ὄντως τῆς ἐκκλησίας φυτόν, γῆς μὲν τὸ πρῶτον ἀνεδόθη Φρυγῶν, κώμης δὲ Καμψάδου [Alias Σαμψάδου. Supra, p. 336, annot. 1.] Ἀπαμείᾳ τῇ πόλει γειτονούσης. Εὐσεβῶν δὲ γονέων εὐσεβέστερον τέκνον ἐκφύς, οὕτως ἐκ πρώτης ἡλικίας ἀξιόθεος ἦν, ὡς πλουσίας παραυτίκα τυχεῖν τῆς ἐνεργείας τοῦ πνεύματος. Καὶ διὰ τοῦτο ποικίλαι τε νόσοι σωμάτων καὶ δαιμόνων ἅπαν τὸ φῦλον ὀνόματι μόνον [μόνῳ M 3.] Τρύφωνος ἐδραπέτευον· οὕτως πάγκαλος αὐτῷ νεότης, οὐ πρὸς ἧλικας [(οὐ π. ἥλ.) om. M 3.] , οὐ πρὸς ἄνδρας μαχίμους διαγωνιζομένη, ἀλλὰ πρὸς [αὐτοὺς add. M 5.] δαίμονάς τε καὶ νόσους [νόσων M 5.] ἀνδριζομένη. Ἀλλὰ περὶ πάντων μὲν αὐτοῦ [τῶν αὐτοῦ M 3; αὐτοῦ τῶν M 5.] θαυμάτων ἄρτι διαλαβεῖν, οὐ τοῦ παρόντος καιροῦ. Ἑνὸς δὲ μόνου μνησθεὶς καὶ δείξας ὥσπερ ἐξ ὀλίγου γεύματος τὸ πᾶν, ἐπὶ τὴν μαρτυρίαν ἐκείνου τρέψομαι τὴν διήγησιν.

[3] [Gordiani filia, a daemonio arrepta,] Χρόνων ἐνενήκοντα καὶ διακοσίων μετὰ τὴν Αὐγούστου τελευτὴν ἤδη παρῳκηκότων, Γορδιανὸς τῶν σκήπτρων ἐπιλαμβάνεται, ἀνὴρ ἕλλην μὲν τὴν θρησκείαν, οὐ βαρὺς δὲ τοσοῦτον χριστιανοῖς. Οὐ γὰρ κατὰ τοὺς ἄλλους καὶ οὗτος διωγμὸν ὑπῆρχε κεκινηκώς. Τούτῳ γίνεται θυγάτηρ μονογενής, ὥρᾳ μὲν σώματος καὶ κάλλει διαπρεπής, εὐφυΐᾳ δὲ ψυχῆς καὶ συνέσει πολλῷ μᾶλλον περικαλλής, καὶ πρὸς γραμμάτων πεῖραν καὶ παιδείας κτῆσιν αὐτὴν ἤγαγεν αμέλει. Καὶ πολὺς μὲν ὑπὲρ αὐτῆς τοῖς γονεῦσι λόγος, μηδένα μῶμον ἐπιτριβῆναι ταύτης τῇ [ἐν M 3.] παρθενίᾳ· πολὺς δὲ τοῖς πρώτοις τῆς πόλεως ζῆλος, ὥστε τοῦ γάμου ταύτης ἐπιτυχεῖν [τυχεῖν M 5.] καὶ διὰ τοῦτο [κατὰ add. M 3.] κλεῖθρά τε αὐτὴν εἶχον καὶ οἰκίαι τὸ σύνολον ἀσφαλεῖς. Ὡς ἂν δὲ καὶ τῇ πόλει Ῥωμαίων Τρύφων διαγνωσθῇ, μᾶλλον δὲ ἵνα καὶ Χριστὸς ἐν αὐτῷ δοξασθῇ, δαιμόνιόν τι πονηρὸν ἐξαπίνης τῇ κόρῇ ταύτῃ ἐπιπηδῆσαν, τί μὴ ἐποίει τῶν χαλεπῶν; ἐπῄει γὰρ ἀναιδῶς, ἐσπάραττεν ἀφειδῶς, πυρὶ καὶ ὕδασιν [ὕδατι M 3.] ἐπερρίπτει καὶ πᾶσι τρόποις αὐτῆς ἐνεμαίνετο [ἐλυμαίνετο M 1, 5.] τῇ ζωῇ [τὴν ζωὴν M 5.] . Ἀλλ᾽ οὕτως αὐτῆς μὲν δαίμων. Οὐδὲν δὲ ἧττον αὐτὴ τῶν γονέων ἐδείκνυτο μάστιξ [μάστιξι M 1.] , τὰ αὐτῶν σπλάγχνα σπαράττουσα καὶ τὸν πᾶσι μισητὸν θάνατον εὐκτὸν αὐτοῖς χρῆμα ποιοῦσα· ἦν γὰρ τὸ πάθος μετὰ τῆς αἰσχύνης καὶ πρὸς θεραπείαν ἀνέλπιστον. Καὶ γὰρ ἰατροὶ μὲν ἅπαντες ἀπηγόρευον [ἀπηγόρευαν M 1.] , σοφοὶ δὲ ἠπόρουν· ἐπίνοια δὲ οὐδεμία πρὸς τοσοῦτον ἐξαρκοῦσα κακὸν ἦν, ἕως αὐτὸ τὸ πονηρὸν πνεῦμα κρείττονι δυνάμει δηλαδὴ συνωθούμενον [συνωθούμενοι M 3.] ἐβόα τε ἰσχυρῶς καὶ τὸν οἰκεῖον ὡμολόγει διώκτην· διώκτην μὲν ἐκείνου, τῆς ὑπ᾽ αὐτοῦ δὲ στρεβλουμένης κόρης θεραπευτήν· &ldquogr;Εἰ μή Τρύφων ἔλθοι, φησίν, οὐκ ἀνήσω τὴν παῖδα σοβῶν· οὐκ ἐκστήσομαι ταύτης εἰ μὴ Τρύφωνα ὧδε γενόμενον ἴδω.”

[4] [adventante Tryphone]Αὐτίκα τοίνυν γράμματά τε βασιλικὰ καὶ μηνύματα παρὰ πᾶσαν ἐφοίτα τὴν οἰκουμένην, καὶ πᾶς ἠρευνᾶτο τόπος καὶ διὰ πάσης γλώττης Τρύφων ἤδετο, Τρύφων ἀνεκαλεῖτο [ἐκαλεῖτο M 5.] . καὶ πάντες ὅσοι γε ὑπὲρ γῆν ἦσαν εἰς δύο διῃροῦντο ταῦτα, Τρύφωνα ζητεῖν περὶ Τρύφωνος ἠρωτᾶσθαι. Ἐπεὶ δὲ καὶ μέχρι Φρυγίας ζήτησις ἦν, δῆλος Τρύφων ἤδη καθίσταται καὶ πρὸς τῇ Καμψάδου κώμῃ διατρίβων εὑρίσκεται, χηνῶν ἐπιμελητὴς καὶ νομεὺς τοσοῦτος. Ὁμολογήσας δὲ αὐτὸς εἶναι Τρύφων, αὐτὸς ζητούμενος, παραπέμπεται μὲν αὐτίκα διὰ τῶν εὑρηκότων τοῖς ὑπάρχοις Πομπηἳανῷ [πομπιανῶ M 1, 3, 5.] καὶ Προτεστάτῳ· αὐτοὶ δὲ τοῦτον ἵπποις τοῖς [om. M 5.] δημοσίοις ἐπιβιβάσαντες, εἰς Ῥώμην τῷ [τὸ /// M 2.] αὐτοκράτορι διαπέμπουσιν. μὲν οὖν ἦνυεν ὀξύτατα τὴν ὁδοιπορίαν [(τὴν ὁδ.) om. M 2.] . ἔτος δὲ ἦν αὐτῷ τότε τῆς ἡλικίας ἑπτακαιδέκατον [ἕβδομον πρὸς τοῖς δέκα M 5.] . Τὸ πνεῦμα δὲ τῆς αὐτοῦ παρουσίας αἰσθόμενον αὐτό τε κακῶς ἔπασχε καὶ κακῶς ἐποίει τὴν κόρην· ἔπειτα καὶ ὀλοφυρομένῳ ἐῴκει· &ldquogr;Οὐκέτι μοι ἐφεῖται&rdquogr; λέγον &ldquogr;τῷδε τῷ σώματι ὡς οἰκίᾳ χρῆσθαι, ἀλλ᾽ ὅσον οὔπω καὶ ἆκον ἀπελαθήσομαι. [liberatur:] Τρεῖς γὰρ ἡμέραι τὸ μετὰ ταῦτα καὶ Τρύφων τὴν καθ᾽ ἡμῶν ἐξουσίαν [γὰρ add. M 1.] ἀνειληφὼς παραγίνεται.&rdquogr; Οὕτω πολλὰ κράξαν καὶ διασπαράξαν [(καὶ δ.) om. M 2.] τὴν κόρην ἐξῄει μηδὲν [μὴ δὲ M 3, 5.] αὐτὴν ὑπομεῖναι θαρρήσας [θαρρῆσαν M 3, 5.] τὴν τοῦ [om. M 5.] Τρύφωνος παρουσίαν.

[5] [Tryphon ad Gordianum adductus] Μετὰ τρίτην δὲ τῆς ἀπαλλαγῆς ἡμέραν, καταλαμβάνει μὲν τὴν βασιλίδα Ῥώμην ἅγιος· προσάγεται δὲ παραχρῆμα Γορδιανῷ, χρῆμα ποθεινόν· ὃν ἀσμένως βασιλεὺς δεξάμενος, οὐκ ἠγνόησεν [hic inc. M 4.] αὐτὸν εἶναι τῆς θυγατρὸς ἐκείνου θεραπευτήν, τῇ παρουσίᾳ συμβάλλων τὴν τῶν ἡμερῶν προθεσμίαν· ἵνα δὲ καὶ μείζονα δῷ τῷ πράγματι πίστιν [μ. τῶ πρ. π. δῶ M 5.] , αὐτὸν ἐκεῖνον τὸν δαίμονα θεατὸν γενέσθαι Τρύφωνα ἠξίου καὶ περὶ ὧν ἂν ἐρωτηθείη μὴ συγκαλύψαι ἀλλ᾽ εἰς φῶς ἀγαγεῖν. Ἐν ἓξ τοιγαροῦν ἡμέραις νηστείᾳ καὶ δεήσει τῇ πρὸς Θεὸν Τρύφων ἑαυτὸν ἐκδούς, ἤδη τῆς ἑβδόμης ἐφισταμένης, μείζονος τῆς κατὰ δαιμόνων ἐξουσίας ἄνωθεν ἀξιοῦται. Ἐπεὶ γὰρ ἐλύετο μὲν τὸ τῆς νυκτὸς σκότος, ἥλιος δὲ βαλὼν [βάλλων M 5.] ἀκτῖσι τὴν γῆν φαιδρὸν ἐμειδία, παρῆν μὲν βασιλεύς, παρῆν δὲ καὶ πᾶν ὅσον δορυφορικὸν καὶ ὑπήκοον, μετέωροι τὰς ψυχὰς πάντες πρὸς τὴν καινότητα τοὺ γενησομένου [γενομένου M 1.] . μέντοι [μὲν M 3.] θεῖος Τρύφων ἁγίου πνεύματος πλήρης ὢν ἅμα δὲ καὶ τὸ ἀκάθαρτον πνεῦμα ὄμμασιν ἀθεάτοις οἷα παριστάμενον αὐτῷ [om. M 5.] καθορῶν, μετεστείλατο γὰρ καὶ ἄκοντα [ἄκον M 5.] πάλιν, ὥσπερ ἐξωθεῖ καὶ μὴ βουλόμενον· &ldquogr;Σοὶ λέγω, φησίν, ἐν τῷ ὀνόματι Ἰησοῦ Χριστοῦ, ἐμφάνηθι τοῖς παροῦσιν καὶ τὴν ἀσχημοσύνην τὴν σὴν ἄρτι καὶ τὴν ἀσθένειαν δήλην γενέσθαι πᾶσι [π. γ. M 5.] καὶ καταφανῆ παρασκεύασον.&rdquogr; Οὔπω πέρας εἶχεν λόγος, καὶ κύων ὡρᾶτο σφόδρα δυσειδής, τὸ χρῶμα μέλας, τοὺς ὀφθαλμοὺς ἔχων ὡς πῦρ ἀφιέντας, τὴν δὲ κεφαλὴν τῇ γῇ καθειμένος.

[6] [daemonem ad confessionem Christi adigit;]ᾯ προσσχὼν [προσχὼν M 2, 5.] Τρύφων· &ldquogr;Λέγε μοι,&rdquogr; φησίν, &ldquogr;ὢ κατάρατε, τίς πέμψας σε; τίς τῆς νεάνιδος ταύτης ἐπιτρέψας καταδραμεῖν [ἐπιδραμεῖν M 2.] ; καὶ πῶς τοιούτῳ ζόφῳ κάτοχος ὢν καὶ τὴν δύναμιν ἀσθενὴς καὶ ἄτιμος, πλάσμα Θεοῦ τὸ τίμιον καὶ κατ᾽ εἰκόνα τὴν αὐτοῦ γενόμενον, ἀτιμοῦν οὕτω καὶ διαλυμαίνεσθαι σὺ τολμᾷς;&rdquogr; δὲ δαίμων ὥσπερ ὑπό τινων βελῶν πληττόμενος τῶν ἐκείνου λόγων ὑπὸ τοῦ οἰκείου μὲν ἀπεστάλθαι πατρός, εἶναι δὲ αὐτοῦ τὸν πατέρα τὸν αἴτιον τῶν κακῶν, ὃς καὶ Σατᾶν προσηγόρευται· &ldquogr;παρ᾽ αὐτοῦ καὶ τὴν παῖδα ταύτην, ἔλεγεν [om. M 4.] , ἐπιτέτραμμαι βασανίσαι.&rdquogr; &ldquogr;Ποία δέ, Τρύφων, ἐξουσία, φησί, τῷ ἄρχοντι τῆς κακίας κατὰ τοῦ πλάσματος τοῦ Θεοῦ;&rdquogr; δὲ κύων ἐκεῖνος, καίτοι φύσει φιλοψευδὴν ὤν [φιλ. ὢν φύσ. M 5.] , συνωθεῖται, καὶ μὴ βουλόμενος πρὸς ἀλήθειαν καὶ [om. M 4.] κρύπτειν ἥθελε καὶ ὡς ἀπόρρητα συντηρεῖν, ταῦτα καὶ ἄκων ἐπὶ πάντων ὁμολογεῖ· &ldquogr;Ἡμῖν, εἰπών, ούδὲ μία ἐστιν ἐξουσία κατὰ τῶν εὐσεβούντων εἴς γε [τε M 5.] τὸν παντοκράτορα Θεὸν καὶ τὸν αὐτοῦ υἱον τὸν Χριστόν, ὃν Πέτρος καὶ Παῦλος ἐνταῦθα λαμπρῶς [λαμπρὸς M 2.] ἐκήρυξαν, ἀλλ᾽ ὑποπτήσσοντες αὐτοὺς διαφεύγομεν, εἰ μή τινα πεῖραν ἔξωθεν αὐτοῖς ἐπαγαγεῖν προτραπείημεν· κατὰ τούτων δὲ μετὰ πάσης ἐξουσίας κρατοῦμεν, τῶν προθέσει ψυχῆς τοῖς ἡμῖν φίλοις προσκειμένων ἔργοις, ἅτινα προηγουμένως εἰσὶν εἰδωλολατρία, βλασφημία, μοιχεία, φαρμακεία, φόνοι, φθόνοι, ὑπερηφανίαι· διὰ τούτων γὰρ καὶ τῶν τοιούτων οἱ ἄνθρωποι καὶ τοῦ Θεοῦ αὐταιρέτως ἀλλοτριοῦνται καὶ ἡμῖν συνάπτονται.&rdquogr; Τούτων ὑπ᾽ αὐτοῦ λαλουμένων, αὐτόν τε τὸν βασιλέα καὶ τοὺς παρόντας μετὰ τοῦ θαυμάζειν καὶ δέος εἰσῄει καὶ πολλοὶ μὲν τῶν ἀπίστων ἐπίστευσαν εὐθὺς [εὺθὺς ἐπ. M 5.] τῷ Χριστῷ, τοῖς δὲ πιστοῖς βεβαίωσις ἔτι περὶ τὴν πίστιν ἐκ τῆς τοῦ ἐχθροῦ γέγονε μαρτυρίας· τὸ μέντοι πονηρὸν δαιμόνιον ἐπιτιμηθὲν ἀφανὲς ᾥχετο.

[7] [ab imperatore donis cumulatur.] δὲ καῖσαρ θαυμάσας τὸν ἄνδρα τῆς τοιαύτης κατὰ δαιμόνων ἰσχύος, τιμαῖς τε [om. M 4.] , ὡς ἐχρῆν, καὶ πολλαῖς θεραπεύει ταῖς δωρεαῖς. Εἰ γὰρ καὶ τὸ σέβας διάφορος ἦν, ἀλλ᾽ ἀρετὴ πᾶσιν ὁμοίως αἰδέσιμος. Ἔπειτα καὶ μετὰ προσηκούσης αὐτὸν τῆς [τιμῆς τε καὶ M 5.] θεραπείας οἴκαδε παραπέμπει. Ὅσα μέντοι πρὸς βασιλέως αὐτῷ ἐδωρήθη χεῖρες εὐθὺς πενήτων ἀνὰ τὴν ὁδὸν εἶχον· αὐτὸς δὲ οἴκοι γενόμενος τῶν τε συνήθων τῆς πίστεως εἴχετο ἔργων ὁδηγῶν πρὸς [τὴν add. M 3.] ἀλήθειαν τοὺς πεπλανημένους καὶ πρὸς τὴν τῶν κακῶς πασχόντων ἐπιμέλειαν ἑαυτὸν ἐδίδου. Γορδιανοῦ δὲ τελευτήσαντος, εἰς Φίλιππον τὸν εὐσεβῆ [In Passione quam Metaphrastes retractavit, Philippus ἀσεβὴς effingitur, perperam sane. Eusebii Hist. eccl., VI, 34.] τὰ τῆς βασιλείας μεταβαίνει σκῆπτρα· κάκεῖνου δὲ θᾶττον ἐν πολέμῳ τῶν Τρωγλοδυτῶν [Supra, p. 331, annot. 1.] ἀνῃρημένου, Δέκιος [δὲ add. M 4.] μετ᾽ αὐτὸν ἀναγορεύεται βασιλεύς, ὠμὸς ἀνήρ, ἀναιδὴς ψυχῇ, αἵμασι καὶ σφαγαῖς καὶ βασάνοις ὅλως ἐνευφραινόμενος, ζέων μὲν τῇ περὶ τὰ εἴδωλα μανίᾳ, [Deciana persecutio.] δεινῇ δὲ λύττῇ κατὰ [τῶν add. M 3, 4.] χριστιανῶν πάντων κεκινημένος, τὸ μὲν ὅπλα κατ᾽ ἐχθρῶν ἆραι, βέλη φημὶ καὶ δόρατα καὶ ῥομφαίαν, μικρὸν ἡγούμενος ἔργον καὶ μικρὰς δεόμενον [δεόμενος M 2.] τῆς φροντίδος· τὸ δὲ τροχοὺς καὶ καταπέλτας ὄνυχάς τε σιδηροῦς καὶ πᾶν εἶδος ἄλλο κολαστηρίων ἑτοιμάζειν κατὰ τῶν εὐσεβούντων τοῦτο μέγα εἶναι νομίζων καὶ μεγάλην αὐτῷ περιποιοῦν τὴν εὔκλειαν. Ἦν οὖν δεινὸς τότε κατὰ χριστιανῶν πόλεμος καὶ πολλὴ [πολλήν M 2.] συνέχουσα σκοτομήνη τὴν οἰκουμένην. Καὶ διὰ τοῦτο παρῆν ὁρᾶν τὴν τοῦ Θεοῦ ἅλωνα ὥς τινι πτύῳ διακαθαιρομένην καὶ τοὺς μὲν τὴν [om. M 2.] εὐσεβῆ πίστιν ὑποδεξαμένους, ἀσθενεῖς δὲ τοὺς λογισμοὺς ὄντας καὶ ἀχυρώδεις ὑπὸ τῆς τῶν πειρασμῶν βίας, ὥσπερ ὑπό τινος ἀνέμων [ἀνέμου M 5.] φορᾶς ἐκριπιζομένους, ὕλην τῷ αἰωνίῳ πυρὶ συντηρεῖσθαι· ὅσοι δὲ γνώμης εὐθύτητι καὶ ψυχῆς σταθερότητι [στερθότητι M 4.] τῆς ἀληθείας ἀντεποιήσαντο, οὗτοι κρείττους [κρείττονες M 3.] ὀφθέντες τῶν πειρασμῶν καὶ μέχρι τέλους τὴν ὁμολογίαν φυλάξαντες οἷά τις καθαρώτατος σῖτος εἰς τὰς οὐρανίους ἀποθήκας ἐταμιεύθησαν.

[8] [Tryphon coram praefecto sistitur;] Τούτων οὕτω τελουμένων καὶ τοῦ διωγμοῦ μάλα σφοδρῶς ἐπικειμένου, ἀνάγεται περὶ Τρύφωνος τῷ τῆς Ἀνατολῆς ἐπάρχῳ Ἀκυλῖνος ὄνομα τούτῳ [τούτω ὄνομα M 5.] ἦν ὡς ἀνήρ τις Ἀπαμεὺς τὸ γένος, τὴν γνώμην οὐκ ἀγεννής, τὸ ἦθος οὐκ εὐχερής, περὶ λὸγους οὐκ ἀμαθής, ἰατρὸς τὴν τέχνην, πολλῇ πρὸς τοὺς σεβαστοὺς ὑπεροψίᾳ χρῆται καὶ μυκτηρίζει μὲν τοὺς μεγάλους θεούς, Χριστὸν δέ τινα μόνον πρεσβεύει θεόν, καὶ ταύτῃ [ταῦτα M 3.] τοὺς πολλοὺς ταῖς καινολογίαις ἐξαπατᾷ. Εὐθὺς οὖν γράμματα τοῖς κατὰ τόπον ἄρχουσι καὶ προστάγματα μετὰ σφοδρᾶς ἐξεπέμπετο τῆς ἀπειλῆς, ὅτι τάχος αὐτῷ παραστῆσαι τὸν ζητούμενον. Οὐκ ἦν δὲ ἄρα τὸν τῆς πίστεως λύχνον φαίνοντα λαθεῖν τὸ μῦρον κρυβῆναι ὑπὸ τῆς οἰκείας ὀσμῆς φανερούμενον. Οὐ μὴν ἀλλὰ καὶ αὐτὸς ἀκούσας τῶν διωκόντων τὴν ἀναζήτησιν, οὐ πρὸς τὰς ἐρήμους ὑποχωρεῖ, οὐ τὰ λάσια τῶν ὀρῶν ὑποτρέχει, προσευχαῖς δὲ καὶ δεήσεσιν ἑαυτὸν ὁπλίσας τοῖς ζητοῦσι λίαν φαιδρῶς [φαιδρὸς M 4, 5.] ἐμφανίζεται καὶ πρὸς τὸν Ἀκυλῖνον σὺν ἡδονῇ παραπέμπεται. Ἀκυλίνῳ δὲ τότε κατὰ Νίκαιαν αἱ διατριβαὶ ἦσαν· βήματος οὖν αὐτῷ διαρθέντος [ἀρθέντος M 3.] ὑψηλοῦ καὶ τῆς περὶ αὐτὸν πάσης δορυφορίας, ὥσπερ ἔθος αὐτοῖς, παραστάσης, Πομπηἳανὸς [πομπιανὸς M 1 – 5.] σκρινιάριος τῆς μεγίστης τάξεως εἶπεν· &ldquogr;Ὁ ἐκ τῆς Ἀπαμείας παρὰ Φρόντωνος τοπάρχου πρὸς τὴν ὑμετέραν μεγαλειότητα πεμφθεὶς τῷ καθαρωτάτῳ βήματι παρέστηκε τῆς ὑμῶν ἐξουσίας.&rdquogr; Ἀκυλῖνος ἔπαρχος εἴπεν· &ldquogr;Ὁ παρεστὼς πρῶτον εἰπάτω τοὔνομα, τὴν πατρίδα, τὴν τύχην, ἔπειτα καὶ τὸ σέβας.&rdquogr; ἅγιος Τρύφων εἶπεν· &ldquogr;Ἐμοὶ τὸ ἀπὸ γῆς ὄνομα Τρύφων, πατρὶς δὲ κώμη Κάμψαδος, Ἀπαμείᾳ τῇ πόλει γείτων ὑπάρχουσα· τύχη δὲ παρ᾽ ἡμῖν οὔτε ἔστι οὔτε λέγεται τοῖς προνοίᾳ Θεοῦ καὶ τάξει τὰ πάντα γίνεσθαι πεπιστευκόσι καὶ ὑπὸ τῆς αὐτοῦ σοφίας κυβερνᾶσθαι τὸ πᾶν. Ἐλεύθερος δὲ τὸν τρόπον εἰμὶ καὶ ἑνὶ μόνῳ Χριστῷ δεδούλωμαι· Χριστὸς γὰρ ἐμοὶ τὸ σέβας, Χριστὸς ἐμοὶ δόξα καὶ στέφανος ἤδη καυχήσεως.&rdquogr;

[9] [eiusdem minas contemnit;] Πρὸς ταῦτα ἔπαρχος· &ldquogr;Ὑπολαμβάνω μηδέπω καὶ τήμερον ἐγνωκέναι σε τὴν τοῦ σεβαστοῦ κέλευσιν, ὅπως πάντα ἄνθρωπον ἀπειθῶς ἔχοντα πρὸς τὴν τῶν θεῶν θεραπείαν βιαίῳ [βεβαίω M 2.] θανάτῳ παραδίδοσθαι προστάττει. Ἀλλὰ σὺ πείθου μοι καὶ ἀπόστηθι τῆς τοιαύτης ἀπάτης, ἵνα μὴ καὶ πυρὶ καὶ ταῖς ἄλλαις κολάσεσι σεαυτὸν ὑπόσχῃς.&rdquogr; [om. M 2.] ἅγιος Τρύφων· &ldquogr;Εἴθε μοι γένοιτο, ἔφη, καὶ πυρὶ καὶ βασάνοις πάσαις ὑπὲρ τοῦ ὀνόματος Χριστοῦ, τοῦ ἐμοῦ Θεοῦ [(τ. ἐμ. Θ) om. M 2.] , καταναλωθῆναι [καθαναλωθῆναι M 2.] ἔπαρχος εἶπε· &ldquogr;Θῦσον, Τρύφων, παραινῶ, τοῖς θεοῖς· ὁρῶ γὰρ τέλειόν σου καὶ βεβηκὸς τὸ φρόνημα, καὶ οὐ βούλομαί σε, μὰ τοὺς θεούς, κακῶς ἀποθανεῖν.&rdquogr; ἅγιος Τρύφων [εἶπε add. M 5.] · &ldquogr;Τέλειον ἕξω τὸ φρόνημα,&rdquogr; εἶπεν [om. M 5.] , &ldquogr;εἰ τελείαν τῷ Θεῷ μου προσάξω καὶ τὴν ὁμολογίαν καὶ [om. M 3.] τὴν καλὴν παρακαταθήκην, τὴν εἰς αὐτὸν πίστιν, ἀνεξάρνητον διατηρήσας [διατηρήσασθαι M 2.] · ἄμωμον ἐμαυτὸν θυσίαν καὶ ὁλόκληρον τῷ ὑπὲρ ἐμοῦ τυθέντι [τιθέντι M 5.] προσενέγκω Χριστῷ.&rdquogr; Πρὸς ταῦτα ἔπαρχος [τοῦ ἐπάρχου M 5.] πῦρ αὐτῷ πάλιν καὶ βασάνους ἄλλας [ἄλλους M 3.] ἐπανατεινάμενος [ἐπανατειναμένου M 5.] , ἅγιος Τρύφων· &ldquogr;Ἐμοὶ πῦρ ἀπειλεῖς,&rdquogr; ἔφη, &ldquogr;σβεννύμενον καὶ τῇ ὑφαπτούσῃ ὕλῃ συναπολλύμενον, οὗ τὸ τέλος τέφρα. Ἐγὼ δέ σοι τὸ ἄσβεστον καὶ διαιωνίζον ἀνταπειλῶ. Τοιγαροῦν ἀπόστηθι τῶν ματαίων καὶ γνῶθι τὸν ὄντως Θεόν, μήποτέ σοι πεῖραν ἐκείνου τοῦ πυρὸς λαβόντι πολλὰ τῆς νῦν ἀπάτης μεταμελήσῃ.&rdquogr; Τούτων ἀκούσας Ἀκυλῖνος καὶ πρὸς ὀργὴν ἐξαφθεὶς κελεύει κρεμασθέντα σπαθίζεσθαι.

[10] [tribus horis caeditur;] Αὐτίκα γοῦν ἐξενεχθείσης τῆς ἀποφάσεως, τὸ ἱμάτιον μακάριος ἀποδὺς καὶ σὺν ἐκείνῳ καὶ δειλοὺς ἅπαντας τῆς ἀνθρωπίνης φύσεως λογισμοὺς καὶ τὸ καλὸν ἐκεῖνο σῶμα παραδοὺς τοῖς δημίοις, ἀναρτᾶται τῷ ξύλῳ· εἶτα καὶ τὰς χεῖρας περιαγκωνισθεὶς ἐκόπτετο [ἐκόπετο M 4.] τὰς σάρκας γενναίως· ἐν τρισὶ δὲ ὥραις [(ἐν τρ. δὲ ὥραις) om. M 5.] οὕτω σπαθιζομένου καὶ ἡσυχῆ τὰς πληγάς, ὥσπερ ἄλλου πάσχοντος, ὑπομένοντος, ἔπαρχος Ἀκυλῖνος, ὥσπερ οὐκ ἀνδρὶ τοιούτῳ τὴν καρτερίαν, ἀλλ᾽ ἀνάνδρῳ καὶ ἀγεννεῖ παραινῶν· &ldquogr;Μετάγνωθι, Τρύφων, τῆς ἀκαίρου ταύτης ἀπονοίας,&rdquogr; ἔφη, &ldquogr;καὶ ὁμολόγει θύειν τοῖς θεοῖς· οὐ γὰρ ἔστιν ὃς τῷ τοῦ βασιλέως ἀντειπὼν προστάγματι μὴ πικρῶς καὶ βιαίως ἀπολέσοι καὶ τὴν ζωήν. [eius praeclara responsa;] ἅγιος Τρύφων εἶπεν· &ldquogr;Κἀγώ σοί φημι ὅτι μηδεὶς τὸν οὐράνιον βασιλέα Χριστὸν ἀρνηθεὶς τῆς αἰωνίας οὐκ ἐκπεσεῖται ζωῆς, πρὸς δὲ καὶ πυρὶ ἀσβέστῳ κατακριθήσεται.&rdquogr; Πρὸς ταῦτα ὑπολαβὼν ἔπαρχος· &ldquogr;Ὁ οὐράνιος βασιλεύς,&rdquogr; εἶπεν, &ldquogr;οὐκ ἄλλος μέγας Ζεύς ἐστιν, Κρόνου καὶ Ῥέας υἱός, ὃς καὶ πατήρ ἐστιν ἀνδρῶν τε θεῶν τε [(θ τ.) καὶ θεῶν M 5.] , ᾧ τοὺς ἀπειθήσαντας ἀδύνατον ζῆν, ᾧ καὶ σὺ πεισθῆναι ὀφείλεις, ἵνα ζωῆς ἡδίστης ἀξιωθῇς.&rdquogr; [om. M 2.] ἅγιος Τρύφων εἶπεν· &ldquogr;Ὅμοιοι γένοιντο Διῒ τῷ θεῷ σου οἱ θεὸν εἶναι αὐτὸν [αὖτὁν εἶναι M 3, 4.] πιστεύοντες καὶ πάντες ὅσοι πεποίθασιν ἐπ᾽ αὐτῷ [αὐτὸν M 5.] . ὃν γόητα μὲν ἄνθρωπον καὶ μιαρόν φασι γεγενῆσθαι, κακίας εἶδος ἀπολιπόντα μηδὲν ἄπρακτον καὶ ἀνεπιχείρητον· μετὰ δὲ τὴν [om. M 2.] αὐτοῦ τελευτὴν [τελ. αὐτοῦ M 5.] ἀνδριάντας αὐτῷ χρυσοῦς καὶ ἀργυροῦς ἀνιστῶντες οἱ τὰ ὅμοια τούτῳ τῆς αἰσχύνης ἔργα μεταδιώξαντες θεὸν ἀνηγορεύκασιν, ἀπολογίαν ὥσπερ τῆς σφῶν αὐτῶν ἀσελγείας τὴν θεοποιΐαν ταύτην οἱ πάντολμοι προβαλλόμενοι· αὐτὸς δὲ τρόπος καὶ ἐπὶ τῶν ἄλλων ὑμῶν ψευδωνύμων ὁρᾶται θεῶν· ταύτῃ γοῦν καὶ ὑμεῖς ἄνωθεν ἀκολουθοῦντες τῇ ἀπατηλῇ παραδόσει, ἀψύχῳ ὕλῃ καὶ κωφῇ τὸ σέβας ἀποδιδόναι βούλεσθε, τοῦ ζῶντος ὀλιγωροῦντες Θεοῦ, ὅς οὐρανὸν ἐστερέωσε, γῆν ἐφ᾽ ὑδάτων ἥδρασεν, ἀέρα ἐξέχεεν καὶ πᾶσαν τὴν τῶν ὔντων φύσιν διαμορφώσας, κύριον ἐπ᾽ αὐτῆς τὸν ἄνθρωπον κατεστήσατο. Τοῦτον ὑπὸ τοῦ πονηροῦ δαίμονος ἀγόμενον καὶ δελεαζόμενον καὶ πονηροῖς ἔργοις τοῦ πεποιηκότος Θεοῦ μακρυνόμενον οἰκτείρας ἐκεὶ πολλῶν πρότερον γενομένων ἀδιόρθωτον ἦν τὸ κακόν, εὐδόκησεν τοῦ Θεοῦ λόγος διὰ πολλὴν περὶ τὸ πλάσμα φιλανθρωπίαν, ἄνθρωπος γενέσθαι μορφήν τε ὁμοίαν ἡμῖν ἀναλαβεῖν καὶ ἐν αὐτῇ καὶ σταυρὸν καὶ θάνατον ὑπομεῖναι καὶ οὕτω ταπεινωθεὶς καταισχῦναι τὸν ὑπερήφανον. Σταυρωθεὶς οὖν καὶ ταφείς, εἶτα [om. M 2.] καὶ ἀναστὰς [ταφεὶς καὶ ἀν. εἶτα καὶ θεοπ. M 1, 5.] ἐκ νεκρῶν [(καὶ ἀν. ἐκ ν.) om. M 3, 4.] καὶ εἰς οὐρανοὺς ἀναληφθεὶς ἐν δεξιᾷ κάθηται νῦν τῆς μεγαλωσύνης ἐν ὑψηλοῖς, ἕως σύμπασα κτίσις αὐτὸν ἐπιγνῷ καὶ οὕτως οὐρανόθεν μετὰ δυνάμεως θεοπρεποῦς καὶ δόξης [καὶ δ. θεοπ. M 5.] ἐλθὼν ἀποδώσει ἑκάστῳ πράξεώς τε καὶ γνώμης τὰς ἀντιδόσεις. Οὗτός ἐστι Θεὸς θεῶν [καὶ add. M 5.] , βασιλεὺς βασιλέων καὶ κριτὴς ζώντων ὁμοῦ καὶ νεκρῶν· [Act. 10, 42.] οἱ δὲ παρ᾽ ὑμῖν θεοὶ νομιζόμενοι ὀνόματα μόνον εἰσὶν ἔργων ἔρημα δαιμόνων εὑρέματα πονηρῶν, εἰς ἀπώλειαν μόνον τῶν αὐτὰ σεβομένων ἐξευρημένα.”

[11] [acerbissima tolerat supplicia.] Τούτων οὕτω λεγομένων ὑπὸ τοῦ μάρτυρος, Ἀκυλῖνος κατ᾽ ἄκρας μανείς, κελεύει τοῦ ξίλου μὲν καθαιρεθῆναι τὸν ἅγιον, ἕπεσθαι δὲ αὐτῷ δεδεμένον ἐξιόντι [om. M 3.] πρὸς κυνηγίαν. Ἦν οὖν πικροτάτην ὁρᾶν τῷ μάρτυρι τὴν βάσανον ἐπαγομένην· καὶ γὰρ αἱ βάσεις αὐτῶ διερρήγνυντο τῶν ποδῶν ὥρᾳ χειμῶνος γυμναὶ προβαλλόμεναι, πρὸς δὲ καὶ τοῖς τῶν ἵππων ποσὶ πατούμεναι, ὡς καὶ τὰς σάρκας οὕτω πρὸς γῆν καταρρεῖν· τῷ δὲ πρὸς τὸν κύριον ἀεὶ βλέπειν ἦν καὶ παρ᾽ αὐτοῦ [βλ. καὶ ἐν αὐτῶ M 3.] ῥώννυσθαί τε [(καὶ παρ᾽-τε) om. M 2.] καὶ παρ᾽ αὐτοῦ δέχεσθαι τὴν παράκλησιν· ἀμέλει καὶ ἔψαλλε. [Psalm. 16, 5.] [ἔψαλε M 1.] , &ldquogr;Κατάρτισαι,&rdquogr; λέγων, &ldquogr;Κύριε, τὰ διαβήματά μου ἐν ταῖς τρίβοις σου, ἵνα μὴ σαλευθῶσι τὰ διαβήματά μου.&rdquogr; Καὶ πάλιν· &ldquogr;Τὰ διαβήματά μου κατεύθυνον κατὰ τὸ λόγιόν σου καὶ μὴ κατακυριευσάτω μου πᾶσα ἀνομία. [Psalm. 118, 133.]Πρὸς τούτοις καὶ τὴν αὐτὴν ἔχων τῷ πρωτομάρτυρι χρηστότητα καὶ φιλανθρωπίαν τὴν αὐτὴν καὶ οὗτος ἐφίει φωνήν· &ldquogr;Κύριε,&rdquogr; λέγων, &ldquogr;μὴ στήσῃς αὐτοῖς τὴν ἁμαρτίαν ταύτην. [Act 7, 60.]Ὡς οὖν ἀπὸ τῆς θήρας ὀψὲ τῆς ὥρας ἐπανέλθοι Ἀκυλῖνος, τὸν μάρτυρα μετακαλεσάμενος, ὃν θήρημα μᾶλλον ἔσπευδεν ἑαυτοῦ δεῖξαι κατὰ πολὺ τιμιώτατον· &ldquogr;Ἀλλὰ πείθῃ,&rdquogr; φησίν, &ldquogr;κἂν νῦν [γοῦν M 3, 4.] , ἄθλιε, σώφρονι χρήσασθαι λογισμῷ καὶ θῦσαι τοῖς θεοῖς ἔτι τῆς προτέρας ἔχῃ μανίας;&rdquogr; ἅγιος Τρύφων λέγει· &ldquogr;Μανίας ἀλόγου καὶ ἀφροσύνης μεστὸς αὐτὸς [αὐτὸς μεστὸς M 1, 3.] ὢν οὐδὲ δύνῃ τὸ παράπαν εἴσω φρενῶν γενέσθαι καὶ τὸν τῶν ὅλων ἐπιγνῶναι Θεόν· ἐγὼ δὲ σώφρονι χρῶμαι τῷ λογισμῷ, μὴ ἀφιστάμενος τῆς σωζούσης ἀληθείας.&rdquogr; Οὐδὲν πρὸς ταῦτα [ἔφη M 5.] Ἀκυλῖνος· ᾐδέσθη γὰς τὸ φιλάληθες τῶν ῥημάτων καὶ ἀκριβῶς ἐλεύθερον [οὐδαμῶς add. M 3.] · ἀλλὰ πρὸς τοὺς παρεστῶτας ἐπιστραφείς· &ldquogr;Ἑλκέσθω τέως [τε M 2.] γοῦν εἰς τὸ δεσμωτήριον γεννάδας [γεννάδιος M 3, 4.] καὶ πρὸς ἑτέραν ἐξέτασιν φυλαττέσθω· μὴ καὶ κατὰ μόνας γενόμενος ἑαυτῷ τῆς ματαίας ἐνστάσεως ἐγκαλέσοι καὶ μεταμάθῃ [μεταμάθοι M 3, 4.] τὸ βέλτιον.&rdquogr; Οὕτως είπὼν ἐπὶ τὰς πλησιοχώρους ἔξεισι πόλεις.

[12] [Nicaeae nova ei adhibentur tormenta;] Ἡμερῶν δέ τινων διαγομένων, αὖθις τὴν Νίκαιαν εἰσελθων [ἐλθὼν M 5.] καὶ Τρύφωνα τὸν μέγαν παραστησάμενος· &ldquogr;Ἀλλὰ τὸ τοῦ χρόνου μῆκος,&rdquogr; ἔφη, &ldquogr;καὶ δυσπειθῆ σε ὄντα καὶ μὴ κατὰ λόγον ἰσχυρογνώμονα νενουθέτηκεν ἂν καὶ μετέπεισε πείθεσθαι βασιλεῦσι καὶ τοῖς σωτῆρσι λατρεύειν θεοῖς;&rdquogr; ἅγιος μάρτυς ἀπεκρίνατο· &ldquogr;Ὁ Θεός μου καὶ κύριος Ἰησοῦς Χριστός, ᾧ ἐν καθαρᾷ λατρεύω τῇ διανοίᾳ, νουθετῶν ἐνουθέτησε καὶ ἄτρεπτόν με καὶ ἀμετάθετον τὴν εἰς αὐτὸν φυλάττειν ὁμολογίαν αὐτὸς ἐκράτυνε τὴν τοὑ χρόνου παράτασιν [παράστασινM 2.] εἰς πλείονά μοι γενέσθαι μᾶλλον παρασκευάσας τῶν δεδογμένων [δεδομένων M 2, 4.] βεβαίωσιν, ὅθεν αὐτὸν μόνον καὶ βασιλέα καὶ θεὸν ἀψευδῆ γινώσκω· τῆς σῆς δὲ ταλαιπωρίας καὶ τῆς τοῦ βασιλέως σου ματαιότητος ἐσχάτως καταφρονῶ, τοὺς δὲ παρ᾽ ὑμῶν σεβομένους θεοὺς τοσοῦτον ἀπέχω τιμᾶν, ὡς καὶ τὸ μυκτηρίζειν μέρος εὐσεβείας εἶναι νομίζειν [μυκτη]ρίζειν μέρος εὐσεβείας εἶναι νομ[ίζειν in marg. prima manu M 4.] καὶ ἀνδρὸς νοῦν ἔχοντος ἀληθὲς σύμβολον.&rdquogr; Οὐκ ἤνεγκε τῶν λόγων τὴν παρρησίαν τῆς ἀληθείας ἐχθρός, ἀλλ᾽ ᾧ μὴ ἀντιλέγειν ἠδύνατο, νικᾶν μᾶλλον ἐκ τοῦ κολάζειν ἀνοὴτως ἐσκέψατο. Τοιγαροῦν ἧλοι τοῖς ποσὶν αὐτοῦ κατεπείροντο καὶ τυπτόμενος διὰ μέσης πόλεως ἐξηλαύνετο· ἐπὶ πολὺ δὲ οὕτως ἐλαυνομένου καὶ τῶν αἱμάτων τὴν γῆν φοινισσόντων, ἄλλως τε δὲ καὶ τὸ τοῦ καιροῦ χειμέριον τὸ δριμὺ τῶν ὀδυνῶν ἐπιτεῖνον, ἐκεῖνος ἀνένδοτος [ἀνένδοντος M 4.] ἦν καὶ ἀχείρωτος, ὡς δρόσου [τε add. M. 5.] ψεκάδας [ψεκάδος M 1, 2.] τὰς νιφάδας τῶν ἀλγεινῶν λογιζόμενος διὰ τὸν ποθούμενον αὐτῷ τῆς τρυφῆς χειμάρρουν [χειμάρουν M 4.] .

[13] [flagellatur et aduritur.] Ἐπεὶ δὲ οὕτω φέροντος [ἐροντος M 2.] ἔκπληξις τὸν Ἀκυλῖνον εἶχε πολλή· &ldquogr;Μέχρι τίνος [deest folium in M 1.] , Τρύφων,&rdquogr; φησίν, &ldquogr;οὐκ αἰσθήσῃ τῶν ἀλγεινῶν; μέχρι τίνος οὐχ ἅψεταί σου τὸ δριμὺ τῶν κολάσεων;&ldquogr; δὲ ἅγιος ὥσπερ ἀντιστρέφων ἐκ τῶν ὁμοίων· &ldquogr;Μέχρι τίνος,&rdquogr; εἶπεν, &ldquogr;οὐ συνήσεις αὐτὸς τὴν δύναμιν τοῦ ἐν ἐμοὶ κατοικοῦντος; μέχρι τίνος οὐκ ἀνήσεις πειράζων τὸ τοῦ Θεοῦ πνεῦμα τὸ ἅγιον; οὐδέπω ᾔσθου ἀνίκητον εἶναι τὴν τοῦ Χριστοῦ δύναμιν;&rdquogr; Θυμὸς πρὸς ταῦτα λαμβάνει τὸν δικαστὴν καὶ κελεύει περιαγκωνισθέντα τὸν ἅγιον τύπτεσθαι ῥάβδους· εἶτα ταῖς πλευραῖς αὐτοῦ λαμπάδας ὑφάπτεσθαι πυρός. Μετὰ πολλῆς οὖν τῆς σφοδρότητος καὶ τούτων αὐτῷ τῶν βασάνων ἐπαγομένων, θεία τις οὐρανόθεν ἐξαίφνης αὐτὸν ἐπιφάνεια καταστράψασα καὶ [om. M. 4.] στέφανον ἐῴκει τινὰ πάγκαλον λίθων ὥρᾳ καὶ χάρισι περιανθιζόμενον προτείνειν αὐτῷ, ὅπερ ἐκπλῆξαν ἰσχυρῶς τοὺς πρὸς τὸ κολάζειν τὸν ἅγιον περιισταμένους καὶ εἰς γῆν παρασκευάζει καταπεσεῖν. δὲ τοῦ Χριστοῦ μάρτυς ὑπὸ τῆς ὀφθείσης αὐτῷ θείας χάριτος θάρσους ἅμα καὶ ἀγαλλιάματος [ἀγαλλιάσεως M 5.] πληρωθεὶς ἐξωμολογεῖτο τῷ Θεῷ λέγων· &ldquogr;Κύριε δέσποτα, εὐχαριστῶ σοι, ὅτι οὐ κατέλιπές [M 4 corr., prius ἀπέλιπες.] με εἰς χεῖρας ἐχθρῶν, ἀλλ᾽ ἐπεσκίασας ἐπὶ τὴν κεφαλήν μου ἐν ἡμέρᾳ πολέμου καὶ ἔδωκάς μοι ὑπερασπισμὸν σωτηρίας καὶ δεξιά σου ἀντελάβετό μου. [Psalm 139, 8; 17, 36.] Καὶ νῦν, Κύριε [δέσποτα add. M 5.] , δέομαί σου, παράστηθί μοι μέχρι [μέχρις M 3.] τέλους, ἐνισχύων καὶ ἀντιλαμβανόμενος καὶ καταξίωσον τέλειον καὶ ἀπρόσκοπον τὸν καλὸν ἀγῶνα τῆς ὁμολογίας ταύτης ἀγωνίσασθαι, ἵνα καὶ τοὐ στεφάνου τῆς δικαιοσύνης μετὰ πάντων καταξιωθῶ τῶν ἠγαπηκότων τὸ ὄνομά σου τὸ ἅγιον, ὅτι μόνος εἶ δεδοξασμένος εἰς τοὺς αἰῶνας, ἀμήν.”

[14] [Tyranni blanditiae;] Πάλιν οὖν μιαρὸς ἐκεῖνος δικαστὴς ὑπὸ τοῦ ἐν αὐτῷ λαλοῦντος δαίμονος συνωθούμενος περιῄει τὸν ἀθλητὴν κολακείαις ὑποσῦραι πειρώμενος καί· &ldquogr;Θῦσον,&rdquogr; ἔλεγε, &ldquogr;τῷ μεγάλῳ Διΐ, Τρύφων, καὶ προσκύνησον τῇ εἰκόνι καίσαρος· κἀγὼ μεγίστης τιμῆς [om. M 2.] καὶ δωρεῶν σε πλείστων ἀξιώσας ἐκρέμψω.&rdquogr; Ἐφ᾽ οἷς καὶ μειδιάσαι τὸν ἅγιον ἐπελθόν· &ldquogr;Εἰ αὐτοῦ ἐκείνου φάναι τοῦ σεβαστοῦ σου κατεφρόνησα, φανερῶς καὶ ἃς ἔθετο προστάξεις μυκτηρισμὸν ὅλως καὶ χλεύην [χλέβην M 3.] ἐποιησάμην, τῇ ἀψύχῳ τούτου εἰκόνι πεισθήσομαι προσκυνεῖν; Σφόδρα ἂν καὶ αὐτὸς ἦς πιθανὸς κἀγὼ εὔκολός τις πρὸς ἀπάτην καὶ πρόχειρος. [martyris responsa.] Περὶ Διὸς δὲ καὶ τῶν ἄλλων σου ψευδωνύμων θεῶν ἐρῶτα τοὺς ἐπὶ σοφίᾳ παρ᾽ ὑμῖν μεγαφρονοῦντας, οἳ τὸ ἐκ τῆς μυθολογίας αἰσχρὸν πειρώμενοι συγκαλήπτειν, Δία μὲν τὸν αἰθέρα φασίν [om. M 2.] , Ἥραν δὲ τὸν ἀέρα [Supra, p. 335, annot. 2.] καὶ τὴν γῆν Δήμητραν καὶ Ποσειδῶνα μὲν τὴν θάλασσαν, Ἀπόλλωνα δὲ τὸν ἥλιον καὶ Ἄρτεμιν τὴν σελήνην κατωνομάκασιν· τῶν [hic rursum inc. M 1.] αὐτῶν δέ ἐστιν καὶ τὸ τὸν Ἑρμῆν μὲν εἰς τὸν λόγον, τὸν Ἄρην δὲ εἰς τὸν θυμὸν καὶ τὴν Ἀφροδίτην εἰς τὴν φαύλην ἐπιθυμίαν ἀλληγορεῖν· δήλαιοι ὄντως ὑμεῖς τῶν λογισμῶν τούτων καὶ πονηροὶ τῆς κακοβουλίας, οἳ μὴ μόνον αὐτοὶ πρὸς ἀπώλειαν ἐξετράπητε [ἐπετράπητε M 3.] , τὸν ἀληθῆ Θεὸν ἐγκαταλιπόντες, ἀλλὰ καὶ ἡμᾶς κοινωνῆσαι τῆς ὁδοῦ ταύτης ὑμῖν ἐν σπουδῇ τίθεσθε, οὓς πολλοῖς πρότερον χρόνοις Ἡσαΐας φθάσας μέγας [( μέγας) om. M 1.; ἀνακράξων add. M 5.] ἀξίως θρηνεῖ· &ldquogr;Οὐαί,&rdquogr; λέγων, &ldquogr;οἱ τὸ πονηρὸν καλὸν καὶ τὸ καλὸν πονηρὸν ποιοῦντες, οἱ τιθέντες τὸ φῶς σκότος καὶ τὸ σκότος φῶς· οἱ λέγοντες τὸ πικρὸν γλυκὺ καὶ τὸ γλυκὴ πικρόν· ἀλλ᾽ οὐ πεισόμεθα ὑμῖν οὐδαμῶς ἁπλῶς λέγουσιν κολάζουσι· τῆς ζωῆς ἐκστησόμεθα πρότερον τῆς καλῆς ταύτης [om. M 2.] ὁμολογίας.&rdquogr; [Isa. 5, 20.] Θαῦμα ἐπὶ τούτοις ἔσχε [εἶχε M 3.] τὸν Ἀκυλῖνον καὶ θυμὸς σὺν τῷ θαύματι, τὸ μὲν διὰ τὴν τῶν εἰρημένων ὑπερφυΐαν, τὸ δὲ διὰ τὴν [τῆς M 2.] τῶν οἰκείων θεῶν κωμῳδίαν. Δι᾽ [Col. 348B] καὶ τιμωρεῖσθαι τὸν μάρτυρα τῆς ἀληθείας διεκελεύετο καὶ πάλιν σπαθιζόμενος ἦν.

[15] [Tryphon capite damnatur;] Ἐπεὶ δὲ ὁμοία καὶ αὖθις ἐδείκνυτο καρτερία, ὁρῶν ἄρχων τὸ ἀκλινὲς τῆς ἐνστάσεως καὶ ὅτι πρὸς λέοντα δορκάδος, τοῦτο δὴ τὸ τοῦ λόγου αὐτοῦ πρὸς τὸν ἅγιον ἅμιλλα, δίδωσι κατ᾽ αὐτοῦ τὴν ἀπόφασιν οὕτως [οὕτω in ras. M 3.] · &ldquogr;Τρύφων Ἀπαμεύς, τῷ τοῦ σεβαστοῦ καίσαρος προστάγματι ἀντειπὼν καὶ μήτε βασιλεῖ μήτε θεοῖς ὅλως εἶξαι [om. M 2.] πεισθεὶς μετὰ πολλὴν πεῖραν βασάνων, τὸ τελευταῖον καὶ τὴν κεφαλὴν ἐκκοπήτω.&rdquogr; Εὐθὺς οὖν οἱ στρατιῶται τῆς πόλεως ἐξενεγκόντες αὐτὸν ἐπὶ τὸν τόπον τῆς τελειώσεως ἄγουσιν. δὲ στὰς πρὸς ἀνατολὰς ὄμματά τε εἰς οὐρανὸν ἐπάρας καὶ χεῖρας ἄρας [om. M 4.] καὶ τὴν φωνὴν προσηύξατο οὕτως [οὕτω M 3.] · &ldquogr;Δέσποτα κύριε, Θεὲ θεῶν, βασιλεῦ βασιλέων, ἅγιε ἁγίων, εὐχαριστῶ σοι ὅτι κατηξίωσάς με τὸν ἀγῶνα τοῦτον ἀμωμήτως εἰς τέλος διαγωνίσασθαι· καὶ νῦν, δέομαί σου, μὴ ἁψηταί μου ἐπίβουλος τοῦ πονηροῦ χείρ, μὴ πρὸς ἀπωλείας με [om. M 1.] κατασπάσῃ βυθόν, ἀλλὰ δι᾽ ἀγγέλων ἁγίων τῆς μεγαλοπρεποῦς δόξης σου τὴν ἐμὴν ψυχὴν ἐν εἰρήνῃ παραλαβὼν εἰς τὰ ἀγαπητά σου σκηνώματα εἰς τὰς ἐπιποθήτους μονὰς εἰσάγαγε. Πᾶσι δὲ τοῖς τοῦ δούλου σου μεμνημένοις καὶ θυσίας δεκτὰς [δεκτοὺς M 4.] χάριν ἐμὴν προσάγειν σοι βουλομένοις, πρόσσχες ἐξ ἑτοιμου κατοικητηρίου σου ἐξ οὐρανοῦ ἁγίου σου· δαψιλεῖς καὶ ἀφθάρτους ἀντικαταπέμπων αὐτοῖς τάς εὐεργεσίας, ὅτι μόνος εἶ ἀγαθὸς καὶ τῶν [(ἀγαθὸς καὶ τῶν) om. M 3.] ἀγαθῶν παροχεὺς εἰς τοὺς αἰῶνας. Ἀμήν.”

[16] [animam Deo reddit.] Ταῦτα προσευξάμενος ἀθλοφόρος καὶ προσκυνήσας Θεῷ πρὸ τοῦ πληγῆναι τῷ ξίφει, παραδίδωσι τὴν ψυχὴν ὥσπερ νεύματι τοῦ δεδωκότος αὐτὴν ἀφεθῆναι θελήσας, οὐ κελεύσει τοῦ τυραννήσαντος. Οἱ δὲ κατὰ Νίκαιαν συνδραμόντες ἀδελφοὶ σινδόσι τε καθαραῖς καὶ ποικίλοις ἀρώμασι τὸ τίμιον ἐκεῖνο λεἰψανον ἐξοσιωσάμενοι, ἐβούλοντο μὲν καὶ τῇ ἑαυτῶν πόλει θησαυρὸν ὥσπερ καὶ φυλακτήριον αὐτὸ καταθέσθαι. Ἐπιστὰς δὲ ὄναρ ἅγιος ἀπείργει τοῦ ἐνθυμήματος, εἰς τὴν αὐτοῦ κώμην Κάμψαδον [Καμψάδων M 1.] μετακομίσειν εἰπών· ὅπερ δὴ [καὶ add. M 2, 4, 5.] πιστῶς πεποιήκασιν. Οὕτως μακάριος Τρύφων ἐξ ἁπαλῶν ὀνύχων καθιερωθεὶς τῷ Θεῷ καὶ πολλοὺς μὲν τῇ Χριστοῦ πίστει προσαγαγών, πολλὰς δὲ νόσους ἀνθρώπων ἰασάμενος, πλείστας δὲ μετὰ ταῦτα τιμωριῶν ἰδέας ὑπὲρ [τῆς add. M 5.] ἀληθείας διενεγκὼν τὸν τῆς ἀφθαρσίας στέφανον ἀνεδήσατο, εἰς δόξαν πατρὸς καὶ υἱοῦ καὶ ἁγίου πνεύματος, νῦν καὶ ἀεὶ καὶ εἰς τοὺς αἰῶνας [τῶν αἰώνων add. M 5.] . Ἀμήν.

IV. LAUDATIO S. TRYPHONIS A. LEONE IMPERATORE

Tryphon martyr Romae cultus (S.)
Respicius martyr Romae cultus (S.)
Nympha martyr Romae culta (S.)

A. Leone

E codicibus Athonensi monasterii Hiberorum (=A, bibliothecae Ambrosianae F. 106 sup. (= B), Parisiensi bibl. Nationalis gr. 1201 (= C). Cf. Comm. praev. num. 9.

Λέοντος, ἐν Χριστῷ βασιλεῖ αἰωνίῳ βασιλέως, ἐγκώμιον εἰς τὸν ἐν ἁπαλῷ ἡλικίας τὸν γηραιὸν τῆς κακίας ἀγωνιστὴν καταγωνισάμενον καὶ ἐν στεφανίταις ἀοίδιμον Τρύφωνα.

[1] [Exordium.] Μάρτυρος παραγέγονε μνήμη, καὶ χρὴ παρασκευάσειν ἡμᾶς εὐπρεπῆ τὴν ῦποδοχήν· ὀφειλομένη γὰρ αὐτῷ προσενεχθήσεται τιμή, οὐ μόνον ὡς πρὸς βασιλέως ἐγγύτητα φθάνοντι (ὀφείλεται δὲ [C, om. A, B.] τοῖς οὕτω λαχοῦσιν παρὰ τῶν συνδούλων τιμή), ἀλλ᾽ ὅτι καὶ κοινοὺς ἀριστέας τιμᾶν [supra lin. B.] ὅσιον. Τίνας δ᾽ [δὲ A.] ἑτέρους χρὴ κοινοὺς ἀριστέας μᾶλλον ὑπολαμβάνειν τοὺς τροπωσαμένους τὸν κοινὸν τοὺ γένους πολέμιον; Εἰ οὖν οὐδεὶς ἀριστέως ἐπιδημίαν ἰδὼν ἀνέχεται παριδεῖν ὅπως ἔτυχεν, ἦπού γε ἄξιον ἡμᾶς ἐπιδημίαν ἀριστέως τοσούτου παραδραμεῖν; Ἄτοπον δὲ καὶ τοῦτο, τοὺς μὲν τιμῶντας τοὺς [corr., prius τοῖς C.] ἐν ταῖς καταλυομέναις διαπρέψαντας νίκαις καὶ μέρος τι τῶν ἰδίων [ἰουδίων C.] ἀναλίσκοντας οὕτω προαιρεῖσθαι σπουδάζειν, ἡμᾶς δὲ καὶ [om. B, C.] λαμβάνοντας τῶν προσόντων τοῖς μάρτυσιν ὀκνεῖν καὶ φείδεσθαι τοῖς ἐκείνων αὐτοὺς τιμᾶν, γὰρ [ita A, B, C; γε? E. Kurtz.] δι᾽ ἱδρώτων ἐκείνοις εἰργάσθη· τίς γὰρ ἄλλη κατὰ γνώμην ἀγωνιστῇ θεραπεία, τῶν ἀγώνων ἔπαινος; τούτοις ἡμᾶς ἀποχρῆναι πρὸς τὴν ὐποδοχὴν δεήσει. Ἀθλητικῶν οὖν καμάτων τὰ ἐπιτήδεια ποριζόντων, ἐξ οὐρανίων ἁψίδων παραγεγονότα τὸν ἀθλητὴν θεραπεύσωμεν· εἰ γὰρ καὶ οἷς ἄξιον συνεῖναι πάρεστιν ἀεί, ἀλλά γε σήμερον τοῖς οὐκ ἀνεπιτηδείοις ὀφθλμοῖς τοῦ τοιούτου θεάματος λαμπροτέραν τὴν συνουσίαν ἐπιδεικνύει. Νῦν μὲν αὐτῷ δήμων ἀΰλων καὶ μαρτυρικῶν προδορυφορούντων ταγμάτων, καθάπερ ἄρτι παραγενομένῳ τῶν τροπαίων καὶ θριάμβων [θρίαμβον B, C.] ἀνελομένῳ ἐν οὐρανοῖς νίκη δοξάζεται· πλὴν οὐχὶ διὰ τὴν ἄνω δόξαν τὴν μετὰ τῶν κάτω σύνοδον παραιτεῖται· οὔκουν οὐδ᾽ ἡμῖν εὐπρεπὲς διὰ τὴν ἄνω τιμὴν τῆς κάτω κατὰ δύναμιν ἀμελεῖν θεραπείας, εὐλαβεῖσθαι δὲ μᾶλλον ἐκεῖνα καταλιπεῖν χωρὶς εὐφημίας, τοῖς κρείττοσιν εὐφημεῖται· τίνα λόγον ἔχει [ἔχειν B, C.] , κοινῇ τοῖς ἄθλοις ἀγγέλων καὶ ἀνθρώπων ἡσθέντων τοῦ ἀριστέως, μὴ τῆς παρ᾽ ἑκατέρων εὐφημίας τοῦτον μεταλαχεῖν; Τιμῶμεν [τιμώην μὲν B, C.] οὖν ἐγκωμίῳ τὴν μνήμην τῷ μάρτυρι, ἐκείνῳ τε δίκαια καὶ ὀφειλόμενα νέμοντες καὶ κατὰ γνώμην τῷ ἀγωνοθέτῃ ποιοῦντες· βούλεται γὰρ οὐ μόνον δεξιᾶς οἰκείας στεφάνῳ σεμνύνειν τὸν άγωνιστὴν οὐδὲ τὸν παρ᾽ αὐτῷ τελούμενον ἦχον [om. B.] ᾄδειν τὸ [τὸ ///////// B.] τρόπαιον, ἀλλὰ κἀκεῖνο τὸ μέρος, οὗ τὸν ἀγῶνα στεφανίτης διήνεγκεν, ἵνα μὴ μόνον ἐκεῖνος καταγεραίρηται [καταγεραίροιτο B, C.] , ἀλλά καὶ ἡμεῖς τι κερδαίνωμεν· οὐ τὴν [om. B.] παρὰ τῶν ἐπαινουμένων ἀντίδοσίν φημι (ἔστι μὲν [om. B.] γὰρ καὶ τοῦτο), ἀλλὰ τὸ συμβαῖνον ἐκ τοῦ λόγου κέρδος· γίνεται γὰρ οἷον σπέρμα πρὸς ἀρετὴν τῶν καλῶν ἔργων ἔπαινος ταῖς μὴ παντάπασιν ἀγόνοις καρδίαις. Ἀλλὰ τίς [τί A.] οὗτος, ὃς μετὰ σεμνῶν [σεμνῶς B, C.] ἡμῖν σεμνὸς ἐπέστη τῆς νίκης στεφάνων [corr., prius κεφάνων C.] , οὗ τῶν ἀθλητικῶν ἱδρώτων μυρωδία ὅλην ἡμῶν τὴν ψυχικὴν ἐπλήρωσεν αἴσθησιν, ὃς τῇ βαφῇ τῶν μελῶν εὔδηλός [ἔκδηλος B, C.] ἐστι πολύν [πολάν C.] τινα καταπαλαίσας ἀντίπαλον [ἀντιπάλων A.] ; γνώριμος πᾶσιν γεννάδας καθάπερ ἡλίου ἀνατολὴ καὶ λέληθεν οὐδαμῶς τῆς ἐκείνου μνήμης ἀνατολή. Ἀλλ᾽ ὥσπερ διηνεκῶς τῶν ἡλίου καλῶν μετέχοντες ἄνθρωποι ἐκ τῆς καθ᾽ ἡμέραν εὐεργεσίας ἅμα τῷ λάμψαι τὴν ἀκτῖνα γνωρίζουσιν ἕκαστος, οὕτως ἐκ τῆς τῶν θαυμάτων χορηγίας ἴσμεν τὸν μάρτυρα· ᾧ σεμνυνομένῳ τῇ ἐκ τῶν ἀγώνων δόξῃ τὴν ἡμετέραν ἀποδῶμεν εὐφημίαν· νόμος [in marg. corr. ἄγων prius ἀγωος C.] γὰρ οὗτος ἀθλητικός, καὶ λόγοις ἀναδεῖσθαι τοὺς στεφανίτας.

[2] [A patria et genere sancti non laudandi.] Πατρίδα μὲν καὶ γένος, τοῖς ἐπαινέταις ἔθος ἐπιζητεῖν, λόγος παραιτεῖται· οἱ μὲν γὰρ ἀπορίᾳ τῶν οἰκείων καλῶν περιέρχονται τὰ ἐκ γειτόνων συλλέγοντες, εἰ καὶ σεμνοῖς ῥήμασι τὴν [τοῖς B, C.] πενίαν κοσμοῦσι, ταῦτα προσεπιλέγοντες ὡς βουλόμενοι δεῖξαι περιουσίαν ἀρετῆς ἐνοῦσαν τοῖς ἐπαινουμένοις, ἐκ τῆς γονεῦσι προσούσης ἀπ᾽ ἀρχῆς δόξης τὴν μαρτυρίαν ἐπισφραγίζομεν· ἡμῖν δ᾽ ἀφάτου χορηγουμένης ἐκ τῶν οἰκείων τοῦ μάρτυρος εὐπορίας, ἀπειρόκαλον οἶμαι τὸ βαδίζειν ἐκείνοις παραπλησίαν [B, C. παραπλησίως A.] . Τί γὰρ δεῖ [δὴ A.] τὰ τῶν ἄλλων σεμνὰ περισκοπεῖν καὶ τὸ κλέος ἐν μοίρᾳ κεκτῆσθαι δανείσματος [διανείσματος B.] , ὑπάρχοντος ἐκ τῶν ἰδίων σεμνύνεσθαι; Ὥσπερ οὖν φωστήρων ἀκούοντες γένεσιν οὐδέν τι πολυπραγμονοῦμεν, ἀλλὰ μόνην τὴν ἐκείνων θαυμάζομεν ἀρετήν [ἀρτὴν C.] , τὸ τῶν λαμπηδόνων ὡραῖον κατανοοῦντες, οὕτω μοι κἀνταῦθα δοκεῖ μόνον [(δ. μ.) μόνην B, C.] ἁρμόζειν, ἂν ἄρα [ἄρυ C.] δυνώμεθα, τὴν τοῦ μεγάλου φωστῆρος τῆς ἀληθείας κατανοεῖν ἀρετήν. Εἴ τις γὰρ ἄλλος ἐν τοῖς κάτω τελῶν ἄξιος προσειρῆσθαι τῷ τῶν φωστήρων ὀνόματι, οὗτος οἶμαι τῶν πάντων ἐστίν· οὐ γὰρ δὴ τῆς εἰς τὸν βίον εἰσόδου τυχὼν κατὰ βραχὺ τῶν ἔργων κτώμενος τὴν λαμπρότητα, ὕστερον ἔδειξε [ἔδοξε B.] περιφανεστέραν τὴν αὑτοῦ φύσιν, ὥσπερ ἐπὶ τῶν ἄλλων ὁρῶμεν, ἀλλ᾽ ὁμοῦ τε πρὸς γένεσιν [γέννεσιν C.] ἦλθε, καὶ φωτὸς πλήρης ἦν, οὐκ οἶδα τοῦ φωτὸς [(πλήρης - φωτὸς) om. C.] ἐρασθέντος τὸν ὑποδεξάμενον ἐκείνου ἅμα τῷ λῦσαι τὴν μητρικὴν ὠδῖνα τῷ φωτὶ συνδεθέντος [(τὸν ὑποδ. - συνδεθέντος) om. B, C.] , καὶ διὰ τοῦτο αὐτίκα τῇ γενέσει τῆς τῶν κατορθωμάτων ἁπάσης λαμπρότητος συνελθούσης. [Tryphon puer miracula operatur;] Πλὴν μέλαινα νὺξ τῆς ἀπιστίας ἐκκέχυτο [ἐκέχυτο C.] κατὰ πάντων περάτων, καὶ Τρύφων οὔπω μειράκιον ἦν, καὶ δόγμασιν εὐσεβείας καὶ θαύμασιν ὥσπερ ἀκτῖσι τὸ σκότος διώκων [διωκῶν C.] , τῆς εἰς Θεὸν ὁμολογίας ηὔγαζε τὴν ἡμέραν, νῦν μὲν παντελῶς ἀβοηθήτοις [ἀβοήθητος B, C.] οὖσι τοῖς τότε ἀνθρώποις ἐπιόντα χαλεπῶς ἐτυράννει ἀπελαύνων [ἀπολαύνων C.] δαιμόνια, νῦν δὲ σώματα νόσων ἐλευθερῶν καὶ ἀμφοτέρωθεν τῷ πλάσματι βοηθῶν καὶ προσάγων τῷ πλάσαντι [πλάσματι C.] . Καὶ τὸ πρᾶγμα οὐκ ἀνεκτὸν ἐνομίζετο ταῖς ἀρχαῖς καὶ ταῖς ἐξουσίαις τοῦ σκότους, παῖς ἄρτι βλαστάνων ἐκείνους ἐλαύνων καὶ χεὶρ ἁπαλὴ τὰ τούτων ῥαπίζουσα πρόσωπα· διόπερ τοῖς [om. C, τῆς B.] κατ᾽ ἐκεῖνο καιροῦ τῆς ἀσεβείας ὑπερασπίζουσιν ἄρχουσιν οὐ μόνον ὑπὸ τῆς τῶν [om. B.] ἔργων φήμης ἀλλὰ καὶ τῶν δαιμονίων οὐκ ἀνεχομένων σιγῇ διακαρτερεῖν τὴν ἧτταν εἰς ἀντίληψιν καλούντων αὐτούς, προσηγγέλλετο. Οἱ μὲν οὖν ἀνακαλεῖσθαι τὴν ἧτταν προθυμούμενοι [καὶ add. B.] , σκότος ὄντες, ἐπὶ μᾶλλον παρεῖχον ἀφορμὴν διαλάμπειν [διαλαμπεῖν C.] τῷ μάρτυρι. Ὥσπερ γὰρ ἥλιος ἔχει μὲν παρ᾽ ἑαυτῷ καὶ ἀνατέλλων ὅλον τὸ φῶς, λαμπροτέρας δ᾽ ἀφίει τὰς [τῆς C.] λαμπηδόνας, ἣν ἔρχεται πορείαν ἀεὶ ἀναβαίνων, οὕτω καὶ μάρτυς· εἶχε μὲν ἐξ ἀρχῆς παρ᾽ ἑαυτῷ πλήρη τῆς ἀθλητικῆς ἀρετῆς τὰ φέγγη, ὅμως δὲ τοῦ μαρτυρίου τὴν ὁδὸν προκόπτων ἐδείκνυ τι πλέον, τοῦ τῆς ἀληθείας αὐτῷ παραστήματος ἀεὶ τῇ πείρᾳ τῶν χαλεπῶν προσιόντι γενναιοτέρου διαφαινομένου· καὶ οὐδὲν εἶχε ταῖς ἀκτῖσιν ἐπηλυγάζειν [ἐπιλυγάζειν A, C.] τὸ νέφος τῆς ἀντικειμένης δυνάμεως· ἀλλ᾽ ἐγίνετο κατὰ τοῦτο τὸ μέρος ἐναντίον ὅπερ ἡλίῳ συμβαίνειν [συμβαῖνον B, C.] ὁρῶμεν. Ἐκείνου γὰρ τὸ φαιδρὸν νέφους ἀντεπιόντος συστέλλεται [συμβαῖνον B, C.] , ἐνταῦθα δὲ διὰ τοῦ ἀμαυροῦ [ἀμαῦρον C.] τῶν δαιμόνων νέφους τηλαυγέστεγον μαρτυρικὴ ἀστράπτει ἀκτίς.

[3] Πλὴν ἁπανταχοῦ γῆς δόγμα τυραννικὸν ἔφθανε διερευνώμενον Τρύφωνα· καὶ ἐπεὶ παρόντα ἔδει καταστῆναι εἰς ὄψιν τῷ κρατοῦντι, παρ᾽ αὐτὸν ἐκομίζετο· δέ, ἐντρεχὴς [B, C, εὐτελὴς A.] γὰρ ἦν καὶ δεινὸς πρὸς θήραν ἀπάτης, [tyranni blanditias] οὐκ ἔγνω ἀπεναντίας ἰέναι, οὐδὲ τοῖς φοβεροῖς δοκιμὴν λαμβάνειν τοῦ ἀριστέως. ᾬδει [ἤδη A.] γάρ, ὡς ἐνίοτε τούτοις τὸ γενναῖον τῆς γνώμης οἷον στομούμενον οὐ μόνον οὐχ ὑπείκει ἀλλὰ καὶ κρεῖττον, πρὸ τῆς πείρας τῶν χαλεπῶν ἐδείκνυτο, γίγνεται· διὰ τοῦτο τῆς πείρας τὲως οὐχ ἥπτετο τῶν φοβερῶν, ἀλλὰ τῷ θηριώδει καὶ ὠμῷ ἠρεμεῖν ἐπιτρέψας ἐνεχειρίζετο τὴν ἀλωπεκῆν, καὶ φησιν· &ldquogr;Οὐ παραπλήσιος [παραπλήσιον B.] τῷ τῆς ἡλικίας βλαστήματι σὸς καρπὸς τοῦ φρονήματος· τῇ μὲν γὰρ οὔπω τὸ τέλειον μαρτυρεῖ, τῷ δὲ οὐδὲν ἀποδεῖ τελειότητος. Καὶ λαμβάνει με θαῦμα, πῶς ἐν ἀτελεῖ βίου καιρῷ τέλειον καὶ κατὰ πολιὰν ὁρῶ φρόνημα· χρὴ τοίνυν, ὅσον εὐκληρίας εἶ φύσεως, τοσοῦτον εἶναι μετὰ λογισμῶν κεχωρισμένον κακίας· κακία δέ, τὰ εἰς κίνδυνον ὡθοῦντα μὴ χαίρειν ἐὰν μηδ᾽ ἀγαπᾶν δοκεῖ τοῖ; κρείττοσι καὶ τιμὴν καὶ ἀπόλαυσιν ἔχουσιν. Ἔα οὖν ἐκεῖνα, οἷς ἐπὶ τοῦ παρόντος ἐνείχου· μηδὲ τούτῳ [τοῦτο A.] μόνον ἀσχημόνει [ἀσχημονεῖ A.] τὸ τέλειον τοῦ φρονήματος [(τῇ μὲν γὰρ - φρονήματος) om. B, C.] τῷ [τὸ A.] δόξης ἀντεχόμενον ἡμετέροις δόγμασιν οὐ νομιζομένης [νομιζομένοις A.] ἐνυβρίζειν [ἐνυβρίζει B.] μὲν εἰς τοὺς κρατοῦντας, κερδαίνειν δ᾽ ἐκ τοῦ πράγματος τοιαῦτα, οἷα τοῖς κακούργοις ὀφείλεται.&rdquogr;

[4] [contemnit;] Ἀλλὰ τὰ μὲν ἄδικα χείλη τοιαῦτα· δὲ τῷ θείῳ πλήκτρῳ τῷ πνεύματι κινουμένη [κοινουμένη C.] γλῶσσα· &ldquogr;Τέλειον, ἔφη, τοτε μοί τις προσμαρτυρήσει τὸ φρόνημα, ὅτε [δὲ add. A.] δόξης, ἧς εὖ καὶ καλῶς ἀπ᾽ ἀρχῆς ἐραστὴς ἐγενόμην, οὐχ ὑπομείνω γενέσθαι προδότης· οὐδ᾽ ἣν μετὰ διανοίας ὀρθῆς ὁμολογίαν ἐγνώρισα, ταύτην ἐκ τῆς χείρονος μοίρας ἀρνήσομαι οὐδὲ τῆς εἰς ζωὴν ἀγούσης ἀλλάξομαι τὴν εἰς θάνατον. Εἰ δὲ τῷ ὑμετέρῳ τῶν κρατούντων οὐ συμβαίνοντα φρονῶ δόγματι, ὅτι μοι ζημίαν ἀπαραμύθητον γράφει τὸ δόγμα, εἶτα ἐν μὲν τοῖς ἄλλοις κατὰ τὸν βίον ἐπιτηδεύμασι βούλεται ἡμῖν [ὑμῖν B.] ἀγαθὰ τοῖς ὑπὸ χεῖρα τὰ δόγματα· εἰ δὲ καὶ τοιοῦτον ἐξενεχθὲν λήσει [λήσειν B.] οἷον ζημίαν οἴσειν τηρούμενον, οὐκ ἀργεῖν συγχωρεῖτε τοῖς λογισμοῖς, ἕως ἂν εἰς τὸ λυσιτελὲς μεταποιηθῇ τὸ φαῦλον τοῦ δόγματος· καὶ οὐ χαλεπαίνετε (ποιοῦντες εἰκότα [εἰκότως A.] καὶ ἀρχικῇ διαφέροντα [διαφέ////////ροντα B.] προνοίᾳ) τοῖς ὅσοι τὸ μὴ [om. A.] ὑγιῶς ἔχον τοῦ δόγματος προἳδόμενοι οὐκ ἐφύλαξαν ἀπαράβατον, ἀλλὰ πράως τὴν ἀτοπίαν μανθάνοντες ἐκείνους τε κακῶν ἀπείρους ἐᾶτε καὶ μετατίθεσθαι τῶν δοξάντων καλῶς ἔχειν ὑπολαμβάνετε. Ἐνταῦθα δέ, οὗ [οὐ A.] περὶ ψυχὴν ἀπαντᾷ τὸ κακὸν τοῖς τε [om. A.] γράφουσιν καὶ τοῖς πειθομένοις τῷ δόγματι, οὔτ᾽ ἀφ᾽ ἑαυτῶν βουλομένοις ὑμῖν [ἡμῖν A.] ὁρᾶν οὔτ᾽ ἀπὸ τῆς τῶν διδασκόντων γνώμης ἡλίκος κίνδυνος· ὅτι μὴ τῶν σῳζόντων ἀφείμεθα λογισμῶν, ὕβριν ἐπικαλούμεθα καὶ τοῖς τῶν κακούργων ἐνεχόμεθα· ἀλλὰ τῶν δοκούντων ἀπάρχου [ἀποίχου C.] , καὶ οἷς ἐνόχους ὑπολαμβάνεις ἀμύνου· ὡς ἐγὼ λειποταξίου δίκης οὐκ ἂν ἁλοίην οὐδὲ προσχωρήσω τοῖς ἐναντίοις τὴν ἐμὴν ἀτιμάσας στρατείαν· οὕτω γάρ μοι ὡς ἀληθῶς ὁρῷτο οὐκ ἀτελές, παρόν φρόνημα.”

[5] [varios cruciatus,] Ἐπειδὴ τούτων [τοῦτον A.] τύραννος ἤκουσεν, οὐκ ἔτι μετὰ τῆς ἀλωπεκῆς ἀλλὰ μετὰ τοῦ θηριωδεστάτου προσῄει τῆς γνώμης, οὐδ᾽ ἔτι ῥήματι [ῥήμασι C.] τὸν χρυσόν, ἀλλ᾽ ἔργων [ἔργω A.] βασάνῳ [βασάνων A.] καταμανθάνειν ἐβούλετο· καὶ ξίφει κόπτειν τὰ νῶτα προσέταττεν [προσέταττατεν B, προσέταττειν C.] . Ἀλλ᾽ ἀνδριὰς ὑπὸ γλυφίδων εἰς κάλλος ἐργαζόμενος ἵστατο· ἐκενοῦντο οἱ ὀχετοὶ τῶν αἱμάτων, δὲ γνώμη ἐπὶ μᾶλλον ἐδείκνυτο γενναιότητος οὖσα μεστή. Διεσχίζετο χερσὶ δημίων τὸ σῶμα, δέ, ὡς τῶν πολλῶν διαφέρουσαν στολὴν ἐνδυόμενος, σεμνότερος διεφαίνετο· καὶ τὰ μὲν ξίφη πρὸς αὐτὴν ἐχώρει τῶν ὀστέων τὴν ἁρμονίαν, τὰ χείλη δὲ οὐ μεθίει τὴν εἰς Θεὸν ὑμνῳδίαν, ὥσπερ εἰς τὸ τέμνεσθαι μόνον [μένειν B.] ἐκείνου τοῦ σώματος παραπλησίου τοῖς ἄλλοις ὄντος, τὸ δὲ πικρὸν τῆς τομῆς [τοῖς τιμῆς C.] οὐχ ὑπάρχοντος ὁμοίου δέχεσθαι. Οὕτως ἐκεῖνος, μέχρι τῶν τεμνόντων βραχίων ἀπαγορεύσας ἐνάρκησεν, ὡς ἀλλοτρίων θεατὴς παλαισμάτων ἀλλ᾽ οὐχ ὑπομένων ἐν τοῖς οἰκείοις [οἰκείαις C.] τὴν πεῖραν ἵστατο τῶν δεινῶν, πληρούμενος θείας [om. B, C.] εὐχαριστίας τὸ στόμα καὶ τῆς ὑπὲρ τῶν αἰκιζόντων εὐχῆς. μὲν οὖν τοῦ Χριστοῦ τοιοῦτος ἔν τε τοῖς χαλεποῖς καὶ τῇ παρ᾽ ὧν τὰ δεινὰ προσῆκτο ἀμύνῃ, τοῖς μὲν ὡς ἡδονὴν φέρουσιν εὐψυχῶν, τῶν δὲ μὴ παραστῆναι τῷ δικαίῳ βήματι παραιτούμενος τὴν ἀδικίαν. δ᾽ ὑπερασπίζων ἄρχων τῆς πλάνης αἰσχύνην ἡγούμενος, εἰ τοῦ μαρτυρικοῦ παραστήματος ἐλάττων ὀφθείη πρὸς εὕρεσιν τῶν κολάσεων, ἐπὶ πλέον θηριωδίας προέκοπτε καὶ τοῦ καθηγεμόνος αὐτὸν καὶ τῆς πλάνης καὶ τῆς τῶν βασάνων εὑρέσεως εἰς ἐπίνοιαν ἄγοντος, ἐπιπονωτέραις [corr., prius ἐπιπονοτέρας B.] βασάνοις ἔκρινε [ἔκρουε B, C.] τὸν ἀδάμαντα.

[6] [clavatos calceos,] Οὐχ ἁπλοῦν δὲ τῶν ὀδυνῶν τὸ μέρος ἀλάστωρ εἶναι βουλόμενος, ἀλλὰ πολυειδοῦς αἰσθάνεσθαι τῆς δριμύτητος, ὥσπερ ἐν πολιορκίᾳ ὁμοῦ κατὰ τὸ αὐτὸ ποικίλας προσῆγε τὰς μηχανάς, οὕτω νομίζων πολιορκήσειν τὸ φρόνημα καὶ καταπήξαντας ἐκέλευε τοῖς ποσὶν ἥλους ἄγειν παιόμενον διὰ τῆς πόλεως ἐν ὥρᾳ, ὅτε [om. C.] τοῦ κρύους πῆξις ἀργεῖν ἀναγκάζει καὶ τὰ τῶν μελῶν ἐνεργότατα [ἐργότητα C.] . λύττης ἀπανθρώπου, δυσσεβῶν διανοημάτων· νικᾷ τὰ ὑμέτερα [ἡμέτερα C.] κρούσματα [κρούματα B, C.] τοῦ ἀνδριάντος στερρότης· οὐδ᾽ ἐξαρκοῦσι δήμιοι χεῖρες κλάσαι τὴν γνώμην· συνεργείτω καὶ τοῦ χειμῶνος βαρύτης· καταφρονεῖ [καταφρονεῖν A, C.] τῶν ὑμετέρων [ἡμετέρων C et B ex corr.] βασάνων· αὐτὸς ἑαυτῷ προσαγέτω τὴν τιμωρίαν, ἣν ἐκ τῆς πορείας ὑπομένειν [ὑπομείνειν C.] ἀνάγκη. [Rom. 10, 15.] Ἀλλ᾽ οἱ ὡραῖοι πόδες ἐκεῖνοι, καθάπερ λίθοις πολυτίμοις τοῖς ἥλοις καὶ τῃ βαφῃ τῶν οἰκείων αἱμάτων κοσμούμενοι, ἐντιμοτέραν ἐκινοῦντο πορείαν, γῆν ὅσην ἐπῄεσαν ἁγιάζοντες· πόδες ὄντως [ὄντες A, C.] ἐπὶ πέτραν ἐστηριγμένοι τῆς ἀληθείας καὶ τοῦ ψεύδους τὰ κύματα ὡς ἀφρὸν διαλύοντες· [Psalm. 39, 3.] πόδες, διὰ τῆς τῶν ἥλων ἀκμῆς τὴν κακομήχανον ἐν τῷ πατεῖν κατατρήσαντες κεφαλήν. Ἀλλ᾽ ἦν ἄρα μανία καὶ πυρὸς θερμότερον· τὸ μὲν γὰρ ὕλης ἐπιτηδείου λαβόμενον ἀναζῇ καὶ τρέφει τὴν φλόγα, ἐπειδὰν δὲ πλησιάσῃ οὗ [εἰ A, C.] μὴ τροφὴν ἔνι λαβεῖν, θνήσκει μαρανθέν· τῷ δὲ τοῦ τυράννου τῆς μανίας πυρὶ ἐναντίον συνέβαινεν, οὐχ ἁλισκομένου ὃν ὥρμητο [ὥρμησε A, C.] κατατρώγειν, λαμπρότερον φλόξ ἀνεβίου καὶ ἀνεκάετο [ἀνεκαίετο B.] .

[7] [faces ardentes fortiter tolerat;] Κάμπτειν οὖν ἐπεχείρει τὸν ἀκλινῆ πάλιν ἑτέρωθεν· καὶ λαμπάδας πυρὸς ἐπέταττε προσάγειν τοῖς μέλεσιν· ἐλάνθανε δὲ τῷ μὲν οἷόν τινα δρόσον προσάγων [προσάγον A.] τοῦ ἀναφλέγοντος πόθου, ἑαυτῷ δὲ τῆς μανίας ὑπέκκαυμα. Ἔδει γὰρ ἐν πάσῃ μηχανῇ διάβολον καὶ τὸν ὑπηρέτην 〈αὐτοῦ [om. codd., supplet E. Kurtz.] αἰσχύνης κληρονομεῖν, Χριστὸν δὲ καὶ τὸν ἐκείνου διὰ πάντων ὁπλίτην κρατεῖν. Ἀλλ᾽ μὲν ὑφῆπτε κάτω τὰς δημίους λαμπάδας, ἄνωθεν δὲ φῶς ἐπινίκιον περιέλαμπε, τερπνὸν ἅμα καὶ καταπλήξεως μεστὸν δεικνύον τὸν ἀθλητήν, τερπνὸν μὲν ὀφαλμοῖς, ὅσοι τῷ τοιούτῳ κάλλει ἐνατενίζειν ἐπάξιοι, καταπληκτικὸν δ᾽ [δὲ A.] ἐκείνοις ὅσοι τῷ βαθεῖ τῆς ἀσεβείας ἀμαυρωθέντες σκότῳ [κότω C.] τὴν ἀμαρυγὴν τοῦ προσώπου τῆς ἀστραπῆς οὐκ ἐδύναντο φέρειν. Τὸ μὲν δὴ οὐρανόθεν φῶς τοιοῦτο [τοιοῦτον B, C.] προεζωγράφει [προεζωγράφειν C.] Τρύφωνι κάλλος, οἷόν τι προεικόνισμα τοῦ μέλλοντος κάλλους· ὑπεδήλου [ὑπεδήλον C.] δὲ καὶ τοῦ τέλους τῶν ἄθλων ἤδη τὸ ἐνδόσιμον ἀγωνοθέτης· στέφει γὰρ παρὰ πᾶσιν ὁρωμένῳ τὸν ἀγωνιστὴν ἐδεξιοῦτο, καὶ τῶν καμάτων ἐδείκνυ τὸ ἔπαθλον.

[8] [antequam capite plectatur] μὲν οὖν τῆς καταλύσεως τῶν πόνων εἰστήκει [ add. B.] καιρός· ὥσπερ δ᾽ οἰκίας τεχνίτης τὸ ὅλον τῆς οἰκοδομῆς σχῆμα φυλάττει [φυλάττειν B, C.] ὅμοιον ὑφάντης ταῖς ἐξ ἀρχῆς κρόκαις ἁπάσας τὰς λοιπὰς ὁμοίως συντίθησιν εἴτι ἄλλο παραπλησίως ἀπ᾽ ἀρχῆς μέχρι τέλους ἐργάζεται, τοιοῦτο [τοιοῦτον B, C.] ἐνταῦθα ἔοικε συμβεβηκέναι· καὶ ὅμοιον τέλος τῷ παντὶ βίῳ τοῦ μάρτυρος συνεισέρχεται, οὐκ οἶδα τοῦτο βουληθέντος Θεοῦ, ὥσπερ ἔδωκε παράδοξον τὴν ζωήν, δοῦναι παράδοξον [(τὴν ζ. δ. π.) om. C.] καὶ τὴν τελευτήν, ἵνα καιρίαν πληγῇ [πληγὴν A.] ἀπάνθρωπος δικαστὴς προαρπάζων τὸν δίκαιον τῆς ἐκείνου πληγῆς· ἐπεὶ γὰρ οἱ τὸν θυμὸν ἀναψύξαι τῷ τιμωρεῖσθαι τοὺς καθ᾽ ὧν ἐξεκαύθησαν βουληθέντες τότε χαλεπωτέρας αἰσθάνονται διανεμομένης αὐτοὺς τῆς φλογός, ὅτε τῆς τιμωρίας ἀμείνους ἴδωσι διαγεγονότας, ἐφ᾽ ὅμοιον αὐτῷ σχῆμα τὴν μανίαν ἀποπληροῖ· μὲν γὰρ τελευταίαν ὀργὴν ἐπαφήσειν ἐνόμιζε καὶ ἧς οὐκ ἂν διαγεγόνει, ξίφει αὐτῷ ἐπιτρέπων τὸν ἐξ ἀνθρώπων ἀφανισμόν· φθάνει δὲ Θεὸς τὴν πληγὴν εἰς χεῖρας τὴν μακαρίαν παραλαμβάνων ψυχήν, [spiritum Deo reddit.] λιπὼν [om. A.] ἐκεῖνον εἰς ἑαυτὸν ἀγριαίνειν καὶ μεμηνέναι, καθάπερ τὰ ἐπιδραμόντα τῶν κυνιδίων, ὅταν μὴ τούτων ἅψασθαι καθ᾽ ὧν ἀνεσοβήθη δυνηθῇ.

[9] [Martyris laudes] Αὕτη τοῦ στεφανίτου πάλη· τοιοῦτον τῆς ἀληθείας τὸ τρόπαιον· τοιοῦτον τῆς ἀσεβείας τὸ πτῶμα· ἐπὶ τούτοις ἐκρότησαν θαυμάσαντες ἄγγελοι, ἐσκυθρώπασε τὰ δαιμόνια καταπλαγέντα. Ἠλάλαξαν τῶν μαρτύρων τὰ πλήθη· πύλαι οὐρανῶν ὑπεδέξαντο μετὰ σεμνοῦ τοῦ τῆς νίκης χρώματος τῆς ἀληθείας τὸν στρατιώτην. στεφοδότης τὴν καλὴν ἐστεφάνωσε διαδήματι κεφαλήν· [Matth. 10, 32.] ὡμολόγησε κοινωνὸν τῆς βασιλείας ἐνώπιον τοῦ πατρός, ἀνθ᾽ ἧς ἔδωκεν ὁμολογίας ἐνώπιον ἀνθρώπων αὐτῷ· ἐνέδυσεν ἔνδυμα ἀφθαρσίας, ἀνθ᾽ ὧν τὸ τῆς φθορᾶς ὕφασμα τοῖς ὑπὲρ αὐτοῦ ἀγῶσιν εἶδε διερρωγός, πρῴην μὲν ὠδῖνα μητρικὴν ἀπολύων καὶ ἄρτι πρὸς ζωὴν εἰσελαύνων.

[10] [et invocatio.] Δωρεαῖς ἐξαιρέτοις ὑπερετιμήθης [ὑπερετμήθης C.] τῶν ἄλλων· εἰ γὰρ καὶ ἀπείροις ὅσοις [om. B, C.] τῆς τῶν χαρίτων ἐδόθη πηγῆς ἀραρύσασθαι, ἀλλ᾽ οὖν οὐκ ἐφ᾽ ὁμοίου ἐκείνοις τοῦ σχήματος σὺ λαμβάνεις τὸ χάρισμα· τοῖς μὲν γὰρ εἰ καὶ σταθμωμένη πρὸς λόγον τῶν ἀντεισαγομένων δωρεὰ προῖκα ὁρᾶται παραγινομένη [παραγενομένη A.] , ὅμως ὥσπερ ἀμοιβὴ καμάτων ἀντιδωρεῖται· σοὶ δὲ οὐ πόνων κτῆμα τὸ δῶρον, ἀλλ᾽ οἷον ἂν ἐξ ἐραστοῦ ἔλθοι. Ἀλλὰ γάρ, ὅπερ ἔφην πρότερον, μητρῴων ἀνθήσας λαγόνων, οὕτως ἔτι καλλοναῖς ἀοράτοις τὸν οὗ μηδὲν διαφεύγει τὴν ὅρασιν καταθέλξας ὀφθαλμόν, ὥσπερ ἐρωτικὰ δῶρα λαμβάνεις τὰ θαύματα. Νῦν δὲ λύσας τοὺς δεσμοὺς τῆς σαρκὸς καὶ μετὰ λαμπρᾶς τῆς τῶν ἄθλων προσαγωγῆς τῷ ἀραστῇ προσιών, μεγαλοπρεπεστέραις τιμᾷ [τιμᾷς A.] δωρεαῖς, προστιθεμένης τῇ προτέρᾳ φιλοτιμίᾳ τῆς ἀμοιβῆς τῶν καμάτων. Νῦν μετὰ χορῶν ἐκείνων, οἳ φῶς ὄντες πληροῦσι τὴν λειτουργίαν τῷ μεγάλῳ φωτί, ἄϋλος ἀΰλοις συνεορτάζεις, σεβάσμιος αὐτοῖς ἐκ τοῦ μεμορφῶσθαι τὰ δεσποτικὰ παθήματα καθορώμενος· καὶ ἣν πρότερον τοῦ πηλίνου πάχους ἐρικειμένου τοῦ κάλλους κατανοοῦντες ψυχὴν ἀρεθαύμαζον, ἄρτι καθαρῶς τὴν ἀρετὴν ὁρῶντες ἐπὶ πλέον αὐτῆς τοῦ πόθου τῇ ἴϋγγι ἕλκονται. Νῦν ἧς ἀρραβῶνα γλυκύτητος τὸ πικρὸν τῆς βασάνου [τῶν βασάνων B, C.] ἐδέχου, κατατρυφᾷς οὐκ ἐλπιζομένης ἀλλὰ παρούσης τῆς ἀπολαύσεως.

[11] [Sancti miracula.] Ἀλλὰ τούτοις μὲν ἄνω χαίρει τὸ τοῦ θείου ἐμφυσήματος ἔργον, μακαρία ψυχή· κάτω δὲ τὸ τῆς [om. B, C.] γῆς ἐκ τῶν κόλπων δημιουργηθὲν πλάσμα οἵας τῶν τραυμάτων ἀντιλαμβάνει τὰς ἀμοιβάς· εἰ γὰρ καὶ νόμῳ κοινῷ μητρικοῖς ἀποδοθὲν [ἀποδυθὲν A.] ἐκρύβη χωρίοις, ἀλλὰ θαυμάτων πυρσοῖς εἰς πάντα λάμπει [λαμβάνει A, C.] τὰ πέρατα, ἀλλὰ τῶν μαρτυρικῶν ὀχετῶν ἀρδευθὲν τοῖς ὄμβροις οἷόν τι σπέρμα ἀθάνατον διηνεκῶς ἀνθεῖ τὰ χαρίσματα. Λύμην ἐλαύνει παθῶν, φωτίζει τὸν νοῦν, στηρίζει ψυχάς· γὰρ ἐκεῖθεν τοῖς χρῄζουσι χορηγουμένη βοήθεια αὐτίκα τε ἤμυνε καὶ νοῦν πρὸς θείας ἀκτῖνας ἀνήγαγε καὶ διήγειρε τὴν ψυχήν. Οἷς μὲν οὖν ἐπάθλοις ἀγωνοθέτης ἐν οὐρανῷ δωρεῖται τὰ λαμπρὰ τῶν μαστύρων τάγματα, οὐκ ἔστιν ἑτέρου τοῦ διδόντος εἰδέναι· ἐν γῇ δὲ ἄλλον ἄλλαις θαυμάτων τιμᾷ χορηγίαις· [Ioh. 14, 2.] ἔοικε γάρ, ὥσπερ ἄνω διαφερούσας οἰκοδομεῖ τὰς μονάς, οὕτω καὶ κάτω διαφόρους μερίζειν τὰς δωρεάς. Σὲ [σὺ C.] δὲ πᾶσιν ὁμοῦ τιμᾷ, οἷς καθ᾽ ἕνα τοὺς λοιποὺς δεξιοῦται. Τί γὰρ ὑφ᾽ ὧν τὸ πήλινον ἡμῶν οἰκητήριον παθῶν καταλύεται, οὐ τῇ σῇ δυνάμει παραχωρεῖ; ποίας δ᾽ οὐκ ἀμείνων ἐπιβουλῆς ψυχὴ σοῦ τυγχάνουσα βοηθοῦ; τίνα χρὴ καλεῖν κοινὸν ἀνθρώπων ἰατρεῖον ταμεῖον καταφύγιον; τῇ σῇ προσεῖναι τῶν λειψάνων θήκῃ τὴν κλῆσιν ἁρμόσει.

[12] Ἀλλ᾽ θείας μὲν ὑπάρξας γενέσεως [γενέσθαι C.] , θεῖον δ᾽ ἡμῖν καὶ κατὰ φωστῆρα λάμποντα βίον ὡς ἀληθῶς ἐπιδείξας, τοῦτό σοι τὸ τῶν λόγων ἔργον καὶ ὡς κοινῷ μὲν ἀριστεῖ παρ᾽ ἡμῶν ἐξειργάσθη [ἐξεργάσθη B, C.] · δέ με πρὸς τοῦτο μᾶλλον ἤνεγκεν, ὅτι εἰς ταὐτὸν ἑκατέροις καιρὸς συναντᾷ [συνιστᾷ A.] , σοὶ μὲν τοὺς ὑπὲρ ἀληθείας καταλύσαντι πόνους ἀφθάρτου διαδήματος [διαδήματι B.] δόξης κληρονομεῖν, ἐμοὶ δὲ τῶν ἐξ ἁμαρτίας ἀγωνισμάτων ἀπολελυτρωμένῳ [λελυτρωμένω B.] αὐτοκράτορος δόξης ἐπιλαβέσθαι.

V. LAUDATIO S. TRYPHONIS A THEODORO DUCA LASCARI

Tryphon martyr Romae cultus (S.)
Respicius martyr Romae cultus (S.)
Nympha martyr Romae culta (S.)

A. Theodoro

E codice bibliothecae Vaticanae gr. 516 (= D). Cf. Comm. praev. num. 10.

Αὐτοκράτορος Θεοδώρου σοφωτάτου Δούκα τοῦ Λάσκαρι ἐγκώμιον εἰς τὸν ἅγιον μεγαλομάρτυρα τοῦ Χριστοῦ Τρύφωνα πρὸ τῆς τῆς βασιλείας ἐντελεχείας [ἐντελεγχείας D.]

[1] [Exordium.] Κρίνα ἐξ ἀγροῦ καὶ ῥεύματα ἐκ πηγῆς καὶ τῶν ἑκατέρων εὐφροσύνη τοῖς τὴν μετάληψιν αὐτῶν μεταλαμβάνουσι γνώριμον, ὅτι [(γ. ὅτι) E. Kurtz, γνωρίμως D.] αἰσθήσει πειράζεται · τοῦ μὲν γὰρ ἐκκέχυται τῶν βοτάνων ὀδμὴ πρὸς τὸ ἱλαρύνειν τὰ αἰσθητήρια τῶν διερχομένων, τῆς δὲ τῶν ῥευμάτων χύσις διαρρέει πρὸς τὸ ἀντλεῖν τοὺς διψῶντας ἐκ ταύτῆς καὶ κορεννύεσθαι· ἦν δὲ τοῦτο Θεοῦ τὸ δῶρον μᾶλλον τοῦ ἀγροῦ τε καὶ τῆς πῆγῆς· εἰ γάρ τοι καὶ ἐξ ἐκείνων τὰ ἡδέα τάχα τις εἴπῃ ἐκβλύζειν καὶ διὰ τοῦτο τούτων ὑπάρχειν, ἀλλ᾽ οὖν οὐκ ἔστι τοῦτο τῶν ἀναγκαίων οὔτε μήν, ὡς ἐχ πρώτης αἰτίας διὰ τὸ ὁρᾶν ἡμᾶς αὐτὸ προσεχῶς γιγνόμενον, ἀληθές, ἀλλὰ πολὺ τοῦ δευτέρου λειπόμενον καὶ πρὸς σόφισμα πίπτον· εἴπω τὸ ἀληθέστερον· γὰρ συνακτικὴ καὶ ποιητικὴ τῶν γεγονότων ἰσχὺς τοῦ Θεοῦ ἔχει μέντοι καὶ ἐν τοῖς ἔχουσι θελητῶς οἰκείαν ὁρμὴν καὶ ἐν τοῖς μὴ ἔχουσι θελητῶς τὸ ἀρχαίτιον καὶ ποιητικόν, τὸ ἐκ ταύτης εἶναι καὶ διαμένειν αὐτά, καὶ πᾶν ὅ, τι τέλος τούτων ἐξ αὐτῆς καὶ κινούμενον καὶ γιγνόμενον· ἔχει δὲ καὶ τὸ σοφὸν καὶ διαιρετικὸν καὶ διὰ τοῦτο διεῖλε βασιλικῶς καὶ σοφῶς· καὶ οἷς μὲν καὶ τὴν θέλησιν ἔδωκε τῷ εὐεργέτῃ μαθήσασα· οἷς δὲ τῇ φυσικῇ τάξει διακαρτερεῖν διωρίσατο, εὐεργετήσασα καὶ ταῦτα τὸ μὴ μετὰ θελήσεως τέλη τελοῦν, τὰ χρηστὰ παρὰ τῶν πολλῶν ἐπαινεῖσθαί τε καὶ θαυμάζεσθαι καὶ ὥσπερ ἐκ περιουσίας ἐνεργεῖν νομίζεσθαι. Ἀνθεῖ γὰρ τὸ κρίνον ἐν τῷ ἀγρῷ καὶ οἱ ὁρῶντες αὐτὸ [in marg. D.] θαυμάζουσι μάλα γε, εἰ μή τις ὡς ἐγὼ ἐξεταστικὸς καὶ τῆς ἐξεταστικῆς θρέμμα ὐπάρχων διαβιβάσει τὸν νοῦν καὶ θαυμάσει τὸν πρωταίτιον βασιλέα Θεόν· οἱ πλείους δὲ πρὸς αὐτὸ ὁρῶντες τοῦτο μόνον θαυμάζουσι καὶ κατ᾽ εὐοσμίαν τὸ παραπλήσιον· βλύζει δὲ καὶ κρήνη καὶ οἱ μὲν διψῶντες εἴπω καὶ Θεὸν αὐτὴν ὀνομάσαι βούλονται διὰ πολλὴν τοῦ νοῦ χαύνωσιν, τὸ ἄκος τῆς δίψης αὐτῶν θεραπεύσαντες ἐξ αὐτῆς, εἰ μὴ κἀκεῖσε Ἑρμοῦ τις γόνος τύχῃ ἀναζητῶν τὴν πρώτην εὐγένειαν καὶ ἀνατρέχων εὑρήσει τὴν μεγαλόκρουνον τῆς τοῦ Θεοῦ πηγαίας σοφίαν ταύτης καὶ πάντων κράτος εἶναι πρωταίτιον· ἔχει γὰρ βροτὸς ἐπισφαλῆ τὴν ἐπίνοιαν καὶ μάλιστα ὃς οὐκ ἐκάθηρε τὸ ψυχικὸν ὄμμα διὰ παιδείας. γὰρ ἐξετάζων οὔτως ἂν ἐξετάσῃ καλῶς, εἰ ἐξητάσθη σοφίαν μανθάνων καὶ ὅστις οὕτως ἐξητάσθη τὸ τῆς ψυχῆς ὄμμα ἐκκαθαρθεὶς καὶ καθάρας. γοῦν ἐξετασθεὶς καὶ δυνάμενος ἐξετάζειν ἐξεταζέτω τοῦ παντὸς τὰ καθ᾽ ἕκαστα, ὅστις ἔστι καὶ τέλειος. Ἐγὼ δὲ λειπόμενος τῆς τοῦ τελείου εἰδοποιήσεως ἁπλῶς μὲν ἐξετάζειν σχολάσω· ποῖ δὲ οὐχ ἁπλῶς ἐξετάσω [καὶ φυσιολογικὸςadd. dein de. D.] , οὔτ᾽ αὖ κοινὰς ἐννοίας καὶ χθαμαλὰς καὶ τοῖς περὶ τὴν ἐπισύνθετον φιλοσοφίαν ἐξέτασιν, ἐπεὶ οὐχ ἑνιαῖα ἀλλ᾽ ἐκ πολλῶν· ἀλλὰ μᾶλλον τὴν θεολογικὴν καὶ ἁπλῆν· τοίνυν [τί νϋν D.] οὖν τὸ ψυχῆς ὄμμα διὰ παιδείας καθάρας καὶ ἐξετάσεως, μερικῶς ἐξετάσων καὶ φυσιολογικῶς τὰς ἀποδείξεις ἄξω πρὸς θεολογίαν τὴν ἀνωτάτω, ἵν᾽ ἐκεῖθεν λάβω τὴν τελειότητα· καὶ μορφώσω τὸν λόγον, ὥστε κἀν ταῖς χρωματουργίαις αὐτῶν πολλοὶ παρεικάσωσι καὶ διέλθῃ διὰ τῶν δούλων τὸ κλέος εἰς τὴν θεἳκὴν ὑψηλότητα· τὸ δ᾽ ἐξεταζόμενον οὐ μετ᾽ ἀμφισβητήσεων ἀντιθέσεων ἐλέγχων τε καὶ μαρτύρων ἐξετάσωμεν, ὡς ἔνιοι ἐξετάζουσιν ἕτερα.

[2] [Quantis laudibus martyres extollendi,] Οὐδὲ γὰρ γήἳνον τοῦτο καὶ τῆς κάτω μοίρας ἐστὶν ἀλλ᾽ ὑπερκόσμιον ἐν τῇ χάριτι τοῦ κυρίου μου· διὰ τοῦτο ἁπλῆν καὶ ἀληθεστάτην ἔχει καὶ τὴν ἐξέτασιν· ἔστι δὲ τὸ ἐξεταζόμενον τοῦτο μάρτυρος μνήμη καὶ κατορθώματα, καὶ μάρτυρος ὑψηλοῦ καὶ τῆς βασιλικῆς τριάδος θεραπευτοῦ, μάρτυρος τοῦ λύσαντος δαιμονικὴν ἀπάτην ἐν τῷ σταδίῳ καὶ δεσμῷ θείῳ τῆς εὐσεβείας δήσαντος τοὺς πιστοὺς εἰς τὴν ἀγάπην Χριστοῦ· μάρτυρος ἀληθοῦς, ἀληθινὴν καταγγείλαντος πίστιν καὶ ψεῦδος ἐκμειώσαντος τὸ ὀλέθριον· μάρτυρος ἁγνοῦ ἀρετῆ, ἀμώμου πίστει, σοφοῦ τῇ λατρείᾳ καὶ καλλίστου κατὰ διδαχὴν κυριακὴν τὴν ἀνωτάτω· οὐ γὰρ ἔστι τῇ μαρτύρων ἀνδρείᾳ ἶσόν τι παρόμοιον, ὅτι περὶ τοῦ ἀληθινοῦ Θεοῦ τὸ θνήσκειν οὗτοι προετιμήσαντο. Μάρτυρος μνήμη καὶ μάρτυρος κατορθωμάτων μετ᾽ ἐλκωμίων ἐξέτασις, μὲν ἔχουσα σύμφυτον, ὅτι μάρτυρα ὑμῖν καταγγέλλει τὸ ἄριστον, τὰ δὲ ὡς μὴ δέοντα λήθῃ δοθῆναι καὶ ἐπὶ τὴν τοῦ λύχνου κείμενά τε ἀκρώρειαν 〈καὶ [suppl. om. D.] τῆς εὐσεβείας τοὺς ἐπαίνους περικαλούμενα· διὰ τοῦτο ἐγκωμιάζεται μάρτυς καὶ τὰ τούτου εὐκλεῆ κατορθώματα· οὐκ ἐξετάζομεν τοίνυν ἀλλὰ θαυμάζομεν· οὐ πρὸς ἄλλους ἀγῶνας τοὺς τούτου ζυγοστατοῦμεν ἀλλ᾽ ἐπιτερπόμεθα τούτοις, ὡς ἐν παστῷ νύμφη καλοῦ τυχοῦσα νυμφίου· ἔχει γὰρ οὗτος λόγον πρὸς τὴν ἐκκλησίαν Θεοῦ ὡραιοτάτου νυμφίου, ἣν ἐνυμφεύθη καὶ αὐτὸν κατενύμφευσε, τὴν ὡραιοτάτην ταύτην ἀντιστροφὴν σχὼν διὰ τῆς ἀθλήσεως· πάλιν ἐρῶ, μάρτυρος μνήμη, τοῦ μεγαλομάρτυρος τοῦ Χριστοῦ Τρύφωνος [Τρίφωνος D.] · τούτου γὰρ τὰ ἐγκώμια· καὶ μάρτυρος ὑπὲρ ἀνθρωπίνην φύσιν ἀγωνισαμένου πρὸς βασιλεῖς καὶ ἄρχοντας, [maxime S. Tryphon] πρὸς τὰς ἀρχάς, πρὸς τὰς ἐξουσίας τοῦ σκότους, πρὸς τοὺς κοσμοκράτορας τοῦ αἰῶνος τούτου· [Ephes. 6, 12.] ἔδει γὰρ ἀνθρώποις ἡττηθῆναι τὸν Σατανᾶν καὶ δι᾽ ὧν πτῶμα ἦρεν ὀφρὺν δέξασθαι τὴν καιρίαν τῇ τούτων ἀνορθώσει καὶ ἀνυψώσει. Θεὸς γὰρ ἐπὶ γῆς, καὶ βροτὸς ἐν τοῖς οὐρανοῖς παρρησίαν λαμβάνει· Θεὸς ἐν πάθει τε καὶ ὀδύναις, καὶ ἄνθρωπος πολιτογραφεῖται εἰς τὸν Παράδεισον· καὶ ὅθεν κακῶς παρακούσας ἐξῆλθε, καλῶς ταπεινωθεὶς κατὰ χάριν εἰσέρχεται καὶ ἀντιδέχεται εὐλογίαν τῇ τοῦ πτώματος κατακρίσει. λόγος γὰρ σαρκωθεὶς τὴν ὕλην ἐπετίμησέ τε καὶ ἔστησε τοῦ μὴ περαιτέρω βαίνειν ἐπὶ τὰ αἴσχιστα· ἐντεῦθεν γὰρ ἀποστόλων κηρύττει χορεία καὶ πιστεύει τὸ πλῆθος, καὶ Σατὰν κακῶς ὀδυνᾶτα· ικαὶ μία πόλις ἐν οὐρανῷ ἐκ διαφόρων ἐθνῶν γίγνεται. [Gal. 3, 28.] Οὐκ ἦν γὰρ Ἕλλην καὶ Ἰουδαῖος, οὔτε περιτομὴ αὐτοὺς διαστέλλει καὶ ἀκροβυστὶα, οὔτε βαρβαρικόν τε καὶ σκυθικὸν καὶ ἔθος τούτοις δίδωσι τὸ ἀλλοῖον· οὐκ ἦν δοῦλός τε καὶ ἐλεύθερος καὶ τὸν μὲν νόμος δουλείας δεσμεῖ, τὸν δὲ τὸ αὐτεξούσιον τῶν παρατυχόντων ἐλευθεροῖ· ἀλλὰ πάντες οἱ ἐν ταύτῃ πόλει Χριστοῦ· ἐκεῖθεν ἀποστόλων χορεία, προφητῶν ὅμιλος, μαρτύρων στρατιαί, ἱεραρχῶν σύνοδος, ἀσκητῶν τάξις, γυναικῶν ἁγίων χορός, ὑπὸ ἑνὸς βασιλέως Χριστοῦ κυβερνηθέντα πρὶν καὶ νῦν ἐλλαμπόμενα, εἰ καὶ μὴ ἐντελεχῶς τὸ πᾶν εὐεργέτημα. Ἐκεῖθεν γὰρ ἐπεραιώθη Ἰουδαῖος κηρύσσων Χριστόν, Ἕλλην θεολογήσας, Ἰταλὸς πιστεύσας, Σύρος διὰ τοῦτον ἀσκήσας, Καππαδόκης ἀθλήσας, καθὰ καὶ μέγαθλος μάρτυς Τρύφων τοῦτο ἐποίησε. Πᾶν γένος καὶ ἡλικία πᾶσα τοιγαροῦν εἰς ἓν εἷς ἳκαστος ἀφορῶντες τέλος ἐν διαφόροις τρόποις κατεκληρώσαντο τὸ ποθούμενον. Ἐπεὶ δὲ περὶ τοῦ Τρύφωνος διεξιέναι λόγος νῦν ἦξε τὸν ἄξονα τοῦ λόγου ἡμῶν, περὶ τούτου λέξαι καὶ δίκαιον διακρίνομεν τὰ τῶν ἄλλων καταλιμπάνοντες· αἰτῶ δὲ ἐπιεικῶς ἀκροάσασθαι πάντας τῶν ἀριστευμάτων τοῦ γενναίου καὶ μὴ δυσχεραίνειν μήτε τῷ ὄγκῳ τοῦ λόγου χαυνοῦσθαι τὸν ψυχικὸν τόνον, τῇ γλυκύτητι τοῦ ἀθλητοῦ τῶν θαυμάτων ἀγαλλιωμένων καὶ μᾶλλον αὐτῷ τὴν χάριν εἰς ἀντίδοσιν δωρουμένων, ψυχῆς κάθαρσιν, ἐμοὶ πρὸς τὸ καταδεξιώσασθαι ἔπαινον, ἐπειδὴ τῶν ἀγίων ἐπίσκεψις ἀνυστικωτέρα ὑπάρχει ψυχῆς ὠφέλεια τῶν ἀνθρώπων σαρκὸς παχύτητος ἀρωγή· καὶ πρῶτον μὲν οὕτως δεῖ λέξαι, ὕθεν ὥρμηται καὶ οἷος ἦν ἅγιος, εἶτα καὶ τὰ ἑξῆς.

[3] [Cappadox,] Οὗτος τοίνυν Καππαδόκης [Non Cappadocia sed Phrygia ortum esse utriusque confinio sitam esse cave ne ex noc loco Tryphonem ceteri asserunt. Σαμψάδου κώμην in deducas.] τὸ γένος ἦν, εὐγενοῦς χώρου καὶ ὡραίου φυτόν, Καππαδοκίαν δὲ λέξας, τὸν ὀφθαλμὸν εἴρηκα τῆς Ἀσίας· γονέων εὐλαβῶν κατά γε τὴν πολιτευομένην τῷ τότε καιρῷ πολιτείαν· ἀνατροφὴν δὲ εἰληχὼς ἀμιγῆ, ἄμικτον καὶ εἰς τὸ ἑξῆς ᾑρετίσατο βίον, ἵν᾽ ἐκ τούτου μονοειδῶς πολιτεύηται καὶ Θεὸν ἕνα προσκυνῇ τὸν ἐν τρισὶ προσώποις ὑμνούμενον· καὶ ἦν ποιμὴν ἐπὶ τὰ ἄλση χῆνας ποιμαίνων καὶ τὴν ἁπλοτάτην βιούμενος βιοτήν· ἔστι γὰρ τὸ ἀμέθεκτον τῆς ὕλης μᾶλλον εὐγένεια τὸ περὶ τὴν ὕλην καὶ τὰς ἐπάρσεις πολύτυρβον· ὃς γὰρ μονοειδῆ καὶ ἁπλοῦν βίον διάγει, εἰς ἓν ἔχει τὸν νοῦν, ἀνακτήσασθαι σπεύδων τὴν πρώτην εὐγένειαν· καὶ τὸ πατρικὸν κλέος ἀνακαλέσασθαι, θείας ἐννοίας καὶ πράξεις ἀρίστας [ἀρίστους D.] νοῶν καὶ διατελῶν· ὃς δὲ δούλων ὑπηρεσίαις, χρημάτων ἀθροίσεσι, τύφου μανίαις, γυναικὸς καὶ παίδων ὀρέξεσι καὶ ὅσοις περὶ τὸν βίον ἐνασχολεῖται, ματαιοῦται ματαιολογίαν ζητῶν· ταῦτα γὰρ εἴπω πάντα ματαιότης ματαιοτήτων, τὰ πάντα ματαιότης εἰσίν· [Eccli. 1,2.] ἀλλ᾽ οὗτος τὸ μὲν μάταιον διακρίνας οὐθὲν ἀπεσκοράκισε· τὸ δ᾽ ἁπλοῦν